Morwe a szobájában volt még mindig, egy kis labdát pattogtatott a falnak, de amint eszébe jutottak Ithil arcán a könnycseppek, dühösen eldobta a labdát.- Fenébe azzal a vörös monstrummal! - duzzogott a fiú. De, legalább az kiderült, hogy Me-nek tetszett a kard.  
Kopogtak az ajtaján, többször is mire hajlandó volt kinyitni morcosan.
"miaz?" kérdezte ridegen a balrogot. Most meg mit akar ez megint? 
A balrog erre összefonta maga előtt a kezeit, egész úton magában mondogatta a mondókát, amit elő kellene adnia a hercegnek, de ahogy a mogorva kis varangyra nézett, nem tudta megtenni, így inkább szigorúan megemelte a mutatóujját.
"....de csak ha egyetlen haja szála is meggörbül Ithilnek!! " szugerálta a fiút. " Na... menj, vidítsd fel." vonta meg a vállát a balrog.
"megcsípett valami?" sandított rá a fiú. Lehet átverés.
"bahh! Mennyél, mielőtt meggondolom magam!" morrant a balrog és elviharzott szitkozódva. Ha baja lesz a kislányának, akkor biztos megpörköli a kis taknyost.
  Ithil az udvaron sétálgatott, miután fivére és Bolg befejezték a kardedzést, odareppent hozzájuk a bunkerhoz és fejjel lefelé lógva nézett rájuk, rosszkedvűen.
" Na, húgi, nem szomjasak azok az egerek!" csóválta a fejét Carcharan .
Bolg helyeselt erre.
"Ithilnek hívott...."
"biztos csak mert Gothmog azt mondta neki!" próbálta vigasztalni Bolg. Carcharan már feladta, csak a fejét csóválta húga viselkedésén.
"az nem Morwe?" szólalt meg, meglátva a feléjük siető alak láttán.
  A kis denevér még mindig legörbült ajkakkal nézett a fiúkra, biztos volt benne, hogy Carcharan csak gúnyolódik vele. Aztán meghallotta a lihegést, s valóban megpillantotta a feléjük szaladó, fekete hajú ifjút. Leszállt erre a fáról, s emberibb alakjában figyelte a fiút, míg bolg leült egy kis kivágott fatörzsre. 
"ő.... K hm..." ránézett a két barátjára, amit Carcharan megértett és elrángatta onnan Bolgot."most miiiiiii? Engem érdekel!"
" Ó, maradj már...elbújunk a bokorban" tette hozzá suttogva a vámpírfiú.Ithil félénken pislogott a nagy aranyszemeivel, s nem értette a szituációt, hisz reggel azt mondta neki Morwe, Gothmog miatt nem találkozhatnak.Nem mert megszólalni, így csak figyelte a fiút. 
" az előbb keresett meg apád... Lehet fejre esett, mert most meg azt mondta, hogy vidítsalak fel... De azt is megígérte, hogy eléget, ha bármi bajod lesz." Morwe a kavicsokat rugdosta zavarában.
  Bolg közben egy távolabbi bokorból figyelte őket.
" most mit mondd??"
" shh már Bolg! Azt mondja, fejre ejti és elégeti! "
" Na azért az már durva! " tette a szája elé a kezét az ork.
Ithil közben nagyon pirongott, pontosan értette ez mit jelentett a balrog sajátos nyelvezetén. Engedélyt neki és Morwenak, hogy találkozhassanak. Kinyújtotta a kezét, jelezve a félénk ainunak, hogy menjen közelebb.  
  A palota egyik balkonján Melkor figyelte biztató szemeivel a fiát, s Mairon is csatlakozott hozzá, egy kis kehely bort víve kedvesének, akkor pillantotta csak meg a földet bámuló fiát, és a kezét nyújtó Ithilt.
" Ó...hát nem bájosak..miről maradtam le? " kérdezte Melkortól. 
"ccssss" pisszegte le a vala, amire Mairon csak vigyorgott, hogy mennyire izgul a fiáért a csúf, rossz, Morgoth.
"biztos?" kérdezte Morwe a lányt, aki bólintott. Végre megfogta a kezét, és odahúzta magához."mindenki minket bámul" suttogta a lány fülébe.
Melkor épp bele akart inni az italába, de most annyira izgult, hogy azt is elfelejtette.
  " Nem tudunk csak úgy...eltűnni a szemeik elől? " suttogta a lány pironva. Közben szabad kezét óvatosan Morwe vállára tette.Bolg addig izgatottan nézett a mellette guggoló, aggódó vámpírfiúra, aki nagyon próbált hallgatózni a kifinomult hallásával.
" mit mond? " kérdezte Bolg.
" fene vinne el, beleszóltál, nem hallottam semmi. " hunyorgott a fiú.  
  "de... Kapaszkodj, Me" mosolygott Morwe, majd átölelték egymást. Aztán hamufelleget idézett, ők pedig elsuhantak onnan, a fiú szobájába. Talán ada és adar nem hallgatóznak ott. 
