Melkor a földön heverve dudorászott, a haját csavargatta, fonogatta- jobb dolga nem volt. Néha az őreit szekálta, de most pont egy olyan volt, akinek hiába mond bármit. Várt és reménykedett, hogy kedvese hamarosan meglátogatja.
Mairon, pont, ahogyan rá gondolt, meg is jelent melkornál. Egyenlőre nem vette vissza látható formáját, csak belesúgott kedvese fülébe - zavard el az őrt valahogyan...- súgta neki kellemes hangon. Hátulról lassan átölelte közben és ingerelni kezdte a derekát fürge ujjaival.
 -ez szerintem süket, nem kell vele foglalkozni- kuncogott kicsit a vala, de már beharapta ajakát az érintésre. Mióta csak ritkán találkoztak, sokkal érzékenyebb lett a maia érintéseire.  
- De igen, mert mi van, ha meglát? Kényelmetlen ez az áttetsző alak és nem akarok lebukni. Mond neki hogy játszadozni akarsz, vagy találj ki valamit...kérlek...- súgta neki újra és teljesen a hátához simult a mellkasával.
"hé, cukifiú!" kiabált fel a vala.
"már megint mi van?! És mondtam, hogy ezt fejezd be!" jött a válasz, az őr már éppen aludni akart.
"nem vagy éhes vagy ilyesmi? Szeretnék... Nos... Kicsit magam lenni!" visszafojtotta a nevetést, Mairon már a hátába és hajába temette arcát, annyira nevetnie kellett.
"mi? És erről nekem miért kell tudni??" hallatszott , hogy az őr teljesen zavarba jött."ugyan már.... Nem megy ha ott ücsörögsz! Úgy se tudom a láncokat levenni!" és kezét is mozgatni kezdte ritmikusan, hogy még jobban tudatosítsa a 'problémát' a jelenlétével.
 "ezt komolyan nem hiszem el...." pufogott az őr, de már lépkedett is elfelé.
"nem kell sietni!!" kiáltott még utána Melkor, remélhetőleg lassan eszik ez a szerencsétlen.  
  Mairon, miután az őr elment, meg is jelent a maga fényes alakjában Melkor előtt és kiengedte az eddig elfojtott nevetését.
" Cukifiúúú? " nevetett, a földön fentrengve. Hiányzott neki kedvese humora, s mikor láthatta, mindig jókedvű lett. " Hiányoztál..." pattant elé a térdére ülve, és az orrát a valáéhoz érintette.
  Aztán arra gondolt, megosztja kedvesével az odakint történteket ismét. Homlokát övének érintette, hogy az ő szemével láthasson, így mindent meg tudott neki mutatni pontosan, beleértve Eonwe bohóckodását is és azt, hogy az a karikagyűrű ily sok idő után is felháborító a valák és maiák körében.
" Yavanna ültetett pár csillogó gazt, a tündék meg úgy döntöttek, itt telepednek le. "  
 " Jó kis pletyka lett belőle" nevetett Melkor, nem gondolta volna hogy ennyire jó tréfa lesz belőle. "meg vannak marhulva a fényükért... Ki kéne valahogyan jutnom" sóhajtott fel végül. Ő is ott akarlak lenni, amikor ideérnek a tündék.
  " Most lakomáznak örömükbe az eltunyult barmok. Nem tudom, hogyan juthatnál ki...talán valami színjáték? Bár tehetnék érted valamit...." hajtotta a vállára a fejét hogy megvigasztalja.  
  -meddig maradsz itt? - ismét próbálta átölelni rendesen, valamivel már hosszabbak voltak a láncai. Addig szekálta miatta az őröket, míg Mandos megenyhült. 
- Amíg tart a lakoma, persze, ha szeretnéd, hogy itt maradjak addig. - mondta a maia, hogy egy kis örömet okozhasson a valának. " Képzeld, Thuringwetil már egész ügyesen beszél."
"vajon még mindig félne tőlem?" ezen elgondolkodott, sose akarta bántani. - ha rajtam múlna, haza se engednélek- mosolygott most. De jó is lenne, ha itt lehetne mellette mindig.
  " Van egy ötletem. De ne less! " érintette meg kedvese orra hegyét és remélte, hogy az őr még egy ideig ellesz az étellel. 
Melkor behunyta fekete szemeit, sarkára ült, kezeit pedig a combjára tette. Úgy várt mint egy szobor. Mairon remélte, hogy ötlete legalább egy kicsit felvidítja kedvesét, így lassan elhúzta a bizonyos részeit eltakaró tógát, majd fürge ujjaival megérintette őt odalent. Tudta, hogy Melkor nem nagyon tud mozogni, így meglehetősen közel bújt hozzá, ajkait pedig a leláncolt férfiéhoz érintette.
Melkor szemei elsőre kikerekedtek, de hamar magával ragadták az érzelmek. Magához húzta a maiat, kissé ügyetlenül, de a combjait meg tudta fogni legalább. Sajnos Mandos úgy mérte ki a láncok hosszát, hogy pont ne tudja keresztezni karjait, nehogy levegye őket valahogyan. Nem bízott benne, hogy Aule mesterműve elég erős a sötét vala rafináltságával szemben. 
- Shh, most én kényeztelek téged. - kuncogott a maia, majd lassan végigcsókolta a vala mellkasát, lehaladt a hasáig, onnan pedig nemes tagjához, amit meglehetősen lassan, de annál izgatóbban vett az ajkai közé. Eddig bírta, muszáj volt megérintenie valahogy kedvesét!
  Melkor kissé hátradőlve fogadta a kényeztetést - és a láncokat megragadva és megfeszítve megállapította, hogy mégis csak jók valamire.Az őr vissza akart jönni, de a lentről szűrődő hangok elég árulkodóak voltak, úgyhogy visszasétált az udvarra beszélgetni kicsit. 
  Mairon hosszasan kényeztette leláncolt kedvesét. Legalább így, egy kicsit megérintheti, ha már ő korlátozva van ebben. Ajkai hol felfelé, hol lefelé haladtak, kezei pedig szűntelen simogatták a szürke testet, ahol csak meg tudta érinteni őt. Aztán, mikor végeztek, még egy kicsit odabújt hozzá, hogy érezhesse a gyenge, de kellemes aurát.  
  -mondtam már, hogy imádlak? - lassan lehiggadt és szíve visszatért a szokott rimusba. Bár csak itt alhatna vele, és ne kellene visszamennie. Mairon oldalasan ült párja ölében, így ő át tudta ölelni, másik karját pedig a lábain pihentette. 
- Tudod, amióta itt vagy én... be kell valljam, nem aludtam egy szemhunyásnyit sem, egyszer sem, és azt hittem szerencsétlenkedni fogok most, hogy elönt a fáradtság is és.....annyira szeretlek, Melkor - mondta kedvesének.
 - akkor maradj, most úgy se veszik észre - finom csókot nyomott a homlokára, és hanyatt feküdt lassan- onnan intett a maianak, hogy csatlakozzon. Nem a legkényelmesebb az igaz, de kettesben mégis csak jobb.
A  maia odabújt hozzá engedelmesen és gyengéden simogatni kezdte a szeretett vala arcát. Fogalma sem volt, mikor láthatja őt utoljára, így inkább nyitva hagyta a szemeit egy darabig, hogy nézhesse őt és érezhesse a közelségét a testének.