A dolgok állása nem is lett olyan rossz, miután haza értem. Marcus morgott egy ideig mert nem beszéltem meg vele, hogy Allisonnál leszek. Nem veszekedtem vele, mert megértem az aggodalmát. Mióta anyaék meghaltak, kötelességének érzi, hogy hajam szála se görbüljön, nagyon erős benne a védelmező jellem, ezt mindig megmutatja apró dolgokban is, például, hogy aggódik hova megyek és kivel, próbál minden nap rendes kaját főzni nekem, elmegy velem vásárolni még lányos cuccokat is. Tehát ezért érzek bűntudatot, mert kamuzok neki a hollétemről. De semmi áron nem mondhatom el neki, hogy hol voltam, mert kiborítanám vele.
Nos, ez Alisonra nem vonatkozik. Neki még ki sem tártam ( és nem is fogom ) azokat az információkat, amik miatt alig tudtam elaludni. Alisonra most akaratlanul is, de úgy kell kezelnem, mint egy gyereket. Alex egy kém, zárolt információ. Alex megmentett a saját edzőmtől, ez valami, ami nem Alisonnak való. Alex, neki indoka van megölni,  hát ezt sem akarom a lelkére kötni. Nem úsztam meg a telefonon beszélgetést,  néhány nap múlva átmentem hozzá, hogy kifaggasson. Próbáltam az elején csak őszinte lenni, de aztán rájöttem, hogy ez nem mehet így tovább. Alison olyan dolgokat várt el tőlem, amit nem mondhattam el. Akármennyire is érzem magam rosszul, Alisont nem sodorhatom bajba. Ígyhát a következő maradt a beszélgetésünkből : megismertem az edzésen egy Alex Corner nevű szőke fiút, aki a város másik végében él és egy nagyon kedves és aranyos korombeli srác. Úgy találkozunk, hogy én ( amilyen ügyetlen vagyok ) elestem az utcán és megütöttem a bokám és ő jó szívűen befogadott estére. Alex környezetéről annyit, hogy egy nagy családja van, egy vicces és segítőkész szülőkkel és egy piszkálódó kishúggal.

Nézd az iróniát, nézd a görbe tükröt.
Alison elhitte, noha ez volt a legklisésebb történet, amit ki tudtam találni, de úgy tűnt nem kételkedik.

És mi van velem? Próbálok úgy tenni, mintha nem történt volna semmi, de ez elég nehéz. Sok mindennel maradtam, ami így egy héttel később is nap, mint nap visszaköszön. Volt egy halál közeli élményem, ( ezt nem csak a két motoros élményeimre értem), egy halom feldolgozandó információ és egy fiú póló, ami a szekrényem mélyen. Úgy rejtegetem, nehogy Marcus meglássa, mert nem tudnék hihető magyarázatot rá. Nem tehetek róla, nem tudtam visszaadni neki, azóta nem találkoztunk.

Nem hittem abban, hogy akkor láttam utoljára Alex-et. Valami bennem azt duruzsolta, hogy nem az volt az utolsó eset, amikor "belegabalyodtam" a fiúba. Nem, erre az érzésre nincs meghatározás. Csak úgy érzem magam, mint egy időzített bomba. Önkéntelenül kerestem a szőke üstököket a suli folyosóján és az utcán, vagy figyelem a motorokat elhaladni a tömbházunk környékén. Nem tehetek róla, hogy úgy érzem, hogy a megbújt valahol bennem és akaratlanul is nyomot hagyott bennem: a kiszámíthatatlan és robbanó  személyisége, a hideg kék szemek, a szőke haj, ami keretezte az arcát. Ezeket nem tudom kiszakítani magamból, mert a találkozásunk, a dolgok amin átmentünk talán normális, hogy úgy érzem kötődök hozzá. Ha normális, ha nem, nem telik el úgy nap, hogy ne menjek végig az utcán és ne jusson eszembe, hogy megtámadtak és Alex megmentett. Lassan robbanó bomba, de úgy érzem nem tudom néha megállítani magam, hogy ne térjenek vissza a gondolataim a fiúhoz. Veszélyben voltam, ami fogalmam sincs, hogy elmúlt-e, de fokozatosan vigyáztam magamra az utcán és nem mászkáltam többet sötétedés után. Nem, nem fog ez paranoiához vezetni, én csak még úgymond élni akarok. 

