Melkor sokáig repült magasan, mélyen, az ismert világuk szélén - bárhol ahol csak tehette. Kiváncsisága kicsalta azonban a semmibe is. Alkotni szeretett volna, egy saját világot,ahol nem kell az Eru által szabott szabályokat követnie. De hiába kapott ő a legtöbbet a tudásból,a fényt elvették tőle. És pont annyival kapott kevesebbet, hogy ne legyen oly erős mint teremtője.
A semmiben lebegve elmélkedett, és hamarosan lehiggadt. Hiányolni kezdte a maiat, így visszatért. Az ablakon át repült be, csak a szobában vette vissza alakját. Kicsit mintha sötétebb is lett volna, ahogy lénye megjelent a helyiségben.
A maia azonnal felkapta a fejét, ahogy megérezte a jelenlétét a szobában. Felült, s abbahagyta a kétségbeesett lángolást, mikor Melkor alakja megjelent előtte.Sokat gondolt rá, hogy lenyugodjon, de egészen addig nem ment neki, míg nem látta maga előtt, teljes valójában. Felegyenesedve nézte, de nem félt és nem borzongott meg a vala elváltozására, csak rásimított az ágyra, mutatva maga mellett a helyet.
Nagy sóhajjal térdepelt az ágyra, sarkaira ülve. Most nyugodott meg igazán, hogy ott találta a kedves maiat. Kicsit még szomorkás mosoly jelent meg arcán, de már nem háborgott belülről.
"téged nem bántottak?" ez érdekelte a legjobban. Ha igen akkor Gronddal veri laposra azt az ocsmány szakállas idiótát.
" Nem, senki sem bántott, de miután Eru beszélt veled, elszaladtam Aule dühös szemei elől és ide jöttem." Mondta Mairon és a füle mögé húzta a haját. - Ne aggódj, én jól vagyok. - érintette meg a kezét.
Mairon lehet, hogy csak hallucinált, de úgy érezte, belelát Melkor fejébe és megjelent egy kép, ahogy a hatalmas kalapácsot előkapja és azzal csapja agyon Aulet, elégedett mosollyal.
Az ajkaiba harapott, hogy ne nevessen, de ha ezt tenné, bajba kerülne, ennél is jobban Kedvese.
Melkor kacagott kicsit, ő látta a fiú gondolatait - lassan megtanulja ő is, pedig nem is mutatta neki senki. De lehet csak kettejükkel működik. Kipróbálja. Most direkt erőteljesebben koncentrálva, elképzelte a lecsapott Auélt és  a haját tépve ugráló, sikongató Manwet. Ő már kuncogott, várta a maiat.
Mairon erre nem tudta visszatartani, hangos nevetésben tört ki és rádőlt Melkorra, ölébe hajtotta a fejét és nevetésétől zengtek a falak, rázkódott az ágy és sok maia fel is kapta a szállásukon a fejét erre.
Hangosan nevettek percekig, csak gondolataikban osztották meg elképzeléseik. Akik hallották őkt, mind összenéztek vagy a homlokuk ráncolták- hogy lehet ezeknek ilyen jó kedve a nemrég történtek után?
Még levegőért kapkodva kicsit kuncogva Melkor hátradőlt. Hát ez fenomenális! Nem is kell megszólalniuk, hogy értsék egymás. Boldogan vigyorgott obszidiánszín szemeit behunyva.
Mairon még rázkódott, hang nélkül nevetve és a vállára hajtotta a fejét, ujjait az övéire kulcsolva.
Jól érezte magát, jobban, mint ezt gondolta volna valaha is!
nagyrészt kerülték a többieket, ami nem volt nehéz. Melkorral senki nem akart találkozni, MAiron meg még úgy se tudott hova menni dolgozni. De aztán Eru hívatott mindenkit, és ők a kis tömeg széléről, hátul figyeltek. Mindketten keresztbe tett kézzel, unott arccal. Éppen Gronddal akartak valamit szétrombolni, erre most itt kell ácsingózni...
" Vajon miről lehet szó?" Kérdezte Yavanna Auletól, aki láthatólag a gondolataiba volt mélyedve.
Eru megállt előttük, végignézve a társaságon, Manwebol pedig lelkesedés áradt erre.
- Na, a testvéredet megcsípte valami hogy így ugrál, Melkor? -
- jó lenne, de igazából úgy néz ki ez nekünk is jó hír- kicsi jobban figyelt most, valami fontos történt. És mindenki újongani kezdett.
