Eonwe meglepően sok időt töltött újabban Melkornál, kezdett gyanús lenni mindenkinek. Sőt, Mairont is sokat nyaggatta mindenféle kérdésekkel az edzések alatt. Viszont a maianak rengeteg feladata akadt. Mandos észrevette milyen tehetséges, és annyi munkát adott neki, hogy alig volt ideje Angbandra.
Pontosan a sok-sok munkája miatt nem értesült arról sem, hogy egyik nap Manwë Sulimo úgy döntött, összehívja a tanácsot, hogy újratárgyalhassák Melkor, fivére ügyét. Kíváncsi volt, hogyan vélekednek róla, de ő már magában meghozott egy mindent eldöntő döntést.
"elment az eszed??" pattant fel Aule. "el ne merészeld engedni!"
"nyugodj már le, nincs vele semmi gond már nagyon nagyon rég" csititgatta az örökhiggadt Mandos. Lórient oldalba bökte, megint valamit babrált és oda se figyelt.
" Igaza van Manwenak. Melkor is egy ainu, egy vala, nem tarthatjuk bezárva a végsőkig! " mondta Nienna, hátradőlve  a székében.
Yavanna és Aule voltak az elsőskzámú tiltakozól, sokaknak mindegy volt, páran pedig osztoztak Manwë véleményében.
" Akkor megvitattuk! Ma este, fivéremet szabadlábra helyezem " mondta és azzal fel is állt a székéből.
Nem foglalkozott a morgolódással, eldöntötte, hogy esélyt ad fivérének. Ő maga akarta elmondani neki, így el is indult hozzá.
Ahogy benyitott Melkorhoz, az hunyorgott a fényétől.
"rég nem találkoztunk... Nos... Úgy döntöttem.elengedlek. De! Nem hagyhatod el Valinort, és egy
láncszem rajtad marad a biztonság kedvéért. Ezek a feltételeim. Ha megfelelnek, máris sza adon engedünk"
Eonwe és egy másik szárnyas maia álltak mögötte, várva az utasítást.
" Erre az ajánlatra nem mondhatsz nemet! Jó fogás. Főleg a fiúka aki a könyvtárban pakolászik és odáig meg vissza van érted! " vihogott Eonwe a gondolatra, hogy Mairon erről még nem is tud.
" A választás a tiéd, testvérem. " mondta újra Manwë.
"rendben... Csakveddmárleeztaszart!" tartotta Eonwe felé a láncokat. A két maia előrelépett és levették láncait, de Eonwe a karperec részt fent hagyta. Manwe összehajtott ruhákat nyújtott át fivérének.
"nem kéne szoknyában futkosnod... És itt vannak az ékszereid is" adott át egy kis fekete zsákocskát is.
" Én magam ellenőriztem, minden ékszer megvan! Még az a bizonyos gyűrű is! " kacsintott Eonwe a valára, majd uccu neki, máe rohant is a dolgára, mielőtt Valinor Melkortól kezdene zengeni és attól, hogy újra felveszi azt a kis ékszert.
" Szobát egyenlőre még itt kapsz, Mandos vendégül lát, de hozzád méltó a lakosztály, ha jól értesültem. Érezd jól magad, fivérem" mondta Manwe. Nem akarta nézni, ahogy áltözik, így elfordult.
Melkor az ékszereivel kezdett - észre se vették, hogy egy  a maianal van azóta is. Ezen kicsit kuncogott magában, de a lehető leggyorsabban felvette kényelmes ruháját, hogy mehessen megykeresni Mairont. A láncot nézegette, végülis fel lehet fogni egy ronda ékszernek is....
"köszönöm, öcskös" először átölelte Manwet majd összekócolta a haját mielőtt elsietett nevetve.
Mairon eközben Mandos könyvtárában volt és ott pakolta sorrendbe a könyveket, amiket a hanyag maiái szanaszét hagytak ahelyett, hogy összerakosgatták volna őket, így a fiúra hárult a feladat. Egymaga volt, így halkan dúdorászott és egy széken állt, így felérte a legmagasabb polcot is.
