Melkor még egy kicsit bujkált a szobájában, míg a mulatozás el nem kezdődött. Utána viszont kiment a kertbe, hogy elmélkedjen és új játékszerével gyakorolhasson. Valamit megpróbálhatna vele szétverni... 
Mairon sosem tartozott azok közé, akik jól aludtak. Így, nem maradt meg a lakrészén. A mulatozástól pedig megfájdult a feje, nem szerette a hangoskodást, iszogatást és bájcsevegést. Ezen dolgok nem voltak neki valók, ezen mulatságok, inkább kínzón unalmasnak tűntek. Így hát, mivel a maiák és a valák többsége ott voltak, kisurrant az erkélyen a kertbe, megkerülve Ulmo vízesését. Amögött, egy nagy sziklakert mögött nem is oly rég felfedezett egy  meleg vizű forrást, s oda tartott egyenesen, a csillagos ég alatt nesztelenül lopakodva. Körbenézett, s mikor meggyőződött arról, hogy senki sincs ott, ledobta barnás nadrágját és csizmáját, buggyos felsőjét és elmerült a meleg vízben. Végre, csend, nyugalom, lazítás a fáradt izmainak... 
Melkor valami nyugodt helyet keresett. Például ahol ha zajong se nagyon hallják meg. Ez pedig a vízesés után lesz valahol, azzal a résszel jó ideje nem foglalkoztak. Dúdolgatva indult mag hosszú lépteivel, vállán a kalapáccsal. Majd megtorpant: valakinek a ruhái ott hevertek a földön. Jobban körbenézett, és meg is találta a tulajdonost, a vízben lubickolva.  
 Mairon lemerült a víz alá, úszott egy keveset a gőzölgő víz alatt, majd kidugta a fejét és átdobta a válla felett a haját, ami azonnal a hátára tapadt. Ott is szeplős volt kicsit, bőre pedig fehér, és sértetlen...
Vígan dúdolgatott és nem is gondolta, hogy bárki megzavarhatja relaxálásában.  
Melkor leült a parton és kezével kitámasztva az állát, nézte a fiút. Ismét megállapította, hogy zavarbaejtőn vonzónak látja a maiat.
"segítsek megmosni a hátad is?" nem tehet róla, amint eszébe jut valami neki ki kell mondania, meg kell tennie. 
  Mairon amint meghallotta az ismerős hangot, felkapta a fejét és idegesen pislogott Melkorra, aztán, nemes tagjához nyúlt két kezével, hogy eltakarja azt. Sosem akart a többi maia előtt sem így mutatkozni. Nyakig elsüllyedt a vízben és szemben maradt Melkorral de tekintete a sziklákat nézte maga mellett, egyszerűen azt se tudta, mit kellene egy ilyen szituációban mondani.
 " Hát...ő....megoldom magamnak, azt hiszem " motyogta. Mit akar már megint ez a vala? - Még csak az kéne hogy ő is bemásszon! -  
 Persze a vala pont ezen filózott, és meghallotta a fiú gondolatait. Vajon azzal bukna le ha nem menne be vagy ha bemenne?"nincs kedved kicsit a kalapácsommal játszani?" inkább csak piszkálja, az is kellően mókás. Majd máskor ugrik be mellé.
  - Melyik kalapács?...- pislogott nagyokat a fiú majd szégyenlősen az ajkaiba harapott. Ideges lett a piszkálódásba és az így is meleg víz, egyenesen forró lett maga körül, ő pedig teljesen piros. " Fordulj el!!! " 
"azt ugye tudod hogy így is látom, ha akarom?" felkelt és elfordult a kalapácsra támaszkodva, pimaszul vigyorogva a helyzeten.
  " Nem baj, de engem lenyugtat ha elfordulsz!" Makacskodott majd gyorsan kiment a vízből és magára kapkodta a ruháit sebesen, magában motyogva. 
Melkor megvárta míg felöltözik a fiú, percet se hazudott, tényleg figyelte közben. Amikor morcosan megállt mellette, feldobta vállára Grondot és intett, hogy kövesse. 
  Mairon húzta a száját, de kíváncsi volt, így követte a szép-öltözetű férfit oda, ahova az ment. Lehet megengedi neki, hogy tényleg használhassa azt a csodálatos és hatalmas kalapácsot? Erre a gondolatra a szíve hevesen dobogni kezdett. Engedelmes volt, de főleg munkáinak élt a sok unalom miatt. Valami másra vágyott. Valami különlegesre! Azért sem bírta ki, hogy ne kövesse a valát, akinek egy újabb fekete tincset vélt észrevenni a ragyogó hajában. 
