Melkor köddé vált odakint és Mairon kénytelen volt követni. Nem mentek túl messze, de annál érdekesebb helyre. A közeli hegyekhez mentek, ahol volt egy csodás gejzír, ami mellett egy még káprázatosabb kis vízesés és tavacska. A víze gőzölgött annak is, és a kristályok meg színes kövek mégjobban ragyogtak tőle.
" Mel, Mel....te aztán tényleg tudod, mivel vegyél le engem a lábamról, nincs igazam?"kérdezte Mairon kedvesen, de huncut vigyorral. Tényleg örült annak, hogy a vala képes így meglepni őt, közben pedig tudta azt is, mi az, amit szeret. Ahogyan csípőre tett kezekkel állt a vízesés mellett, ruhája lassan szertefoszlott rajta
"neked bármit, galen nin" Melkor is ledobta köntösét és be is ugrott a vízbe, eltűnve alatta. Egész az aljáig úszott, csodás köveket talált odalent. Nem is figyelte mennyi időt tölt odalent.Mairon nem merült el, lehunyta a szemeit és pihent a kellemesen forró vízben és várta, hogy kedvese lassan visszatérjen. Közben egy kellemes dallamot dúdolt, bár zavarban volt, hogy pont egy vala előtt énekeljen
Melkor a víz alatt is hallotta a kellemes dallamot, és fel is úszott lassan a fénylő kövekkel a kezében.  Mairon észre se vette, hogy már fent volt és hallgatta, még azt se vette észre azonnal, hogy a vala csatlakozott hozzá az éneklésben. Csak amikor az már odaért hozzá annyira közel, hogy letette a feje mellett a partra a köveket.
Ekkor a maia elpirult a szeplői mögött és abbahagyta az éneket. Megnézte a csodaszép köveket, akiket Melkor felhozott a víz aljáról.
- csodás dekoráció lenne odahaza - gondolta és elfordult, a part felé, kezeire pedig fejét döntötte s lehunyta a szemeit. Végre pihent és nagyon boldognak látszott.
- miért hagytad abba?....nekem tetszett- igazából ráhevert, de a víz miatt nem érezte a súlyát a maia, csak h háta nekisimult a vala mellkasának és a fejét ráhajtotta a vállaira. Karjai annyival hosszabbak voltak, hogy szinte ugyanott tudta összefonni előtte.
A maia erre tovább dúdolt, de csak azért, hogy ajkaival a vala karjait tudja csókolni. Közben kedvese megidézett egy tálcát, rajta telis tele finomságokkal, hogy legyen mit enniük is.
" és most?" Pirult Mairon, várva a folytatásra.
"én éhen halok" kuncogott Melkor és előrenyúlt egy finomságért. Talán még Manwenál evett utoljára, már nem is tudta. Minden egyes mozdulat közben kapott az alkalmon hogy vagy megcirógassa vagy megcsókolja kedvese vállát vagy karját, esetleg a nyakát.
" Ha így folytatod, lehet, hogy másra is éhes leszek. " lopott el egy szőlőszemet. Aztán eszébe jutott valami, csupán egy röpke gondolat, mire a víz még forróbb lett körülöttük.
-mi jutott eszedbe?- éppen egy húsgombócot kapott be, kimondottan szeretett minden húsfélét. De ahogy keze felszabadult az máris végigfutott a fehér karon.
" Le meleth nîn, Mel. " mondta a fiú, hozzábújva kedveséhez. Megérezte a hús illatát, és furcsamód megkívánta azt. - megkóstolhatom?
A következő gombócka a szája előtt állt meg, hogy bekaphassa. elégedetten hümmögve rágta el a kicsit fűszeres húst. Melkor közben vett magának még egyet, és mosolygott a maia reakcióján.
- Sokkal finomabb, mint az a sok gyümölcs. - mondta Mairon, majs halkan hozzátette, hogy kér még, közben a mutatóujjával megsimogatta kedvese állát. Tökéletesen kiegészítették egymást, így gondolta a vörös fiú.
