A szomorkás maia végül fejsimogatást kapott a valától és egy aprócska csókot a halántékára. - Dehogy nem tetszik, jó lesz az íróasztal fölé! - kacsintott a lelkendező párjára, aki gyorsan és szorosan magához is ölelte őt. míg a festmény száradt, Mairon letette az ecsetet a kezéből és a csodás alanyához lépett, megsimogatva meztelen mellkasát, majd övével hozzásimult." Örülök, ha tetszik... meg kellett örökítenem téged. Királyom..." sétáltatta ujjait végig a valán....

Gil-galad visszatért kis csapatával a fehër vârosba. Nem égtek meg szerencsére, bár megkopasztott társuk ősszefonva hozta magávsl a haját.
Este már lelkesen mesélte az eseményeket az ifjú tündekapitány.
" Aztán Irion azt mondta nekik megkeserülik, hogy levágták a haját! Én meg kivontam a kardom! A két lótifuti pedig úgy rohant, mintha vasvillával szúrkodtuk volna őket!" Húzta ki magát büszkén Gil Galad, mire Maglor csak a szemeit forgatta, kényelmes ülőalkalmatosságát melengetve.
"és két fiatal tünde csak úgy elszaladt előletek?" kérdezte Glorfindel gonoszkás vigyorral. Valamit biztos nem mond el a pukkancs nolda.
" Nem tündék voltak azok! Varázsolt az egyik! Tüzet! " dobolt a lábán Irion, kinek levágták a hosszú fürtjeit.
Erre a szőke kiköpte sörét a döbbenettől.
"az a mocskos fattyú már megint??? '
Gil-Galad õsszeszűkült szemekkel meredt társára, amiért elmondta ezt is.
" Glorfindel, ne emészd magad, csillapodj, nem tesz jót az idegrendszerednek. Milyen fattyú?" Kérdezte Maglor, megérintve az elf hatát gyengéden.
"Gorthaur átkozott kölyke! Ő maga mondta még a harctéren!" magyarázott a szőke, már nem csak kedvesének. Mindenki ő rá kezdett fig, elni, ami a hírnévre vágyó ifjúnak nem tetszett.
" Na ne! De várjunk....nemnemakaromtudni! Meggondoltam magam! " dugta be érzékeny hallójáratait a nolda.
" Rendesen elvertem azt a kis nyomoroncot át! Maglor nem kell tartanod semmitől, nem fognak idejönni rosszalkodni, majd mi vigyázunk rá, hogy ne történjen ilyen újra! Szerintem retteg a fényes kardom látványától!"
" Az Gorthaur kőke vót?" Kérdezte a csendesebb harmadik, aki szerencsétlenül megszabadult két fogától, így elég pösze lett.
"ugyan már gilinggalang! Kis híján te magad engedted be ide! Ha a vámpír viselkedik, könnyedén átvert volna." glorfindel a szemeit forgatta, és legyintett is egyet az ifjú felé. Szinte biztos, hogy hozzá se ért Morwehoz.
" Tudok a sorok közt olvasni, Glorfindel, gúnyod áttetsző volt és ízléstelen. Így nem illik Thingol udvarában beszélni, ugye tudod?" Most már Gil Galad is gúnyos mosollyal fordult az arany hajú Glorfindel felé, a tündék tekintete pedig csak cikázott a két férfi között, egyedül Maglor volt aki dermedten ült.
"hazudozni pedig főleg, fiú"  a levegő megfagyott, pár elf mélyen hurrogott is erre, várva mit lép a másik. Valóban merészség volt tőle az idős nemes tündével feleselni, aki a másik őse, maga Feanor segítője volt.
" Meghazuttolsz tán, Glorfindel?" Kérdezte Gil Galad, ám Maglor gyorsan a két férfi közé állt.
" Most pedig fogjatok kezet és ki-ki a maga dolgára! Nem kell itt egymásnak esni! " vonta fel íves, szép szemöldökét.
"ha élne apád, szégyellné, ahogy viselkedsz" nézett a szőke a másik szemébe. Jól ismerte a nagy harcost, bár már vele se ërtett mindig egyet.
Gil galad erre dühösen megemelte a kardját és elindult Glorfindel felé. Az apjára nagyon érzékeny volt, aki érthető is, hiszen felnézett rá.
" Ezt mondd még egyszer a szemembe!" Tartotta a kardot Glorfindelnek.
Maglor riadtan figyelte a két férfi kakasviadalát. Glorfindelre nézett kicsit szigorúan, Gil Galadra, ki a kardot nem húzta el a szőkétől, pedig annál is szigorúbban.
" Nem hagynátok abba?!" Kiáltott mérgesen, szemfángatva az érzékeny és nyugodt nolda. Morcosan csapta kezeit a derekára, mint egy szigorú nő. " Gil Galad, tedd el a kardod! Gyerünk!" Hunyorgott rá.
GilGalad kelletlenül elrakta a fegyverét, még mindig durcâsan nézve a szőke tündét. Közben Thingol is megérkezett, hogy köszöntse a visszatért felderítőket.
"bocsánat a késésért, de hàt ismeritek a feleségem... Szóval, miről maradtam le? ' csapta össze tenyereit vidáman, érdeklődve figyelve.
GilGalad kelletlenül elrakta a fegyverét, még mindig durcâsan nézve a szőke tündét. Közben Thingol is megérkezett, hogy köszöntse a visszatért felderítőket.
"bocsánat a késésért, de hàt ismeritek a feleségem... Szóval, miről maradtam le? ' csapta össze tenyereit vidáman, érdeklődve figyelve.
" szóval a gondolini éghajlat....Glorfindel, mit csináltál?" Merengett el azonnal az ezüsthajú Thingol, mire Gil csak vigyorgott nagyon.
Melian és Thingol lánya, a feketehajú Luthien csillogó szemekkel szaladt a fess, magas tündeférfiak felé. Megpillantotta Maglor ezüsthárfáját a lán y, ki rajongott a csodás dallamokért fiatalon is, így mikor odarohant, lelkes ugrándozásba kezdett az gyermek, nem figyelve apjára, Glorfindelre sem Gil Galadra
" Maglor! Maglor! " kezdett bele rajongással kékes szemeiben. " énekelj Maglor!"
" Ahogy a..." kezdett volna bele, de Glorfindel azonnal elhúzta onnan, nem akart a gilingaladdal egy légtérben tartózkodni és érezte a következő csaták szelét. Még csak az kellene hogy veszedelmes de gyengéd lelkű Maglorját is veszélybe sodorja!
Hiszen Angbandban, mindig kiötlenek egy új gonoszt....  
Eközben Angbandban Melkor és Mairon a trónteremben voltak. Nem rég ment el Gothmog, nem sok jó hírrel. A vala folyamatosan a hallottakon elmélkedett, míg kedvese lassan elaludt mellette és oldalra dőlt - a vala széles válla tartotta meg. Volt egy rossz érzése Melkornak, egy aggasztó érzése. A tündék csak nem nyugszanak, talán végleg vége a boldog időknek.
"szóval elkezdődik... ' morogta magának halkan.