Már megint egy uncsi nap....
Melkor nagyon kezdte unni az énekléseket. Amennyire élvezte az elején, annyira elege volt most belőle. Engedelmesen félkörben álltak Iluvatar körül, és dalolták amit ő mondott. Az meg csak ült és hallgatta. le kéne lépnie. Elkezdett kifele lesegetni, hátha valami izgalmasat lát. Közben el-eltért a dallamtól.
Manwe állt mellette, az öccse, és mindig oldalba bökte ha nem figyelt.
 "hagyjál már"
 "nem hagylak, figyelj oda!"
 "Minek, ugyanaz mint legutóbb, meg azelőtt, meg azelőtt..."
 "ccsssssss!" pisszegte le őket Varda. Minkét férfi odavolt érte. Szinte teljesen egyformák voltak fivérével, de Melkor kicsit magasabb volt és arca is szigorúbb, erősebb csontozatú. Csodálatos, uszályos tunikákban járt, amelyek ragyogtak a sötétben. Haja is világos volt még ekkor, sokan rosszul tudják, miszerint mindig sötét vala volt. Valójában minden kezdetén, Arda teremtése előtt ő volt a leghatalmasabb és legcsodálatosabb ainu.  
  Manwe a lágy, széparcú öccse volt, nyitott szívű, de engedelmes fiú. Elvörösödött, mikor Varda leszidta őket, főleg, hogy egy két napja, az éneklés végeztével, beszélgettek is és úgy érezte, a nő, nagyon élvezi a társaságát. Arra gondolt, kedveskedik is neki, sőt, megmutatja, milyen szép is a hangja, így követte Eru dallamát, legszebb hangján dalolva. 
  Varda erre fel is figyelt, ajkai pedig mosolyra húzódtak.Mellette Yavanna állt, hatalmas zöld szemeit lehunyva énekelte Eru dalát, s közben sok szép és jó jelent meg lelki szemei előtt. Hatalmas dogokat látott, szétágazó koronával, zöld kis díszekkel és barna törzzsel. Úgy nevezte: fa. 
Melkor szemeit forgatva visszatért kicsit a dalba. Aztán gondolatai elkalandoztak. Manwe dallamaiból kreált egy sajátot, de az övé erősebb volt, durvább, élesebb: Ardán a vihar nevet kapta. Erre megint oldalba bökte fivére.
 "komolyan hagyd abba!"
 "már mondtam, hogy te hagyd abba!!"
 "elég legyen!" Eru hangja dörrent rájuk, és mindenki elcsendesedett. "Mindketten kimentek ha nem bírtok magatokkal!"
"chö!" Melkor szemét forgatva kivonult. Elege lett egy időre ebből a marhaságból. Inkább jár egyet a palotában, amit Iluvatar teremtett nekik és a maiaknak.
Magában morgolódott, amiért Eru leszidta. Az öccse bezzeg bent maradt tovább, mint egy igazi jófiú. Ő, sokkal szabadelvűbb volt.A folyosó, amin végighaladt, üres volt, és senki sem járt ott. Odakint, a palotán kívül éjszaka volt, az égbot sötét, és Varda fényes csillagai ragyogták be, kívül pedig Ulmo kis vízesése folyt bele a palota melletti patakba, azt pedig virágok és fák ölelték körbe, mint egy kis kertet. A folyosók bronz színűek voltak erre, másik oldalt ezüstösebbek. Amerre Melkor járt, az közel volt az egyik vala, Aule rezidenciájához, ahol a maiák mindig sürögtek és forogtak. Hatalmas oszlopok tartották a palotát, Melkor azok között járt, míg meg nem hallott egy kellemes kis dallamot, de az nem valától jött.
 Kíváncsian indult el a hang irányába, és Aule egyik műhelyére talált. onnan jött a hang. Odasurrant az ajtóhoz, és bekukucskált rajta.Egy vörös hajú maia dúdolgatott, valami ékszerfélét tisztogatva. Melkort teljesen megbabonázta a látványa. A haja mintha lángok lennéne, fehér bőrét szeplők borították és a szemei!!! Macskaszerű narancsos színű szemek! Az ajtónak támaszkodva bámulta a fiút tátott szájjal, ahogy minden apró részletét végigvizsgálta. 
