Teltek a napok, lassan felkészültek Melkorék a támadásra. Morwe azonban még mindig hiába kérlelte adart, az hajthatatlan volt. Egyik reggel irigykedve nézték az árnyékból Carcharannal barátjukat, az orkot, ahogy gyakorol a ballisztával.
Carcharan a térdén támaszkodott a könyökével, s hangosakat sóhajtozott a vidám Bolg láttán. Igazságtalannak tartotta, hogy apja, Gothmog neki is egy nagy nemmel szolgált a csatát illetően.
" Morwe, tudod meg kell mondjam neked, ez igazságtalanság. Valahogy ki kellene játszani őket. Harcolni akarok!" Dobbantott a vámpír.
Húga valamerre a palotában járt, vagy épp finomságokat készített, hogy meglephesse este Morwet, mikor kettesben lesznek.
"megbeszélem Ithillel, hogy igazoljon minket ameddig csak lehet. Ha már kijutottunk, akkor nem tud velünk mit tenni. A lényeg, hogy ne ada seregében legyünk"
Morwe is a térdén könyökölt, bár ő higgadtabban tervelte ki a szökésüket.
" Adád rávette, hogy harcolhasson? Valamit tud!" Vigyorgott ezen a vámpír. " Akkor miután elhagyják Angbandot,  mi is kilógunk aztán lesz nemulass! El fogod kapni azt az öntelt noldaficsúrt?" Jutott eszébe a kocsmából már jól ismert szőke Glorfindel arca, amit szívesen átrendezett volna egy kicsit.
Morwe egyértelműen bólintott erre.
Aznap tartották az utolsó megbeszélést Melkorral, hogy pontosan ki és mikor és honnan indul. A kémek rengeteg új információval szolgáltak a napokban, a noldák és az ember szövetségeseik is feltűnően mozgolódtak. Éppen ideje volt a támadásnak.
Éjjelre időzítettek a tűzfolyamokat, hogy a lehető legnagyobb meglepetést okozzák az ellenségnek.
A vala szilmarilkoronáját viselve ment fel a hatalmas, fekete falakra, s onnan nézte végig a lángok pusztítását. Mairon a serege élén állt a falakon belül még a paripáján, aki bal első lábának patájával kaparta a földet. A maia megigazította a nehézkes sisakot a fején, majd mikor az óriási kapu nyílni kezdett a trollok mozgatásával, elindult ki, őt pedig a harcosaik kezdték el követni.Méltóságteljesen lovagolt szembe a noldákkal, akik az elpusztult erdő fái közül dugták ki hegyesfüles fejeiket.
Morwenak és Carcharannak ennyi elég is volt, hogy elvegyülhessenek a seregben az orkok között.
egészen a fákig még csak ellenségbe se ütköztek, mindent elégettek Melkor lángjai. Mairon erre csak még büszkébben masírozott a seregével.
A tündék fejvesztve rohangáltak összevissza, egyszerre próbálták az erdőt oltani, fiataljaik és asszonyaik menteni, és a seregeket összetoborozni. Mire észbekaphattak volna, az orkok már ott is voltak. Inkább hasonlított egy jó ideg a küzdelem mészárlásra, mintsem csatára.
Carcharan nem nagyon bírt magával, így akaratlanul is elkeveredett Morwe mellől, hogy csatlakozhasson a mészárláshoz, miben meglepően kedvét lelte.
A támadás elején Mairon nem szállt le a hátasáról, arról kaszabolta le a közelében rohanókat, vagy épp perzselte le a saját tűzcsóváival.
A balrogok felosztották maguk közt a csatateret, mindenhova jutott belőlük. Glaurung középen halad, egyenesen, mindennel és mindenkivel végezve az útjában.  Igyekezett Mairont szemmel tartani, hogy tudja majd melyik várost kell megtámadnia.  Morwe eleinte félénken vágott bele a harcba, próbálta kerülni a feltűnést. Aztán az erdőben, a fák között, kissé elkeveredett apjától, így bátrabban küzdhetett. Valóban nehezebb volt az ellenfél mint ő gondolta, de ő egy bizonyos tündét keresett.A sérelmeket nem tűrte, Glorfindel pedig nem csak őt, de Met is megalázta a tündeviselkedésével, s ezt vissza akarta neki fizetni a szürke bőrű fiú. Apja bár messze volt tőle, erőteljes hangon kiáltotta el magát, hogy előrenyomulásra kéztesse a harcosokat, s mindeközben az egyik nemes tünde torkát szelte le, egy kecses vágással.
Dorthonion felé akart haladni és aztán megtámadni az erődöket, de elsőre a táborokban megbúvó kisebb csapatok mészárlását tervezte a lelkes maia, ki rég harcolt már utoljára. Ám most, teljesen hajthatatlannak tűnt és minden erejét bevetve akarta bepótolni a kimaradó éveket, persze maga felé vonzva néha imádott Melkorja figyelmét.