A maiat bizseregtette a hús íze, így elismerően nyammogott, miközben kedvesébe kapaszkodott. Többet nem is kívánhatott volna, mint egyetlene társasága.
- mikor...tanulunk majd valami újat?- kérdezte, csókot lehelve az ajkaira
  "épp most csináltál egy új lényt" kuncogott a vala. Lenyűgöző a tudásvágya a maianak! De ő maga is szívesen ment volna már újabb tündéket befogni. Rengeteg ötlete támadt a történtek után. 
" Az lehet....de szeretnék még újat és újat tanulni....hogy méltó társad lehessek Ardán... és segíthesselek mindenben téged " csókolgatta kedvese arcát, majd lassan ajkaira is eltévedt. " Az orkok tanításában is segítek majd. Thuringwetiltht pedig bízd rám. Azt hiszem fél tőled. " vigyorgott, majd kezei lassan a vala hátára csúsztak és egy kics tűzcsóvával kezdte el masszírozni a hátát, hogy kilazítsa azt. Közben belenézett az obszidiánszemekbe. - látom mire gondolsz....Vadásszunk?- 
  -még inkább élvezném ezt egy kicsit- szemeit behunyva hagyta, hogy a finom masszázs lenyugtassa. Majd utána mennek vadászni. Addig kitervelik, hogy hol és mennyit fogjanak el. 
 - Volna kedved kipróbálni a....- itt kuncogni kezdett a maia és a masszázs közben megharapta egy kicsit kedvese fülét.
  Melkor pimasz vigyorából és lapos tekintetéből nem volt nehéz kiolvasnia a választ, úgyhogy gyorsan meg is fordult. A partnak könyökölve hátrakacsintott kacéran és nekidörgölőzött kedvesének. Amaz pedig közelebb húzta magát, egyik karjával a peremen támaszkodott meg, másikkal a maia csípőjét tartotta. A kis ékszert már most érezte, hát majd szeretője! 
Mairon felszisszent erre a vágytól és fehér bőre kivörösödött a lángoktól. Ajkait harapdosta hevesen és nyöszörögve üzent kedvesének az elméjébe, hogy tegye magáévá..." mel..." mondogatta a nevét, a víz pedig már gőzölgött is körülöttük! 
Majd újra élesen beszívta a levegőt, de aztán kéjes nyögdécselésbe kezdett. Magában megdicsérte magát az ötletért, karmait már most belemélyesztette a sokszínű kőbe - de érezte, ahogy kedvese szorítása is erősebb lett és hevesebb a légvétele. Jó pár madarat felzavartak a közelükben és furcsálkodva néztek körül később. Mintha magasabban lett volna a víz még mikor odaértek... 
  Mairon vigyorogva mászott kii az elpárolgó vízből, és megsimogatta kedvese arcát, aki mámortól fűtve nézte őt. Rákacsintott a valára, majd ruhát idézett magára és kinyújtózkodott. Meglehetősen tetszett neki ez a fajta ünneplés, gondolta magában.
" A nagy örömködésben el is felejtettem, készítettem pár játékszert.....Mármint a balrogoknak és az orkjaidnak...nem kell rögtön így vigyorogni, Mel! " 
 "előbb fogjunk alanyokat" kimászott ő is, kényelmes utazó ruhát öltve. De aztán mégis farkasokként szaladtak a tündékhez, élvezték a szabadságát a négy lábon nyargalásnak.A fák közt köröztek, keresve egy megfelelő kóborló példányt. 
Egy tünde férfire lettek figyelmesek, aki a fák között járt s kelt, kíváncsian nézelődve, méregetve a növényeket maga körül. Szépvonású, szőkés hajú példány volt, eléggé magas, de nem a legerősebb alkatú.
  De mivel jobbat még nem találtak, bekerítették. Kiderült, hogy a hímeket nehezebb megfogni, ügyesen cselezte ki őket és úgy szaladt, akár egy fürge lábú szarvas. Melkor megelégelte a nyargalászást, inkább árny képében suhant utána. Ijesztgette, terelgette ki-kinyúlva a fák lombjaiból. Egyesen Mairon karjaiba kergette evvel. 
