"még várd meg míg elviszem a híreket neki...az utóbbi időben bizalmatlanabb lett" Eonwe minden apró részletet figyelt, hogyan készül a kardja. Nagyon kiváncsi volt, hogy milyen lesz. És már a leckéket is várta, kiváncsi volt mit tud ez a vöröshajú maia, akit kiskorában jól ismert.
" Köszönöm. " mondott ennyit a maiának, majd folytatta is a kard készítését. A markolattüske kialakítása után melegítéssel alakította ki további nyújtással a markolat és a hegy közötti részt. Az üllő nyílásába dugott alsó üllőbetétre ráhelyezte a pengét, a pengére pedig a felső bélyegítő szerszámot, amelyre nagyon erős ütéseket mért.
Az ember nem is gondolná, hogy azok a kecses karok, ilyen ügyesen dolgoztak. Aztán, kialakította a penge megfelelő ívét is. Az él ráverését a munkadarab teljes kihûléséig folytatta, s közben néha odasandított Eonwera is.Nekilátott a kovácsolásnak, köszörülésnek, majd az ív belsõ felén, a közepétől kiindulva éles, kemény szerszámmal apró, finom ütésekkel bevágásokat ejtve feszítette a pengét. Gyönyörűen alakult, a csacsogó Eonwe alig várta, hogy kész legyen. Aztán, következett a csiszolás, amit Mairon nem igazán szeretett. Először homokköveken, nedvesen köszörülte, majd nagy átmérőjű bőrrel és csiszolópapírral bevont korongokkal simára, egyenletesre csiszolta a pengét. A penge felületére mintázatot is kialakított, szépen felpolírozta rá, a munka meglehetősen aprólékos volt, közben a hőtől a homloka folyamatosan gyöngyözött. Szárazra törölte a pengét, miután megigazította a kacskaringós formájú markolatát és párat hasított vele a levegőben. Aztán, hatalmasat csapott rá a kalapácsával. Törhetetlen és nem sérült! Tökéletes, igazi remekmű, gondolta magában és még egy kicsit lecsiszolta a markolatba illeszkedő tollas szárnyformákat és a véseteket benne, valériai írás volt, azt jelentette, a szelek pengéje.
  Aztán büszkén az egyre szebben csillogó szemekkel várakozó Eonwénak adta. A szürke maia elvette, suhintott vele. Többet is, megpörgette, ide oda dobta kezeiben, forgott, ismét pörgette, és egy szemvillanás alatt állította meg Maironnal szemben nyílegyenesen. "hogyazaszentségeslerágodttündefül!! Ez csodálatos lett!!" kapta két kezébe örvendezve, hatalmas fülig vigyorral. 
 " Szolgáljon jól! " törölgette meg a homlokát majd a kezeit is egy rongyocskában, aztán összefogta maga előtt a kezeit és elégedetten nézte a maiát. " Most aztán szédítheted a lányokat, hogy a te kardot a legélesebb és a legedzettebb! " kacsintott pimaszul.
  "bár mindig azt mondom használni ne kelljen!" kacsintott vissza a maia. "neked van kardod, amivel gyakorolhatnál?" az oldalra tűzte a fegyvert: olyan hüvelye volt ami csak megtartotta a pengét, de nem zárta körbe- így bármilyen kardot tudott magánál hordani.  
"Csak sima fa gyakorlókard, ha az neked is megfelel, Valinor legjobb kardforgatója. De, ha majd ügyesebb leszek, csinálok egy saját kardot. " mondta Eonwenak
  "akkor hozz nekem is olyan fakardot" kacagott Eonwe és elindult a kert felé. Odakint várta meg a gyakorlókardokkal utána szaladó Mairont. Addig fegyverét letette egy kőre, hogy ne zavarja a tanulóját vele. 
