"nos, egy jódarabig ez lesz az utolsó óránk kis vörös!" támadt ismét Eonwe. Mairon már egéyz ügyesem védte magát, sőt néha még ki is tudott törni. Barátja nagyon büszke volt rá, kevés ilyen jó tanítványa volt sddig. Bár most vissza kell térnie Auléval a tündékhez és Manwehoz.
" Akkor ezt a leckét jól az eszembe fogom vésni! " vigyorgott a maia. Haja előre hullott és néhol a nedves homlokára is tapadt, ahogyan fogta kezében a kardját és várta Eonwe támadását, míg lassan szuszogott. Meg akarta mutatni neki, hogy mire képes! Hogy mi rejlik benne igazán!
Eonwe kacagva fogadta a támadást,igazán jól szórakozott. Tanítványa egyre lelkesebb lett és már kezdett izzani a teste. Erre jobban támadta, jobban ingerelte. Gyorsan megkerülte, hogy lecsaphasson oldalról, majd vissza és ismét orvul. Hamarosan Mairon annyira belehergelte magát a párbajba, hogy lángrakapott barátja előtt. Pár pecig küzdöttek még így, Eonwe hangosan kacagott a lángralobbant maian. Aztán sziszegve dobta el a kardját, hiszen fából volt és az is lángra kapott.
Maironnak ekkor eszébe jutott, hogy nem minden maia bírja a tűz érintesét, így ijedten lépett oda barátjához, próbálva abbahagyni a lángolást, de erei még vörös fénnyel izzottak.
" J-jól vagy? Ne haragudj, nem akartalak...." dadogta Eonwe mellé térdepelve.
"szerintem rendben lesz" kacsintott barátja,csak kicsit megperzselte a kezét, nem lett komoly baja. Felkelt és eg, darab anyaggal bekötözte a kezét. "ezt használhatnád igazi párbaj esetén is! A fém még hamarabb felhevül" máris lelkendezett és ontotta az ötleteket, hogyan használhatná ezt ki.
Mairon nagyon megkönnyebbült erre, aztán hirtelen azon kapta magát a tanács hallgatása közben, hogy szorosan átöleli Eonwet, és mosolyog rá, mint egy barátra.
Aztán nagyokat pislogva húzodott el zavartan és kezdte vakargatni a tarkóját.
" B-bocsesz....csak az érzelmek..."
"pedigmármondtamhogynecsábíts!" mindig csak a viccelődés, Mairon most már egész jól meg tudta mondani, mikor viccel. " gyere ide! "és átölelte, kicsit meg is szorongatta." jó legyél nélkülem is, öcskös" szárnyával kócolta most össze, de mikor vissza akart vágni, felrugta magát a levegőbe. Onnan intett neki és már szárnyalt is.
" Mindig csak huncutkodsz...." integetett neki mairon is, de mosolyogva. Valahol valóban olyan volt neki, mint egy fivér.
A gondolatra azonnal eszébe jutott Manwe, és a kedvese is. Nagyon szerette volna már látni Melkort, de az őrök miatt nem tudott gyakran bejutni hozzá. Valahol viszont remélte, hogy a fényes vala megenyhül és ki fogja engedni kedvesét.
Teljes szívvel remélte...
Az idő csak telt és telt. Mairon igyekezett magában gyakorolni, Angbandba járni és kedvesét látogatni egyszerre. De már egyre jobban aggasztotta, hogy Eonwe még mindig nem tért vissza.
Egyik nap, Angbandban, újra azon gondolkodott, hogy valahogyan el kellene szakítani a láncokat és ha más nem, akkor megszökteti Melkort, kerül, amibe kerül. Gothmog kíváncsian ült a maia mellett, aki két kezével masszírozta a halántékát. Nagyon idegesnek tűnt a pirosas, feketés bőrű, agyaras balrognak, azon gondolkodott, mivel vidíthatná fel kicsit a morcoa urát, aki ma is sokat foglalatoskodott angband dolgaival, na meg az orkokkal is.
Aztán, a kis denevérke reppent oda hozzájuk a trónterembe, kíváncsian. Mairont pont arra gondolt közben, ma, ismét elmegy Melkorhoz.
