Maedhros nem keltette fel társát, maga is fel tudod öltözni, még ha az aggódó megmentője máshogy is gondolta. Kilépett a naptalan reggelbe, Melkor felhői elfedték az eget. Gyorsan végignézett a szedett-vetett csapaton, és a legközelebbi őrnek meghagyta, hogy mielőbb készüljön mindenki össze.
Glorfindel nagyot nyújtózva ébredt, és érezte hogy valaki hozzábújva alszik. Átölelte a kecses vállát és beletúrt a fekete hajba. Kezdtek derengeni az emlékek. Nagyon is forró éjszakát töltött el egy kacér....
"nem!" rikkantott fel és szélsebesen odébb húzódott. Összekucorodva ülve húzta magára a takarót, hogy elbújjon alá.
Maglor feje erre nagyot koppant, ahogy puha párnája kimászott alóla. Álmosan pislogva felemelkedett és két kezét a feje fölé emelte, majd oldalasan leengedte, miután kinyújtózkodott, s körbepillantott, míg kacagni nem kezdett Glorfindel láttán.
" Jó reggelt." Integetett neki az ujjacskáit mozgatva.
"jobbat..." glorfindel mégjobban magára húzta a takarót. - többet nem iszom! - fogatkozott magában, és hatalmasra kerekedett szemekkel bâmulta a nōies noldát a fekhelyén.
Maglor erős nyílalást érzett a hátsófelében, ahogy meg akart emelkedni, így inkább visszabújt a fekhelyére és onnan nézte Glorfindelt, kipirult arccal. Aztán lelkesen odakúszott.
" Jól aludtál?"
"meglepően... Nem kellene készülődni? Olyan érzésem van, mintha elaludtam volna"
Most mit csináljon vele? Zavarja el? Várja meg míg eltűnik? Vagy csak menjen vissza Gondolinba?
A nolda herceg kipillantott a sátorból, de Morgoth fellegei miatt sötét volt.
" Ó, Elbereth, világítsd meg ezt a sötétséget!" Sóhajtott, majd a ruháiért kúszott a meztelen Maglor. Neki igazán jó kedve volt, finom vonásai ragyogtak és mosolygott.Talán megcsókolhatná azt a jóképű harcost újra? Ahogy erre gondolt, furcsa bizsergés járta át újra a testét és mint egy szende szűz, csavarni kezdte a haját.
Glorfindel megbámulta a csábos jelenséget, de menten eszébe ötlött kicsoda. Kihasználva, hogy elfordult, felkapta gyorsan a nadrágját és ingét. Mire Maglor megfordult, már a csizmáját húzta.
Maglor szemei megakadtak a formás fenéken és ahogyan gyenge, nőies karja bírta, rácsapott Glorfindel domborulataira, halk kuncogás közben.
Ő lassabban öltözött, fájt minden porcikája.
"mi a..." a harcos szemei kikerekedtek és hátrafordult. Maglor kacëran rákacsintott, mikōzben felvette a felsőjét. "nekem... Meg kell keresnem Meadhrost" zavarâban ennyit tudott kitalálni, és páncéljàt meg fegyvereit kezeibe kapva kisietett a sátorból. Menet kōzben ōltōzködött, nehogy az énekesmadár utolérje.
Az emlegetett Maedhros épp szembement Glorfindellel, egy kezét is a csípőjére téve. Végigmérte a menekülő harcost és szúrós tekintetével menten megállította őt.
" Állj csak meg, Glorfikám!"
"afenébe.... Igen, Meadhros?" a herceg felé fordulva egy kedves mosolyt erőltetett magár, kōzben kihasználva a helyzetet, felöltötte a mellvértet.
" Lenne hozzád egy két szavam, barátom... " hajolt közelebb, meglehetősen hunyorogva, mire a szeppent Glorfindel kicsit hátrahőkölt.
Maglor közben felkapkodta a ruháit, nem akart lemaradni a többiektől és már így is hallotta, hogy mindenki ébredezik. Megigazgatta a fekete hajfonatait, majd beleszippantva a levegőbe kimászott a sátrából.
