Este sétálgatás közben Carcharan zavarta meg őket. Rövid haját turkálta, ahogy beszélt.
"mi újság, szerelmesek? Rég találkoztunk! Ellophatom kicsit tőled? Most úgy is ápolgathattad eleget!"
" Menten eldobom a hajam!" Vigyorgott a testvére Carcharan viselkedésén. " Persze, menjetek csak. Én még maradok egy kicsit. " nyúlt ki Me az ágyon, egy gyors csókot nyomva Morwe arcára. - Menj csak, majd szundikálok egyet!- kacsintott rá.
" Ne aggódj, majd visszanől!" Kezdte azonnal Morwe, mikor kimászott a takaró alól és a nadrágját kezdte el keresni vadul hunyorogva.
" Barátocskám, hát midő' nolda dolog ez!" Takarta ki a szemét hangosan nevetve Carcharan. " Kapd össze a gúnyád, aztán gyere!" Lépett ki inkább az ajtón, mielőtt arra fordul a szeme, ahova nagyon nem kellene.
Kimentek a szabad ég alá, majd a kis titkos helyükre, amit még mindig használtak.
"van egy fenomenális ötletem! Megkeressük Gondolint! '. Kezdett bele Morwe és ahogy mondta, karjaival a levegőben mutogatott.
" Mennyi nyugigomba volt abban amit Mairon úr rádkent, hogy jobban gyógyulj? Gondolint? Az a tündebarlang, Morwe!!....báár...lehet akkor adarék büszkék lesznek és nem kell a többi balrog közt szerencsétlenkednem.... mikorisindulunk?" Húzta ki magát a vámpír.
"holnap este! Ithilnek anyátoknak kell segítenie, adarék pedig az orkoknak valami ünnepére lettek meghívva. Simán kiosonunk! Ezt találtam ma a könyvtárban" előhúzott egy térképet, amelyen a Terror hegység volt, részletesen. Sok jelölést lehete ott látni, a másolt könyvből már azt is tudta az ainu, hol ne keressék. Egy körrel jelölte be, ahol lennie kell a városnak.
" Morwe, ritkán mondom ezt, de egy zseni vagy! " jegyezte meg a vámpír. " Csórok élelmet a konyhából és kihozom ide. Lehet végre leverhetsz egyet annak a gőgös szöszinek is! " tette hozzá, majd az ujjain számolt, miket is kellene magukkal vinniük.Az orkok valóban ünnepséget redeltek, Gothmog is na meg a barátjuk, Bolg is hivatalos volt rá, így őt nem avathatták be a tervükbe. A szórakozás miatt pedig úgy gondolta, Ada szeme sem fog rá figyelni folyamatosan.
Bár Ő jelenleg is el volt foglalva. Befejezte a könyvet, amit pár napja kezdett és már is eszébe jutott egy ötlet a könyvbeli téma kipróbálásához, így lelkesen pakolászta a holmijait a maia, na meg egy nagy vásznat is hozatott az egyik orkkal. Úgy döntött, festeni fog, így nem időzött a szokott időpontban a konyhánál. Carcharan pedig csak erre vágyott, hogy beosonhasson és összeszedjen némi élelmet maguknak.
Pakolt maguknak húst, hagymât, némi kenyeret, borokat. Egy egész hátizsákot megpakolt, hisz nem lehet tudni mennyi időbe fog telni.
Morwe már a lovakkal várt rá a megbeszélt helyen az este, amikor az ünnepség javában tartott.
Senkinek sem tűnt fel a pakolás , így nyugalommal hagyhatták el angbandot és indulhattak meg a tündehegyek felé.
" Induljunk! " jelentett ki a vámpír, lelkes hangon és a lóra pattant. Még csak az kellett volna, hogy megpillantsák!Kicsit aggódott a vámpír, hiszen mi lesz, ha bármi gond merülve fel, vagy ha Mairon úr szeme hirtelen feléjük fordulna? Bár remélte, erről nem lesz szó.
Kellemes tempóban lovagoltak Gondolin felé a térképpen és beszélgettek közben, s Morwe minden reménye a város megtalálása irányába fordult.
" Mooorwee! Mit mond a térkép?" Kérdezte, miután áthaladtak a fagyos hegyen, küzdve az üvöltő széllel, ami lelassította őket.
Az ainu elővette a térpéket, majd megnyalta az ujját és felemelte, hasonló arccal merengve, mint mikor Mairon gondolkodott el valamin.
" Arra!" Mutatott keletnek Morwe, Carcharan pedig sóhajtott és mellé lovagolt. Elő akart venni egy almát, de a szél kifújta a kezéből.
