Melkor még sokáig csodálta a maiat, mire végre lehunyta szemeit. Békésen alhattak ismét, senki nem zargatta őket.
Másnap, a maia lelkesen ébredt. Alig várta, hogy ma is játszadozhassanak azzal a fura lénnyel! Kiismerjék, szórakozzanak a lelkével, vagy egy kicsit megkínozzák. De nem, addig nem, míg Melkor le nem jegyzi a fontos információkat.
" Jó reggelt! " ugrott kedvese nyakába a kis napsugár, legalább oly hevesen lángolt és ölelni kezdte, hogy ébredjen fel.
"mi ez a nagy lelkesedés?" ásitozott a vala és nagyot nyújtózott.
"rengeteg dolgunk van!" lelkendezett a maia, már ült az ágyon és láhatóan közel volt ahhoz hogy ki is pattanjon onnan. Melkor felkönyökölt - mégis mi van olyan feladat, ami sürgős lenne?
Mairon ki is pattant az ágyból, magára idézve egy kényelmes, fekete ruhát, pirosas válldísszel, majd hátradobta vörös fürtjeit és egy fejdísszel fogta hátra a füle mögött.
" Gyere, gyere! " kuncogott izgatottan, majd kinyitotta az ajtót.
Telvidó hatmasat nyújtózkodott, és felnézett Maironra, nyávogva rá egyet. A fiú felkapta a macskát és megsimogatta a fejét, majd ő maga is dorombolt, miután letette, csak Melkor ölébe. De hogy került olyan gyorsan az ölébe? Hihetetlenül ügyesen tanult a maia fiú.
Eldöntötte Melkort az ágyon, oly lelkes volt. Ráült, s lefogta lábaival, kezeivel, és villámszerű, heves aprócska csókokkal halmozta el őt, csiklandozva és kelletve, hogy keljen ki az ágyból.
Erre már elnevette magát és kacagva tiltakozott, hogy kímélje meg, fel fog kelni. Mairon vidáman pattant ki ismét az ágyból, és ezúttal követte kedvese is, csak kicsit lassabban. A cirmos nyávogva szaladt a lábaik alatt szlalomozva, néhol felpattanva az asztalokra, majd újra le. Melkor vitte magával a könyvét, hogy jegyzetelhessen. igazábólúgy is tudott, ha nem kézzel írt, hanem gondolatával irányította a tollat.
Mairon vidáman nyitott be a hivatalosan tömlöcnek nevezett helységbe és hangosan köszöntötte a tündét.
" Szervusz! " vigyorgott rá és megvillantotta a hegyes szemfogait. Azért tetszett neki, ha kellően félnek tőle.
A tünde hátralépett, de leutánozta a cselekedetet.
"szervusz!" mondta vissza és ő is imitálta a vigyorgást. Közben látszott rajta a bizonytalanság és a félelem, de igyekezett tanulni a környezetéből. Melkor már jegyzetelte is az új tapasztalatokat, egész úton az előző alkalommal látottakat összegezte. Gyorsan tanul és akar is. Eru úgy mondta neki, hogy bármire képesek lesznek, amire megtanítják őket. Kiváncsi volt mi mindenre lehet képes.
Maironnak tetszett ez a játék, így leült szembe vele, az asztalra. Ahogyan észrevette, nőstényféle lehetett, de a rongyok takarták, szerencsére.
Kedvesen vigyorgott rá Mairon és azon gondolkodott, mivel kísérletezzenek.
- Mit gondolsz, mit próbáljunk ki vele?-
" Tetszik itt? " kérdezte a maia.
Ismét bizonytalanul, de bólintott. Nem volt biztos abban amit kérdezett tőle a maia, de jó benyomást akart kelteni. Melkorra ismét nem mert nézni, zavarta ahogy szüntelen bámulja. Kicsit össze is húzta magát miatta, mintha takargatni próbálná magát.
-biztos, hogy nöstény, zavarja ha bámulom- jegyezte meg Melkor. -hozni kéne egy hímet is, lássuk mi a különbség! vagy hozzunk fel egy orkot, mit szól hozzá!- és ez csak pár volt az ötleteiből. Sejtette, hogy kedvese is hasonlóan sokféle tervvel fog előállni hamarosan.