A vala éles szemei a csatát fürkészték, elégedetten. Kicsit megnyugodott, amikor látta, kedvese milyen könnyedén vágja magát keresztül az elfeken. Viszont kezdte hiányolni a fiát, holott egyértelműen megmondta neki, legyen majd mellett, hogy mindent láthasson, tanulhasson.  Érte küldetett, gondolván a barátnője elvonta a figyelmét.
Lassan azonban Meadhros is kezdte összeszervezni a csapatait. Arra nem volt ideje, hogy fivérei miatt aggódjon, de Dorthoniont és környékét igyekezett bebiztosítani.  Maglor továbbra is sztrájkolt a háború ellen, és nem volt hajlandó fegyvert ragadni. Ő inkább a menekülni vágyókat vezette a biztonságos város falai mögé.
Glorfindel a szemeit forgatta erre, de az ötlet jónak tűnt. Gil-Galad jelezte, h a csapataival vissza akar térni Gondolinba, és szőke mentora javaslatára minden útba eső tündét elvezetnek oda. Az ellentámadás lehetőségét elvetették, reménytelen volt. A lángok annyira szétzilálták őket, hogy minden kisebb város és tábor maga kellett, hogy megoldja a problémát.
Mairon elégedettségében lekapta a sisakot a fejéről, hogy jobban körbepillanthasson. Látni akart mindent a lehető legjobban, miután lemészárolna a csapatokat is. Azonban Glorfindel jelenlétére azonnal megidézte a hatalmas kardját, mit a Carcharantol elkószált Morwe is megpillanthatott.
Ugyanis Glorfindel mellett ott volt a makacs vörös noldaherceg, Feanor legnagyobb fia, Maedhros, kire haragudott és szemei villámokat szórtak dühében.
A félkarú hátrafordult, megérezve Mairon jelenlétét, kire a Gorthaur nevet aggatta fel. Fogcsikotgatva morgott, remélve, most megsebezheti a rég nemlátott maiát.
" Gorthaur!!"
Glorfindel is meglátta a lebegő hajú maiát, na de pár balrogot is a távolban...
Ennél már csak Morwe lett lelkesebb, mikor a fekete sisakja mögül megpillantotta Glorfindelt. A kardjára markolt, s összeráncolt homlokkal indult a balrogokat figyelő elf felé, míg adaja a félkarú Maedhros irányába tört, újult erővel pusztítva az elfeket, sokkal félelmetesebb hatást keltve, mint ezelőtt bármikor.
"Hé, szōszi! " kiáltott oda a magas elf harcosnak Morwe. Glorfindel körbefordult az ismerős hang hallatán, és boldogon elmosolyodott, amikor megbizonyosodott róla, hogy ki az.
"elviszem a fejed, hogy megmutassam a kis énekes madárnak" kecses ívű valinori kardját megforgatta a kezében könnyedén. Morwe észrevette a kivételes fegyvert, de nem tudta, mennyire veszedelmes még az ainukra is.
" Gyere csak! " morgott az ainu fiú és ahogyan ada tanította neki, védőpajzsot vett maga köré a föld erejét elnyerve.
Nem tudta még az eddigi tapasztalatai alapján se felmérni ellenfele erejét, így erőteljesen rohamozta meg.
"várj, várj!"
Glorfindel könnyedén kitartotta a karját, egy ujját feltartva, hogy megállítsa a fiút. Sikerült, annyira ledöbbent Morwe a viselkedésén. Az elf elrakta a kardot, hátradobta a fenekén is túl érő hajfonatát, megigazgatta a kiszabadult tincseket és újra előkapta a kardot.
"rendben, jōhetsz"
- Ez teljesen idióta...- forgatta a narancsszemeit az ainu, majd morogva nekirontott az elfnek, felemelve a magasba kétkezes pallosát, s ahogyan tanulta, eltűnt, és a szőkeség oldalánál jelent meg újra, hogy megvágja.
Legnagyobb meglepődésére a szőke harcos időben megfordult és hárította a támadást. Akkora lendülettel lökte hátra Morwet, hogy az mintha visszaugrott volna, lendült vissza, és kis hiján elesett amikor földet ért.
Éppen időben tartotta fel kardját, mert már támadott is ellenfele.
Glorfindel kemény ellenfélnek bizonyult, hiába volt erős az ainu, sokkal fiatalabb és tapasztalatlanabb volt mint a szőke tünde. Ahogy készült volna újra támadni a hosszas párbaj után, hogy végleg megszabaduljon az idegesítő elftől, ő kigáncsolta majd gyomorszájon rúgta őt. Morwe alig bírt feltápászkodni, Glorfindel fürgébb volt és megvágta a fiú arcát. Hirtelen történt, az ainu csak akkor jött rá a történtekre, mikor a sebből kibuggyant a vér és befedte a bőrét. Magatehetetlenül feküdt a földön, míg meg nem hallotta adája hangját, aki elől Maedhros gyorsan próbált menekülni.