Elindultak az adott irányba, bár a vámpír fiúnak különös érzése támadt, kicsit mintha órák óta körbe és körbe járnának. Erre gondolt egészen addig, míg a sziklás részt el nem hagyták, ugyanis fák lombjait pillantotta meg alattuk, s nevetést hallott a távolból. Valakik beszélgettek, furcsa, tündeszerű nyelven, igy Morwe leintette a hadarva beszélő társát és hunyorogva leguggoltak, hogy megfigyeljék a társaságot. A lombok alatt egy kis tisztáson voltak, három tünde, az egyikük pedig ismerős Carcharannak a hangjáról és az oldalán csüngő kardról. A csatában futott vele össze egy pillanatra. Gil Galad, talán így nevezték, futtatta végig az emlékein a gondolatait.
" Shhhh!!!" Pisszegte le Morwe, majd lehasaltak a földre és úgy figyelték őket.
" Aztán azt mondtam neki! Maglor drágám, tudom hogy jól furulyázol, de nem mutatnád meg személyesen is?" Nevetett Gil Galad, mig vadul mutogatva a kezével magyarázott a többieknek.
" Érzed? Tündéket szagolok" vezette morcos tekintetét az irányukba Carcharan
"ccsssssss! Tudom ez ki! El kéne kerülnünk őket messzire" suttogta Morwe. Lassan elkezdtek a földön kúszva hátrálni, de akkor a tarkójukon nyilak hegyét érezték.
"ti meg kik vagytok? mit akartok?" kérdezte a közös nyelven egy morcos tünde.
A vihar egyre jobban tombolt közben, és az ég is leszakadt az erős szél mellé. A két fiatal összenézett. Kénytelenek lesznek a táborba menni és valami módon átverni őket. Talán egyenesen Gondolinba tartanak.
" Mi...mi angbandból jöttünk...megszöktünk " nyelt egy hatalmasat egyszer csak Carcharan, akinek eszébe jutott hogy nem épp a szörnyűbbik formájukat viselik, hanem a szemnek elfogadhatóbbat
"keljetek fel! Gyerünk! Szedjétek a lábatok!" Nem voltak valami kedvesek az őrszemek, de legalább életben hagyták őket. A tábortűz egy sziklaperem alatt volt, a szélnek háttal. Morwe fel is jegyezte magának fejben ezt a kis trükköt.
" Na, srácok, srácok! Hát bántottunk mi titeket?" Kérdezte a kezeit maga elé emelve a vámpír.
Nem tetszettek neki a mogorva elfek, de tartotta magát a tervükhöz.
Gil-Galad szemben ültették le őket, de legalább nem áztak és nem fújt a szél.
"hát titeket meg mi szél hozott?" kérdezte szórakozottan, únyorosan, közben a lembas falatkát rácsálva.
" Mondtam már! Megléptünk Morgoth Bauglir börtönéből, de eltévedtünk...." folytatta a vámpír majd segélykérően Morwera pillantott.
"Mi ebben olyan hihetetlen? Nem csak ketten indultunk, de ennyien jutottunk el idáig. Nem mi vagyunk az elsők, akik megszabadultak!" Morwe a sértődött figurát vette fel, hátha azzal valamire jutnak. Szerencsére elég csapzottak votlak, nem szokták meg hogyan kell a növények között haladni.
" Aha....és akkor tudjátok, készül e új támadásra az a morgó Morgoth?" Kérdezte az egyik tünde a három közül kíváncsisaggal a nagy, kék szemeiben.
"most nyugalom volt Angbandban, de nem is tudunk mindenről! Minket keleten fogtak el, éppen úton voltunk, hogy felkeressük Thinol királyt." Morwe kezdett belejönni a füllentésbe, és úgy is nézett ki talán sikerrel járnak.
" Melyik családba tartoztok? Hova valósiak vagytok?" Kezdett bele azon nyomban Gil Galad, mire a másik tünde a szemét kezdte el forgatni.
" Hagyd már, adj nekik inkább inni meg enni! "
"Ularieth, én Ruven vagyok, ő pedig az apám fivérének a fiának az unokája, Alred" Közben elvette a felkínált meleg levesfélét. Carcharan lelkesen bólogatott hozzá.
" Szóval ....Ruven és Alred...miért keresitek thingolt? Elfoglalt egy ipse, nem lehet csak úgy meglátogatni"
"Édesanyám küldött, hogy keressem meg és kérjek engedélyt, hogy az ő birodalmában élhessünk. Mifelénk rengeteg az orktámadás, és az is lehet, hogy szegény fiú is csak azért él...mert...mert...mi nem voltunk ott...mikor....megkezdték a támadást" Morwe annyira élethűen kezdett el szipogni, hogy még a könnye is kicsordult.
" Jajj..Gil Galad, jól beszél a kölyök! Biztosan szörnyű lehet nekik ott... Glorfindel sokat jár keleten, biztos tud a támadasokról. Vigyük őket Thingol elé!" Mondta a hosszú hajú tünde, kinek fekete hajának csillogása rossz érzéssel töltötte el Carcharant.