  Mairon pedig egy láthatatlan kötéllel tekerte be a tündét, aki bármennyire is menekülni akart, nem tudott, abból lehetetlen volt, ezen pedig a fiú vihogott, mert megidézte, hogy az elf egy kígyó alakját láthassa, hogy az tekereg rajta. Már szinte a hasát fogta a nevetéstől, hát ily könnyű kijátszani őket? De élvezte, meglehetősen.
  Orome, a nagy vadász úgy döntött, ismét meglepi a tündéket, de most Vána, kedvese aranyvirágaival, hátha a szépségek láttán megenyhül egy kicsit a hegyesfülű lények lelke. Farkasa tisztes távolságban maradt tőle, nehogy megzavarja a kíváncsi lényeket. Azonban, amikor indult volna, hogy átadja nekik ajándékát, meghallotta az egyikük jajveszékelését. Mi történt vele? Gondolta magában és sietett, hogy megnézze az eseményeket. Arra nem is gondolt, hogy Melkor kacagásával vegyül az egyik tünde sikítása. 
Melkor fokozta a mókát, egy hatalmas árnykígyó alakját vette fele, és tekergett a tünde körül. Majd alakot váltott és nevetett.
"ti mit műveltek? Engedd el de azonnal!"
Orome nem bírta tovább nézni a jelenetet. Hát ezért félnek tőle
  -na fene- sóhajtott fel a maia amint megpillantotta a valát. Azonban továbbra sem engedte el a tündét a láthatatlan szorításból, de ártatlan mosollyal figyelte Oromet, mintha ő hozzá sem ért volna a lényhez. Sőt, úgy is tűnt, a kötelet a vadász se láthatta, csak a tünde az elméjében.Melkor szemeit forgatva nézte a valát.
" csak megismerkedünk vele egy kicsit."Mairon erre szerényen biccentett a fejével és barátságosan elmosolyodott.
 " üdvöz légy Orome! Csak nem te is az elfekkel barátkozol?"  
A maia fiút meglehetősen szórakoztatta a helyzet, elvégre, egyes egyedül kedvesének lenne joga a tündék tanulmányozásához, pontosan, ahogy tette. Emellett, mit várnak el ezektől a gyenge, fura lényektől a valák? Hogy majd leeszegetik fáik gyümölcsét és élnek vígan, szaporodnak és semmit tesznek? Mairont bosszantotta a gondolat, de boldog, szép arcú álcáját meghagyta Orome előtt. Kedvese, úgy is rájött, ha valami baja volt, egyetlen kézmozdulatát kiismerte már.
" Melkor, teljesen elment az eszed?? Engedd el azt a tündét és ne riogasd! " parancsolt rá Orome Melkorra. 
  "én nem riogatom, csak szórakozunk! Nem lehetnek ilyen félősek örökké!" vágott vissza Melkor. Eszébe se volt elengedni a tündét, bár lehet azt kellene és ha elment újat fogni.  
" Nem, Melkor. Most azonnal engedd el azt a szerencsétlen lényt!!" Vágott vissza Orome, majd maga mellé idézte farkasát, hogy ő is segítsen, ha szükség lenne rá.
 "most komolyan veszekedni akarsz ezen?"
 Melkor már a szemeit forgatta a másik viselkedésére.
 "nem tudsz megállítani és. Magammal is fogom vinni!" kezeit széttárta majd leengedte.
Orome láthatóan nem szívlelte ezt a gondolatot.
"még mindig azt képzeled azt tehetsz amit akarsz?"
"igen"
orome megindult, hogy kiszabadítsa a tündét, de Melkor köddé vált és úgy kapta fel a földről, magával víve. Mairon azonnal követte őt, nem akart ottmaradni a morcos valával.
  Orome úgy érezte, ezt már nem hagyhatja! Azonnal indult, hogy tájékoztassa manwe sulimot az eseményekről. Mairont hátranézett és ezt mér látta is, hogy a vala sarkon fordul és megy is vissza saját otthonukba, s gondolataiban ezt meg is osztotta Melkorral. Aztán, a tündével együtt, visszatértek angbandba.