Flóra

Mióta Alex elment, nem tagadom azért a gondolataimban maradt, a rejtélyességével, az egész fiú maga egy titok, amit péntek este megfejthetek. Mivel már nincs edzésem hetente, nincs olyan nap, amit várhatok, a fiú miatt most viszont van mentségem várni a pénteket. Meg akartam tudni mégis mi az, amibe bele kell avatnia, égek a kíváncsiságtól. Valamiért nem megy viszont az ki a fejemből, a pillanat, az arca, amikor túl lazán meghívott hozzájuk az ügy tisztázása érdekében, én nem tudtam volna annyira könnyedén meghívni magunkhoz ott alvós bulira. Tetszik ez az álnév, mintha egy meghitt program lenne, de nem hiszem, hogy én és Alex pizsamában fogunk flangálni. Vagy várj, én inkább Alex pizsamájában, ez már furább kép.

Alex pólóját a szekrény mélyébe rejtettem és kincsként kezeltem. Mert az volt, egy titok, amiért fiú ruhát tartok magamnál egy nagy titok. Néha az jutott eszembe, hogy a fiú ennyire könnyen le is mondott egy ruhadarabjáról, hogy már nem is kéri vissza. Én például nem tudnék nyugton ülni, aludni sem, ha mondjuk tudnám, hogy Alex birtokában van egy ruhadarabom.

A bátyám nem sejtett semmit, ennek örültem, egész héten próbáltam nem rossz fát tenni a tűzre, nehogy szobafogság legyen péntekre, mert akkor még azt sem játszhatom el, hogy Allison-hoz megyek és az egésznek lőttek. Apropó, Allison, még nem is tud, hogy én 'náluk' alszok. Éppen megpillantottam a folyosón, a szekrényénél, kissé idegesen közelítettem meg, nem is értettem magam, hogy miért vagyok gondterhelt, a legrosszabb dolog, ami történhet, hogy nemet mond. Habár, az is elég rossz, mert akkor hogyan értesítem majd Alex-et, hogy a terv lefújva? Nincs is meg a telefonszáma. Ó.

Most már késő aggódni, a barátnőm meglátott, elmosolyodtam, hogy lássa, nincs semmi bajom és mellé álltak, ő a könyveit rendezgette a táskájában.

- Szia Allison.

Jó kedve volt, ezt egyből észrevettem, ennek én is örültem, hátha egyből belemegy kínos kérdések nélkül. Allison viszont ahogyan megpillantott, máris belevetette magát a beszédbe, lendülettel, lelkesen kezdte a mondandóját:

- Szia, hallottad a legújabb pletykát arról az ellenszenves lányról akiről meséltem?

Belementem a beszélgetésbe, nem volt szívem csak a tárgyra térni és félbeszakítani a lelkessége nyerő volt. Így hát nem lomboztam le inkább és figyeltem a mondanivalójára, elvégre Allison sokkal több, mint egy alibi-raktár, még ha most nagyon is erre van szükségem.

- Mi is volt a neve? Ella? -ráncoltam a szemöldököm.

Allison bólintott és belekezdett a mondanivalójába, nem kellett noszogatni, én pedig türelmesen végighallgattam.

- Az, az. Képzeld mit hallottam...

Csengettek, ő pedig a sztori végére ért és csak én éreztem a kínos csendet. Habozva szólaltam meg aztán:

- Allison kérhetek egy nagy szívességet?

A barátnőm készségesen bólintott és közben indultunk az osztály felé, mert

- Hm. Mondd.

A hátamra kaptam a táskát és a földet néztem, úgy tudtam csak nyugodtan beszélni, nem gondoltam volna, hogy nehezebb lesz tőle ezt kérni élőben, mint telefonon keresztül. Elvégre, ott nem láthatta mi a reakcióm azokra a kérdésekre, amik Alex-re vonatkoznak.

- Fedeznél engem ma délután?

Allison-nak szeme sem rebbent, úgy kérdezte meg a lehető leglényegretörőbb kérdést:

- Alex-hez mész?

Villámgyorsan felé fordultam és elcsendesítettem a pillantásommal, nem akartam, hogy a folyosón valaki meghalljon véletlenül, a szőke fiú egy titok.

