Melkor magukra idézte a fekete köpenyét, ahogy egymást ölelve az asztalnál maradtak kicsit.
"ada!! Adar!!!" Hallatszott  folyosóról, Morwe kereste már őket Gothmog kérésére.
"namitmondtam?" fakadt ki a szürke hajú sindar.
Mairon kuncogva Melkorra pillantott, ki apró csókokkal halmozta el még mindig az arcát.
" Enyém...." súgta a maia fülébe, megharapva a fülét és egy varázslattal, vagy csupán gondolataival megemelte a földre esett koronát és Mairon fejére tette óvatosan. Közben Mairon átpillantott az ajtó irányába, ahol belépett a fiuk.
" Ada, adar, a gyűlés már kész káosz, nem jönnétek fe...eel?..." takarta el gyorsan az adajától örökölt szemeit a fiú. " Légyszi?..."
"wááóóó"
Az előbbi fiatal nolda szemet vetett a jó kiállású, meglepően jóképű fiúra; mire édeasanyja ismét tarkóncsapta. A sindar szemei már rángtak és megnémult a döbbenettől. Nemhogy gyerekük van, de már felnőtt!
"de, persze, jövünk"
Melkor összehúzta köntösét magán, mielőtt megfordult volna, a takarást kihasználva pedig Mairon is összeszedte magát mögötte.
Mairon aztán belekarolt a kedvesébe, jelen pillanatban el sem akarta engedni és csak cirógatta volna, mint egy kismacskát. Szerelmesen dorombolva lépkedett mellette Morwe melle, vállára döntve ott egy pillanatra a fejét és a fia csak annyit látott, adaja a fellegekben jár az örömtől.
Morwe nem kérdezett semmit a szüleitől, látta ada arcán a könnycseppeket, de azt is, hogy meglehetősen leizzadt. Talán veszekedtek, gondolta elsőre, de nem akarta tovább levezetni a gondolatmenetet a fejében. Vártak már rájuk odafent.
Míg Mairon fejével Melkor vállának dőlt, ujjait kedvese szürke ujjaira fonta, majdnem dorombolva pillantott felé a szerelmes nagy szemeivel, teljes meghatódottsággal bennük. Hát ennyire szereti őt a mel adanja? Gondolta, s ezt biztosan meghallotta ő is, mikor a maia átölelte az imént.
Morwe visszapillantott az elfekre, akik mindannyian őt vizslatták kíváncsian vagy épp reszketve kicsit.
Nem értették, hogy lett a két ainunak gyermeke, de le se tagadhatták volna. Arca Melkoré, tekintete a most épp szerelmesen lebegő, de szokásosan morcos tekintetű Maironé volt.
Morwe pislogni kezdett, majd összeráncolt szemöldökkel nézett az elfekre.
" imádlak..." motyogta Mairon, szabad kezével megcirógatva Melkor állát.
" Nem nem, én Téged, níca galen" felelte a vala, viszonozva a cirógatást, s nyúlt volna felé, hogy elkapja a kezét, lefogja és hosszasan megcsókolja, de Morwe csípőretett kezekkel toporgott mellettük.
" Adar...ada...menjünk.." mutatott fel a lépcsőkre a fiú, mire a szülei zavarba jöttek és engedelmesen felkullogtak.
Az egyik elf megszólalt.
" Hát ez...fura volt. " motyogta csak úgy magának, de tömlöctársai mind hallhatták panaszos hangját.
"azog!" melkor hátbaverte az asztalra hajolva alvó orkot, a többiek is felpattantak a földről, székekrol.
Mairon már teljes ruházatban volt, feketében és tiszteletet parancsolóban, pont ahogyan azt Melkor szerette. Köpenyét füstfelhőként húzta maga után, biccentett a vezérek felé, majd a hatalmas kerekasztalra pillantott, hogy szemügyre vehesse az eddig elhelyezett bábokat.
