- még egy ilyen és nem jutunk el a lopásig - nézett vágytól lángoló szemekkel rá a vala.
Mairon azonban sürgette, kevés az idejük. Odahúzta a valát az első üllőhöz, amit talált, és körbenézett, mivel is szedhetné le azt a láncot.
- Hogy a rossebbe is!! - mordult fel, mikor nem látott semmi egyebet, mint gyenge tünde eszközöket. Aztán, megpillantott egy feszítővasat, s azzal próbálta leszedni Melkorról a láncot. Közben erősen koncentrált, s erős lángjaival felmelengette a vasat, hogy könnyebben le tudja szedni. Aztán, saját kezeivel ragadta meg és kezdte el leszedni a férfiról.
" Három...kettő...Egy!! " morogta, majd hátraesett a láncok erős löketétől, hisz mégiscsak Aule készítette!
"Mai! MAiron! Jól vagy?"
Melkor térdepelt felette, aggódó tekintettel. Olyan erővel csapódott a maia a falnak, hogy az kishíján összeomlott. Mairon lassan fogta csak fel, hogy máshogy fest kedvese. Saját alakjában volt végre, és kényelmes, fekete bőrpáncéljában, amit a halandók számára láthatatlan árny vett körbe.
" M-melkor?"
A maia nagyokat pislogott narancs szemeivel és közben megpróbált nem szédülni. Valóban erősek voltak azok a láncok, de hatalmas büszkeséggel töltötte el a tudat, hogy leszedte Melkorról a kovácsmester által készített mütyürt.
" Jól vagyok, persze...meg se kottyant!..." mosolyodott el,tarkóját fogva, felülve lassan
"gyere, fogjuk a köveket és induljunk! Ungoliant nemsokára ideér!" felsegítette a földről, és egymás kezét fogva siettek a kincstárba. Mairon még a műhelyben felkapott egy nagy bőrzsákot, hogy legyen miben vinniük a csecsebecséket.
" Majd adok én nekik gazdagságot meg szép köveket! " mondta mérgesen, majd már el is képzelte, ahogyan megriadnak a tündék Ungolianttól.
Közben Ossë tovább háborgott a tengerben, de ez már sem Ulmonak sem Manwënak nem tetszett.
Ulmo nem bírt egyedül vele, még csaka közelébe se férkőzött. Manwe azonban nem tudott a segítségére sietni, ugyanis egy óriási fekete árny közeledett délről. Riasztotta szárnyas maiait, hogy siessenek a tündék segítségére, míg a többiek a háborgó tengerrel küzdöttek.
Ungoliant megállíthatatlanul tört előre a fákhoz, régóta vonzották őt azok a fények, és most, hogy ura újra szabadon volt, megtámadhatta őket. A tündék elszörnyedve sikoltozva menekültek a mérhetetlen nagy pók láttán, így az könnyedén eljuthatott céljához. Mire Eonwe és csapata odért, hogy elkergesse, már megmérgezte mind a két fát.
Melkorék közben vígan fosztották ki a kincstárat és azon belül is minden szép, fényes holmit. Egy hatalmas elefántcsontládára lett figyelmes a maia, az majd pont jó lesz a fényes köveknek is, amiket Feanor készített.
Eközben Uinen sietett Ulmo mellé.
" Talán megpróbálhatok beszélni vele...."
Arra gondolt, esetleg ő beszélhetne a viharos Ossëval, mielőtt tényleg hatalmas bajt csinálna a maia.
Nehezen sikerült csak meggyőznie róla mesterét, túlságosan is féltette a törékeny, jólelkű lányt. De nem látott ő se más megoldást. Uinen bátra belesétált a háborgó tengerbe, hogy felkeresse az örökmorcos férfit, hátha ő fel tudná vidítani.
Futás közben Melkornak eszébe jutott még valami, amit nagyon hiányolnának a többiek. Nevetve intett Maironnak, hogy kövesse őt - egészen az istállókig. Elkötötték az összes paripáját Oromének, és kettőre felpattantak, majd szélsebesen száguldottak hazafelé: Angbandba.
Mairon hajába belekapott a szél, ahogy nevetve vágtatott a vad fekete paripán. Mikor már érezte a hideg szeleket tudta, hogy közelednel otthonuk felé és versenyezni akart hazáig egyetlenével.
Ungoliant is befejezte közben feladatát, így szaporán szedve a lábait elindult visszafelé, jóllakva a fénnyel, de a pók mohó volt, mint mindig.
Mindeközben Uinen megtalálta a háborgó Osset a tengerben, s gyengéden billegett oda a férfihoz, megérintve annak kékes karját.
Aztán, mielőtt még visszaértek volna Angband tájára, Umgoliant a hágóknál utólérte a lóháton vágtató Melkort és Mairont. Elébük ugrott hatalmas pók alakjában és urához szólt, aki visszarántotta lovát a kantárral.
" Naaaagyuraaam " kezdett bele " Hooolll van a jussssom?"
Mairon a száját húzta a nőstény viselkedésére, bár valamiért nem lepődött meg.
