Csak Angbandban szálltak le és vették vissza saját alakjukat a falak mögött. Habár kellemes volt repülnie, a maia fiú sokkal jobban érezte magát saját bőrében, amit nagyon pezsdítőnek érzett, mióta megismerte Melkort. Mintha kicserélték volna.
Lopva gyűrűjére pillantott, s aztán, elégedetten, de hatalmas macskaszemekkel nézte kedvesét.
Eszébe jutott eredeti terve az eskütétellel kapcsolatban.
Melkor nagy levegőt vett otthonában, jól esett neki a kénes hideg levegő. Majd kézenfogta Mairont és magával rángatta a trónterembe. Felkapott egy  arany serleget az asztalról, és az ott ácsingózó balrogtól kért egy tőrt. De Gothmog megállította, hogy had szóljon a többieknek is.
Mairon is rábólintott, legyen, szóljanak csak a balrogoknak.
Azok izgatottan mentek a trónterembe, s tisztes távolságot tartottak a trón előtt álló uraktól. Még sose láttak ilyet, így kíváncsian nézték a jelenséget, s páran összesúgtak.
" Mit csinálnak?"
" Pszt! Szerintem ez vérmágia! " bökte meg egyik balrog a másikat.
Mairon gyorsan ruhát váltott és füstösen tüdöklő feketében állt Melkor előtt, pontosan kedvese kedvenc színében.
-hogyúgy.. - mosolyodott el a vala, és vörösre váltotta ruháját. Szigorúan körbenézett, hogy maradjanak csendben a balrogok, majd feltartotta a kelyhet, és a tőrt odatartotta Maironnak.
Mairon alaposan szemügyre vette. Morgultőr, így nevezte el kedvese a számára csodálatos tárgyat, amit aztán végigsimított a bal mutatóujjával.
- Felkészültél?- csillantak meg a vörös szemek. El se hitte, hogy ez valóban az ő ötlete, holott mégis!
Melkor bólintott. A kelyhet letette a kis asztalkára és várt. Mairon fölé tartotta a kezét, és bevágta a tenyerét a fekete késsel. Kicsorduló vérét a kehelybe csepegtette és újra elmondta esküjét a vala szemeibe nézve közbe.
" Megesküszöm hogy örökké hű társad leszek, Melkor. " mondta a Maia, majd átadta a tőrt Melkornak, és most ő várta, hogy kedvese elszavalja esküjét. Szinte remegett az izgalomtól, pedig a valák és Eru szemében együtt voltak. De még is más, ha egy maguk között használatos  módon is megteszik. Nem mellesleg, ez az ötlet, nagyon tetszett a maiának.
" Akkor most nem vérmágia?" Súgta egy balrog.
" maradj csendben vagy Melkor úr lenyesi a fejedet! Vagy ami rosszabb, Mairon rugdal meg!! "
Melkor szint~n a kehely felé tartotta kezéz, hasonlóan megvágva. Vére kicsit sötétebb volt.
"megesküszöm, hogy örökké hű társad leszek, mairon" mosolygott ahogy kimondta, valahogy többet jelentett neki is - bár Eru engedélye is fontos volt a számára. Ezután felvette a kelyhet, amit Mairon is kezei közé fogott. Közösen itatták meg egymást a vérrel, elóbb Mairon majd Melkor ivott belőle. Nem hagytak semennyit a kehelyben, nem lett volna jó jel.
A vér íze meglehetősen tetszett a fiúnak. Szemei ragyogtak, vörös fénnyel, ahogy közelebb hajolt kedveséhez, majd egy hosszú csókkal eltűntette az ajkairól a rátapadt vért, így már egyetlen csepp sem maradt.
Egy fiatalabb balrog nagy szemekkel nézte a két urat, de a mellette álló morcosan eltakarta a szemét neki. Nem, nem vérmágia. Csak uraik új hóbortja.
" Mit bámészkodtok?!! Menjetek vissza, helyrerakni a műhelyet!!! " mordult rájuk Mairon, majd visszafordult Melkorhoz és szerelmetesen  a karjaiba vetette magát.
A karok pedig egészen a hálóig vitték, ahol újabb hosszas hancúrozásba kezdtek.
Mairon még aludt volna később, de a másik lámpás fénye még mindig kicstit bevilágított. Párnáját a fejére húzta, közben olyasmit morogva, hogy Melkor kapcsolja le vagy valami.
Melkor mellett, s immáron Angbandban élve, szemei nem szerették az erős fényt. A tűz lángjának világítása más volt, de az éles fény, a valák földjéről, szinte égette. Kedveséhez bújt, eltakarva szemeit, majd mérgesen egy suhintással az ablak elé rántotta a függönyt az ágyból, és így fészkelődött el újra.