  " Ó a fenébe!! " csapott a térdére Carcharan, Bog pedig hátraesett a földön, erre, egyikük sem számított.A lány kicsit megilletődött, így gyorsan lehunyta a szemeit és csak akkor merte kinyitni, mikor már nem érezte az arcát csiklandozó fellegecskét. Óvatosan nyíltak ki a szemei, s meglepődött, mikor Morwe szobájában találta magát.
" Nahát...rég nem voltam a szobádban..." mosolyodott el a lány, de Morwet nem engedte el, továbbra is ölelte őt. 
"igen... Még elég kicsik voltunk... Mehetünk máshova is, de itt a legbiztosabb..." - adar, ne nyomozz!! - gondolta közben.
"fene.... Túl rafinált" sóhajtott a vala.
  " maradjunk itt...." pirult el még az eddiginél is jobban a lány, megsimogatva az ainu arcát. " hajolj közelebb...súgok valamit..." 
Közben puha ujjbegyei a hátát is kényeztették, szerette volna a Morwe kényelmesen érzi magát mellette.
" Én..."pirult el, s közelebb hajolt teljesen, de amellett döntött, nem a fülébe fog belesúgni, hanem a szemébe néz. " Morwe.....én...szeretlek..." mondotta félénken, de őszintén, picit lekonyuló denevérfülekkel, ugyanis véletlenül azt elfelejtette visszaváltoztatni.
   "én is szeretlek, Me" mosolygottnaz ainu fiú. Hallgatott adara, és az őszinteséget választotta. Most viszont kicsit bepánikolt, a többiről még ki kellene faggatni a szüleit. Tényleg nem csinált semmit a kétes hírű elfel, még csak megcsókolni se csókolt senkit azóta a bizonyos óta.
A lány fülei azonnal jelezték az izgatottságát, de látszólag bátrabb is volt. Ajkaival ismét az ainu felé kezdett el közeledni, s úgy, mint azon az estén, megcsókolta Morwet.
" Akkor...most nagyon boldog vagyok...Morwe..."
"én is" magához ölelte a vámpírt, megint a haját babrálva. "mit csináljunk?" kérdezte kedvesen. Most beszélgessenek? Vagy ne?
" Bármit, amihez kedved volna. " kuncogott a lány izgalmában és az ainu mellkasára hajtotta a fejét. " Veled....azt hiszem bármihez kedvem lenne. Olyan furcsa, hogy senki sem figyel minket."
Picit éhesnek érezte magát, az elmúlt napokban alig evett egy két falatot, a rossz kedve miatt étvágya szinte egyáltalán nem volt.
Morwe meghallotta ahogy korog a gyomra halkan.
"kicsit itt maradsz? Mingyárt jövök" puszit nyomott a homlokára és elsietett. Magának szerzett a vacsora maradékából, Menek pedig fogott két egeret visszafelé. Emlékezett, hogy az a kedvenc csemegéje.
  Ahogyan indult visszafele, az izguló adarra pillantott, akit lehetetlen volt kikerülnie, azonnal fia elé lépett, hogy érdeklődjön.
" Naaa?" Nyújtotta el a szót kíváncsian.
 "adar... Sietnem kell, kihül Me egere..." próbálta kivágni magát elsőre, de aztán ő maga tartotta fel a vigyorgó Melkort. "adaaaar... Lenne egy nagyon... Ühm.... Kínos kérdésem..."
 " Kínos kérdés?" Pislogott a vala " Ugyan fiam, olyan nincs! Mondd hát, mi érdekel?"
Már alig várta, hogy beavathassa a fiát, mindenbe, amit tud, nagyon kíváncsian várta hát a kérdést.
"nos... Öhm... Szerinted ha úgy alakul... Szóval... Szerinted baj lenne, ha mondjuk esetleg valamifolytán ma lefeküdnék Mevel?....meg...hogyan is kellene ezt az egészet...? . Izé... "
"hát....ismeritek egymást kiskorotok óta, de... Nem hinném, hogy ezt ma kellene. Inkább csak szokjátok a gondolatot, hogy most már nem csak barátok vagytok. A többiről meg majd holnap beszélünk."
Morwe kicsit kellemetlenül érezte magát adar fura vigyorától, aztán amaz meg még àt is ölelte, majd a haját összekócolta, mielőtt otthagyta.
  Me kellemesen körbenézett ezalatt Morwe szobájában és a kényelmes, puha ágyon ülve várta meg végül az ainu fiút. Messziről hallotta már a közeledtét, s próbált természetes, nyugodt pózban ülni az ágyon, és eltűntetni a puha denevérfüleit, amik hirtelen megint megjelentek a fején. Elzavarta őket, majd kedves mosollyal fordult a fiú felé.
"hoztam neked is vacsorát" mutatta a 2 egeret a tenyerében, sajátját pedig a tálcával együtt az ölébe véve ült le a lány mellé.
" Milyen kedves! A kedvencem!" Vette el az egeret, majd picit szégyenlősen Morwera pillantott, de megérezve a finom illatokat, a legkevésbé sem tudta visszafogni magát, így szemfogait az egérbe mélyesztette és azonnal nekilátott a vacsorának, vidáman szürcsölgetve.
