Melkor elhevert az ágyon féloldalasan, de egy percig se vette le a szemét a szoborszerű testről.
Ő odabillegtette magát csábosan az ágy széléhez, kitámaszkodott rajta a kezeivel, majd szépen felmászott rá, folytatta saját maga kelletését a valának, ajkait harapva vagy épp a haját csavarva, mikor megállt a vala teste felett, mihez hozzádörzsölte magát, lehámozva a legutolsó ruhadarabokat is, amiktől szélsebesen megszabadította őt.
Felcsillantak a macskaszerű narancsszemei és nyelvét erotikusan végigvezette az alsóajakán, ahogy szemeit a kedvesén legeltette.
Formás fenekében a vala combjaira ült, majd megszólalt.
" Királyom...hogy lehetsz ennyire vonzó?" Kérdezte incselkedve. Hangulatot akart teremteni, akárcsak délután, egy kis hevesebb szeretkezéshez.
" te aztán tudod, hogyan hízelegj, galen nín" ujjait végigfuttatta a a hátán, combján, vissza az oldalán, másikkal pedig a fenekét simogatta.
Remélte, Morwe már alszik, vagy kedves Ithilével mulatja az időt, mert ha Melkor belemegy a játékba, holnap délig se bújnak elő. Folytatta a vala ingerlését, hajával megcsiklandozva a mellkasát. Remélte, érti a célzást.
"lóháton?... Hmm... Tarthatnál egy kis bemutatót, hogy gondoltad" felemelkedett kissé a vala, hogy belecsíphessen  a másik fülébe, megharapdálhassa a nyakát.
Mairon halkan felszisszent erre, hangjában pedig kéj jelent meg, míg szemei lángra kaptak ahogyan megfeszülve a vala vallába kapaszkodott, fenekét kicsit megemelte, majd ellazult, de vad és fokozottan hevesedő ringatózásba kezdett Melkor ölében. Lábaival is belekapaszkodott, haja pedig követte a tüzes vörös mozgását.
" Királyom... " nyögte önkellető vágtája alatt, ezzel teljesen megmozgatva párja fantáziáját, akinek elég lett volna csak a szeplősre pillantania, hogy teljesen elcsábuljon.
Melkornak elmondhatatlanul tetszett ez a vad bemutató, fōleg amikor kedvese még lángra is kapott. Karjával kitámaszkodott hátul, másikkal a maia csípőjét fogta, és sajátja mozgatásàval mégjobban felfokozta a hangulatot. Valahol az önkívület állapotában kedvesét teljesen megőrjítő szavak hagytàk el ajkait.
"azt akarom... Hogy...Te vezesd... A fősereget..." még ő maga se fogta fel teljesen, hogy kimondta.
" én pedig azt akarom...hogy ezt ezzel a csókkal pecsételjük meg..." teperte le a valát egy hosszas csókkal, majd olyan izgató szavak hagyták el az ajkait, mire vágtája még gyorsabb és hevesebb lett, együttlétük pedig hosszas, órákba nyúló és fáradhatatlan, akárcsak a maia lángja...
A noldák ezalatt kisebb csapatokra szerveződtek, közös megegyezések alapján az erdős vidékeken.
Mondhatni mindenki ott volt, aki számít, azaz a nolda nemesek, és a helyi nemesek és hadvezér rek is. A táborban mulatoztak, de Meadhros ragaszkodott a megbeszéléshez.
" Mindannyian figyeljetek rám!" Dobbantott Maedhros " És ne igyatok ennyit!"
" Ne aggódj, majd én kezeskedem értük, helyetted is." Mondta az egyik elf, mire a fonatokat viselő Fingon nagyon csúnyán nézett rá.
" Nem lehetnétek egy kicsit kedvesebbek és kevésbé ingerültek? " kérdezte Maglor.
Maedhros a fejét csóválta csak Maglor viselkedésén.
" Örülnék, ha azt a fránya hárfádat nem hurcolnád magaddal mindenhova! Legalább fókuszálhatnál a következő ütközetre!!"
Maglor erre végighúzta az ujjait a húrokon.
" Nem hallom drága testvérem, hárfám elnyomja az agressziót a szavaidban..."
"nem lehet, hogy apád eredetileg lánynak szánt téged?" kérdezte gúnyosan Glorfindel, aki éppen mellettük sétált el talpig harci díszben - frissen érkezett Gondolinból.
Maglor erre sértetten felpattant, magához ölelve a hárfáját. Fingon már csak a fejét fogta, és leült a vörös elf mellé.
" Ez egyáltalán nem volt kedves, Glorfindel!" Mondta neki Maglor.