" Jó reggelt!" Nyújtózkodott ki itt is Maglor.
"az remek, úgy is érdekelt volna, hogy merre szándékszol tovább menni." próbálta elterelni a beszélgetés irânyát. Szeme sarkából látta, hogy a nótás kedvű is előmerészkedett, és idegesítően vidám volt.
" Hát beléd meg mi a balrog ütött?" Kérdezte az egyik elf, Maglor pedig csak lelegyintette vidáman. Az egyik fa kiemelkedően vastag gyökeréhez bújt, ami kibuggyant a föld alól és csodaszép hangján, hárfáján játszva énekelgetni kezdett.
Maedhros felkapta a fejét, na tessék, most már a bolondos öccsével is beszélnie kell a férfivadászatáról!
"kerüld el az öcsémet! Épp elég pletyka kering róla!" súgta. Morcosan a harcosnak, szemmel tartva fivérët.
"azzal nem lesz probléma... De merre is megyünk?" nagy kő esett le a szívéről, akkor most legalább foghatja a vōrösre.
Maedhros elmondta a tervét a szőke noldának, de szeme sarkából kénytelen volt figyelni az öccsét. Nem elég hogy azzal a Gil-Galaddal is játszadozott, most még Glorfindellel is megosztotta a sátrát! Hátbaveregette a szöszit, majd megindult Maglor felé, aki angyali hangján folytatta a dalt.
  Maglor észre sem vette a vöröshajú testvérét, inkább énekelt és játszott a hárfáját, talán fel akarta oldani a vesztes csata hangulatát és pozitív gondolatokat ültetni a tündetársai fejébe.
" megmondtam én nektek,
ne háborúzzatok, inkább szeretkezzetek,
lám senki se hallgatott rám,
pedig jobban tettétek volna, úgy ám! " dúdolgatott végül már csak magának.
Közben Angbandban, miután a sebesült ainu fiú elaludt, Mairon elindult, hogy megkeresse kedvesét és egy pillantást vessen annak lábára, na meg eszébe jutott az eltévedt kis sárkány, akivel nem volt még ideje foglalatoskodni, de annál kíváncsibbnak tűnt. Egy ork őrt állított le, s kérdezte meg, hol van Melkor, s válaszul azt kapta vissza, a szobájában. Így az ainu végighaladt az otthonos, bár hosszú folyosón, s belépett a hálótermükbe, hogy beszélhessen urával, ám a fekete hajú valát sehol sem találta. Talán elment, vagy hazudott neki az ork, de ha az utóbbi, akkor kitekeri a nyakát!" Melkor kedves! " forgott körbe a maia, de mivel nem találta sehol inkább leült az ágyra és hagyta az őt folytonosan követő, gyorsan növekvő kölyök Carcharothnak, hogy felugorjon az ágyra. Gondolta, megvárja itt a valát.  
" oh, jó reggelt kedves bàtyám!" mosolygott boldogan Maglor. Úgy érezte, most madarakat tudna fogni, annyira jól érezte magát, a sajgó testrészei ellenére is.
" Neked is...figyelj csak, beszélnünk ke..."
" Shh, Maedhros! Nem hallod ezt a csodát? Csicseregnek a madarak! Ez azt jelenti, nem lehetünk messze otthontól! Hát nem csodálatos? " sóhajtott egy nagyot, s ábrándozva megrebegtette a pilláit is.
  "igen, oda tartunk... Szóval beszélnünk kell a férfi ügyeidről. Igazán boldoggá tennél, ha nem legyeskednél Glorfindel körül. Se Gil-Galad körül. Se senki körül a szövetségesei k közt." Meadhros próbált szigorú lenni, de figyelnie kellett, hogy ne túlságosan. Öccse nagyon hamar megbántódott. 
  " De hát én nem legyeskedem Glorfindel körül." pislogott értetlenül a gyengéd lelkű ifjú noldaherceg. 
  "maglor... Az egész tábor hallott téged az éjjel..." a vörös fivér a homlokát masszírozta sóhajtozva. Ez nem lesz egyszerű. 
