Ismét mindenki elköszönt, Mairon pedig még a kalapácsig se jutott el. - fene... Hogy lesz így ideje Melkorral találkozni? - megtörölte homlokát és folytatta a munkát. Valamivel jobb volt már a feneke, jobban tudott mozogni.
"Mairon, fiam. Nem kell annak a dilisnek a holmiját ma befejezned. Ráér holnap is."
Ennyit mondott neki mestere, tudta hogy felesleges ennél többet veszekedni vele, és nagy sóhajjal elindult - nem késhet, Yavannával fog találkozni.
Melkor erre várt és már be is surrant mögötte a műhelybe.
Mairon azonban hajthatatlan volt, mint mindig, így bent maradt és kezébe vette a hatalmas kalapácsot és egy kis törlőt, hogy elsőre letisztogassa.
Ha egyedül volt, mindig dúdolgatott, így nem hallotta azt, ahogy Melkor besurran.
Szerette ezt csinálni, és jó is volt a munkájában, az alkotásban. Elsőre tanulta meg a mesterséget Aule mestertől, s leghamarabb a többi maiához képest. De tanulni vágyó és kíváncsi fiú volt.
Melkor mögé osont, most nincs a kezében szerszám... Gronddal meg csak nem csapja fejbe. A mozdulatokról akaratlanul is valami sokkal izgalmasabb jutott eszébe, ahogy tisztogatta a fegyvert.
Átölelte és bekapta a finom kis fülcimpát- alig tudta tűrtőztetni magát.
Mairon a kis harapásra bizsergést kezdett érezni az alhasában. Picit meg is ijedt, majdnem kiejtve a kezéből Grondot, de szerencsére gyorsan lerakta inkább a fal mellé és hagyta, hogy egész testét átjárja a csiklandós bizsergés.
" M-melkor! "
"hm...?"
Már a finom nyakat ízlelgette, kezei pedig meglazították és beszöktek a maia ruhája alá. Reggel óta vágyott erre, hogy érinthesse, magáévá tehesse ismét. Kezdte sejteni, hogy ez egy vészes függőség lesz - rosszabb mint mikor felfedezte mire jó még Yavanna egyik kis növénye. Maga felé  fordította és a formás combokat megragadva felültette az asztalra. Mairon már a vállaiba kapaszkodott szintén az izgalomtól.
Mairon átfogta a lábaival az azok között álló Melkort és belenézett mélyen a szemeibe. Az egyetlen volt, aki bátran meg merte tenni ezt és még élvezte is! Szinte elveszett benne....
Felszisszent a vágytól és szeplői alatt elpirult....
" Nem...lehetnél idebent..még...dolgozom...nem lettem kész Gronddal..ahhw...Melkor...." sziszegett és hátrahajtotta a fejet
"akkor elárulok egy titkot" súgta a fülébe a saját ruháját is kiengedve "az csak egy kifogás volt" pimaszul vigyorgott, a fogaival a fiú bőrét karcolva, már a nadrágjával babrálva. Mairon kicsit megemelkedett, hogy le tudja róla húzni. A vágytól már meg is feledkezett teljesen a sajgó alfeléről.
Végigsimított Melkor mellkasán a puha kezeivel és sziszegett.
" Cseles vagy...." súgta neki és a nyelve hegyével megnyalta a nyakát.
Teljesen lekerült róla a ruha és leesett az asztalról, ahova eredetileg tették.
Aule vidáman járta a folyosót valamivel később. Igazán jól szórakoztak a növények teremtőjével, de a nő szeretett korán nyugovóra térni. Megnézi azt a munkamániás maiat, és elzavarja pihenni, biztos még mindig Melkor kalapácsával foglalatoskodik.
Mairon hangosan felszisszent és megharapdosta kicsit a férfi fülét és megemelte kicsit a fenekét és a lábait is. Utána, a háta már teljesen az asztalon volt és kinyújtózkodott, magában gondolva - Oh, gyorsabban, kérlek! - lihegett s teste felhevült újra.