- Csss. - tettem az ajkamra az ujjam, ennek viszont ellenkező hatása lett, Allison kuncogni kezdett - Csendebben.

Allison ajkán mosoly játszott, nem hagyta magát, viccelődve, pedig ez nem vicc helye, ugyan, Alex és a vicc? A barátnőm viszont lelkesedve nézett rám és húzogatta a szemöldökét, tovább piszkálva engem. Nagyon kiélvezte azt, hogy nekem sosem voltak fiú-próblémáim, erre meg most itt van egy szőke fiú, hát persze, hogy kihasználja az alkalmat.

- Hozzá mész, igaz?- mondta egy fél fokkal halkabban - Marcus nem tudja ezt az egész fiú ügyed, igaz? Miért nem mondod már el neki, hogy van egy fiúd, aki őrülten szerelmes beléd?

Csendben, szemmel, tekintettel tudtam volna elnémítani, már megtettem volna, de nincsenek ilyen képességeim sajnos. Annyira nevetséges, amit mondott, látszik, hogy még életében nem látta, kiről beszél. Alex? Belém? Ez már viccnek is rossz. Kellene pár fegyver, hogy ez elintézve legyen. A fiúnak jobb dolga van, mint velem törődni.

- Mert nem őrülten szerelmes belém, még csak barátok is alig vagyunk.

Elég rosszul hangzik, de így állunk végül is. Meg nem tudnám fogalmazni, hogy mégis mi van köztünk, félek akármit is kijelenteni magunkról, mert talán nem igaz: ellenségeknek nem mondhatjuk, hogy vagyunk, hiszen a pizsamában aludtam, de viszont barátok sem vagyunk, nem voltak baráti pillanataink és mindenben van egy kis kínosság, amikor együtt vagyunk.

- Viccelsz, ugye? - heccent tovább, én pedig forgattam a szemem - Befogadott estére és csak barátok vagytok. Én ezt nem hiszem.

Allison lehet, hogy hitetlen, pedig én nem szépítem a helyzetet, ő rak rózsás keretet mellénk, ó, ha tudná, hogy mit rejtegetek a szekrényem mélyén. Megráztam a fejem és próbáltam komolyan nézni rá, hátha ő is észhez tér.

- Az inkább a családja volt, mint ő. -jegyeztem meg szárazon

Jack bizonyára most is örülni fog nekem, próbál kaját tömni belém. Ó, most hogy erre gondolok, szerintem részem lesz megint az egyik legkínosabb vacsorák egyikének. Allison nem veszített a kedvéből, továbbra is bökdösött az ujjával és kitartóan varrt össze minket gondolatban Alex-el.

- Most viszont a nyakamat rá, hogy nem a családjához mész, hanem hozzá.

Emelgette a szemöldökét. Nem. Ez az én feladatom, én jobban csinálom, viszont akkor fenyegetően jön ki. Jött, hogy a fejem az asztalba vágjam, talán akkor sem tűntem volna ennél kínosabbnak, mint most, ahogyan vörös arccal hallgatom az ostromát arra gondolok, hogy ez már mekkora áldozat Alex-ért.

- Komplikált ez az egész. - tértem a lényegre - Kérlek, Alison.

Megálltunk az osztály előtt, a barátnőm kiseperte a szeméből a barna haját és most már egy fokkal komolyabban nézett rám, úgy tűnt végre beadta a derekát.

- Rendben, én segítek neked, mert a barátom vagy, de tudod, rosszul esik, hogy jársz valakivel és be sem mutatod. - mondta félmosollyal - Én mindig beleavattalak a fiú-ügyeimbe.

Éreztem egy bizonyos szintű sértődöttséget a részéről és rosszul kezdtem érezni magam, kicsit igaza volt. De tudtam, hogy ennél nem adhatok. Nem avathatlak be, sajnálom.

- Én is beavattalak. - próbáltam szépíteni a helyzetet

Alison húzta a száját, én pedig reméltem most már felhagy az ostromlásával.