- Az orkokat nagyon átalakítottad, szerintem megijedne, de hozass fel egyet Gothmoggal. Vagy, szerezzünk egy hím tündét. De szerintem hasonlóak mint mi, ő pedig mint a vala asszonyok. Csak törékenyebb és másak a vonásai. Hm... érdekes. Szerinted hogy szaporodnak? Beszélni meg tud tanulni. Vajon vérzik? Megvágnám, de akkor még jobban elkezdene félni. A láncokkal már nem ellenkezik.... - méregette Mairon is, de az ő tüzes szemeitől nem félt a nőstény.
" Aludtál az éjjel? Tudod, alvás " mutatta Mairon. Érdekelte, alszanak e.
Megint bólogatott, de most hevesebben.
Egy szót is mondott hozzá, nem volt nehéz rájönni mit. Melkor kijavította az övékre - igen-. Hamar meg is jegyezte és korrigálta magát a tünde. Mairont egyre jobban lenyűgözte a teremtmény, amellett hogy bántani is akarta.
Aztán a fáklára mutatott, többször és kérdezett. Láthatóan érdekelte, hogy mi az.
" Az? Az ad idebent fényt. Az a tűz. " mondta Mairon, majd megmutatta a tündének azt is, hogy képes tüzet idézni a kezei közé. " De ne érj hozzá! " kacsintott. Kíváncsi volt hozzáér e. - Nézzük meg milyen hatással van rá?-
A vala bólintott, és oda tartotta neki kezében a tüzet. A kiváncsi elf megérintette, de azonnal elkapta a kezét felszisszenve és szájába vette a kicsit megégett ujjait. Valóban sokkal sérülékenyebbek, állapította meg Melkor. Akkor más sebeket se nehéz rajtuk ejteni. Mairon, megnyugtatta és megmutatta neki, mennyire tartsa tőle a kezét. Erre lassan elmosolyodott, jól esett fázó testének a tűz melege. Melkor ezt is gyorsan felírta: fáznak.
" Látod? Ha nem nyúlsz hozzá, nem éget meg " mondta neki Mairon, majd bátorító mosollyal folytatta. " Az ott egy szék. Le lehet rá ülni. De te egyenlőre maradj még így, rendben? Az pedig egy könyv, amiben írás van. Sok sok tudás és feljegyzés! Nagyon hasznos."
Észrevette hogy a nőstény elf nagyon kíváncsian követi a nagy szemeivel a mozdulatait.
" Ez egy karperec. Ezt nézed?" Mutatott a csuklójára, amin egy arany karperec volt.
- Tetszik neki az ékszer. -
"ha jól viselkedsz, kaphatsz egy olyat" magyarázta neki Melkor. Egyre többet értett meg a szavaikból és erre is bóltintott, hogy igen. Melkort nagyon foglalkoztatták a fizikai képességei, de ezt csak akkor tudja kideríteni, ha a nő együtt működik velük. Talán ha jutalmat ajánlanak cserébe, akkor engedelmesen megtesz bármit.
- Mutassuk meg az orkoknak? Elengedjem?- kérdezte Mairon, a falnak dőlve, s Melkorra sandított.
-engedd, úgy se jut messze ha megpróbál szökni- tesznek vele egy sétát, addig szól a balrogoknak, hogy készítsenek neki egy cellát. ahhoz gyenge, hogy abból kitörjön ha rendesen bezárják.
" gyere csak..." lépett oda hozzá Mairon újra, majd eloldozta. Elsőre csak kíváncsi volt, mit fog tenni most így szabadon.
Igazából semmit se tett, várta, hogy most mi fog történni. Melkor felpattant és a lebegő könyvvel maga mögött intett, hogy kövesse. A tünde szemei kikerekedtek a könyv láttán.
Mairon erre a kezét nyújtotta a tündenek. Asszonyféle volt, így gyengéden tette.
" Gyere. "
Óvatosan megérintette a kezét, és Mairon már húzta is magával. Így legalább biztos nem fog elfutni. Kimentek a várból a hatalmas udvarra, ahol hűvös volt és erős szél fújt. Erre a tünde összehúzta magát és vacogni kezdett.