Megfogta az egyik kezét, azt; amelyikkel Melkor az asztalba kapaszkodott és csillogó szemekkel figyelte őt, a mámor hatása alatt. Már nem fájt neki odalent...
Nem volt egy könnyű asztal, nem sajnálták belőle az anyagot, de nyikorogva hangot adott a két férfi együttlétének. Aule el nem tudta képzelni mi lehet, nyögéseket hallott és a padlón nyikorgó asztallábat egymással összhangban.
Pár pillanattal azelőtt abbamaradt, hogy bekanyarodott volna a terembe ahonnan a hangok jöttek. Melkor megérezte, hogy valaki közeledik és gyorsan felkapta a földről ruháikat.
"mairon, talán valami baj van?" kukucskált be a szakállas vala, és szemei majd kiugrottak a helyéről ahogy tátott szájjal bámult a párosra. Mairon az asztalon ült Melkor előtt, aki a lábai között ácsingózott. Mindkettőjük hanyagul fogta magára a ruhájukat.
" A-aule? "kérdezte bátortalanul a maia, meglepődve a jelenlétén. Sose szokott bejönni, bezzeg most...! Melkor összeszűkült szemekkel meredt a másik valára.
" Ti...ti meg ki a szentüllőt műveltek idebent?! " kérdezte a vala, leginkább a bolondnak titulált Melkornak szegezve.
Mairon nehézkesen összezárta a lábait és gyorsan magára húzta a ruháját, takargatva a verejtékes, szeplős testét ami majdnem lángra kapott, na de azt az asztal bánta volna, biztosan!
Lesütött szemekkel figyelte ő is Melkort, remélve, mond valami mentőt.
" Mi csak...megedzettük a rudat .de....de nagyon meleg volt idebent így levettük a ruháink! " mondta a narancsszemű.
Melkor kis híján felnevetett a kifejezésre.
"ugyan, mintha te makulátlan lennél" legyintett Melkor, már az övét tekerte magára.
" képesek voltatok ITT? A MŰHELYBEN?!" dörgött az egyre vörösödő vala, de még mintha a füle is füstölt volna.
"ne mondd, hogy neked még nem jutott eszedbe, jogy behozd ide Yavannát" Melkor keresztbe fonta karjait maga előtt és csípőjével az asztalnak dőlt, még egyik lábát is keresztbe tette a másik előtt. Kicsit sem érdekelte a kovács panaszkodása.
Mairon szorosan Melkor mögé bújt, menekülve Aule szemei elől. Most aztán kapni fog és rendesen le lesz szidva, gondolta magában így inkább bele is kapaszkodott a vala vállába.
- Menjünk inkább, mielőtt mégjobban kiakad Aule - mondta Mairon, Melkornak szegezve a gondolataiban. Csak menjenek innen, de gyorsan.
Aule teljesen piros volt az idegessegtől és ökölbe szorultak a kezei is.
- Inkább menjünk a szobádba..vagy...máshova...de lehetőleg gyorsan - karolt bele Melkorba a háta mögül. Félt Aulë erős öklétől.
"mairon, előremennél és hoznál nekünk vacsorát a szobámba?" fordult felé kicsit fejével Melkor. Mairon remegő végtagokkal elsietett a dühös mestere mellett, rá se mert nézni közben.
Melkor megvárta, míg a maia hallótávolságon kívül ér és egész közel állt a másik férfihez. Aule csak kicsivel volt nála alacsonyabb, de sokkal szélesebb volt. Bár mindketten tudták, így is Melkor az erősebb, most meg pláne, hogy ott van tőle karnyújtásnyira a fegyvere. Még sose volt komoly vita a valák közt, tettlegességig sosem fajult, de mindenki tartott Melkortól, hogy egyszer tesz valamit. Túl gyakran gondolt ilyesmire.
"ha bántani merészeled, teszek róla hogy ne vigyorogj egy jó darabig" nem emelte fel hangját úgy mint Aule.