- De még azt sem tudom, hogyan néz ki. - húzta a száját

Ráztam erre a fejem, nem tudom megadni azt, amit akar, nem tudok olyan jó barátja lenni, nem mondhatok még többet sem Alex-ről, nemhogy lefényképezzem. Beleborzongtam, hogy ezzel mennyire kivívnám a fiú haragját ellenem és azt semmiképpen sem akartam, hogy megint otthon üljek baseball ütővel a kezemben.

- Nem fogom lefényképezni, furának nézne. - védekeztem határozottan

Alison sóhajtott és megrázta a fejét, motyogott valamit, majd újra rám nézett, most már mosolyogva.

- Bocsi, ez nem volt szép tőlem. Nem zaklatlak vele többet, csak kíváncsi vagyok. - jelentette ki végül mosolyogva - Menj, fedezlek, ja, és jó szórakozást, akármit is fogtok csinálni.

Nem úsztam meg az utolsó mondathoz kapni egy kacsintást is, csak hogy egész legyen a kijelentése.

- Köszönöm.

x

- Ki az? -szóltam ki a sötétbe, éppen csak résnyire nyitottam ki az ajtót, úgy néztem ki rajta

A másik kezemben a baseball ütő volt, csak úgy biztonság kedvéért. Igaz, Alex ellen pont, hogy nem ér semmit, de azért még jó fogni a kezemben. Nem tudtam, hogy a kopogtatás a szőke fiútól jöhetett-e vagy sem, de a rejtélyessége bennem is elővigyázatosságot ébresztett. Alex-el nem beszéltük meg, hogy mikor jön értem, de mivel Marcus nemrégen ment el, tudtam, hogy akármelyik pillanatban itt teremhez. Mivel nem érkezett válasz, újra megszólaltam:

- Alex?

Az ajtót kívülről felfeszítették és erővel nyitották szét, én pedig megfagytam, elléptem mielőtt az ajtó nekem csapódik. A szőke üstök lépett be az előszobába és amikor a jeges kék szemek végigfutottak rajtam, én mégis sóhajtottam. Ő volt a legjobb ember, aki beléphetett azon az ajtón. Látta az ismerős ütőt és gúnyosan megnézte újra, igen, én is tudtam, hogy nem ez a legjobb védekezési mód, de nem tudok jobbat, az edzésem abbamaradt mielőtt még rendesen megtanultam volna mindent.

- Másra számítottál? - kérdezte felhúzott szemöldökkel, az ajkán volt egy furcsa kis mosoly, ami tele volt fölénnyel - Okos gondolat.

Ez talán egy bók volt tőle? Felvontam a szemöldököm, jobban esett azt hinni, hogy az volt. De akár becsmérlés is lehetne, tőle akármi kitelik. Ellépett az ajtótól és elém állt, én pedig kissé fel kellett emeljem a fejem, hogy meg tudjam rendesen tartani a szemkontaktust, Alex magas és erős fiú. Alex-el szótlanul néztük egymást egy ideig, én még tértem magamhoz a hirtelen ijedtségtől, ő pedig nem tudtam miért állt annyira elgondolkodva. Alex mindig titokzatos, sosem tudom mi járhat a fejében.

- De én vagyok. - jelentette ki - Kész vagy?

Bólintottam, suli után össze is pakoltam, a legfontosabb dolog, amit betettem az a fiú pólója volt, amit viszont nem fogok felemlegetni, amíg ő nem mond semmit.

- Igen, alibim van, Marcus az imént ment el...

Alex elkomolyodott hirtelen.

- Láttam elmenni. - vágott a szavamba - Akkor, ne vesztegessük az időt.

Nem értettem a sietséget, de nem ellenkeztem, hirtelen görcsbe rándult a gyomrom, hogy motorral fogunk menni és nekem túl kell azt élnem. Beszaladtam a szobába a hátizsákom után, mikor pedig visszatértem, a fiú keresztbe tett karral állt, a falnak dőlve, a szőke tincsek egyike a szemébe lógott, én pedig zavarodottan arra gondoltam, hogy őt kell majd átölelnem a motoron.