A kis denevér átváltozott, féligmeddig női alakot öltve. Kecsesen sétált oda urához akit annyira szeretett.
"mi bánt, uram?" már szépen beszélt, és sok könyvet kiolvasott a könyvtárban.
Mairon mindig elmosolyodott kedves teremtménye láttán, így mutatta maga mellett a helyet, hogy üljön le oda.
" Melkor úr, kedves Thuringwetil. Még mindig nem tudni, hogy az a fényagyú testvére mikor fogja őt szabadon engedni és ez bosszant!! " csapott egy nagyot a padlóra és szemei már is lángolni kezdtek.
"és tudunk segíteni valamiben?" közelebb lépett és letérdelt urához,kiváncsian nézve annak szemeibe.
Eközben Valinorban Manwe elhatátozta magát és elküldte hirnökét a maia fiúért, hogy meghallgassa.
" Persze, Thuringwetil. Vigyázzatok Angbandra, míg visszatérek. Megpróbálom kiszabadítani Melkort és felügyelj Gothmogra! Te leszel az én szemem és fülem. Rendben?" Cirógatta meg a kis kedvence állát óvatosan a mutatóujjával. Mindig felvidította a lény.  És nagyon meg is szerette őt a teremtője. Már csak a vágy a szemeiben, hogy segítsen, az jobbá tette kicsit Mairon közérzetét.
A nő bólintott, de Mairon úgy érezte hogy valamiért fontos lenne neki most visszaindulni. Gyorsn elköszönt, bár nem volt jellemző, és már sietett is vissza Este palotájába. Alig kevéssel Eonwe előtt ért vissza.
Nagyon megkönnyebbült, így nem foghatott gyanús a maia. Gyorsan összeszedte magát és nagy mosollyal fogadta a baráját, akinek valóban nagyon örült a visszatérte miatt.
" hát szervusz, Eonwë! Csak nem egy újabb lecke jutott az eszedbe?"
"dehogynem! El is porolom a segged, de előbb fontos mondandóm van!" kacagott ahogy leszállt és máris megölelte jóbarátját.
"manwe beszélni akar veled, a lehető leghamarabb kéne indulnunk" lépett kicsit hátrébb.
" Manwe? Mit akar tőlem Manwe?" Pislogott nagyokat a fiú, és furcsállóan nézett barátjára.
"elmondtam neki, amiket Melkortól hallottam, és meg akar hallgatni.... Talán említettem valamit abból is amit te mondtál.... De azt nem mondtam el hogy mert szereted!!" már mentegetőzött is, mjelőtt felgyújtja a másik.
" Remélem semmi olyat nem mondtál amiről Őfényességének nem illene tudnia, te áldott lepcsesszájú! " vigyorgott és bólintott is Eonwe szavaira." Manwe tud az alakváltasról? Vagy leszel kedves a palotáig cipelni?" Kuncogott.
"tud róla, jöhetsz madárként" nevetett Eonwe megkömnyebbülve. Felreppentek és annyira sebesen szálltak északra, hogy beszélgetni se volt esélye Maironnak. Nem akarta mondani Eonwenak, hogy túl gyors, de levegőért kapdosva bírta csak tartani a tempót.
Aztán, mikor megérkeztek, majdnem térdre borult a földön, és hangosan szuszogott, de végül ügyesen kibírta és nem tette. Széles mosollyal lépett  Eonwehoz, oldalba bökve, hogy ' ő aztán bírta a tempót', majd követte lassan a trónterembe, ahol Manwë és Varda már várták.
"nag, uram, asszonyom, meghoztam Mairont!" lépkedett előtte barátja, majd Manwe mellett foglalt helyet a trón lépcsőjén. A vörös hajú maia remegő lábakkal lépdelt oda a lépcsők aljához.
"üdvözlünk,Mairon! Úgy hallottam, hogy jó a sorod Estenél" köszöntötte illedelmesen Manwe.
" Igen, köszönöm, Manwe úr. Nagyon jól bánik velem Este úrnő és jól is érzem magam nála. Eonwe üzente, hogy beszélni szeretnél velem" hajolt meg egy kicsit, bár nem szívesen tette
"igen... Ahh... Mairon szeretném, ha őszintén beszélnél nekem Melkorról és, hogy pontosan mi is volt köztetek. Úgy vélem elég idő eltelt, hogy most már te is tisztán láss." megígérte feleségének, hogy kedves lesz vele.