" Szóóóval...." - Melkor drágám, hogy is szól a terved?-
"szóval... Eddig így fest: tűzfolyamokkal felperzseljük a tisztàsokat, meg az erdőket felgyújtjuk. Utána biztos összecsődulnek, mi meg amíg eluralkodik rajtuk a káosz, körbevesszük a mocskokat. Vannak orkjaink, trolljaink, a főseregben benne lesz Glaurung és keltről ott vannak az emberek is. " míg magyarázott, a kis faragott figurákat rakosgatta az asztalon, szemléltetésnek.
" na de uram..." kezdett bele a nyugati orkok egyik törzsfőnöke " mi lesz ha oldalba támadnak minket?" A kezét is megemelte, hisz beleszólt Ura szavaiba.
- Tűzfolyamokkal?- akadt fenn ezen hirtelenjében Mairon. Vajon honnan jött ehhez az ötlet Melkornak? Kérdezte magától, kezével az asztalra támaszkodott és felemelte a tekintetét, hogy találkozhasson Melkor obszidiánjaival.
"mit mondtam a hülye kérdésekről?... Az erdőtűzzel lesznek elfoglalva és ōsszecsődítik a csapataik a kellő helyre. Plusz feladat, elő kell csalnunk Gondolinból is a sindakat, a hírek szerint elzárkóztak és nem szándékoznak részt venni a csatában. Nekem viszont kell a rejtett vâros! " az asztalra tenyerelve hajolt előre és szinte lyukat égetett szemeivel az ork fejébe.
" Ki kellene írtani őket. A hírek szerint a hercegek életbenmaradottjai is jelen lesznek a következő ütközetnél, ahogyan a kémeim nyilatkoztak és az egyik oldali táborban jelen van az a híres Glorfindel is. " jegyezte meg a maia.
" Ahaa! Eddig értem" biccentett az egyik ork, Azog pedig forgatni kezdte a szemeit.
"még szerencse... Bárki, bármit meglàt a csata alatt, azonnal jelezze Glaurungnak. Ő fogja vezetni a város ellen a támadâst, úgy hírlik magas, erős falai vannak. Mairon készített fegyvereket a sasok ellen, Azog kellenek orkok, akik tudjâk kezelni" erre a fehér ork csak biccentett, egyet màr tudott is.
Morwe kint hallgatózott, és a szőke elf említésére máris arra vàgyott, hogy a fősereggel mehessen.Gondolkodott, hogyan is vehetné rá az apját, hisz biztos volt abban, hogy Bolg harcolhat, míg őt az apja kölyöksárkányként félti.
Mairon végighúzta a mutatóujját az asztal körül amit kecsesen körbejárt, nézte a bábokat, majd kedvese obszidiánjait, mikkel újra összetalálkozott a tekintete.
"azt akarom forgórendszerben indítsàtok az orkokat! Ki kell fàrasztani a noldákat, és a sereg visszaverése után azonnal megkezdjük az ostromokat. Ma fel kell osztanunk a seregeket a városokra." közben szeme sarkából a csábosan asztallapot simogató és pislantó Mairont figyelte.
" Azog, te vezesd most a fősereget. Gothmog, légy Glaurung közelében a csata elején, ez az utasításom. " folytatta. " S az elején...mikor a láva végigfolyik az erdőkön...lassan, de pusztítóam... várjatok türelemmel. S élvezzétek a látványt, ahogy a noldák közül akár többen is, megperzselődnek, sikoltanak és lassan....elégnek."
Az egyik bábu fejét fogta az ujjbegével, táncoltatta, majd óvatosan feldöntötte, de a hatalmasat nyelő Melkorról le sem vette fellángoló szemeit.
"van.. Van még valami, ami nem vilâgos?" kérdezte a vala a kapitányait, akik összesúgtak, mjelőtt valami butaságot kérdeztek volna. Melkor folyamatosan a kedvesét figyelte, aki most félig feltette azt a gormás feneket az asztalra, amit koràbban emlegettek.
Morwe elszaladt a konyhába, hogy valami finom vacsorát vigyen szüleinek, hátha úgy van esélye a harchoz az engedélyre.
