Melkor lehangoltan és frusztráltan ment a dolgára. Semmitől se nyugodott le, végül összehívott egy tanácsot és üzent a tömlőcbe Maironnak is, hogy jelenjen meg.
A nemes feladatot a palotában újoncként szolgáló orkok egyike kapta meg, aki reszketve indult meg az útnak, a tömlöc felé. Már a lépcsőn végighaladva is fájdalmas kiáltásokat hallott, sikolyokat és vér illat csapta meg a torz orrát, mire hatalmasat kellett nyelnie. Végül felbátorodva benyitott a nyirkos helyiségbe és megszólította a hosszú szoknyát viselő nagyurat, kinek mellkasára fröccsent a nolda vére, akit épp dühösen ostorozott, mert feleselt vele. Kornájában méltóságteljesnek tűnt, szemei lángra kaptak, ahogy lenézően figyelte a nyurga elfet, ezzel elérve, hogy az ork hátán végigszaladjon egy hideg érzet.
" M-mairon úr... Melkor nagyúr várja, hogy ..." kezdett bele, de megpillantva a mérges szempárt, csendben maradt.
A maia csapott egyet az ostorral az ork irányába és rámordult.
" Kifelé te szerencsétlen!!! Senki sem zavarhat kínvallatás közben!!"
" Ilyen jól megy, Gorthaur, hogy a saját beosztottjaid fenyegeted?" Köpött vért az elf, mire Mairon arcon csapta.
" Kifelé. " mondta utoljára a nyárfalevélként reszkedő orknak.
Az ork mégjobban reszketve visszatért urához a rossz hírrel. Melkor dühében kishíján kettécsapta a hatalmas asztalt, ahogy ráütött öklével. Szinte száguldott a maia irányába.
A vasajtót úgy csapta be, hogy az a falnak vágódott, amikor berontott a tömlőcbe. A tündék reszketve néztek a szörnyalakjában, lángoló szemekkel megjelenő valára.
"Mégis mire véljem ezt?! ÉS még te akarsz a seregek élén lenni?! MÉG ÉN VAGYOK A KIRÁLYOD! Azt csinálod, amit mondok! Ha azt mondom, hogy felbillegteted a csinos kis feneked a trónterembe, akkor MEGTESZED! Ezek után végleg felejtsd el, hogy kiteszed a lábad a kapun!" Hangjától csak úgy remegtek és visszhangzottak a falak és minden egyes szónál előrébb lépett.
Mairon elsőre tán összerezzent a vala jelenlétére, az ostorozott elf pedig inkább meg sem mozdult, csak csendben figyelte a két férfit. A maia dühösen lángolni kezdett mindenhol, kezei a csípőjére bandukoltak, de az ostort továbbra is erősen fogta, fogaival pedig vicsorgott a vala viselkedésén és hatalmával való visszaélésén.
" A királyom vagy....de én pedig nem vagyok egy tárgy!!! És ne kiabálj velem, Melkor!!" Húzta ki magát mérgesen, összeráncolva a szemöldökét és megmutatta neki a szemfogait is. " Még nem végeztem a kínvallatással, szóval a 'csinos kis fenekem' idelent marad, ahol jónak találom!! Ha végeztem, esetleg felmegyek, ha bocsánatot kérsz a hangnemed miatt, drága Királyom!!"
Most az elfek a valára néztek kiváncsian, erre vajon mit lép. Közben persze szívesebben lettek volna máshol, volt egy olyan érzésük, hogy ha ez a kettő összeveszik, nekik se lesz jó.
"akkor maradjon is itt lent, ha fontosabbnak véli, mint a hőn áhított hadjáratát megtervezni!" Egészen elé lépett a vala és lerántotta a fejéről a koronáját, elhajítva valamelyik sarokba, ahol nagyot koppant. "és se az engedetlenséget, sem pedig a pimaszságot nem tűröm, még tőled se"
Melkor nem kívülről lángolt, amikor mérges volt, mint párja, hanem belülről, akár a sárkányok. Még egyszer forró füstfellegeket fújt a maia arcába, ahogy dühösen kifújta a levegőt, majd megindult felfelé, azzal a céllal, hogy nélküle folytatják a  haditanácsot.
"úú, ez durva volt..." csúszott ki az egyik rab száján, cellatársával már fejben fogadásokat kötöttek a végkimenetelre.
Mairon azonban szélsebesen a vala elé ugrott, megrántva a karját, hogy visszafogja őt.
" Éppenséggel megtudtam, hogy a noldák az emberekkel és néhány törppel szövetkeztek össze és ezen tudás birtokában, akár megfordulhat a közeledő ütközet végkimenetele!! Mégis mit hittél, Melkor, magam miatt csinálom ezt az egészet teljes lelkiismerettel??" Kiáltotta el magát, majd eleresztette a vala karját, fejét pedig lassan lehajtotta.