"rendben...egyetek, pihenjetek. Ha vége a viharnak, akkor továbbmegyünk" Fejezte be a beszélgetés Gil-Galad, és nekilátott megcsinálni alvóhelyét, ahogy a többiek is, akik nem őrködtek.
A két barát megette a finom ételt, ami erőt adott nekik újra, és tanácstalanul ücsörögtek tovább a farönkön. A holmijaik elszaladtak a lovakkal együtt, amikor egy közelbe becsapó villámtól megbokrosodtak.
- Édes eru, adar megfolyt....- dülledtek ki Carcharan szemei, ahogyan a távolba meredve elgondolkodott és fogalma sem volt, hogyan tovább.
Közben Amgbandban javában tartott az orkok ünnepsége, étel, ital és mulatozás, minden, amit csak a háborús időszak letelte után kívánhatott bárki.
Melkor és Mairon az egyik oldalsó padnál üldögéltek, iszogatták a mézsört, amikor egy ork szaladt hozzájuk.
"urak...jujj...minnyá...pfúúh...Melkor nagyuram, két gazdátlan ló jött a kapukhoz....és...huh....a mi lovaink"
- Ilyen nincs...egyetlen nap se lehet nyugtunk? ....- sóhajtott fel a maia majd meghúzta a maradék mézserét, majd az üres korsót a faasztalkára csapta, amint felpattant.
-menjek én is? - kérdezte Melkor nagy sóhajjal, hiszen még sejtelme se volt, hogy a két jómadár volt megint a hunyó.
- Maradj nyugodtan, mel adan, tölts még egy korsóval, addig elintézem a gazdátlan lovak rejtélyét.- mosolyodott el végül bíztatóan és elindult a levegőt kapkodó ork után.
"itt...itt vannak" mutatta meg a 2 fekete paripát az ork, egyikük a fiáé volt, a másikat nem ismerte, de vélhetőleg Carcharan ült rajta. "be-bevihetem őket az istállóba?" kérdezte mélyen meghajolva egy másik ork.
" Persze, vidd, de Melkornak egyenlőre egy szót se..." masszírozta a homlokát idegesen, majd hatalmas, tüzesen fénylő szemével sebesen körbepásztázta a környéket, mielőtt még felrobbanna.
A tomboló vihar megnehezítette a dolgát, de meglelte őket a hegyek közt, tündék társaságában. Azonnal az istálló gondnok után sietett, hogy saját paripájára felpattanjon.
- nem hiszem el, ezek a gyerekek kétszer olyan rosszak mint én, meg Melkor, összevetve vagyunk! Mi a tollatlan sas vitte őket arra, hogy lelépjenek tündéket hajkuraszni!?-
" Ide a lóval!" Húzta el a kantárt az orktól és azzal a lendülettel felpattant az erős, fekete paripájára, megsarkantyúzva a hatalmasat ágaskodó lovat és egy gyiá kiáltással kivágtatott Angband kapuin.
- Csak kerüljetek a kezeim közé....-
Morwe elmerül a gondolataiban, arról ábrándozott, adar milyen büszke lesz ha hazamegy a hírrel, hogy megtalálta a rejtett várost.
Carcharan azonban még mindig a fekete hajat szugerálta, és dühöc is volt a tündékre, hiszen miattuk vesztette el a sajátját -legalábbis ő ezt gondolta.
Aztán egyszer csak felpattant és felkapta a tünde tőrét a földről, ahol ő hagyta azt, s megragadta a hosszú, fekete haját, hogy levághassa neki mérgében.
" Nanana, finomaaan! Ne rángass..." dülledtek ki az elf szemei, de hamar elengedte őt Carcharan, legalábbis miután levágta a haját.
"carcha.... MICSINÁLSZ??" Morwe nem akart hinni a szemének, de a szerencsétlenül járt tünde sem, aki aztán dühös szemekkel meredt rájuk.
" Ez meg mire volt jó?!" Kérdezte.
" Ö...szegény barátom meglehetősen idegbeteg és nagyon rosszul kezeli ám a stresszt! Bizony!' Bólogatott Morwe.
"miattuk vágták le az enyémet!" magyarázta a vámpír, szerinte egyértelmű  volt a magyaràzat.
"mi az hogy miattunk?! 'kérte ki magának a megcsonkított, de a hangoskodásra a többiek is felkeltek.
-remek, most tönkretetted az egészet! - üzente az ainu fiú.
Carcharan őt azonban nem hallotta, hiába voltak közeli barátok, a viszonya nem olyan értékű volt, mint például a vámpírlánnyal.
" Elég ebből a cirkuszból! Morwe, pirítsd meg a tündibündiket! " mordult fel a vámpír.
"remek..." sóhajtott fel Morwe, de nagy levegőt vett és akárcsak egy sárkány, lángbaborította a tábort. Amíg a tündék oltogatták egymást, ők futásnak eredtek otthonuk hegyei felé.