" Na halljam, hegyes fülű bagázs, melyikőtök az a Glorfindel?!"Mérgesen pásztázott körbe." Melyikőtök volt olyan vakmerő, hogy kikezdjen a fiammal?!!"
A tündék összenéztek, a keresett még egyszer megszúrta a fiút, és belerúgott, lábát meg egy erős mozdulattal vélhetően eltörte. Morwe fel akarta csapni a kardjával, de erre az elf egy tőrt kapott elő és megvágta a csuklóját.
Gil-galad is felkapta a fejét a kihívásra és támadt egy ötlete. Vészesen rossz helyzetben voltak, kellett egy gyors megoldás.
"hé! Forrófejű, erre! ' füttyentett a maianak, aki dühösen fordult felé.
A csupavér elf harcos karjával kicsit odébb mutatott, egy magas szōke elf irányába, aki épp egy fekete hajú harcost rúgott bordán a fōldōn.
Mairon megpillantotta a szőke és magas tündét, azonnal tudta, ki lehet. Ám szemei azonnal hatalmasra nyíltak, hiszen az ott a fia volt, akit az elf rugdosott.
" Morwe!!!"
- Ó, hogy a balrog égetné ki a szemét!!- kiáltott hangosan a gondolataiban.
Megindult az elf felé, bal kezének mutatóujjával csalogatva maga felé, miközben dühösen morgott és a jobb kezében lévő karddal egy hatalmasat suhitott, melynek szele ellökte Glorfindelt a fiától. Részben remélte, Melkor meghallja a kiáltását és segítséget küld nekik, láthatóan a fiuk sok sérülést szenvedett el.
Maedhros kidugta a fejét az egyik fa mögül lihegve és a gőgös elf irányába pillantott.
" Magasságos Elbereth, a Fáklyafiú azt mondta, ' fia'?" Pislogva tette fel a kérdését a kardjával unottan védekező Maglornak.
Gil-galad kihasználta az ellen figyelmének elfordulását, és kimenekítették a tündéket. Csak Maedhros harcosia maradtak, akik visszavonultak a városba.
" csak nem Morgoth Bauglir szeretője, személyesen?" fordult a maia felé a tünde, hosszú haját hátradobva, ahogy megfordult.
Maglort úgy rángatta el fivére, hiszen ő még a csodás aranyhajú férfit akarta nézni. Meadhros parancsba adta, hogy nyilazzanak, amíg nincs minden védelemre szoruló biztonságban. Glorfindel jóbarátja, Echtelion azonban aggódott a másikért, vállalva a veszélyt érte sietett.
" Csak nem a tündék bájgúnárja? " förmedt rá Mairon. Nagyon dühös volt, így újra suhintott, megint meglökve az elfet, s olyan gyorsan, ahogy csak a keze és a lába bírta, megrohamozta kíméletlenül. Erős páncélja volt, a lángok nem fogták, de a hatalmas fekete karddal megsebezte Glorfindelt, aki nekicsapódott az egyik megégett fának. Talán le is vágta volna a dühös maia, kinek haja teljesen a szemébe lógott, de fia fájdalmas nyöszörgése észhez térítette s a vérontást az orkokra akarta hagyni.
Megsebezte inkább Glorfindelt, s Morwe irányába fordult, ám Echtelion egy nyilat lőtt ki, ami megsebezte Mairon lábát, aki visszaszorította a  fájdalmas felkiáltást. Inkább hagyta a bolond tündének, hogy a másikat menthesse, neki fontosabb volt a fia épsége. Felkapta a sebesültet, s füttyentett, mire a paripája átverekedte magát a csatázókon. Felültette rá Morwet, ő pedig mögé pattant, hogy visszalovagoljanak Angbandba.
" Gyiá!!" Utasította a paripát, s egyik kezével a saját vérében ázó fiát fogta, gyógyszavakat suttogva a fülébe. Ahogy lovagoltak, több noldát is megégetett a lángjaival. Melkor látta a történteket és idegesen aggódott a két szerettéért, akiket Maedhtos íjászainak nyilai üldöztek.
Gothmog közben magabiztosan harcolt, győzelmükben teljesen biztosan, mikor egyszer csak meghallott egy igencsak ismerős hangot nem sokkal maga mögött. Fia Carcharan harcolt egy noldával, immár a sisakja nélkül. Habár levágta a fejét, a lovagló Mairon és Morwe látványára megtorpant, így adarja pufogva odaindulhatott hozzá és elkapta a fiú fülét.
" Vonszold vissza a seggedet Angbandba, úgy ám!!" Hadonászott egy kezével Maedhros.
" Egész formás. " fordult a távozó maia irányába Maglor, mire Maedhros arcon csapta magát.
" Inkább szedd a lábad!!"
Mairon közben idegesen szugerálta a kapukat, felemelve a fejét kedvesére, aki körömrágva figyelte a magasból.
" Nyissátok ki a kapukat!" Utasította a trollokat, hogy engedjék be párját és a fiukat.