"Végre nekiállhatunk létrehozni, amit eddig tervezgettünk!"
Melkor szemei szabályosan kikerekedtek és vidáman vigyorgott, kezeit leengedve. Aztán felkapta Mairont örömében és magához ölelte. Majd letette, aztán mégis visszafordult és egészen magához húzva megcsókolta. Maironnak ideje se volt reagálni, csak lógtak a kezei és ő maga is az erős karok között.
Aztán lehunyta szemeit, mik eddig kidülledve pislogtak vagy épp meredtek a valára. Ennyire nyilvánosan még sosem érintkeztek, vagyis, a többiek előtt még nem csókolta meg őt.
Voltak, akik oda is pillantottak, miután meghallották Eru jó hírét.
Miután elengedték egymást végre, már szaladtak is ők is az ismert világuk szélére, hogy ők is láthassák a teremtést. Eru felkészült és karját megemelve, egy egyszerű mozdulattal az olthatatlan lángot a semmibe küldte, létrehozva vele a világot, ahol minden élő létezik. Ám még nem volt teljesen kész, csupa kő és víz volt a Föld, nem termett se növény nem élt rajta senki és semmi. És Eru feladata végén, felajánlotta az ainuknak, hogy aki akar alászállhat odalent munkálkodni - de ereje nem fogja meghaladni amazét és vissza sose térhet. Erre sok ainu visszakozott kissé, de Melkor máris mosolyogva kacsintott kedvesére.  
- Azt akarod mondani hogy....menjünk? - nézett Melkorra, felhúzva az egyik szemöldökét, és kezeit mellkasa előtt azonnal összefonta, aztán mérlegelő és kiolvashatatlan arcán megjelent egy mosoly és Melkor hátára ugrott, kezével lábával belekapaszkodva a férfiba. 
A vala nem is várt tovább, az engedélyt megkapták, hát élnek is vele! A teste fele sötét köddé változott ismét és elrugaszkodott. Nevetve száguldottak a fénylő Arda felé, izgatottan várva hogy mi minden lehetőség vár rájuk. Gyorsan leértek és csak ámultak, hogy mennyivel nagyobb, mint az ahol eddig éltek. 
  Mairon körbe-körbe forgott az új világban, megnézte az eget, a földet alattuk és a vizet is. Mennyi mindent fog alkotni az ura itt! Felcsillantak a szemei és el is kapta a férfi kezét." Járjunk körbe! " 
hol ködként, hol való alakjukban jártak rajta. Sok minden meg volt már, amit a dalokban kiötölt a nagy vala. Volt forróság, volt hideg, hó, a tenger csak úgy háborgott, most hogy ő Ardára lépett. Lassacskán ötletei megvalósultak és boldogan figyelték ezt Maironnal. Majd elmélkedni kezdtek mit is változtassanak még. Hiszen ott volt velük Grond is, amivel könnyedén formálhatták a felszínt.
Mairon is elgondolkodott, bár nem akart beleszólni kedvese gondolataiba. Inkább csak csodálta azt, amit a férfi létre akart hozni, de eszébe jutott valami. Valami csúcsos és nagy! Ezt a gondolatot pedig megosztotta kedvesével is.
  Ám egy kérdés még foglalkoztatta a fiút. Hol lesz az otthonuk? Odafent, egy nekik kialakított hatalmas palotában laktak mindannyian, ám most, semmi sem volt a földön még. De már látta is a palotát, ahol ő és Melkor fognak élni és nem lesz ott a mérges Aule sem többé! Ő vajon lejön Ardára? Vagy fent marad?Eltanakodott, mutatóujját rágcsálgatva, majd azt vette észre, kedvese, Melkor már alakítgatja is Ardát és csinálja, ami eszébe jut. Végre valami, ami az övé, hisz ő lépett rá elsőnek és nem mondja meg Eru, milyenre csinálja! 
Melkor hegyeket készített, meg völgyeket, szakadékokat, viharokat, olthatatlan óriási tüzeket. Űgy játszott a képlékeny földdel, mint gyermek a gyurmával. Néha egymaga, néha társával kacagva. Aztán megjött a többi ainu is. Próbálták az Eru muzsikájában látott világot megteremteni. De Melkor mindig ott volt és rengeteg csínyt vittek véghez.