- Adjunk rá normális ruhát, vagy várjunk, hogy  meddig bírja? Már lilulnak a lábai! Gyenge egy lény...- csóválta a fejét Mairon.
-vigyük vissza, és kapjon valamit enni, ide hallom ahogy korog a gyomra- sóhajtott MElkor, hát eddig nem nyűgözték le Eru teremtményei. Nem bírta felfogni, hogy az ainuk után, hogy hozhatott létre ennyire csekély lényeket.
- Gyenge. Nincs ellenállóképessége. Éhes. Fázik. Mit akarnak elérni ezekkel a szerencsétlenekkel?- kérdezte Mairon is, Melkortól, mikor már az elf evett egy keveset. Legszívesebben valóban megnyúzta volna őt
Melkor megunt a tündenőt, úgyhogy inkább ment kicsit foglalatoskodni az orkjaival. Maironra bízta, szórakozzon csak vele ha úgy gondolja. Majd fognak egy hímet is, talán azzal többre mennek.
Mairon méregette, a lény pedig szemével követte. Nem kötözte vissza, bár gondolt rá. Kísérleteni akart. Talán ő is képes lenne egyszer teremteni, mint kedvese az orkokat? Bizsergés öntötte el a gondolatra, majd megállt a nő előtt.
" Miért nézel ily szaporán?" Kérdezte, és gondolkodott, ám támadt egy ötlete....
Önelégülten megsimogatta a nőstény arcát, majd mikor az nem figyelt, a hosszú körmeivel megsebezte a csuklóját, és lenyalta róla a vért.
Ezekszerint, véreznek és könnyen meglehet vágni őket. Majd, elmondja Melkornak.
Aztán, mikor a nő reszketni kezdett, támadt még egy ötlete. Megsebezte magát is, és az elf felé tartotta a kezét. Azaz, inkább teljesen a szájának nyomta, hogy igya meg, a nő pedig lassan szívogatni kezdte azt, Mairon pedig belekortyolt ismét az övébe. Fogalma sem volt, honnan jutott eszébe ez, sem pedig a mantra, amit megszállottan, vörös szemekkel kezdett el hangosan szavalni, lefogva a nőt. Kezét szinte beleégette az érzékeny bőrbe, és mikor teljesen átszellemült a valériai szöveg hatása alá, kitörte a nő nyakát, aki a földre rogyott, ő maga pedig hátrálva az asztalnak esett fejrázva, s hevesen lihegve, miközben lassan magához tért....
- Hajjajajjj!!...Melkor mérges lesz...nagyon mérges! - " He...elf!! Kelj fel...hahó!! Ez ...ennek lőttek? ...."
A tünde mozdulatlanul hevert, és ahogy rángatta, úgy mozgott vele. - fenefenefenefene kellett nekem kísérletezni!- szidta magát és próbálta felpofozni, vízzel leönteni, újra megrázni, de semmi.
Most mit tegyen? Szóljon Melkornak? előbb utóbb úgyis megtudja....NEmnem!
Még próbálkozik. Kezeit összedörzsölte majd a nő fölé tartotta. Újabb mantrába kezdett, egy gyógyítófélébe - veszteni már nem veszíthet rajta. Vöröses fény járta át a nő testét és mintha eltűnt volna benne. Mairon lélegzetvisszafolytva várt. Egyre közelebb hajolt, hátha hallja levegőt venni vagy ilyesmi. Aaztán nagyot esett hanyatt ijedtében, mert a nő hirtelen felsikoltott és felnyúlt. De szerencsére Mairon helyett egy denevért fogott magának és beleharapott, szomjasan szívva a vérét. Mairon kétségbeesetten kitépte a kezéből a szerenscétlen állatot, hiszen attól még meg is betegedhet! A tündenő kicsit bámulta őt, aztán kiabálva rángatózni kezdett a földön eldobva magát.
- ajjjjajjjjj....ez még rosszabb....jajaj....Melkor tuti lenyakaz...vagy visszazavar Aulehoz.....- kezdett komolyan kétségbeesni.
Gyorsan rázárta a nőre a ketrecét, és felrohant, hogy megkeresse a valát.
