" Szóval ezt a kis...történést nem kell említened Ő-őfényességének. " kacsintott Mairon, majd hóna alá kapta a barátját, mikor kiértek az erkélyre. " Mi a helyzet Ulmo lányaival? Láttad Uinent? Azt hallottam mér érintetlen. " kacagott.  
"ugyaaaan... Nem kell minden pletykát elhinni, tudhatnád" de mindent elárulóan kacsintott barátjára. Kint nevetgéltek már a kertben, és Eonwe két kardot kapott elő. Egyet odadobott Maironnak, és felvette szokásos pimasz vívópózát.
"Eonwe!!" kiáltotta valaki messzebbről, mintha keresné őt.  
" Azt hiszem valakinek megint a bögyében vagy, barátom. De ne aggódj, én majd megvédelek téged! " markolt a kardra Mairon és közben eszébe jutott az, hogy ideje lenne végre befejeznie a sajátját is.
  "Eonwe!!" most már látták is a férfit. Egy magas, kékes hajú és bőrű, erős maia volt - láthatóan Ulmohoz tartozott, és nagyon mérges volt a szeleburdi maiara. 
" Azt hittem nem buksz a férfiakra. " jegyezte meg szemtelenül Mairon, de magában nagyon nevetett már a jelenségen.
Pár maia fel is kapta a fejét a mérges férfi hallatán. A neve Osse volt, Ulmo egyik kedvenckéje, aki nagyon sokat segített neki a tengerek védelmezésében.
"ha jól tudom, Ulmo elég érthetően elmondta neked hol tartsd a micsodád!" vészesen közeledett, Eonwe most kardjával kezében hátrálni kezdett. Nem akart komoly harcba keveredni a másikkal - azt beszélték majdnem olyan erős, mint maga Ulmo.
Mairon leengedte a kardját és nekidőlt az egyik nagy és díszes oszlopnak.
" Most éppen melyik leánykával ismerkedtél össze a kelleténél jobban? " vigyorgott, majd szeme sarkából Ossera sandított. Mérges, világoskék szemei voltak és haját hátul egy kagylószerű csattal fogta össze, de így is hosszú volt neki és enyhén göndör is.
Aztán, Osse után rohant is a valószinüleges áldozat, Sininen, Ulmo egyik leánykája. Nagy, sötétkék szemű hölgy, finom, jól hidratált bőrrel és igazgyöngynyakékkel. Mellette húga, Uinen állt, földig érő, hullámos ruhácskájában és visszafogta a zaklatott nővérét, aki úgy háborgott, mint maga a nagy kékség.
" Jajj Osse, ne csináld már! A Papának nem kell megtudnia! " incselkedett a kékszemű lány és a mutatóujja köré csavargatta a gyöngyökkel díszített fürtjeit. Uinen csendben volt, és nézte a jelenetet. Aztán, Osse mérges arcának látványára meglehetősen elpirult.
  "úgyvan, Osse, a nagyfőnöknek nem kell elmondani! És különben is, Sinien sem panaszkodik!" mentegetőzött Eonwe, még mindig hátrálva a másik elől. Mairon eközben jókat kuncogott barátján az oszlopnál. Micsoda kalandokba keveri magát mindig ez a bolond! 
 "majd én eldöntöm, hogy volt-e hozzá jogod! Lassan már az összes lányt elcsábítottad és mindnek ugyanazt ígéred! Nem szégyenled magad??"
Osse kezdte megelégelni a fogócskát az udvaron, így megvárta amíg a kúthoz ér a kujon, és a vízzel elkapta.
Eonwe széttárta a kezeit.
" Ugyan már, én csak kellemes perceket ígérek a hölgyeknek és hát tehetek én arról, hogy Sinien igazán jól bírja a tempót? " ütközött bele a lába a szökőkútba, osse pedig csak erre várt.Megrezzent a szemöldöke, mást nem is kellett tennie, egy hatalmas kar nyúlt ki a vízből, elkapta Eonwe lábát és fejjel lefelé lógatta a kezeit csípőjére tevő Osse előtt.  
" Hát tudd meg, te pedig lassú vagy! " forrt fel erre a maia lány és egy hatalmasat csattanó pofont adott Eonwenak a szolgálataiért, aki nem tudott menekülni a vizes kar szorításából. 
  Mairon hangosan nevetni kezdett barátján, aki ledöbbent arccal nézett az elvonuló nő után. A két lány egymást karolva sietett el, de az ifjabbik m~g hátranézett, hogy megcsodálhassa az erős, vad maiat - Osset.
"úgy gondolom, de igen, panaszkodott. Utoljára mondom el madárfiú: Ne - menny - többet- a-lányaink- közelébe!" tagolta neki, mint egy ovisnak, majd dolga végeztén elfordult, Eonwe pedig a földre zuhant. 
  " Hát, az már biztos, hogy ha Osse nem is, de te aztán nedves lettél, barátom! " fogta a térdét a nevetéstől a tűz maia és már az ajkaiba kellett harapnia, hogy ne mondja el az összes viccet, ami eszébe jutott az imént látottakról.  
