Másnap, Mairon elment újra a gejzírhez, miután ölelkezve felébredtek Melkorral. El is.feledte az  aggasztó álmot a fiú, inkább felügyelni akarta a melegséget és ezzel is lelki nyugalmat találni, míg Melkor, valami újon gondolkodott.
De aztán testvére megint felkereste őt, egy idegen társaságában. Aule is velük volt, na meg Ulmo, nekidőlve  a vala oldalának.
Az idegen Tulkas volt, bronzhajú, izmos férfi, áll szakállal, kinek szemei kékesek voltak, mosoly viszont nem lepte el az arcát.
"már megint mi viszket?" forgatta szemeit Melkor. Most már csapatosan hisztiznek? Meg ki ez a tulok?
"semmise viszket! Tulkas azért jött, hogy megakadályozza a legutóbni megtörténését..." kezdett bele Manwe, de Melkor alig bírta visszafogni a vihogást, és s fel is kuncogott kicsit az erős vala nevén.
"igazán hízelgő ez a kitüntetett figyelem, de továbbra se mondok le Ardáról!" közben Tulkas felherhelte magát a pimasz vala vigyorgásán.
" tulkas lever!" úgy fogta vissza Ulmo és Orome, mert már meg is akarta ütni  sötét valát.
Manwë felsóhajtott. Lehet, még sem volt valami jó ötlet.
" Szóval szeretnélek megkérni bátyám, hogy ....ne zavarj sok vizet."
Ulmo bólintott. " Na arra én is. "
" Nem nevet!! Lever!! " mordult fel újra Tulkas,mikor Melkor vigyorogni kezdett.
"ennek mi a baja?" mutatott Melkor a morcosra, aki megint morogva akart odamenni."én senkit nem zavarok, csak teszem amit jónak látok" fél szemmel azért Tulkast figyelte, aki úgy fujtatott, mint egy bika.
"de igenis zavarsz! Fejezd be, kérlek! Vagy Tulkas kell.megkérnem,hogy figyeljen rád és tartson távol a mu kálatoktól"
Manwe még mindig igyekezett békésen megildani a problémát.
" Nem, öcskös én nem fo...." hunyta le a szemeit és magyarázón, mutatva neki van igaza, felemelte a mutatóujjá higgadtan, de vigyorogva, s erre felhergelte Tulkast, aki egy hatalmasat ütött Melkor bal szeme alá, aki ezzel nekirepült egy hegynek.
" Tuuulkaaaaaas!! "
Az erős vala nevetve rohant utána, a többiek a fejüket fogták. Melkor éppen fel akart tápászkodni, de Tulkas már ott is volt és megragadta a lábát. Úgy csapkodta a fekete hajú valát, mint más a rongyot. Majd utoljára földhöz csapta, Melkor pedig nyökögve feküdt a gödörben, amit vele csinált a másik. Aztán Tulkas nevetve el is sietett.
Melkor.nagynehezen kimászott, mindene sajgott, de a legjobban a szeme alatt, ott még kicsit fel is szakadt a bőre. Alakot váltva kiment a sötétségbe, hogy erőt tudjon gyűjteni - ott gyorsabban tudott valamiért gyógyulni.
" Azt hiszem ez egy kicsit...sok volt Tulkas, de köszönjük. Nos, akkor mindenki térjen vissza a munkájához" ajánlotta Manwe, Orome pedig egyet értett ezzel.
A valák otthonának kis, készülő kertjében  a maiák munkálkodtak, Yavanna felügyelete aladt, vagy a kohóknál, amit Aule végre elkészített, de a hangoskodásra ők is felfigyeltek és a föld morajlására.
" Mi volt ez? " kérdezte egy szőke maia lány, Mairon pedig hunyorogva meredt a sötét fellegek felé a távolba.
" Nem tudom, de nem sejtek jót. "
" Gond letudva, legalább lenyugszik egy kicsit. " vihogott Ulmo azon, ahogy Tulkas lecsapta Melkort. Vadul hadonászva a kezeivel mutogatta el Oromenak még egyszer a látottakat, aki már a hasát fogta a vihogó vala mutatványára.
Mairon nem érezte a közelben azt az erőt, és kisugárzást, amit Melkor szokott árasztani. Azt, ami mindig lenyugtatta őt. Most, csak saját melegsége járta át és bizsergette, ne Kedveséé.
" Manwë úr, nem....nem látta esetleg Melkort?" Kérdezte aggódva a fiú, aztán meglátta Tulkast, aki a Melkor név hallatán csúnyán nézett a szép-vonású kis maiára.
"melkor most egy ideig nem tér vissza szerintem. Menny, segíts addig a műhelyben, Mairon" mondta Manwe kicsit szomorkásan. Arról meg is feledkeztek, hogy a sötét valának van valakije.
Melkor kereste a lehetőséget a visszatérésre, de mintha Tulkas folyton azt figyelte volna, mikor jön vissza. Még egy kicsit vár, határozta el. Majd álmokkal suttog és keres maga mellé követőket.