Kicsit feljebb csusszant, alsó ajakába harapva kéjesen a maia, akaratlan is ingerelve a valát. Láthatóan nem bírt magával.
" Szerintem minden tiszta." Kezdte az egyik ork.
" Mikor lesz a támadás? Mikorra készítsük fel a harcosokat? " kérdezősködött egy másik, míg a maia formás feneke teljesen az asztalra került, kezeivel is támaszkodott, válla felett átpillantott, s rákacsintott Melkorra.
- Na és... én láthatnám azt a híres lávatengert?-
Azog a fejét csóválta a figyelmetlen ork kérdésére.  Gothmog pedig feltolta az orra hegyén a sisakját.
"kifelé menet valamelyikőtök lógassa ki a peremről..."
Melkor oda se nézve intett, odalépve kacér kedveséhez, a két erős láb közötti részre állva. A tapasztalt orkvezérek szemlesütve elindultak kifelé, hogy intëzkedjenek és ne legyenek útban. Az előző értetlen Gothmog lökdöste ki a teremből, de ő meg Azog még kérdezett volna.
Mairon lehúzta válláról a palástot, mellkasával pedig a vala mellkasához simult.
Megcirógatta az állát és bájosan elmosolyodott.
" Hát idejöttél, imádott Valám?" Kérdezte a maia csábosan a kedvesét, miután mindenki elhagyta a termet. Valahol még mindig csatázni akart, de megbánta a viselkedését, így imádottja kedvében akart járni, akit megcsókolt ebben a pillanatban. A bábuk feldőltek az asztalon.
Míg szülei egymâsba feletkeztek, Morwe a konyhában próbált eligazodni. Teljesen tanácstalanul matatott az edények között, és a fűszereket szaglászta éppen, amikor a dadus megkőszōrülte a torkát mögötte.
" Mit csinálsz, Morwe? Ne segítsek?" Kérdezte a dadus.
Morwe megijedt, s gyorsan a mellkasához kapta a kezét. Me is a konyhában volt, kuncogva lógott le az egyik gerendáról és figyelte Morwet, míg a dadus meg nem jelent.
"vacsorát akarok készíteni Adaréknak... Talán akkor jobb hangulatban lesznek és megengedi adar, hogy én is menjek harcolni..." dadussal mindig őszinte volt, amolyan pótanyaként szerette a már őszhajú, ráncos hölgyet.
" Szeretnéd, hogy segítsek benne?" Kérdezte Dadus a fiút, aki lesütött fejjel biccentett." Na és mi finomra gondoltál?" Folytatta a kíváncsiskodást.
"a véres, fűszeres, hirtelen sütött húst mindketten szeretik. Már felszeltem a szarvast" mutatott a pultra, ahol kissé cafrangos, kacskaringós szeletek hevertek. A dadus sóhajtott mosolyogva- legalább látszik majd hogy a  fiú is dolgozott vele.
Me közben a nyakát nyújtogatva nézte őket a magasból, míg el nem vesztette az egyensúlyát és vékonyka hangon sikítva leesett a gerendáról, kicsi denevér alakjában, s a nagy lábos felé zuhant, amit a dadus kint hagyott a pulton.
Morwe felkapta fejét a vékonyka hangra és máris a lábasnàl termett. Ithil a két szürke tenyérben landolt.
"ithiiil! Hányszor mondtam hogy ne csináld ezt!" sipitozott a dadus kétségbeesve.
Szárnyacskáit elemelte a hatalmas, pislogó szemei elől és ártatlanul elmosolyodott, széttárva a karjait.
" De...csak aludtam." Mutatta meg a kis szemfogait barátságosan." én is segíthetek?" Kérdezte a lány, felreppenve Morwe kezéből és visszavette bájos formáját, így kapaszkodott bele a fiú vállába, átkukucskálva felette a dadusra.