"mintha érdekelne.....nos, mikor ölhetek balrogot?" csapta össze a tenyereit izgatottan, vigyorogva körbenézve Glorfindel. Maglor félrevonult, nem érdekelte a háborúsdi még mindig. Csak azért tanult meg küzdeni is, mert apja kötelezte rá. Bár látványosan duzzogott a szőke tünde kijelentésén, lopva mégis őt csodálta.
A sötéthajú, ezüstruhás nolda, Fëanor egyik legidősebb fia volt, de jellemében inkább édesanyjára hajazott. Kiment az ülés sátrából, halkan motyogva: " A balrogok maiák, szöszi" majd pedig nagy levegőt vett, ám mikor szemei kinyíltak, megpillantott egy fiatal tündét, Gil-Galadot.
A fiatal elfnek nemes vonásai voltak, csinos de szigorú arca. Éppen kedvenc fegyverével gyakorlatozott, egy fura hosszú kardvégű lándzsaféleséggel. Fürgén mozgott vele, ugrott, pörgött-forgott, mintha nem is egy nálánál is hosszabb fegyvert forgatna. Elindult felé, hogy megismerje ezt a csodás jelenést. Gil-Galad egyik lábával előre lépve, azzal megegyező karjával egyenesen kinyújtva a fegyvert torpant meg. A fegyver vége pár centire Maglor szemei előtt állt meg, minthacsak szoborból lenne.
A gyengédlelkű nolda gyorsan a mellkasához szorította a hárfáját, mintha páncélerős védelmet nyújthatna neki. Hatalmasat nyelt hangosan, s kétségbeesett mosollyal pillantott az elfre.
" C-csak nyugalom, béke, béke..."
A fiatal elfről azonban nem tudta levenni a szemeit. Jóképű volt és izmai talán vetekedtek Glorfindelével, ha alaposan szemügyre vette őket, bár remélte, a kard éles vége nem sokáig szegeződik rá már.
" Mindig csak a háború, meg a kardok....Szeretkezzetek, ne háborúzzatok!"
A fiatal elf furcsálkodva nézte a másikat. a külleme és a hangszer alapján, csakis Maglor lehetett. Meglepte, hogy a nála sokkal idősebb herceg mégis olyan, nőies kissé. Leengedte a lándzsát, és karját nyújtotta.
" Ereinion Orodrethion, de mindenki csak Gil-Galadnak hív"
" Maglor vagyok..." fogadta el a kart illedelmesen, de kicsit tán belepirulva. " Mondd, miért hívnak Gil-Galadnak, Ereinion?" Kérdezte kíváncsisággal a csillogó szemeiben, hisz minél jobban megfigyelte, annál jóképűbbnek vélte látni.
" Óó Maglorkaaa, lemaradtál a csatamegvitatásról. " húzta szét a sátor bejáratát Glorfindel."giling-galang, szólt a harang, vigyázz vele, mert kisül a szemed!" nevetett Glorfindel, ahogy közelebb lépett hozzájuk. "vigyázz a fiúval, Maglor, még a végén leszúr a fényes lándzsájával."
- Szeretném látni azt a fényes lándzsát...- nyelt egy hatalmasat a nolda, majd mikor a jóképű Glorfindel oldalba csapta, kiegyenesedett  és lesütötte gyorsan a fejét zavarában.
" Engem nem kell félteni, Glorfikám, te csak ne aggódj ezen, inkább engedd ki magadból azt a sok stresszt. Azóta morcos vagy, hogy a szerinted 'szarvas' meg szürke fiú lenyúlt előled egy aranyszemű hölgyet. " rántotta meg a vállait. " Glorfindel a nőcsábász. Én szimplán nem szeretem a háborúkat...de neked jó érzéked van a kardokhoz, ahogy látom, Gil..."
"ha gondolod, megmutathatom később, mennyire" kacsintott a fiatal tünde, amire Maglor ismét teljesen elpirult és igyekezett elbújni a haja mögé "és közben énekelhetnél nekem valami szépet"
"remek, máris elrontottad! ha holnapra a harcról is lemond miattad, kitépkedem a hárfád húrjait!" fenyegetőzött a szőke elf, ujját feltartva, majd elsietett a tábori mulatság irányába.
" Több agresszió szorult beléd mint egy orkba!" Puffogott Maglor, megsimogatva a hárfáját, engedve a fiatalabb csábításának. " örömmel énekelek neked és állok szolgálatodra " hajolt meg kicsit zavarában.
Egy ilyen ajánlatra, nehezére esett volna nemleges választ adni, mikor egy ilyen jóképű tünde tette fel neki...