Melkor mögé osont némán, úgy kellett visszafolytania a kuncogását. Mairon épp felnyúlt egy felső polcra egy könyvvel, mikor erős kezek ragadták meg és rántották le a székről.
" Whaááa!! " kiáltott erre azonnal a maia. - ki merészel lerántani a....??!!! - kezdett volna bele a szitkozódasba, de az aura, amit megérzett, nagyon ismerős lett neki.
-meglepetés!! - nevetett Melkor, karjaiban a kapálódzó maiaval. Erősen fogta, nem kellett tartania a amaianak attól, hogy fenékre esik.
" M-mel?...." dadogott csak Mairon, de azonnal felismerte az őt ölelő karokat. Dühe azonnal elszállt és szemei vad csillogasba kezdtek, az arca pedig már olyan piros lett, mint a tunikája.- most nyugtass meg hogy nem hallucinálok, és tényleg te vagy az! - kérte a fiú.
- ki tudja... Lehet hanyattestél a székről és most lázálmod van- közben már előre is hajolt, hogy mekapja a kis hegyes fület. Lerakta Mairont a földre, úgy ölelte hátulról.
Ő erre gyorsan megfordult és végigmérte a valát a boldogságtól ragyogó szemeivel. Lábujjhegyre kellett pipiskednie hogy elérje, de csak sikerrel járt, így egy csókot nyomott az ajkaira, mintha csak megízlelni akarná
- Tényleg te vagy az....- folytatta hatalmas ámulattal és majdnem könnybe lábadtak a szemei.
-persze hogy én vagyok- mosolygott rá, arcát megérintve, és egy újabb csókot lopva. Közben megosztotta vele a szabadon engedését emlékképekben, így nem kellet elengednie egy picit sem.
Mairon szorosan bújt legdrágább kincséhez és gyengéden simogatta őt.
- Annyi mindent meg kell neked mutatnom itt -kezdett bele, de gyorsan eszébe jutott valami. Ruhája alatt egy kis láncon lógott Melkor gyűrűje, amit levett gyorsan  és kedvese kezébe helyezett.
" Ezt megőriztem, nehogy bárki elvehesse. Felveszed?"
"persze, reméltem, hogy még meg van" fel is húzta a helyére a kis ékazert. Máris jobban érezte magát. Újra kezei közé vette a maia arcát, hogy megcsókolja hálája jeléül.
- Az eskükötő gyűrűnk, persze, hogy megtartottam. Gyere, sétáljunk egyet! - mondta volna, de kedvese ajkai máris az övéhez tapadtak a nagy és üres könyvtáron belül.
-rendben, sétáljunk...a lakosztályom felé- finoman megharapta az alsó ajakát, mielőtt újra gyengéden megcsókolta. Már húzta is finoman a kijárat felé, hogy nyomatékosítsa indulási szándékát.
- El se fogod hinni, de azóta egy percet sem aludtam, hogy utoljára leszöktem hozzád.- mondta neki, majd kezeit kecsesen Melkoréra kulcsolta, de így is egy lépessel lemaradt, olyan volt, mintha Melkor húzta volna maga után, legalábbis azok szemében, akik megpillantották őket együtt a folyosón!
  Egy kicsit keresték lakosztályt, mivel teljesen ismeretlenek voltak nekik a folyosói. Végül csak meg lett és megkönnyebbülve nyitottak be. Meg is lepődtek, hiszen alig volt fény, sötétek voltak a falak és bútorok, néhol vörössel feldobva. 
  " Azt hiszem az öcséd kezd kiismerni téged " vigyorgott Mairon az ajtófélfának dőlve, mielőtt a meglepődött Melkor becsukta volna az ajtót.
Eközben Ilmarë és Arinen a folyosókon járkáltak.
" Neked kiégette Manwë azt a maradékeszedet is szívecském? Nem Mairon fogja a te lángod táplálni mert...hogyihogyismondjamneked....."Kezdett volna bele Ilmarë a magyarázkodásba, aztán pont megpillantotta az ajtóban álló Melkort és Mairont.