  Manwe Sulimo Vardával a karján sétált a kertben, mikor szemei megakadtak a vizesen földön heverő maián. - Nem, nem akarom tudni mi történt. -
" Manwe..." szólt rá kedvese, mire a nagy vala felsóhajtott és odament a két férfihoz.
" Eonwe, szabad megtudnom, miért vagy csurom víz?"  
Mairon ismét hisztérikus nevetésben tört ki. Varda majdnem vele nevetett, egyszerűen felvidította ahogy a maia kacag.
" az a pocsolyavízimádómaiavoltaz!" morgott Eonwe a földön ülve, hajából facsarta a vizet éppen.
"jaj Eonwe.... Azt hittem ezt már megbeszéltük..." kapott a fejéhez Manwe, és az orrnyergét összecsípte a szemei közti részen egy nagy sóhajjal.
" Manwe úr, hisz tudhatná, valahogy le kell vezetnie Eonwenak azt a sok feszültséget és sietséget ami belé szorult! " feküdt el a földet csapkodva Mairon és már a könnyei is potyogtak, úgy érezte, menten megfullad. 
  Varda is kacagni kezdett, csilingelő hangján. Egyedül Manwe nem nevetett, szerinte kicsit sem volt ez vicces.
"Eonwe nem akarom, hogy még egy valakivel harcolni kelljen miattad." sóhajtott fel ismételten, közben felsegítette a földről. 
" Inkább meséljétek el, hogy fogadta a hírt Melkor, ha már így összefutottunk. " kérdezte Varda, s Mairon erre azonnal elvörösödött, minek látványára a nő elmosolyodott, Eonwe azonban csak felsóhajtott.Válaszolni készült éppen, mikor egy maia nő sétált oda hozzájuk.
Varda egyik maiája volt, neve pedig Arien. Hosszú, vöröses-szőkés hajzuhataga volt és kíváncsi, világos szemei, amik azonnal a tűz-maia fiúra irányultak, akit eddig furcsa módon nem látott még. Megigazította a pántos, pirosas ruháját, majd Vardához lépett.
" Vána küldött, úrnőm, volna egy perce? "
 " Természetesen, Arien. Manwe, kedves, addig beszélgess a fiúkkal " kuncogott még mindig, majd elment a hölggyel.
Eonwe azonnal a felettébb szép maia után nézett, és élesen beszívta a levegőt. Majd meglátta Manwe rosszalló arckifejezését és gyorsan összeszedte magát.
"nos Mairon, hogy fogadta fivérem a hírt? Milyen volt újra találkozni?"fordult most inkább a másik maia felé, zászlóvivője egyszerűen javíthatatlan. 
Remélte, Eonwe valóban tartani fogja a száját a kis játszadozásukról, lehet, nem vetne rájuk túl jó fényt most így az első alkalommal. Ártatlan, de boldog szemekkel pillantott fel Manwe szemeibe és közben a buggyos felsője alatt az ujjaival malmozgatott.
  "rendben... A láncokat meglazítottad vagy megint csak a nők után rohangáltál?" kérdezte hírnökét. Eonwe felháborodva nézett urára.
"persze hogy meg!" jegyezte meg fennhangon és keresztbe fonta karjait maga előtt.
Mairon erre újra kacagni kezdett, de már szája elé kapta a kezét. Eonwe mindig megnevettette őt, akárcsak kedvese, de teljesen másképpen.
" Igazán köszönöm a lehetőséget....én is örülök, hogy láthattam őt, de már csak az a kérdés, Manwe úr, hogy mikor láthatom őt és mikor nem....vagyis...hogy gondolta ezt, Manwe uram? " kérdezte kíváncsian. 
  "azért a feladataid ne hanyagold el miatta. És ne feledd, ez Melkor büntetése, és annak is kell lennie." végre jött vissza asszonya így bólintva elköszönt, hogy hozzá csatlakozzon. 
  Miután Manwe elment, Mairon egy hatalmasat sóhajtott és Eonwera sandított, akihez egy őr rohant oda és nagyon halkan a fülébe súgott. " Gyere Melkor tömlöcéhez"
 Mairon csak a tömlöc szót hallotta ki ebből, így magányosan forgatta kezében a gyakorlókardot.
 " Menj csak, nekem dolgom van a műhelyben. Curumo örülni fog, hogy meglátogatom. " 
Aztán, mielőtt Eonwe bármit is mondhatott volna, Mairon elrohant Aule műhelyébe, hogy befejezze a kardot, amit saját magának készített. Amíg Melkort nem engedik szabadon, nem fogja használni, mert egy olyan fegyvert akart készíteni, minek erejével méltón megbosszulhatja azt, hogy Melkort bezárta az öccse és az a csapat idióta. Mindannyiukra haragudott és mindegyiküket végignézte volna, hogy porrá és hamuvá ég, csak sajnos ez az ainuknál lehetetlennek számított. Vajon elmondja Angbandban is a jóhírt? Talán, reggeli után, gondolta magában és belépett a műhely ajtaján, és üdvözölte a maiákat, de Curumot még vállon is veregette, mielőtt a saját kis üllőjéhez lépett, ami mögött tárolta a kardot, bepólyázva.
" Hogy s mint, Curumo? "