" Meeel! Melkor! "
Kétségbeesetten rohant a vala felé, szíve már a torkában dobogott a hasa pedig kegyetlenül fájt és görcsölt az idegességtől.
Kedvese megfordult és a remegő maia felé nézett, aki majdnem zokogva borult a nyakába.
" Kérlek ne küljd vissza Aulëhoz!! Esküszöm nem akartam rosszat! "
"mi?....miért?...." Melkor semmit se értett. Lehámozta magáról a maiat és megfogta a vállainál. "miért is ne küldjelek vissza?" kérdezte meg újfent. Mi ütött ebbe ma?
Mairon tekintete reszketett és idegesen figyelte a valát.
" A...azt hiszem csináltam valamit...de nem tudom pontosan mit...az elf...én...én...Gyere és nézd meg magad! Lehet kimúlt...."
"mit csináltál vele?" de már el is indult a tömlőc felé. Biztos felgyújotta, gondolta magában. Türelmetlen egy maia az már biztos, bár annyira nem zavarta egy halott tünde. Nem vesztenek vele sokat.
Leérve a tömlőcbe már neszezéseket hallott. Ahogy beléptek a fura lény sziszegett rájuk, fejjel lefelé lógva, lábaival kapaszkodva a rács tetejébe. Mérgesen széttárta a szárnyait és megmutatta szemfogait. Míg a maia elfutott a gyógyító varázs befejeződött, de a megivott vér miatt valami egészen más lett belőle.
"ezt......te csináltad?" kérdezte melkor nagyra nyílt szemekkel, a lényre mutatva.
" Igen...de az előbb még a földön feküdt!! " tárta szét a kezeit Mairon " Ne...ne haragudj rám...."
A fiú lehajtotta a fejét és a mutatoújjait összeérintve malmozott. Bár nagyon meglepte saját tette. Ez a valami már nem tünde. Sokkal inkább hasonlít a denevérhez, akit megharapott, gondolta a lebiggyesztett ajkú maia.
Aztán Melkor átöltelte és hatalmas csókot nyomott a homlokára örömében.
"ez valami csodálatos!" Elengedte és megint a lényt bámulta, aki rikoltva csapkodott, amikor közelebb ment. Még mindig retteget a sötét valától.
Mairon, mikor érezte a csókot és a vala büszkeségét, azonnal megnyugodott. Ekkor értette meg, hogy ezt a lényt, Ő maga teremtette. Izgatottság járta át a testét és azonnal odalépett a lényhez, a kezét nyújtva neki, s belenézett a hatalmas, fekete szemeibe.
A lény tőle nem félt. közelebb húzta magát, de aztán inkább leugrott, és lábon állva érintette hozzá a saját ujjait a szárnyain. "szervusz" mondta a már megtanult kifejezést. Értelmes maradt, azon nem változtatott a varázslat. Ennek külön örültek, és Mairon már hallotta is, hogy Melkor jegyzetel.
"milyen igét használtl? mit csináltál előtte? mennyi idő telt el?" bombázta a kérdéseivel, hátha majd meg tudják ismételni a folyamatot.

Mairon bevallotta, hogy önkívületben volt félig a varázslat alatt, de a mantra szavai visszhangoztak a fejében, így elmondta kedvesének, ahogyan azt is, amit a vérével tett előtte. Valahol, nagyon büszke volt magára és ámuldozva azt emlegette, hogy képes volt teremteni valamit, ez pedig hatalmas örömmel töltötte el. Aztán a denevérszerű lényre pillantott és megcirógatta az állát.
" Thuringwethil....ez lesz a neved! "
az nagyot pislogott, majd visszarepült a tetőre, lelógott és elbújt a szárnyai mögé.
"Mára még hagyjuk idebent, és keressünk neki ételt....utána kimehet" Csapta össze a könyvet Melkor, mindent leírt amit eddig tudnak. Még egyszer megöltelte boldogan a maiat, nagyon büszke volt rá. "megünnepeljük?"
" Nem is vágyom másra jobban, mint hogy veled lehessek egy kicsit. " nyújtotta a kecses, de meglehetősen erős kezét Melkornak, aki kivezette a sötét 'tömlöcből' kedvesét.