Szembefordította velük a maia lányt, hogy nézze meg jól, hát ezért!
" mondhatni elég...otthonos" folytatta kuncogva Mairon. El sem akarta hinni hogy melkor mellette lehet...szabadon!!  
"kiengedték Melkort??" kerekedtek ki Arinen szemei teljesen.
"te most csak szórakozol velem ugye?" fakadt ki Ilmare, hát ennyire nem lehet naiv ez a lány!" nincs értelme Maironnak udvarolnod, hiszen a valával eljegyezték egy mást!" szinte toporzékolt már a folyosón. Próbálta finoman értésére adni a barátnőjének,de menthetetlenül naiv és érthetetlen.
  Arinen kihúzta erre magát. Ő ilyenről még csak nem is hallott, nem akart hinni Ilmarenak.
" Hát te most szórakozol velem? "
" Hogyvinnénekelasasok..... nézd meg magad! " mutatott az ajtó felé újra, már érezte, hogy az Ő szemét böki ki a dolog.Mairon ugyanis hozzásimult a vala mellkasához, fürge ujjait az izmos karjára simította és közben drágakőszerűen csillogó szemekkel nézett bele Melkor sötét szempárjába.  
  "nem tudom ezzel mi a bajod" értetlenkedett még mindig a tüzes lány, barátnője tátott szájjal, kikerekedett szemekkel meredt rá. Aztán Melkor megcsókolta végre a maiat, amit kezeivel hadonászva mutogatott is Ilmare.
Arinen most szája elé kapta a kezét, hát ezek meg mit művelnek....! 
  Mairon nagy hevességgel viszonozta a csókot Melkornak, s bár alacsonyabb volt nála, minden erejével megemelkedett és egyik combját melkorénak döntötte a csók alatt, ujjait pedig már a hajába fúrta.- menjünk már be...vagy az ajtóban akarod? -  
Melkor kinyitotta újra az ajtót, és berántotta rajta a maiat - a 2 ledöbbent lány meg ott maradt a folyosón. Nagyon hiányzott már neki a puha matrac érzése, így egészen az ágyukig húzta maga után Mairont.
-erura, de hiányzott- dobta magát rá hanyatt, szinte elsüppedve a rengeteg vörös párna között. 
 Mairon elmosolyodott erre és mint Telvido tette volna, szorosan odabújt Melkor mellé és kényelembe helyezte magát a hosszas fészkelődéssel. Lehunyta a szemeit és csak élvezte a vala közelségét, cirógatva a kezét az ujjaival. 
  -van kedved felverni az alvókat?- mosolygott a vala. Most hogy végre a kényelmes ágyban heverhetett, más is eszébe jutott, mit csinálhatnának. Legutóbb amikor megpróbálkoztak vele a börtönben, megzavarta őket a nagyszájú maia, Eonwe. 
  - Három dologra sose mondok nemet és az egyik, az alvók felverése, drága Mel. - vigyorgott mairon és azzal a lendülettel máris kérlelő pillantásokat vetett kedvesére, és elfeküdt, kezeivel magasra nyújtózkodva a feje felett. 
  Melkor már dobta is le a vörös ruhát, amit Manwetól kapott és nekilátott a maiat is kihámozni az övéből. Mindenhol simogatta, csókolta, ahol csak éppen eszébe jutott - több száz éve, hogy így érinthette kedvese imádott fehér, szeplős bőrét. 
Mairon az érintéstől azonnal sisteregni kezdett, mint mikor a műhelyben megpiszkálták az izzó parazsat. Hiányolta Melkor érintéseit és ez most teljesen más volt, mint amit titokban műveltek a börtönében. Lágyan végighúzta a fürge ujjakat a férfi hátán és szüntelen csókokkal halmozta a szürkés bőrt. De, valami furcsát kezdett el érezni a nyaka körül, mikor Melkor a nyelvével ingerelte őt. Mintha a nyelve vége....villás lett volna...