A hegyek felé indultak, amiket hatalmas erdőségek fedtek el. Maglor nem tudta volna visszamondani az utat, amit megtettek. Sok sziklás peremen léptettek, alagutakon mentek át, mire végre egy rejtett völgy került elő. A legmagasabb hegycsúcs aljában volt a hófehér tündeváros, Gondolin. Még messziről is látni lehetett, hogy falait még Melkor serege is megszenvedné.  
" Ez..valami káprázatosan szép! " csillantak fel a nolda herceg szemei, ahogy a csodaszép városon legeltette őket, majd izgalommal fordult útitársa felé, fészkelődve az erős paripán. Percek kérdése volt, hogy odaérjenek és minden pillanat egyre kíváncsibbá tette a művészlelkű fiút, de egyszer csak, nem sokkal a kapuk előtt, megtorpant. " Biztos vagy benne....Kedvesem?" 
"ne aggódj, Thingol nem olyan mint a fivéreid" bátorítóan elmosolyodott, a kaput már nyitották is nekik. Odabentről még elképesztőbb volt. A sindâk a fák alakjából merítettek épületeikhez, hiszen mindent maguk tanultak szinte. A nolda szemei kerekre tágulva cikáztak a kecses, kacskaringós oszlopokon, díszes falakon. Volt aki megnézte őket, de sokan kedvesen meghajtották fejük, hogy üdvözöljék őket.
- Olyan, mintha hazaértem volna - könnyebbült meg erre kicsit a fekete hajú, barátságos mosollyal fordulva tündetársai felé, majd mikor elérték a hatalmas palota kapuját, lepattant a lováról és megsimogatta az orrát, várva Glorfindelre. Nyár volt, ilyenkor Thingol és asszonya, Melian az erdőt járták, de Glorfindel érkeztekor, még ők is ott voltak, akárcsak fiatal leányuk, Luthien is, anyja szoknyája mögé bújva.
 " üdvöz légy, Glorfindel! " köszöntötte az ezüsthajú Thingol. " S útitársad neve?..."
" Maglor vagyok, uram. Apám neve pedig...Feanor. " mutatkozott be.
  "oh... Feanor fia... Nem gondoltuk volna, hogy valaha eljön ide bármelyikőtök. Ugye nem katonákat kunyerálni jöttél?"
Thingol mindig kicsit közvetlen volt másokkal, és valóban, Maglor amint ránézett úgy érezte, ha valaki, akkor ő kell hogy az uralkodó legyen.  
" Nem, dehogy Uram! " rázta meg hevesen maga előtt a kezét a gyengéd lelkű Maglor és segélykérően Glorfindelre pillantott, hiszen mit is mondhatna, Maedhros kitagadott öccse? 
Az udvaron legyeskedő tündék kíváncsian figyelték a nolda herceget, meg a nála magasabb Glorfindelt, ahogyan ő előre lépett hozzá a lova mellől, hogy közelebb legyen Thingolhoz is. Melian is kedvesen köszöntötte az aranyhajú tündét, s ez nem kis dolog volt a ragyogó mosolyú maia nőtől. Sokan összesúgtak, hogyan is szerezhette meg Thingol úr egy maia asszony figyelmét, de szerelmük mély volt és virágzó, a mai napig.
" Szívesen látunk ebben az esetben, Maglor. " mondta neki Melian. 
  "igazság szerint velem jött, és itt maradna, ha megengednétek" Glorfindel megfogta a dalnok kezét, hogy biztassa őt is meg magát is.
" neked nem kell ilyesmihez engedélyt kérned. Bár kicsit meglep a választásod" mosolygott Melian kedvesen. "látom, hogy jólelkű, kedves teremtés." majd elsétált a lányuk után, aki éppen a szökőkútba akart bemászni.
  " Milyen kedvesek." pirult el Maglor és Glorfindelre nézett meglepődve. " Bevihetem a csomagjaimat a...szállásodra? Feltéve ha nem bánod.." simogatta meg kicsit a kezét, és szíve szerint megcsókolta volna, így kacéran közelebb hajolt a szőke hercegéhez, majd egyszer csak..." Nahát, Glorfindel, fogtál barlogot?" hallatszott Gil Galad ismerős hangja a távolból. 
Maglor gyorsan elfordult a lovához, hátha nem ismeri fel az ifjú tünde.
"nem, de letörtem Melkor fiának a szarvát!" és lekapta nyakából az ereklyét, hogy bemutassa. 
" nahát! Szép példány, angbandi ereklye! És én még imádkoztam Manwehoz, hogy a forrófejű ne égessen el téged." vigyorgott a tünde. - Dehogyis- gondolta azonban magában, majd a paripák és az ismerős, kellemes illat felé fordította a fejét. Azonnal megismerte a szemrevaló nolda herceget és kajánul el is mosolyodott a fiatal Gil Galad.
" Maglor? Hát te itt? Minek köszönhetem ezt a szerencsét?" lépett oda a szépvonású férfihoz, akivel olyan csodás estéket töltöttek el.
 - Ó hogy a fenébe is...- gondolta, majd egy hatalmas műmosollyal fordult a zavart nolda az ifjú irányába. " Ereinion, micsoda öröm látni téged egyben! " vakargatta a tarkóját Maglor. 
  Egyik lábáról a másikra állt, már menekülési tervet eszelve ki a fejében a kellemetlen helyzete elől, s mint mindig, mikor összezavarodott. 
"még mindig hihetetlenül vonzó vagy" sóhajtott színpadiasan a fiatal udvarló.
