A büszke tündekirály eszetlenül száguldott paripáján Angband kapujához. Senki se merte az útját állni, többen azt hitték róla hogy ő maga Orome. Valóban hasonlított rá, és mivel minden erejét összeszedte az ütközetre, kicsit fénylett is, akár csak a valák.
"Morgoth Bauglir!!! Kihívlak egy párbajra! Gyere ki, és küzdje meg velem magad!" kiabált a hatalmas fekete kapu előtt.
Melkor fia mellett őrködött, és talán még sose volt ilyen mérges a noldákra. Máris megragadta harci kalapácsát, felöltōtte a páncélját és megindult a kapuk elé, hogy végezzen a szemtelen tündével.
Mairon aggodamaskodva fordult azonban melkor irányába. Fia sok, mély sebet kapott, bal szeme felett nem is beszélve a karcolasról, sem pedig a szarva töréséről.
Fingolfin szorongatta a kardját és folytatta a kiálltozást, mielőtt Bauglir nem jelenne meg.
"ne rikácsolj, itt vagyok" mondta hűvösen a mellkasáig ërő tündének. Szilmarilos koronája ragyogott a fején, de tekintetete dühtől lângolt.
"kiirtottad a családom, de mocskos féreg! Ma véget vetünk ennek!" azzal megrohanta a valát,olyan lendülettel, amire Melkor se számított. Nem harcoltak túl sokáig, de annál hevesebben.
A vala alig bírt koncentrálni, folyton a fia járt a fejében,és ezért túl heves volt. A nolda azonban gyors és elszánt volt, semmi más nem érdekelte, mint hogy végezzen a valával. Valinori pengéjének, és a vala Maironnak átadott etejének hiánya miatt, többször is meg tudta sebezni.
Végül, amikor kapott eg, erős ütést, és elesett, mélyen átvágta a vala lábszárát. Tudta, már nincs menekvés, de még meg akarta sebezni, amennyire csak teheti. Válaszul halálos ütést kapott Gronddal, a pöröllyel.
Melkor újra lesújtott volna mérgében, talán, hogy péppé verje a tündét, de ekkor madárvijjogást hallott. Felnézvén sasok seregét látta meg, akik nekitámadtak.
Az egyik hatalmasra nőtt szárnyas ocsmányság megkapta a vala arcát és karmait mélyen végighúzta a megsebzett aini arcáb. Nem hagyták, hogy fingolfin teste ott maradjon, felkapták és elrepültek vele, kiután emléket véstek Melkor arcára.
Maironnak rossz megérzése támadt, így  szemével a falakon túlta pillantott. Mikor megpillantotta kedvesét bivegve, szíve azonnal a torkába ugrott és rohant is, hogy segítsen neki.
" Ó egek!!" Pattant azonnal Melkor mellé. " Mi a fene történt??"
Az aggodalmaskodó maia a kezét nyújtotta Melkornak, miután a madársereg elment a testtel együtt.
"azok a nyavajás tollas fertelmei Manwenak!!" szitkozódott a vala pánikszerűen, sántikálva tipródva. Arcát fogta, még nem látta a maia mi történt. Csak azt h véres alatta. Újra rikoltás hallatszott fentről, mire Melkor összerándult és a maia mögé bújt.
A maia megsimogatta a fekete tincseket, hogy besegíthesse a falakon túlra a valát, mire megpillantotta a véres sebeket, a három hatalmas karomnyomot a vala arcát.
" Hogy tépkedje ki a tollaikat egyessével..." morogta azonnal a mérges maia." Gyere, segitek... "
"nagyon fáj... Meg a lâbam. Is..." motyogta panaszosan a vala, bebicegve a szobâjába. Most már mindannyian lesérültek. Remek. De legalább ez a nolda is meghalt.
Aggodalmasan ült le a vala mellé, hogy puha ujjat végighúzhassa a bőrén.Picit hozzábújt, majd egy apró csókkal árasztotta el, níg mocorgást hallottak, Motrwe ugyanis felkelt.
Ithil nyomta vissza az ágyba.
" Me...."
" Shh! Adar és ada nagyon mérgesek.." hajtotta le a fejét a lányka.
Melkor felkapta a fejét a hangra, és ahogy volt véresen, koszosan rontott be a fiú szobájába.
Mairon követte bicegve. Egy nyíl állt ki a lábából, de annyira aggódott a két szeretett ainujáért, hogy nem foglalkozott ezzel egy kicsit sem, amikor szaladt kedvese után.
Ithil egy nedves kis kendővel tisztogatta Morwe szemöldökénél a sebet, és újra visszatolta az ágyba, hogy ne ficánkoljon, mikor adar megérkezett, kire Morwe még felpillantani is félt. Nem így tervezte el ezt az egészet.
"ha nem lennél így összeverve, magam folytanâlak meg! Mégis mit képzeltël, mi fog történni??" a vala az ágy szélénél állt, onnan nézett le a sérült fiúra. Kezei ökölbe szorultak az idegességtől ës valóban nem tudta eldönteni, hogy megölelje vagy felpofozza.
" én...csak bizonyítani akartam neked, adar...és...megölni azt a tündét..." mondta szomorú hangon a fia. Sok helyen be volt kötve, még a kis szarva letört vége is.
Mairon fejcsóválva ült le mellé, hogy a lábára tegye a kezét, hogy felerősíthesse Morwe öngyógyítását.
" Jól harcolsz, de ezek veszélyes ellenfelek....nem egyszerű mezei tündék, Morwe...és nem szóltál róla se nekem, se adarnak. Tudod mit éreztem, mikor láttan, hogy az a hajasbaba majdnem levágja a fiam fejét???"
"nagyon sajnálom... Nem... Nem tudtam... Hogy... Én... Nagyon..." Morwe szâja legörbült, majd sírni kezdett, de próbâlta visszafolytani. Látta szülei tekintetét és sebeit, és elkeserítette, hogy a saját butasága miatt sérültek meg.
"bahh..."
Melkor dühösen elviharzott, egy szobába, amiről csak ő tudott. A saját hálótermükből lehetett odajutni, egy rejtett ajtón át. Most magânyra volt szüksége, hogy lenyugodhasson.A pici sárkány a kis fekhelyéből figyelgetett, de nem mert előmászni.
Mairon megölelte óvatosan, s a nyíl az ágynak lökte ezzel, mire feljajjdult és idegesen kitépte a lábából, hangosan szidva a noldákal. Ithilt elküldte még gyógykenőcsért, addig ő simogatta és próbálta lenyugtatni a fiát, nem foglalkozva a noldákkal, kik kora reggel felkeltek, a háboríttatlan továbbnyomulás reményében, legelsőnek a félkarú Maedhros.