 "Ó..igazán?..." pirult el kicsit a férfiú. " De akkor sem legyeskedek, hidd el, nem kellett noszogatni Glorfit. " tette hozzá, makacsan ragaszkodva az igazához.
"Ugyan már... Mindenki tudja róla, hogy a nők a gyengéi és esküszöm még örült is, mikor megkértem kerüljön el téged. Nem tudom hogyan vetted rá, de hagyd békén. Inkább ragadj végre kardot, és segíts menteni a népünket." próbált kedves lenni, de elfogyott a türelme.
" A népünket, akik három nyomorult kristály miatt harcolnak? Ha békén hagynád azokat a szerencsétleneket, ők sem noszogatnának minket, Maedhros! És mellesleg, ismétlem hangosan, nem úgy tűnt, mint akit nagyon zavar az esti...És nem, nem fogok vért ontani, az barbár dolog! Na meg ha már harc, szívesebben íjazok. Most pedig, ha megbocsátasz drágalátos fivérem.... Dol-gom van!! " dobta hátra a haját Maglor és morcosan ott hagyta a fivérét. 
 Mérgesen vonult félre Maedhrostól, ökölbe szorított kezeivel törölgetve a könnyező szemeit. Nem akarta, hogy bárki is lássa, hogy sértődésében könnyeket hullat. Néha zavarta, hogy ennyire érzékeny, de hát nem volt mit tennie a noldának. Összekuporodott a hátfáját ölelve és szomorkásan itatta az erdőlakókat.

Mairon közben felkapott egy könyvet is, hogy olvasson, míg Carcharoth a fejét a gazdája lábára fektette. Fogalma sem volt arról, merre lehet Melkor, de beszélni akart vele. Időközben kiküldött egy kisebb ork csapatot, hogy nézzenek utána a menekülő noldáknak. Ő is ment volna, de a lelkiismerete nem engedte, két férfit is ápolnia kellett jelenleg.
Melkor a titkos szobájában aludt még. Egy gyógyító varázst olvasott saját magára, miután lemosta a vért magáról, és még amiatt kába volt. 
 Kedvese aggódott, hisz szeme sehol nem látta őt Angbandban. Letette végül a könyvet és megvakargatta a farkasa fülét, felállt az ágyról és körbesétált még egyszer a szobában, hátha Melkor valahova elbújt és most rajta nevet, hogy kiszórakozza magát.Ám a kis pirosas sárkány, aki eddig a vacokból figyelte adát, kimászott végül a fekhelyéről és totyogva indult meg ahhoz a sárkányszoborhoz, amit Mairon csinált egyszer Melkornak. Vékony hangon egy á-t mondott, és mutogatta neki a szobrot, tüzet próbálva rá lehelni." Mit szeretnél mutatni? " kérdezte a sárkányt, majd a vállára vette. Ő magasabbnak érezte magát erre és elégedetten mosolygott. A maia késztetést érzett a szobor megérintésére. Forró volt, mintha csak tüzet leheltek volna rá, így tett ő is, amint ezt kitalálta.A fal, pedig mintha megmozdult volna erre. Felkapta a fejét és egy titkos szobát pillantott meg, ahol egy díványon feküdt az ő Melkorja és halkan szuszogva aludt. A látvány meghatotta a maiát, ám azt nem gondolta volna, hogy egy titkos helyiségbe bújt meg a párja. Odalépett hozzá, hogy betakarja egy puha pokróccal, aztán egy csókot lehelt a szeme alá. Nem akarta zargatni, csupán megmutatni, benne megbízhat, még ha magányra is vágyik, így a falat nyitva hagyta, de visszatért saját hálórészébe és forró gyógyfürdőt készített, hogy ússzon egy keveset. Magával vitte a kis sárkányt is. Haját felkötötte, így a lény zavartalanul lóghatott a vállán. Közben fél szemmel az orkokra pillantott, akik elhagyták Angbandot, hogy megtámadják a bujdosó tündéket.