Éppen sötétedés előtt toppantam be a lakásba és gondosan bezártam magam mögött az ajtót. Nem égtek a villanyok, ami furcsa volt. Azt hittem még itthon találom a bátyám, legalább még egy fél óráig, de úgy látszik el kellett mennie hamarabb. Belépéskor megcsapta az orrom a spagetti szósz illata és elmosolyodtam. Marcus ma éjszakás és főzött nekem vacsit. Mikor délutános és hazajön estére, akkor én szoktam neki főzni ezt-azt. A szükség rákényszerített egy huszonéves orvost, hogy megtanuljon főzni. Én vagyok a legbüszkébb a bátyámra. Ledobtam a táskám és láttam, hogy megálltam a pultnál és láttam rajta egy fontosnak tűnő mappát papírokkal. Az első gondolatom az volt, hogy itthon hagyhatta és el kell vinnem neki. De aztán gombóc lesz a torkomban, mert az első találkozásom Alex-szel is úgy történt, hogy segítettem a drága bátyámnak. Aztán megráztam a fejem és a telefonomat csekkoltam, de semmi üzenet Marcustól. Ha olyan fontos lenne, akkor eljönne érte, nem szereti ha későn mászkálok az utcán. 

Nem sokkal azután, hogy lehúzta a cipőm és kiléptem az előszobából, megcsörrent az ajtónál a csengő. Megtorpantam és ránéztem a telefonomra. Nem tudtam ki lehet az, de nagyon habozó voltam megtudni. Alison nem lehet, akkor már szólt volna. Lehet, hogy Marcus az és a papírokért jött. De lehet, hogy nem. A kulcs a zárban maradt és nem tudna bejönni. A telefon még a kezemben volt és készültem felhívni, mikor eszembe jutott, hogy mennyire nem szereti ha munkaidőben hívom és igaza van, nem vihet be telefont a műtőbe. 

A kopogtatás nem maradt annyiba és én az ajtó előtt találtam magam, azon vacillálva, hogy mit tegyek. A kíváncsiság túlságosan is erős volt bennem és ki akartam nyitni. Így hát a kezembe vettem a baseball ütőm és lassan elfordítottam a kulcsot a zárban. Mielőtt még lenyomtam volna a kilincset, az ajtó máris kinyílt. A látványból hirtelen csak annyit tudtam feldolgozni, hogy aki az ajtó előtt áll, az nem Marcus. És már csaptam is le az ütővel. 

Hetekig azért tartottam itt az ütőt, hogy használjam, ha esetleg Alex vagy más feltűnik és úgy tűnt, hogy ma érkezett el a nap. Gyorsan cselekedtem, de nem lehettem gyorsabb az ajtóban álló alaktól, mert az lehúzta a fejét és a levegőt súrolta csak az ütő. Megrémültem és tettem hátra egy lépést, a másik kezemmel rá akartam csapni az ajtót. Az alak reflexei túlságosan jók voltak és sikerült befurakodnia a résen és bejutott a házba. Ahogyan az előszobába fényére ért láttam meg, hogy ki az. Alex Rider, életnagyságban állt előttem és felhúzott szemöldökkel néz rám. A szőke haj majdnem égbe kiáltott és ha belegondolok, hogy a suliban napokig kerestem ezt a szőke árnyalatot, fejen vágnám magam. Inkább nem, van más, akit megmasszíroznék az ütőmmel. Én megmarkoltam jobban a baseball ütőt és elkerekedett szemekkel néztem rá. Mit kereshet itt? Talán rájött, hogy a múltkor hibát követett el azzal, hogy elengedett. Az ijedtség pezsdítette a vérem és már emeltem is újra az ütőt, hogy lesújtsak, de a fiú felemelte a kezét, védekezésképpen. Zavarodottan ráztam a fejem és nem tudtam, hogy mi tévő legyek. A fiú egy szót sem szólt és ahogyan csak úgy belépett, a határozottsága visszaszorította a bátorságom, de csak az járt a fejemben, hogy miért voltam olyan bolond, hogy beengedjem. 

Alex lazán elkapta a kezével az ütőt és a keze körülfogta az enyém az ütő nyelén és nekem a megakadt a lélegzetem. A keze rászorult az enyémre és határozottan ki akarta rántani a kezemből az ütőt, de én nem hagytam magam. Erősen szorítottam a nyelet, de arra már nem volt erőm, hogy magam felé húzzam a tárgyat. Ez viszont azt eredményezte, hogy Alex húzta az ütőt maga felé, ezzel együtt engem is. Az én erőm nem is összehasonlítható a fiúéval Nem volt időm reagálni, csak egyszer azt éreztem, hogy nekicsapódom a fiúnak és teljesen leblokkoltam. A vállunk összecsapódott és a fejem a mellkasának ütközött, mivel a fiú magasabb, mint én, nem koccant össze a fejünk. Attól, hogy még a lábaim megbénultak, a szívem nagyon is zakatolt. Zavarodottan felemeltem a fejem és egyenesen Alex szemébe néztem.  A feje le volt hajtva és összerezzentem, mert túlságosan közel volt az enyémhez. Baleset volt, persze ő sem számított erre, de ennek ellenére éreztem, hogy melegség önti el az arcom. Egy fél pillanat, ennyi ideig néztünk így egymásra, mégis elég volt, hogy úgy érezzem túl sok. Alex szemei elkerekedtek, akárcsak az enyém és én rémülten belenéztem a sötétkék szemekbe. A pillantása erős volt és a csillanásnyi határozottság nem múlt el, csak lökött egyet a karakterén. Újra eszembe juttatta, hogy mennyire is ő áll jobban a verekedést illetően. De nem tudtam, hogy most megint mit várjak a szőke fiútól, megölni jött vagy mi? 