"khm-khm" Glorfindel finoman próbálta tudtára adni, hogy ott van még.
Maglor majd elsüllyedt Angband bugyrai alá ebben a kellemetlen helyzetben, főleg mikor a fiatal tünde egy kicsit közelebb is hajolt hozzá. A levegő megfagyott ő pedig moccanni sem mert, és a legkevésbé sem uralkodva a helyzeten, a haját kezdte csavarni.
" H-hát...izé...köszönöm...." vigyorgott válaszul, de legszívesebben elfutott volna.   
"nem kéne éppen edzened vagy ilyesmi?" kérdezett közbe a szőke harcos.
"nem. Mióta érdekel ez téged?" furcsálkodva nézett a nála jóval idősebb hercegre. Aztán hunyorogva vizslatta mindkettejüket, összerakva magában a helyzetet."ha megunna, én és a lándzsám itt vagyok" kacsintott aztán Maglorra, és grimaszolva a szőkére, lassan elsétált. Nagyon lassan.
"Hát ez....kellemetlen volt..." nyelt egy hatalmasat a fekete hajú hárfás, majd leemelte a csomagjait a lováról és a szőke hercege felé fordult, rebegtetve hosszasan a pilláit. " Nos...merre találom a szobád? Azt hiszem, szívesen felfedeznék egy két helyet benne..." kacsintott Glorfindelre....
Mindeközben Angbandban, Morwe kezdett már felépülni. Nem is bírt sokat ágyban maradni, de a hadikönyv lemásolása után, nagyon elfáradt, viszont támadt egy rendkívüli ötlete, az ágya feletti plafont méregetve a több órás írogatás után. Talán adar megenyhülne, ha megtalálná neki Gondolint, ahol a tündék bujkálnak! Lelkes lett erre az ötletre és önbizalommal teli mosoly jelent meg sunyi arcán, míg fel nem kapta a fejét. A denevérlány kis szárnyai kinyitották a szobája ajtaját, majd bereppent hozzá, hogy meglátogassa. 
  " Zavarok? " kérdezte kíváncsian a kis denevér, egy barátságos mosollyal. 
 "soha" vágta rá a Morwe, bár a tervét nem akarta megosztani vele. Még a végén bajba keveredik miattuk.
A denevér erre visszavette női alakját, de szárnyaival továbbra is eltakarta a testét, pajkosan, így figyelte az ainut.
" Min gondolkodsz, Holdfényem?" Kérdezte a lány incselkedve. Látta ám, hogy valami motoszkál az imádott Morwe fejecskéjében!
- Mit szeretnél ma csinálni?- kérdezte erősen szugeralva Morwet az elméjében. Biztos volt benne, szülei így kommunkálnak, nekik miért ne sikerülhetne?
"még nem tudom" vàlaszolt a fiú, hiszen ainu lévén neki nem volt nehéz hallania, amit gondol. Észre se vette, hogy nem hangosan kérdezte tőle a vámpírlány.
Me erre odaillegtette magát az ainuhoz és legugolt az ágya szelére és onnan figyelte a hatalmas, csillogó szemeivel.
Testvére még bőven az apjukkal volt így úgy gondolta ráérnek kicsit, ha esetleg Morwe ' fiús programot' szeretne.
" Morwe..." - Kaphatok egy csókot? Na nézzük, ezt meghallja e! - kuncogott a vámpír.
Morwe sunyin felélesett, majd hirtelen felült, maga mellé rántotta Met, és adott neki egy forró csókot.
-te mit szeretnél csinálni? -
- Lássuk csa....- " Te hallod amit mondok! " csillantak fel a szemei - Most nem beszélek- " most beszélek!" - most pedig megint nem! Jajj de izgalmas! Viszont lássuk csak. Arra gondoltam, sétáljunk kicsit kettesben este...de ....nagyon hiányoztál nekem ....- bújt hozzá és lassan elemelte a szárnyait a hófehér bőre elől. " Carcharanék gyakorlatoznak... és...ahogy láttam a szüleidnek is van dolga szóval most csak te vagy...meg én..." csókolta meg Me is.- szóval, ha gondolod...hoztam ilyet is....-jutott hirtelen a lány eszébe, amiért lement a konyhába és gyorsan elővette a kimosott kecskebelsőséget, akit játékosan Morwe elé tartott.
Morwe kicsit elpirult a lány bátorsâgán és őszinteségén, de közben büszke is volt magára, hogy kívánja őt a kedvese.
-azt hiszem már tényleg elég jól vagyok- kacsintott elvéve a bőrdarabkát.
- Bezárod az ajtót?- kérdezte a lány hozzásimulva Morwehoz és fürge ujjacskáit azonnal végighúzta a gyógyuló sebek borította mellkasán. Egy ötlete támadt, így bebújt a takaró alá és onnan felfelé indulva a fiú testén, apró csókokkal halmozta el, míg újra ki nem dugta a fejét a takaró alól.
Morwe a gondolataival be is csukta ajtaját, ezt elég hamar megtanulta hogyan kell. Gyengéden elkezdte lehúzni Ithilről a ruháját, ami mindig úgy nézett ki, mintha bármikor leeshetne.A felhevült lány egy pillanatig sem ellenkezett, inkább csak bíztatta a fiút a tekintetével vagy a szapora érintéseivel. Valamennyire betakarta magukat, de csak azért, hogy ne fázzanak. Morwe balesete óta nem tudtak együtt lenni, a lány pedig már nagyon vágyott az ainu fiú közelségére így is. Persze ezt ki is mutatta, elsőre hosszú csókokkal, majd egészen máshogy is.