  A fiú folytatta a dúdolást. Homlokán egy bőrszerű, de kemény anyagú díszt viselt, kezein két nagy karperec díszelgett, munkaruháját pedig egy poros kötény takarta el. Hosszú haja volt, átdobva a válla felett egy fonatban.
Úgy tűnt, szereti a kohó melegét, nem izzadt, a legkevésbé sem. Nagyon koncentrált, sötét szemöldökét ráncolva, hogy a kardísz, amit csinált, tökéletes legyen. megfogta a kalapácsát és óvatosan igazított rajta, belegravírozott pár mintát, és macskaszemeiben a pupilla vidáman nagyra tágult.
Melkor hátulról is megcsodálta a formás maiat, elismerően hümmögve. Valahogy szóba kéne vele elegyednie....
"khm-khm" köszörülte meg a torkát, hátha erre felkapja azt a csinos pofiját.
Ő erre megijedt és rácsapott a hüvelykujjára, összeszorítva az ajkait. Erősnek tűnt és nem akart felsikoltani, de magában rendesen káromkodott. Indulatosan fordult meg, majdnem hogy izzó szemekkel, de mikor meglátta a valát, összehúzta magát.
"bocsáss meg, csak érdekelni min dolgozol" és már be is tessékelte magát a műhelybe, odalépve a munka asztalhoz. Gyorsan végigtaperolt minden szerszámot, ami csak a keze ügyébe került.
" Már semmin " felelte szűkszavúan a fiú. Kellemes hangja volt, de egy kicsit melankolikus, mégis szelíd és nyugodt.
"aha...és megmutatod, hogy min dolgoztál?" Szélesen vigyorgott a másikra, de az elég morcosnak tűnt. "akkor legalább a neved áruld el!" ismét mosolygott, csak hat valami erre a durcás fiúra!
" Egy karperecen " mutatta meg az ékszert Melkornak az ifjú. Egy kék kő volt benne, amin megcsillant a tűz fénye. " A nevem pedig Mairon...Aulendil. "
Azzal a lendülettel, Mairon a kezébe is vette a kalapácsát, de az ujja még mindig sajgott, így dörzsölgette a többi ujjával.
"örvendek, Mairon!" kikapta a kezéből a karperecet és odébbsétált, mielőtt a maia utánakaphatott volna. Forgatta a keze között és nézegette. "igazán szép munka, meg kell hagyni! Megtarthatom?" ismét hatalmas ragyogó mosolyt villantott a fiúra és már fel is rakta a saját kezére. Tökéletesen ráillet és a kő passzolt a mai kékes ruhájához.
" De...az..." pislogott nagyokat a fiú, majd felsóhajtott. - Hát jó, majd csinálok másikat - mondta a gondolataiban magának, vállat vont érdektelenül és megforgatta a kalapácsot a kezében.
 "ááh, melkor, hát itt vagy! mindenki téged keresett....mit csinálsz itt?" Aule volt az, végeztek a dallal egy időre, mindenki sietett megalkotni amit aznap kiötöltek.
"a kovácsoddal beszélgetek, igazán szórakoztató teremtés!" a karperecet nézegette  a kajrán, nagyon tetszett neki.
"akkor most el is mehetsz, feladata van Maironnak"
"ünneprontó" és morcosan kiszáguldott a kovácsok kovácsa mellett.
Mairom forgatni kezdte a különleges szemeit és felsóhajtott. Nem akarta kimondani, amire gondolt, inkább felpillantott a mesterére, Aulera és várta, milyen feladatot kap a szakállas valától.
De valamiért úgy érezte, az a furcsa fazon, szemmel tartja őt. - Buta gondolat- sóhajtott újra. Láthatóan, unatkozott.
Melkor elvonult hogy magában legyen, és ötletein dolgozgatott. Most egy jópofa lényen ügyködött, aminek 8 lába lesz. A kis lény vázlata, köd formájában lebegett a kezei felett és éppen hálót szőtt. Aztán sóhajtva elvetette, elvégre nem serepelt Eru tervei közt. Inkább dúdorászva a ma megismert maiara gondolt, és hogy majd legközelebb mit fog neki mondani.