Sőt, még halkabb és nyugodtan volt, mint általában. Dühéről ismét egy sávban besötétedő haja, és a befeketedő egyik írisze árulkodott. Ezekkel a felemás szemekkel nézett szúrósan a másikéba.
" Mi a...." pislogott nagyokat Melkorra a vala. Sejtette hogy valami nem stimmel Melkorral, de ez? A szeme láttára változott el a haj és szemszíne!
Összeszorította a fogait és az öklét se engedte ki, szemöldökét ráncolta és megemelte a hangját
" Mondod te?! Mit képzelsz, mit csinálsz a maiámmal?! "
Aule sokkal agresszívabb volt, bár nem csoda ez a valák nagy kovácsmesterétől. Más volt a temperamentuma mint Melkornak, de haragjára a falak is megremegtek. Aztán bátorodva előre lépett. Lassú észjárása nem engedte hogy visszavágjon, pedig akart volna, de még mennyire! Hisz mi jogon rontja meg az ő maiáját?!
Mairon mindeközben Melkor szobájában volt már, ott várta a kedvesének nevezett férfit. Az ágyon ült, kényelmes, bordó köntösében, oldalasan elfekve,még mindig a kis füzetet olvasva, hogy elterelje a gondolatait Aulerol és Melkorról, akik, a megérzése szerint, veszekedtek éppen. Inkább elvett egy eperszemet és bekapta, majd lapozott a füzetben....
Aule pedig tovább fitogtatta az erejét, csendben, szembe állva Melkorral.Aulénak nem is nagyon kellett beszélnie, Melkor az ő fejébe is belelátott. És nem tetszett neki, amit ott látott.
 Nagy robbanást hallottak a palotában, és Manwe és a többi férfi vala már rohant is. A műhelyből jött a hang, aggódtak, hogy valami baleset történt. Mire besiettek a porfelhőn át Melkor a kovácsot fogta a nyakánál másik kezét ütésre emelve. A kovácsműhely szinte teljesen tönkrement.
" melkor mit csinálsz?! Engedd el Aulet!" pánikolt az öccse, nem akarta elhinni amit lát. Az utóbbi időben annyira jól viselkedett, mégis mi történt?
 "ez az eszelős nekem ugrott! Idejött zaklatni az egyik maia kovácsom és mikor megzavartam őket, megfenyegetett és nekem ugrott!!"
Aule alig bírt feltápászkodni,pedig most már igazán paprikás volt. A jóképű colos az imént verte vele szét a saját műhelyét és olyan erővel hajította a kohók közé, hogy az felrobbant.  
" Milyen maia kovácsot? Melkor, tedd le Aulét, mielőtt még tényleg kárt tesztek egymásban, nézd csak meg a műhelyet! És mégis miért fenyegetted meg? " kérdezősködött Manwe, érdekelte a bátyja szemszöge is.
 Yavanna és Varda is odarohantak, a gyenge lelkű nő aggódva kapta a szája elé a kezét, de a harciasabb, de főleg szelíd Yavanna azonnal kedvese pártját fogta.
" Nézzétek a haját! A szemét! Valami nagyon nem stimmel vele. tedd le Aulet, de rögvest!! " 
" Elég legyen!! " tárta szét Manwe a karjait igazságosztón, mint eleinte Eru tette, mikor sokat veszekedett Melkorral.
"melkor... Tedd le!" szólt. Rá atyaian ismét, a lassan lehiggadó felemás szemű vala elengedte a szakállast és végre az öccsére figyelt. Tekintetete vészesen sötét és szúrós maradt. "kérlek, mondd el, miért támadtad meg Aulet?"
Szinte kérlelte, mindig olyan nehéz vele ha megmakacsolja magát. Most már nagyon aggódott, a csíkok a hajában, most meg a szemei...
" a kovácsunk úgy véli, hogy megmondhatja kinek mihez van joga" összegezte indoklását. Na persze, majd itt fog ezeknek magyarázkodni. "mint az első ainu, és Eru akarata, emlékeztettem hol a helye" és egyszerűen keresztülsétált rajtuk, hogy végre azzal töltse az estét, akivel tervezte.