Mairon szomorúan ment a műhelybe, kalapálni. Szomorú volt és kedvtelen, most, hogy urának el kellett mennie. És haragudott emiatt Tulkasra, de legjobban Manwë úrra és senkivel sem akart beszélni, csendben volt és úgy dolgozott, egyedül.
Még mesteréhez, Aulëhoz sem.fordult, aki aggodott a maia egészségi állapota miatt.
Tulkas pedig körbe járt, szemével végigpásztázva a hegyek között. " Itt nem jössz át, sötet vala! " mondogatta.
Mikor azonban pihenni tért, a vala ott volt álmaiban. Ezért is morcos volt munka közben, mert ahányszor felkelt, egyedül maradt.
Két hatalmas lámpáson dolgoztak Aule vezetésével, Varda fényessé akarta tenni Ardát. A tüzeket Ulmo megfékezte, de így a sötétség ellepte Ardát és nem akarták, hogy Melkor ereje uralja a világot.
" Segíthetek?" Kérdezte Mairon Vardát és Aulét. Most nem pislákolt fényesen, de kíváncsi láng lebegett a szemeiben, ahogyan készültek a lámpások.
Aule bólintott, Varda pedig kedvesen mutatta meg a hatalmas oszlopokat a fiúnak. Sajnálta is kicsit, hogy kedvese itt hagyta, így felügyelt rá, hogy ne szomorkodjon folyton.
" Mit csináltok? " kérdezte Manwe, mikor Aule a nyakába ültette Mairont, hogy elérje a fény kis tartókáit.
"lámpásokat, hogy fényesség legyen Ardán, és a növények kinőhessenek. Yavanna elültette őket, de még nem akarnak életre kelni." magyarázta Varda- legalábbis ő ezért csinálta. Szerelmes volt a fénybe, legalább annyira mint férjébe, nem érezte jól magát nélküle.
" Segítesz Mairon? "
Varda a fényes kezét nyújtotta a fiúnak. Hallotta, hogy képes lángolni. Az ő fényet is bele akarta csempészni a lámpások fényébe, ám, mikor Mairon megfogta volna Varda kezét, megégette a gyengéd nő ujjat, aki erre elrántotta a kezét.
" Jajj! " sipított a nő. Sebet nem hagyott Mairon érintése, de fájt neki.
" Bocsásson meg, én nem akartam...."
" Semmi baj, Mairon." Sóhajtott a nő, majd a saját maga kreápta fehér fényt csempészte bele inkább a lámpásokba, míg Mairon szomorúan lehajtotta a fejét inkább és félreballagott.
A többi maia lelkesen segített nekik, énekelgetve és mosolyogva. De ő?
Rég nem.mosolygott, énekelgetett vagy alkotott valami csodásat, amit neki talált ki a nagy kovácsm kedvtelen volt és fénye nem pislákolt. Inkább leült szomorúan egy kőre, hogy egyedül lehessen, magányában.
Unatkozott, így az ujjai között rohangáló lángcsóvával kezdett el játszani. Bár csak ő is alkothatna valamit. Kihasználhatná a tüze erejét....
Mivel senki sem figyelte, felpattant és hagyta, hogy akis lángcsóva átjárja őt. Egy kellemes dallam jutott eszébe, s tánc szerű moudulatokat tett, a lángok pedig a karjával, s csípőjével együtt mozogtak erre.
Aule beszélni akart vele, nem tetszett neki a fiú kedvetlensége. Földbegyökerezett lábakkal figyelte a táncoló Mairont, még szája is tátva maradt.
A maia zavartan állt meg, kezeit oldala mellett lóbálta és egyik lábáról a másikra helyezgette a súlyát.
" Én ő...." dadogott, s a lángja lassan kialudt. Mindig zavarba ejtette, ha valaki látta őt, ilyen viselkedéssel.
" Bocsánat, Aule úr! " szakadt fel a visszafojtott érzelem a fiúból és inkább gyorsan elszaladt Aule elől, olyan gyorsan, ahogyan azt csak bírta a lába!
Meglátta! És ez megijesztette...
Képek villantak be neki..tűz, sötét, a saját lángoló szeme, valami piros és kellemes illatú, ami a bőrből szakad.fel ha megsebzik....
Összerezzent erre és fázott, a vörös hajában pedig megjelent egy fehér hajszál.
Aztán visszaemlékezett a táncra és hatalmas nevetésben tőrt ki. Meg is van, mivel lepi meg kedvesét ha visszatér. Ha, visszatér...
Melkor egész sok követőt talált.magának, akik a legkülönbözőbb formákat vedték fel. Mind ainu volt, más-más célokkal. Mairon találkozott is néhánnyal, és a kiváncsi szemek elől elbújva beszéltek uruk visszatéréséről. De még sokat kellett várni mire Tulkas végre nyugovóra tért. Elkészült a valák otthona egy tó közepén, a lámpások egész ardát bevilágítottak, mintha csak nappal.lenne mindig. A növények szárba szöktek és Eru elhelyezte az élőlényeket a puha fűben, hogy várják felkeltésük.
Ekkor látta elérkezettnek az időt Melkor. Míg a többiek kifáradtak a munkában, ő erőt gyűjtött a sötétségben és készen állt visszatérni és összehívni seregét.