" De éhes vagyok! És az nem voooolt eléééég!! Azokat a köveket akarom, amik a fááák fényét hordozzák maguuukkkbaaan!! "
"azokat felejtsd el! Menny és edd meg Yavannát vagy Vardát, ha annyira fényre éhezel!!" Intett a póknak Melkor és tovább akart haladni. De Ungoliant máshogy gondolta. Megpróbálta megharapni, majd elvenni a zsákot. A vala ügyesen elgurult előle, Mairon pedig egy tűzgolyóval dobta meg szemei között.
" Takarodj innen te fényéhes némber!! " kiáltott rá a maia most már meglehetősen mérgesen, de a pók erre még jobban ingerlékeny lett. A zsákot akarta és benne a kincseket és ebből nem volt hajlandó engedni. Melkor hátrált, hogy kitérjen a támadások elől, és így, apró léptekkel kezdtek el közeledni az otthonuk felé.
" Minek neveztél engem??? Engem, ungoliantot??" Fortyogott a pók.
" Melkor, fogd a zsákot! " kiáltotta Mairon, azzal a lendülettel pedig két kezével tölcsér alakot formával próbálta megégetni Ungoliant lábait és újra hangosan szólt, hogy a hegyek is beleremegtek és elvitték a hangját egészen otthonukig. " Gothmog!!!"
A balrogok vezére éppen egy magas létrán állt, ugyenis a tróntermet díszítgette, hogy üdvözölje urát. Annyira megrémült a hangtól, hogy megingott és le is esett. Jajongva kelt fel, és parazsat dobált  a többiek felé, akik hasukat fogva nevettek rajta. Aztán Mairon újra szólította. Kirepült hamar a kapuk tetejére és szája tátva maradt.
"UNGOLIANT!!!!" kiáltotta el magát, ebből már a többiek is értettek. A balrogok együttes erővel rohanták meg a kapuk felé közeledő óriási pókot.
Tüzes ostoraikat kapták kezei közé olyan gyorsan, ahogyan csak bírták, majd meglengették azt a levegőben.
Gothmog azonnal utasította a balrogokat, hogy kapják el a pókanyó lábait, mindannyian.
" Add ide a köveket te hazug!!! " támadt újra Melkorra a nőstény, egyik lábával pedig a hóba lökte Mairont.
"Takarodj vissza a balrangodba, te eszement boszorkány!!" Kiabált vele MElkor, de támadt egy ötlete. A balrogok igyekeztek lefogni a pókot, lábait megostorozva, de nagyon nehezen tudták tartani. Melkor belenyúlt a zsákba:
"fényt akarsz?! TESSÉK!"
Nem törődve saját fájdalmával, kikapott egy szilmarilt, és a pók elé tartotta. Ettől a banyapók annyira elvakult, hogy a balrogok közre tudták fogni. Melkor kezét borzasztóan égette a kő, így erősen nekihajította Ungoliantnak-ha őt égeti, akkor a pókot is!
" Nesze!! " mondta neki, a pók pedig feljajdult az égető fájdalomra.
" Ez fáááj Ungoliantnak!! Csíp! Éget! " károgta és sipítozta mérgesen. " Nem kell!! Nemmm kellll a mocskos fényed!!! Égesse ki a te beleidet!! Bántottad Ungoliantot!!  Nem szolgállak többé!! "
A pók rimánkosott, majd dacolt a balrogokkal, hogy hazamehessen erről a számára fertelmes vidékről. Mairon közben sietve feltápászkosott a hófehér hóból és éles, narancs szemeivel kereste a zsákot, amivel aztán elkapta a szilmarilt és a urát várta, hogy indulhassanak a kapuk mögé.
A balrogok elengették a banyát, aki károgva szedte a lábait és indult vesztesen hazafelé.
" Ez az fiúk! Megmutattuk neki! " hurrogtak a balrogok.
" Jól vagy?" Lépett Mairon aggodalmaskodva kedvese mellé, és már azonnal orvosolni is akarta a problémát, hozzá illő módon. - mutasd.....adok rá gyógycsókot.-
- máris jobb - mosolygott rá kedvese, ahogy tartotta az égett kezét és apró csókokat nyomott rá neki.
"Gothmog!!! Jó újra látni titeket!!" Köszöntötte a balrogokat, akik zsivongva siettek előre a várhoz - még azért nincs veszve teljesen a meglepetés parti!
" M-mel...." sokkolódott hirtelen Mairon arca teljesen és nem mozdult, kezében a zsákkal.Szembefordult kedvesével és kétségbeesetten nézett rá. " Otthagytuk Draugluint!!!"
Melkor visszaszaladt a hóban a ládáért, amikor meglátta a maia gondolatait. Gyorsan feltépte a tetejét és nagyot sóhajtva ült le a sarkaira.
- hát megvagy- vette ki a kis szőrcsomót a ládából. A harc közben teljesen megfeldkezett róla.
" de....hogy..és...mikor?" Dadogta a fiú, majd nem hátulról szorosan átölelte kedvesét. Nem bánt jól az indulataival, de most ijedtsége azonnal elszállt és teljesen belefúrta a fejét a férfi hátába.
- tényleg megbolondulok érted....Gyere! Hazaértünk...Gothmogék biztos várnak odabent....-fogta meg kedvese kezét.