" Bolond öcséd meg a fénymániája"
- majd ha kipihentem magam ezt is megoldjuk- melkor még beszélni is lusta volt. ő most csak pihenni akar végre, nagyon lefárasztotta a többi valával jópofizás.
Mairon rábólintott, majd támadt egy ötlete. Megragadta a kedvenc hőálló lepedője két, hozzá legközelebb eső sarkát, majd teljesen összekuporova odabújt Melkor hátához. A lepedőt teljesen magukra terítette, a feje se látszott ki, mintha csak egy bunkert épített volna. Elégedetten ölelte át a valát, most már minden fénybiztos volt! Lehunyta a szemeit és halkan szuszogva próbált pihenni.
Sokáig pihentek még, mire nagyokat nyújtózva magukhoz tértek. Melkor már pezsgett is, kipihenten alig várta, hogy valami csínytevésbe fogjanak. Például tönkretehetnék a másik lámpát is.
Mairon belelátott kedvese fejébe, és nagyokat pislogott, egyik szemöldökét felhúzva. Mintha épp ezt mondta volna neki, pihenés előtt, gondolta, de aztán csak magában legyintett rá egyet, örömmel benne volt a csínytevésekbe, amiket kedvese kieszelt.
Odabújt hozzá, kihúzva a haját a szeméből, majd kacsintott egy nagyot.
" Mondanod sem kell. Benne vagyok "
"akkor indulhatunk is!" és. Már ki is pattant az ágyból. Irány dél! Hamar összeszedték magukat, és már szárnyaltak is délnek. A fellegekből azonban egy alakot vettek észre.
Nem messze tőle kiváncsian leereszkedtek, elbújva a fák közé.
Curumo volt,  Mairon azonnal felismerte a lámpás előtti kis erdős, parkos részen sétáló fiút. Mellette hatalmas virágosrét borult el, madarak csicseregtek a bokronból, Curumo azonban egy igét morgomott magában folyamatosan, minek szövegét a bal kezére véste fel tintával a pergamenről, nehogy elfelejtse, de  a szobájából kihozni egyenlőre nem akarta.
Melkor megbökte a maiat és rákacsintott. - nolám, tényleg hasznos a kis barátod- kuncogott közben. Mindketten a lámpásra kezdtek koncentrálni, mormogva a halott varázsigét szinté
n. Kivártak, míg eljön a megfelelő pillanat.
Curumo egyre hangosabban mondta az igét, és most már a lampás felé fordult éppen-habár neki nem az volt a célja. De amint elkiáltotta az utolsó szót is, a lámpas hatalmasat robbant és lezuhant a tartó az oszlopról. Rá a sziklaszirtre és utána darabokra hullva bele a tengerbe. A maia először lelksen ujjongott, majd torkán akadt a hang és kővé meredve bámulta művét.
- Nem a barátom....Gyorsan! Menjünk innen, mielőtt a fényeszű öcséd és a többiek is ideérnének. Curumo meg had rimánkodjon. - kuncogott Mairon, és csodálta a lámpást, aminek fénye valószínűleg már nem fogja megzavarni őket, a legkevésbé sem!
Melkor és Mairon hazáig nevettek a szerencsétlenül járt Curumon. De baja úgy se lesz, hiszen Aule másik kis kedvence.
Curumo eközben éppen dadogva magyarázta a törénteket Manwenak, Vardának, és. Mesterének.
"é.... Én csak... Gyakoroltam... Dedede nem akartam a lámpást bántani... Én csakcsak..."
"nyugodj meg fiú... Látod Aule, ezért nem juthatnak hozzá a tekercsekhez! Nézd mi lett a vége!" mutatott a fényes vala az oszlopra. Most csak a valák fényei világítottak ismét.
"jaj....mitévő legyek... Lassan kelnek a tündék és nincsen nekik fén," siránkozott a vala asszony. Hogyan készítsen nekik fényt, amit nem lehet elsötétíteni.
" Kedvesem, mi lenne, ha az égre helyeznéd a fényt? Mint egykoron odahaza, fent? Senki sem érhetné el és mindig számom tudnád tartani a fényeket. Mit gondolsz?" Érintette imádott asszonya arcát Manwe, ezzel azonnal ötletet adva neki.
Curumo még reszketett, mint a nyárfalevél. Mi lesz, ha Mairon megtudja, hogy ilyen ügyetlen volt?....
Akire gondolt, hasát fogva nevetett Angbandban, kedvesével az oldalán. Elképzelte, hogy Manwe most irgum-burgum szidhatja a szerencsétlen maiát.