Mairon szomorúnak tűnt, egyik karjával átfogta saját derekát, másikat pedig csak lóbálta maga mellett, míg fejével a fal mellé fordult.
" Csak azt akarom, hogy mi nyerjük ezt a csatát...hogy te nyerd meg... nem azért, hogy az orkok az én nevem kiáltozva rohamozzanak...csakis azért, hogy mosolyt lássak az arcodon, mikor elesnek...csakis azért...hogy megmutassam annak, aki az egész Mindenséget jelenti nekem, létem és szívem dobbanásainak értelmét...hogy...nem csupán egy csinos fenék vagyok a hálótermében...hanem érek is valamit...." mondta, ajkaiba harapva, hogy visszafolytsa a Helytartóhoz kicsit sem illő sírdogálást. Pedig ez most nehezére esett.
Most az egyik nolda a tegnapról őrizgetett száraz kenyeréből csipegetett, ahogy kerek szemekkel bámulta a két ainut. A fogadás mostmár cellákon át történt, némán, kézjelekkel. Vajon mit tesz a vala?
"mégis önös érdekből megpróbáltál átverni és kérdezés nélkül zavartad vissza a futárt, ENGEM hozva szégyenbe a tanács előtt. Nem azért hívattam a trónterembe minden törzsfőt, hogy ne érjen rá egy csontos elf halálraverése... fel akartam neked ajánlani a lehetőséget..." Ridegen válaszolt, mérhetetlenül mérges volt rá, azokért amiket ma tett, meg amiket talán már korábban.
"eddig nem alakul túl jól..." súgta az egyik nolda a másiknak; dea láncon lógó megkorbácsolt rájuk pisszeget.
" fenyegetőzöl??...Milyen eredeti!! Hát menten noldává változtatom magam!!.... És te pedig tényleg egy futárt küldettél? Ahelyett, hogy te szóltál volna nekem, a duzzogásod helyett, mert félreértetted azt a szituációt?... mondd....Királyom...Tán bűn, hogy azok után, hogy a fiunk háborúban nőtt fel, véget akarok neki vetni?" Tette fel a kérdést a maia, mélyen belenézve Melkor szemeibe." Nem önös érdek volt, de túlféltesz engem és nem, senki nem akart átverni téged. De ha nem bízol bennem és engedetlennek tartasz már engem, Uram..." lépett közelebb hozzá " fojts lávába..." hajtotta le a fejét, ökölbeszorítva a kezeit. Picit reszketett, de nem a félelemtől, inkább a számára legfontosabb lény elvesztésétől.
Összeszorította a szemeit, s várta, mikor kezdi el szorongatni a torkát a vala, hogy megfullassza.
Két nolda erre összepillantott, kikerekedett szemekkel, nem értették mi ez a hirtelen váltás.
" Te...én nem erre fogadtam!!" Tárta szét a kezét az egyik nolda.
"várjálmár, milyen gyerek?!" a noldák teljesen összezavarodtak, pedig igyekeztek követni az eseményeket, hiszen jobb dolguk úgy se volt odalent.
Melkor szemei lassan megenyhűltek, szomorúsággal és bűntudattal teltek meg, de a makacsságból is maradt benne. Tényleg ennyire szörnyű lenne? Már a szerettei közt is ármánykodást lát és keres? Ahogy gondolatai elkalandoztak, tekintete is a maia mögötti sötétségbe meredt, lassan kihűlve, rideg obszidiánra válva ismét. A lélegzése újra lelassult és már forró füstöt se fújt az orrlyukain.
Az ork vezérek unottan tengették az időt, Azog a fejét az asztalra ejtve elmélkedett, vajon már megint miért késnek urai.
" Gondoltam egy...." kezdett bele az egyik ork.
" Nolda." Felelte a vele szemben ülő Gothmog.
" Honnan tudtad? Jó, akkor gondoltam egy...."
" balta."
" Te csalsz!!" Dobbantott az ork.
Odalent közben a maiát megviselte a csend, zavarta ez a dolog, érzékenyebb volt a fiuk születése óta s ezt a legkevésbé sem tudta visszafogni.
" Én csak segíteni akartam...segíteni neked mindenbe de úgy féltesz és zársz be mint egy játékbabát...csak azt akarom...hogy...hogy...." folytatta volna, de sírva fakadt, bármennyire is vissza akarta folytani és sebesen eltakarta az arcát, így is elég kellemetlen, hogy a noldák hallják, ahogy itatja a patkányokat.