"persze, kedves. Te bekened a húsokat, itt vannak a fűszerek. Te nekiállsz a krémnek, amihez odapakoltam a dolgokat. Addig én megcsinálom a tësztát és a köretet. A sütést majd együtt csináljuk, Morwe." a feladazok kiosztása utân tapsolt, hogy álljon neki a két fiatal a dolgának.
Mindig szívesen segített nekik a kis csínyeikben, amíg az ârtatlanok voltak. A naplói biztos megnevettetik majd az ainukat, amikor ő már nem lesz. Az első nap óta írta őket, és úgy akarja, hogy halála után olvassák el.
" Biztosan nagyon finom lesz!" Szaglászott bele a levegőbe Ithil, büszkén fordulva az ainu fiú felé, miután mindketten nyakig fűszeresen vagy épp lisztesen álltak a készülő hús előtt. " Dadus, van méz méz a konyhában? " kérdezte a lány lelkesen, megszerette a mézet az utóbbi időben. Egy puszit nyomott a ráncos arcra, nagyon szerette a dadájukat.
" Persze Csillagom, a raktárban." Mondta neki a dada, mire a Ithil odafordult.
Valaki a raktárban mozgolódott, gondolta a lány a csörömpölésből. Kíváncsian mutogatott Morwenak, hogy nézzék meg, mi van odabent.
Ithil nyitotta az ajtót Morwe állt előtte egy serpenyővel a kezëben. A férgek óta tudták, hogy nem minden teremtménye békés velük a valának, nem beszélve a néha előkerülő Ungoliant utódokról. Az ajtó nyikorogva kinyílt, és fény surrant be a kamrába. Megint egy üvegcse esett le a polcról, a többi közé. Odakapták tekintetük, és egy aprócska piros sárkány tekeredett össze rémülten a polcon.
A kis sárkány kíváncsian dugta ki a fejét az idegenek irányába, majd a sarokban, mézesbödönnel alvó Carcharanra sandított.
Nem tudott beszélni, furcsa, nyávogó hangot adott ki magából, mozgatva a fejét jobbra-balra.
" Sárká...Carcharan?" Nézett a bátyjára a lány.
Morwe megrudtosta barátja csizmájât, mire az horkantva megmozdult, de visszaaludt. Kezét a kis sárkányért nyújtotta, biztos eltévedt, vagy a  bolond vámpír vitte oda. A picúr felkapaszkodott az ainu fiú ujjára, emlékeztette a valára.
" Hát nem aranyos? " kérdezte Ithil, megbűvölve. " Nem kellene szólnunk Mairon úrnak vagy Melkornak, hogy elkeveredett egy kölyök? Mi a neved, apróság?"
A sárkány erre hatalmasra tátotta a száját, már amennyire tudta.
" Aaauuuugg...." mosolyodott el.
"nagyon apró, de a vacsoráig már velünk maradhat"
Morwe a nyakàba tette a picit, ahol a nyakékébe tudott kapaszkodni. A kis 'aug' teste alig volt hosszabb egy felnőtt ujjánál, pár naposnak nézte a fiú. Visszatért a dadus mellé, de előtte még egy adag vizet öntött barátja nyakába.
" Nem...nem...ne csikladozz Kislány..." szorongatta magához a vámpírfiú a mézesbödönét, még mindig nyammogva, ásítozva, aztán mikor a víz a nyakába borult, sikongva felugrott, a bödönt a feje mellé emelve, mintha csak eldobni vagy támadni készülne.
Ithil hátraborult a kacagástól a testvére riadt tekintete láttán.
" Álomszuszék, apáék gyűléséről is lemaradtál! " nyújtotta ki a nyelvét.
" M-mii? " dadogott a harcolni vágyó vámpírfiú.
" Bahh, semmi... kérdezd adart. Ki az a 'kislány'?"
" Ki...? Senki! " dugta ki a nyelvét Carcharan.
A dadus csípőre tette a kezeit a kicsit fejfájós vámpírfiú láttán, mindig is igazi csínytevő volt.
" Mindjárt kész a vacsora. " kukkantott a húsra.