  Mairon lelkesen nekidobta a kardot Eonwenak, aki azt fürgén elkapta és megforgatta a kezében. Bár Mairon vívott már, neki más feladatot osztottak ki, így nem lett olyan ügyes, mint Eonwe, ezért szerette volna bepótolni a lemaradását, most, hogy Aule nem apáskodott felette, na emellett pedig fontos volt, hiszen valakinek az orkokat is meg kell tanítania majd vívni! 
 Csak sima fa gyakorlókard, ha az neked is megfelel, Valinor legjobb kardforgatója. De, ha majd ügyesebb leszek, csinálok egy saját kardot. " mondta Eonwenak" Csak sima fa gyakorlókard, ha az neked is megfelel, Valinor legjobb kardforgatója. De, ha majd ügyesebb leszek, csinálok egy saját kardot. " mondta Eonwenak
"akkor hozz nekem is olyan fakardot" kacagott Eonwe és elindult a kert felé. Odakint várta meg a gyakorlókardokkal utána szaladó Mairont. Addig fegyverét letette egy kőre, hogy ne zavarja a tanulóját vele.
Mairon lelkesen nekidobta a kardot Eonwenak, aki azt fürgén elkapta és megforgatta a kezében. Bár Mairon vívott már, neki más feladatot osztottak ki, így nem lett olyan ügyes, mint Eonwe, ezért szerette volna bepótolni a lemaradását, most, hogy Aule nem apáskodott felette, na emellett pedig fontos volt, hiszen valakinek az orkokat is meg kell tanítania majd vívni!
Sokáig gyakoroltak, egészen addig míg már Mairon alíg bírta megemelni a fakardot. Alap mozdulatokat gyakoroltatott vele a nagy maia, kitörést és egyszerű hárítást. Azt hitte, hogy ezeket már tudja, de a tapasztalt maiaval szemben az a kevés tudás még apróbbnak tűnt.
" Azt hiszem, köszönöm " mosolyodott el Mairon, bár valahol ez nehezére esett. Állva elaludt volna, de tudta, hogy kedvese nélkül azonnal felriadna.
Letette a kardot, majd leült a földre, úgy, ahogy volt.
"igazán szívesen! Ha újra gyakorolnál, csak szólj! Egy darabig itt leszek..." nem volt hozzá nagy kedve, hiszen a kovács otthonát nem állhatta. Eonwe a levegőt, a szeleket és szabadságot szerette - nem pedig a koszos, forró, zárt helyeket.
" Szeretném ha minden nap edzenénk. Reggel és este is! " emelte fel a tekintetét Mairon a maiára." Elkéretszkedem Este asszonyságtól, de biztosan nem fogja bánni, ha gyakorlom veled egy keveset. " tette hozzá.
"rendben, akkor napi kétszer! Csak aztán nehogy azt halljam, hogy ~n kényszerítelek!" pimaszul kacsintott rá és nevetve menekült, de Mairon még rá tudott csapni a vádlijára.
"egyszer az a nagy szád lesz a veszted!" kiabált utána, de csak kacagott ő is. Megkedvelte a maiat - újra. Eszébe jutottak a régi idők, amikor voltak barátai. Aztán valami történt... És már csak Melkor volt ott.
De hogy pontosan mi történt, már nem is tudta az egykoron segítőkész, kedves fiú. A maiák lassan elszállingóztak a közeléből és ő egyedül maradt, magának valón, csendesen a kalapáccsal, míg meg nem ismerte kedvesét. Mellette mert csak újra nyitni kezdeni. Ahogy ez eszébe jutott, orcájára gyengéd mosoly ült ki.
Talán Eonwe segíthet neki, hogy Manwë szabadon engedje melkort. Szép gondolat volt, igazán szép éa valahol álomszerű, mire a fiú szíve  fájdalmasan összeszorult.
De volt, ami éltesse és lelkesítse, s ebbe beletartozott most már a vívás, minden reggel és este, pontosan ugyan ott, ahol első alkalommal, ott edzettek a maiával.