Morwe kuncogott kicsit rajta, mókás volt, ahogy ebben az alakjában evett.
" akkor tudunk rendszeresen kardozni, és most nár van is sajátod!" kezd ett a cseverészésbe a fiú.
" Alig várom! " nyalta le a vért a szájáról a lány. " Holnap mindenképp elnáspángollak majd...de taníthatsz is trükköket, persze ha csak megkérhetlek" mondta kuncogva a fiúnak és jobb kezén a mutató és középső ujjából lábacskákat csinált, amiket végigfuttatott az ainu karján a válláig.
Amikor a nyakára ért, az ainu összerándult és kuncogott. Csikis volt még mindig, bár adar már rég nem kergette és csikizte 'halálra'.
A lánynak nagyon megtetszett az ainu nevetése, így azonnal kapott a lehetőségen és csiklandozni kezdte a fiút, ahol csak érte.
" Elkaptalak!" Kulcsolta át a derekán a kezeit, majd folytatta az ingerlést, hogy hallhassa a kuncogást.
"ne.. Neee... Jaj... Neee" nevetett Morwe, próbálta közben védeni az oldalát, közben már hanyattdőlve, összekuporodva, rázkódva a nevetéstől.
Me csak mosolygott ezen, végül abbahagyta és befeküdt mellé, hogy ölelhesse és simogathassa a hosszú, fekete tincseit az ainunak. Már nem ingerelte, inkább egy csókot nyomott a vállára. Furcsa volt neki így feküdni, de egészen kellemes is.
" Megint én nyertem." Vigyorodott el a harcias vámpírláns
" Nem zavar" Morwe az oldalára fordult, hogy láthassa a lányt. A karját cirógatta, meg a finom kis gömbölyű vállat.
Erre Ithil teljesen kipirult és a homlokát óvatosan a fiúénak döntötte, s hagyta neki, hogy simogassa annak ellenére is, hogy picit reszketett, az alhasában pedig valami furcsa bizsergést érzett, de nem merte elmondani Morwenak.
" Hát... engem sem, ha a főnyereményt nyerhetem..." adott egy aprócska csókot a 'nyeremény' szájára.
Morwe viszonozta a finom csókot, most már újra kicsit bátrabban. Egész teste bizsergett, és a különös vágy ismét felbukkant, mint a legutóbb. Elhúzódott kicsit, de a lány simogatását nem akarta abbahagyni. Sőt, magâhoz akarta ölelni, és talán... Nem, adar azt tanácsolta ma még ne. Igaza lehet, Gothmog biztos megfőzi reggelire, ha már ma este 'megrontja' a lányát.
Ahogy újra a lányra pillantott, percekkel később a hosszas simogatás közepette, arra lett figyelmes, hogy Ithil békésen alszik mellette. Három napig nem aludt, a puha kezek kényeztetésére pedig mély álomba szenderült, amire Morwe menten elmosolyodott.
Eközben Mairon végzett a könyvtárban és indult a hálóterembe, hogy egy forró lávafürdőt vegyen, de kedvese gyanús mosolyára megtorpant a szobájuk közepén.
" Min vigyorogsz?" Kérdezte a maia.
"a fiúnkon... Nézd meg, bátran!" noszogatta Melkor.
Mairon furcsâlta, elvégre megbeszélték, hogy a szobájában nem figyelik. De kiváncsi volt, így bekukkantott a szemmel. Morwe éppen betakargatfa a mosolyogva alvó Ithilt, és maga is melléfeküdt egy másik takaróval. A lány kezét simogatta, és nézte ahogy alszik.
" Hát nem bájosak?" Mosolyodott el a maia, két kezét összecsapva és leült az ágyra, Melkorhoz. Nagyon büszke lett a fiára, hisz nagyon kedvesen bánt a vámpírlánnyal, a mosolya pedig páratlan volt és örült, hogy a boldogság kis ráncait láthatta az arcán.
"nem lesz vele baj" Melkor átkarolta, és csókot nyomott az arcára mielőtt berántotta az ágyba magához. "szerinted elmondjam nekj amit kell, vagy adjam a kezébe yavanna könyvét?" kérdezte szórakozottan.
" Hidd el, nem sokat oktat az a könyv" nézett mereven kedvesére, majd vállat vonva vállába fúrta a homlokát. - szerintem rájön magától, okos fiú!- nyomott két csókot egymás után a szürke bőrre. " De ha gondolod, elmondhatod neki."
"biztos van sok kérdése! Nekem is volt! Csak senki nem tudott rá válaszolni, ezért nekem kellett kitalálni.... Miért ne segíthetnénk, hogy kicsit magabiztosabb legyen?" a vala a hátán fekve nézegette a plafont, mintha oda lenne írva a megoldás.
" Hát...nekem se Yavanna könyve segített, de érdekes olvasmány volt. Mindenesetre ne a naplódat mutasd meg neki. " emelkedett meg kicsit, kuncogva Melkor arckifejezésén, s közben simogatni kezdte a puha, forró kezével.- Viszont holnap beszélhetsz vele, biztos hálás lesz a segítségedért. - tette hozzá, egy bíztató csókkal együtt.