Gyorsan befordult a fal felé, fel a le rángó vállal, de csak nem bírta abbahagyni a sírást. Veszekedni semmiképp nem akart már a kedvesével, felengedte a fehér zászlót.
Melkor visszatért gondolataiból a síró maia hangjára. Döbbenten nézett végig rajta, de nem tudott rá tovább haragudni. Ennyire megbántotta? Ismét kis híján megint elmerült az önostorozó gondolatokban, de emlékeztette magát, hogy meg kéne vígasztalnia a másikat.
"sajnálom..." egyik kezét a rángatózó vállra tette, de jobban nem mert hozzáérni. Lehet haragszik rá, és csak feldühíti ezzel.
"komolyan mentem magam alá csinálok" jelentette ki döbbenten az egyik fel, a mellette ülő társa pedig végigmérve őt, lassan odébbhúzódott, mielőtt valóban.
A maia azonban megfordult és két kezével szorosan átfogta a vala derekát, fejét belefúrva a mellkasába, hogy beszívja a vala kellemes illatát, hátha megnyugszik, de csak sírt tovább és hüppögve szólalt meg.
" É-én sajnálom...nem leszek engedetlen...ígérem...csak ne veszekedjünk. Veled ne... ne haragudj rám, Melkor. Nem akarlak..el..el..el..." reszketett ismételten, teljesen megbánva a tettét és belekapaszkodott a vala köntösébe. Olyan volt, mint egy elveszett kölyökmacska, vagy mint Ancalagon, mikor eltévedt a palotában és bánatosan őket szólongatta elsőre kiskorában.
Az egyik elf megdörzsölte a szemeit a látványra, míg egy szőke vigyorogni kezdett.
" nyertem srácok, ide a kenyérhéjjakkal!"
"ccssssss, várjmég!" intette le egy másik, mikor a vala mozdult.
Melkor kezei közé vette a könnyes arcot, ujjaival letörölte a könnyeket, és finom csókokat lehelt a helyükre.
"nem fogsz elveszíteni, mel bereth nín"
"én vagyok az egyetlen, akinek feltűnt a gyerekünk kijelentés??" a szürke hajú elf nem bírta magát túltenni ezen. Ezeknek van gyereke???
A megszólításra a maia nagyon elpirosodott, s óvatosan megemelte a fejét, de kuncogott is hozzá. Még hogy királynő! Nem bírt sírni, inkább csak megsimogatta a vala arcát gyengéden.
" H..hát megbocsátasz? Ó te...le meleth nìn, le meleth nîn mel adan nín. " szipogta még hozzá, aztán hosszasan megcsókolta és hagyta, hogy nyelve lassú, szenvedélyes táncra invitálja a valáét, míg puha és forró ujjaival kényeztetően simogatta.
"én ezt nem bírom idegekkel! valaki szúrja ki a szemem!" forgatta a szemeit a világosabb szőke, amikor a vala viszonozta a mozdulatokat, és lassan már vetkőztetni is elkezdték egymást, egyre hevesebben csókolva, simogatva a másikat.
"na, ide a kenyérhéjakkal, nekem lett igazam!" jelentette ki az, amelyik a békülős együttlétre szavazott.
" Királyom...." súgta végül egy újabb csókba, enyhén összerezzenve a vágytól. Kicsit sem érdekelték a hegyes fülűek.
" Téged, Irmë az érdekel, hogy gyerekük van?? Épp előttünk enyelegnek, legyen ez a nagyobb gond!"
" Inkább, mint hogy megint ordibáljanak. Szétment a fejem" válaszolt egy morcosabb nolda férfi.
" Addig sem nyúznak meg minket, legyetek optimisták."
"látod, a szemed kivájni felesleges, attól még hallod!" mutatott egy idősebb az ainuk felé, mikor már egyéb hangok mellett az asztal lába is csikorgott.
"tud valaki énekelni?" szólalt meg a morgós a homlokát masszírozva.
"azért... nem is néz ki rosszul..." ábrándozott az eddig csendes, a rácsoknak támaszkodva, a vala testét szemlélgetve. Mellette ülő nő tarkóncsapta erre.
- Ó te, a napjaimat beragyogó vala....el ne eressz...- kérte a maia, mikor mélyen magában érezte már a bizsergető érzésre a gyógyírt és örömforrást, mely hatására szorosabban ölelte magához a valát, hangosan sóhajtozva a karjai között a boldogságtól, amit okozott neki Melkor.
Ujjait a fekete fürtökbe fúrta hosszasan, míg testük az egymást kiegészítő táncot járta a vulkánkitörésig, ahogyan ezt a maia nevezte.
" szerelmem..." ült fel kiegyenesedve az asztalon, s kizárta a noldákat maguk körül, még egy kicsit csak ölelni akarta magához a valát.