x

Meg pillantottam Alex-ék házát, hát, ezt is túléltem. Nem tudok hozzászokni ehhez a két kerekű pokolgéphez. A motor megállt és a fiú levette a sisakját, én viszont még nem tudtam megmozdulni. Hirtelen rájöttem, hogy a fiú viszont arra vár, hogy végre elengedjem. Alex inge kicsit összegyűrődött a kezeim alatt, ahogyan átöleltem, az arcom vörösségben úszott, el sem tudtam képzelni, most hogyan fog emiatt megjegyzést tenni. Meglepődtem, amikor csendben maradt, nem szállt a motorról, nem szólt semmit, csak megfordult és én szemtől szembe találtam magam vele. Néztünk egymásra egy ideig, én nehezen nyeltem, nem tudtam, most mi járhat a fejében. Alex felemelte a kezét és nem értettem mit akar tenni, amíg nem éreztem az engedést a sisakom szíján. A fiú ujjbegyei a nyakam bőréhez értek, nem tudtam, hogy szándékosan történt-e, a bőre hideg volt, a kormányzástól bizonyára, annyira szoríthatta motor szarvát, hogy csökkent ott vérkeringése. Az ujjbegyei hidege miatt csak még jobban rájöttem, hogy ég az arcom. Meglepő gyengédséggel és türelemmel levette a fejemről a bukósisakot, mégis úgy éreztem, hogy volt valami kimértség és hidegség a mozdulataiban, ahogyan az ujjbegyeiben.

A házba érve, Alex kijelentette, hogy Jack-re még ne számítsak, még nem ért haza, nem értettem a különös fontosságát a kijelentésének, de tudomásul vettem és bólintottam. Felvitt az emeletre és ugyanabba a szobába tessékelt, amiben a múltkor is beszéltünk. Alex a forgós székre mutatott, ilyen szűkszavúsággal kellene otthon érezzem magam. Kinézett az ablakon, majd lehúzta a sötétítőt, szokásához hűen.

- Azt mondták, hogy most már muszáj beavassalak mindenbe. - kezdett bele a magyarázatba, miközben az ablak felé sétált - Egy éve dolgozom az MI6 -nak, mióta a nagybátyám meghalt, kém vagyok, mint mindenki ott.

Nagyon figyeltem arra, amit mondott, de túl kevés volt az, amit megosztott így velem. Megállt és nézett rám, én néztem rá, úgy tűnt, részéről ennyi, két mondatért hívott ide, amiben összetömörítette, hogy kinek és miért dolgozik. Ez Alex-féle tömörség volt, nem számítottam hosszú monológra, de azért valami többnek becsültem azt, amit igazságnak hívunk. Én viszont nem hagytam magam ennyire, nem voltam elégedett, felemeltem a fejem és úgy néztem végig a szőke fiún, mintha most én is kém lennék, én is próbálnék információkat kitárni, ahogyan ő.

- Küldetéseid is vannak?

Alex először nem is akart válaszolni, majd vonakodva bólintott. Hát jó, szóval vannak küldetései vannak, ezt is megtudtam valahogyan. De én arra is kíváncsi voltam mégis milyen küldetései is vannak, hiszen, azt hiszem az egyiken rajta is kaptam, ott a kórházban.

- Mégis mit kérnek akkor tőled?

Csak pislogott rám, némán, én pedig forgattam a szemem. Az ajkamba haraptam, Alex tényleg nem akar többet elárulni, pedig biztos vagyok benne, hogy nem ennyiből áll az egész. Habár, mit várok tőle, ő egy kém, mestere a rejtőzésnek és titkolózásnak. Annyira könnyen el tudtam hinni, hogy ő az, egy kém, Alex egész lénye mintha magától azt sugallná. Csak azt nem tudom, hogyha valakiről ennyire lerí ez, akkor hogyan tudja mégis álcázni magát.

- Arról volt szó, hogy most már mindenbe beavatsz. - jelentettem ki vádlóan

Egy hang szakított minket félbe, Alex talán amúgy sem reagált volna erre, hidegen nézett rám.

- Alex! Itthon vagyok!

A hang a házból jött, bizonyára a földszintről, a szőke fiú a száját húzta és az ajtó felé vette az irányt, én is nyomban utána indultam. Nem hagytam menekülni, azt kell mondjam. Furcsa, hogy ezt mondom, de most én kezdtem kergetni a fiút és nem fordítva.

- Ez Jack, le kell mennem. - motyogta a fiú.