Észbe kaptam és elléptem tőle, de nem tudtam egészen, mivel a kezem nem tudtam eltávolítani az ütő nyeléről. Alex keze az enyémet szorította a nyélen és így eltávolodva, ez volt az egyetlen kontaktus, de így is elég volt, hogy zavarba hozzon.  Alex pillantása újra találkozott az enyémmel és most az arcát figyeltem meg.  

- Ez mire volt jó? - kérdezte számon kérő hangon 

Mielőtt még azon kezdtem gondolkodni, hogy mi volt a közelsége, láttam, hogy a pillantása a baseball ütőre esik és arra céloz. Elpirultam és álltam a fiú tekintetét. 

- Védekezés. - motyogtam zavarodottan 

A pillantása a most a kezünkön maradt és én próbáltam ugyanúgy érzéstelenül nézni rá, túl sok érzés kavargott bennem. Egy nagy skálányi érzelem, ami szinte mindent tartalmazott: félelmet, bizonytalanságot, örömöt, izgatottságot. De ezek annyira segítettek nekem, mint a zavaros víz egy úszónak. Alex szája sarka kissé gúnyosan felhúzódott és azzal a felsőbbrendű pillantásával végignézett rajtam. 

-Hatásos.  - kommentálta és a szeme mintha csintalan lenne

A keze elengedte az enyém és én éreztem egy leheletnyi bizsergést a kezem bőrén. Elhúztam a kezem amint észrevettem a lazulást a szorításán. Elléptem tőle és megembereltem magam, mert nem akartam újra abban a szerepben feltűnni, hogy ő van számottevően nagyobb előnyben. 

-Mit keresel itt? - kérdeztem ellenségesen

Alex  felhúzta a szemöldökét, de nem tűnt úgy, mintha megfenyegetve érezné magát. Meglibbentettem a baseball ütőt, de nem csaptam le, csupán nonverbálisan akartam üzenni.

-Hé, Coney, én illedelmesen kopogtattam. - válaszolt gyorsan - Mondjuk, nem lenne rossz ha letennéd azt. 

A szemébe néztem és meg akartam rázni a fejem, de azzal találkoztam, hogy Alex szeme nagy hatással van rám és a jelenléte erős, de nem rémít meg annyira, mint amennyire kell. A fiú személye abban a pillanatban talán több bizalmat sugárzott, mint kellene és ezt ez nagyon is elbizonytalanított. A fiú kék szemei pásztáztak és én magam is arra vártam, hogy válasszak. Leengedhetem az ütőt és annyiban hagyhatom, de ez vajon mit fog utána vonni? Egyszer már bíztam benne, Alexben, de ez elég ahhoz, hogy újra bízzak benne? 

Leengedtem az ütőt és elernyedve lógott a testem mellett.  A fiú teste látszólag ellazult és most az egyszer engedte meg magának, hogy körbenézzen az előszobában. 

-Most már jó. - bólintott elégedetten a fiú

Felvont szemöldökkel néztem rá és rajta tartottam a szemem, amint látszólag körbeszimatol az előszobában. Nagyon elütő kép volt számomra az ismerős környezetben, ahogyan bizonyára én voltam az ő házukban. Körbenézett a fogas, a cipős szekrény környékén és én nem tudtam mire vélni a viselkedését. Ő ellenben nem zavartatta magát, hogy nálunk körülszaglász. 

-Akkor is, mit keresel itt, Rider? - vontam kérdőre 

Felém fordult és az arca nem próbált meggyőzni, de nem is árult el semmit. Nem tudom mire alapozni a bizalmam, csupán arra, hogy a ruháiban aludtam. Mégis, én támadtam meg őt és nem fordítva, ami már jelent valamit. Felém lépkedett, de inkább figyelt a környezetemre és nem rám. Nem mintha zavarna, de fogalmam sincs, hogy mit keres itt. 

-Nem megölni téged jöttem, amint látod. - válaszolt Alex, nyilvánvaló 

Alex elsuhant mellettem, a kezünk véletlenül összeért és én felkaptam a fejem, a tekintetem rajta ragadt.  Mire észbe  kaptam, már a folyosó végén volt és a konyha felé fordult.  

-Öhm, mit keresel? - nyögtem ki zavartan 

De nem válaszolt.