Egészen a kert szélére mentek, ahol utána csak a nagy semmi volt,illetve az űr sok sok csillaggal." Megragadt a fejemben amit a minap mondtál, és arra gondoltam kipróbálhatnánk, hogy igaz-e" kacsintott a vala. Itt sziklák meg nagy kövek voltak.
- tényleg köveket fognak vele törni? - csillantak fel a maia szemei.
" Megengeded? " nyúlt kérlelve a kalapács felé, hatalmas fekete pupillája pedig kitágult, remélve, hogy övé lehet az első próba, hiszen az ő ötlete volt!
Ellenállhatatlan narancs szemei voltak ennek a maiának és pilláit úgy rebegtette, mint pillangók a szárnyát, mikor repdestek. Kérlelte, szavak nélkül a valát, ó csak mondjon igent, végre történik valami izgalom!
"persze..."
Melkort elbűvölte a szempár, még arról is megfeledkezett miről is van szó. Majd magához tért, sűrűn pislogva és átadta a kalapácsot. És választott egy akkora követ mint ő maga.
Maironnak különösen tetszett a kihívás, így rámarkolt a hatalmas kalapács nyelére, beleharapott koncentrálva az ajkaiba, meglendítette, majd egyetlen csapással összezúzta a hatalmas követ, ami sok kicsi, apró kaviccsá lett, amik csak úgy repültek mellette a levegőben! Elégedetten fordult Melkor felé, átdobva a haját és a kalapácsot a válla felett, magabiztosan mosolyogva. Egyszerűen gyönyörű volt így a tüzes fiú.
 " A próba sikeres. Kijelenthetem, Grond zúzóképes! " nevetett halkan. 
  Melkor ismét elbambult. Lelki szemei előtt lassabban történtek a mozdulatok és Mairont valami sejtelmes fény lengte be. És bizsergető érzés fogta el, amin még magának is el kellett gondolkodnia.
" Szentséges Eru!" csapott a homlokára amikor ráeszmélt mit is érez - ilyet eddig csak kivételesen csinos maia hölgyekkel kapcsolatban érzett. 
  Hm? Húzta el balra a szája szélét Mairon, majd közel hajolt a férfihoz és meglengette a kivételesen erős kezei között a kalapácsot, majd visszanyújtotta a férfinak, bár nem értette, mire fel ez a viselkedés.
" Az bizony! " helyeselt végül nagy vigyorral az arcán. Aztán...." Még egyszer! Még egyszer! "
 Az eddig komornak és magának valónak tűnő fiú jókedvű lett és hirtelenjében megfordult, hogy szétcsapjon még egy követ, s észre se vette, hogy szemei valóban lángoltak hevességében. De ő csak nevetett örömében. 
Nevetve rombolták le az összes követ amit találtak a kert végében, Melkor meg még egy lyukat is ütött a földbe. Amit aztán sietve, de közben fel felkuncogva igyekeztek befoltozni, nehogy valaki átzuhanjon rajta a semmibe. Ez után visszaindultak a szállásaikra, nehogy lebukjanak, de kiderült, hogy már vagy aludtak vagy még mulatoztak a többiek. Senki se foglalkozott a két, gyermek módjára csinytalannal. 
  Mairon nagyon rég nem érezte magát ilyen jól és nevetett ennyit. Aztán, megállt az üres folyosón, ami elválasztotta a maiák és a valák lakrészeit. Ujjhegyeivel belefúrt a vörös hajába és elgondolkodott. Ha ezt a többiek látták volna, most biztos bajban lennének, ezt nem szabadott volna csinálnia...mégis...jól érezte magát és kitörhetett az unalmas hétköznapokból a kicsit érdekes, de önfejű vala mellett.
" Nos...azt hiszem...mennem kell..." nézett fel Melkorra Mairon.  
"ne aggódj, nem szabadulsz tőlem" kacsintott köszönésképpen a vala, feldobta újra a kalapácsot a vállára és elsétált a lakosztálya felé. Hihetetlenül jól érezte magát, végre valaki együtt nevetett vele és nem hisztizve toporzékolt hogy mégis mit csinál.
  A fiú erre forgatni kezdte a szemeit majd mosolyogva csóválta meg a fejét. Valahol zavarta a piszkálódás, de mélyen, rettentő mélyen, lehet tetszett is neki a csipkelődés. Valaki végre nem nevetett rajta, hogy ő a furcsa de csodálatraméltó kiskedvenc.Bement a szobájába inkább és elfeküdt az ágyon, hosszú haját babrálva és csak a plafont bámulta, visszaemlékezve a közös nevetésre és újra mosoly jelent meg az arcán, de aludni, egy percet se tudott.