Közben a haját tépve toporzékolva. És ha meg még Yavanna meglátja, hogy loptak a virágaiból! Most is azokból fontak mindenfélét nevetve. Mairon a földön ült, míg kedvese a fejét az ölébe hajtva hevert. Egész nagy csokorral szedtek, hogy feltűnő legyen.
És nagyjából igazuk is volt. MANWE hazartérített mindenkit, hogy asszonya dolgozhasson új remekművein. A növények úrnője a kertjében pityergett, síratta a letépett növényeket és képzeletében Melkor éppen elégette őket vagy mégrosszabb: eltaposta!
Melkor azonban koszorút készített a hatalmas nagy csokorból, kedvese Mairom pedig néhány, kósza virágot bele is font a fekete hajzuhatagba.
" Gondolj  bele. Béke és nyugalom fog végre itt honolni, drága Melkor" mondta ki higgadtan Mairon ami eszébe jutott." mivel üssük el az időnlet?" kérdezte a vala a virágokkal a fején. Maironnak kuncognia kellett rajta, de még így is szemet gyönyörködtető volt a számára. De nem menekült, a vala azért ült fel, hogy a fejére tegye a kis virágkoronát.
" Nekem a kedvenc időtöltésem meg is felel. Veled  lehetene, ennél kellemesebb.?. És már is az van, amire vágyom"mondta Mairon, s kihúzta a haját a szemébő. Kedvesét oly sokan félre értik, gondolta, hiszen eddig senki sem hallgatta, vagy nézte végig a munkáit.
Aztán csak nevettek, hangosabbnál hangosabban, Yavanna pedig virágait siratta, varda pedig a fényt, mit hamarosan újra akart lészíteni....
Pedig Angbandban a sötétet szerették, a virágokból pedig szerelmes koszorú lett.
Alakokat látott meg mocorogni a magas fűben. Egy darabig figyelte, de a sötétben azt hitte Melkor valamiféle szörnyei lehetnek és sikitozva szaladni kezdett - de ijedtében a rossz irányba.
Melkor és Mairon, miután a maia végzett a vala hajának copfbafonásával és virágdíszítésével, ők maguk is furcsa hangokra lettek figyelmesek, a lezárt barlang felől.
" Megnézzem?" Kérdezte, félelmet nem ismerve a maia.
"megyek én is!" a virágokkal a hajában pattant fel. Mairon útközben többször rápillantott és visszafolytotta a nevetést.
Hamar megtalálták a hangok forrását: az elsőszülöttek éppen környezetükkel ismerkedtek.
- Mutassuk meg nekik, ki is az úr a háznál - mondta Mairon lelkesen és azzal a lendülettel betolta Melkort maga előtt a barlangba.
Az orkok riadtan szaladtak szét, amikor a két alak belépett a barlangba. Szemüknek pedig fura volt a maiaból áradó fény, de lassan negszokták. Sziszegve, morogva beszéltek még csak, de aztán kiváncsian kezdtek el odaosonni uraikhoz.
" Ő itt, Melkor. " mutatott a valára Mairon. " Uratok. Teremtőtök. " magyarázta nekik viszonylag lassan, de úgy, hogy azonnal megértsék az úr fogalmát
Melkor csillogó szemekkel nézegette művét. Mindenféle szerzet mocorgott és nézett rá kiváncsian a nagy szemével. Egy magas, erős példányhoz lépett oda megvizsgálni. Amaz hagyta hogy kezét emelgesse, meg a fejét forgassa - valahol tudta már most, hogy nem szabad vele ellenkeznie,közben félelem járta át, ahogy társait is.
Mairon leült az egyik kiemelkedő sziklára, lábait egymásra pakolva és térdén könyökölt, úgy figyelte a lényeket. Ha ezeket meglátja Manwë, megüti a guta! Vigyorgott a gondolatra és egy kósza, vörös ticset a füle mögé húzott.
" szerintem gyönyörűek" mondta elismerően Mairon.
A fiú arra gondolt, milyen hatalmas seregük lesz ezekből a lényekből, akik feltétlenül hűségesek...
Már látta is, ahogyan harcolni tanulnak, építik kis közösségeiket, a műhelyben is segédkeznek, és tisztelik őket. A gondolatra abbahagyta körmei hegyezgetését és azon nyomban odalépett az egyik orkhoz. Belenézett a sötét szemekbe, miben visszaverődve láthatta saját lángjait is.
" Mi legyen a nevük?"
"ork? Kellene nekik valami öltözet... Meg beszélni is meg kén tanítani őket" már egész apró részleteket kigondolt a vala, már csak meg kell őket rá tanítani. Jó darabig nem fognak unatkozni, az biztos.