Mairon erre Eonwera pillantott, aki láthatóan bíztatta a barátját kacsintásaival és heves kézmozdulataival.
Ő nagyot nyelt és összeszedve a bátorságát és egy kis színészi vénát, Manwe Sulimora vezette narancs-szín tekintetét.
" Nagyuram én...nem is tudom hol kezdjem. Talán egy hatalmas bocsánatkéréssel és....esedezéssel, amiért bűnt követtem el, nagyuram... "
"mit tettél, gyermek?" kérdezte megdöbbenve a hatalmas fényes vala. Eonwe szemöldökei összdfutottak és Varda a kezét szája elé kapta, miközben megszorította kedvese kezét.
" Mikor...elfogták Melkor urat megparancsolta nekem, hogy mondjam... kényszerített engem, hogy ott legyek és hogy bántott.... mert így talán...engem megkímélnek. Azért tette, hogy megvédjen...és én engedelmeskedtem neki, de így....hazudtam is, Manwë úr....szeretném bocsánatát kérni, bár nem érdemlem meg...."
Mairon végig a vala szemébe nézett, csak azután hajtotta le a fejét és reszketett, mintha félne. Könnyek csordultak ki a szeméből, mint annak, aki a halálos ítéletére vár.
Varda szinte olvadozott a székében,, de urára sandítva visszafogta mondandóját.
" és miért nem mondtad el előbb?" Manwe látta, hogy igazat mond, de furcsálta,hogy titkolódzott előtte. És hazudott, amit nagyon nem szívlelt.
" Mert nagyon féltem, Manwe úr....de...szeretettel bízom kedvességedben és megértésedben még akkor is ha ily gyáván viselkedtem, ami  nem méltó egyetlen maiához sem. Sajnálom....de Melkort sem szerettem volna az eddiginél nagyobb bajba keverni. Az igazság az....hogy nagyon a szívemhez nőtt a fivéred...."
Ha más nem, akkor talán Varda vajszíve megenyhül rajta, gondolta a fiú, se azt nem merte kimondani még, akit valóban érzett meleth ninje iránt. Várt, hol marhatja meg legjobban a két valát, mint kígyó az áldozatát.
"szerinted van jóság fivéremben?" kérdezte egyenesen végül, eleget hallott a maia érzéseiről. Varda kicsit rosszallóan nézett rá, ez most nem volt túl kedves. Eonwe is idegesen kapkodta szemeit a két fél között.
" A fivéred megvédett engem, mikor szorult volt a helyzet és nem vetett az akkor dühös énetek elé, nagyuram. " emelte meg a fejét Mairon újra. " Velem mindig kedvesen és érzékenyen bánt....úgy hiszem, szíve mélyén jóság lakozik és ő....csak egy meg nem értett fél ebben a helyzetben. Manwe Sulimo, kérve kérlek, ha látsz lehetőséget, adj neki egy esélyt.... "
Eonwe meredten figyelte urát, Varda pedig megszorította ismét a kezét és szigorúan nézett a szemébe. Mairon szinte teljesen biztoa  olt benne, jogy ők is gondolotaikban beszélgetnek, akárcsak ők Melkorral.
"rendben... Megengedem, hogy látogasd őt, de Eonwe rendszeresen jelenteni fog nekem. Ha változást észlelünk Melkor viselkedésében, talán megfontolok egy újabb tanácsgyűlést."
Varda elégedetten bólintott és kihúzta magát, Eonwe hatalmas levegőt fújt ki a megkönnyebbüléstől.
" I-igazán?" Pattant fel a maia lelkesen, majd azon nyomban elpirult és csillogó szemekkel hajlongott a pár előtt. - Ó, hogy zárnanak be téged egy ketrecbe te öntelt páva! - " nagyon köszönöm, Manwe úr....és neked is, Varda " mosolyodott el kedvesen, majd hajlongások közepette hátrálni kezdett.
Ha Melkor meghallja a jó hírt, biztosan ki fog ugrani a bőréből!....