Én morcosan követtem, becsaptam magam után az ajtót, leindultunk az emeletről a lépcsőkön.

- Nem úszod meg. - morogtam csillapíthatatlanul és utána nyúltam, a kezem a vállam volt, még mielőtt ezt meggondoltam volna

Amit mondtam, az sehogy sem hatotta meg a szőke fiút. Talán viszont a kezem állította meg igazán, de olyan hirtelen megállt, hogy én majdnem nekiestem, az utolsó lépcsőfokon táncoltam. Megállt, a keze a korláton, lassan megfordult és határozottan a szemembe nézett, a kék szempárban dac csillogott. Szinte egymásnak feszültünk, én próbáltam figyelmen kívül mindazt, hogy a fiú le tudna most per pusztakezes harcban győzni, a kezeiben hatalmas erő lakozik. Nem bírnám legyőzni, ő pedig a falhoz tudna nyomni gond nélkül. Megtehetné, van annyira ideges.

- Csak figyelj. -suttogta, éppen azért értek többet a szavai, mert suttogta a fülembe

Ráncoltam a szemöldököm és próbáltam akaratosan, fenyegetően, csikaróan nézni rá, de a fiúra ez nem hatott, a kék szemek hidegen és immunisan minden néztek rám. Úgy álltunk, mint anno az edzőteremben, készek mindenre azért, hogy a másikat legyőzzük. Mint aki ugrani kész, néztük egymást egy darabig, amíg Jack újra közbe nem lépett, megszakítva a szilárd szemkontaktusunk.

- Nahát, vendégünk van? - szólalt meg Jack - Nem is mondtad, hogy Flóra jön nálunk. Valami finomat kellett volna főzni.

Alex egyenes vonalba húzott szájjal nézett rá, kedvetlenül, a saját harcunkat ő is érezte bizonyára és ez kihatott a hangulatára. Én kedvesen néztem a nőre, ő nem ártott nekem, nem rejtegetett titkokat, amiket semmiképpen sem akar megosztani. Szatyrokkal a kezében nézett ránk, mosolyogva, pedig éppen azon voltunk, hogy összekapjunk.

- Nem kell fáradni, igazán. -legyintettem, nem akartam gondot okozni - Segíthetek valamiben?

Jack a konyhába hívott, segítettem a csomagjait vinni, Alex vonakodva követett minket, úgy jött, mint egy ellenőr, aki csak szeretné a szemét a dolgokon tartani. Én kerültem a tekintetét és húztam a szám, amikor éreztem a tekintetét magamon.

- Ilyen lányt nem találni mindenhol, még főzni is tud. - jegyezte meg nevetve Jack

Alex húzta a száját, én borzalmasan kínosan éreztem magam, a francia akcentusú nőnek van egy teóriája miszerint köztünk van valami és ettől nem tágít, még úgy tűnik örül is ennek. Úgy csipkelődik, mint Alison. A szemem sarkából a szőke fiút néztem, a keresztbe tett erős karját és a szőke marcona fürtöket. Keserűség volt a torkomban, haragudtam rá. De miért gondolják az emberek azt, hogy köztünk lehetne is valami? Nyilvánvaló, hogy ez a gondolat halálra van ítélve.

Segítettem Jack-nek vacsorát csinálni, egyszerű saláta volt. Közben a nő folyton csacsogott, ez nem kis ellentét volt azzal, hogy Alex meg a sarokban folyton hallgatott. Hogyan élhetnek ezek együtt békében?

- Éjszakára is maradsz, ugye? - kérdezte Jack

Eddig úgy volt, de most már nem vagyok abban biztos, hogy itt akarom tölteni az éjszakát, Alex mérge és hidegsége vág, én pedig ugyanolyan mérges voltam rá, a levegő csak puskaporos volt, nem igazán jó dolog, ha itt maradok. Haza viszont már nem tudok menni, így hát a szőke fiú csapdájába kerültem.

- Igen, gondolom.

Egy kacsintást kaptam, nem értettem miért. Alex-el csak barátok vagyunk., akartam mondani, de még ezt is szégyelltem mondani, főleg, hogy a fiú ott ül a sarokban. A tenyerem izzadt, elkaptam Alex-et, amint morcosan ráncolja a szemöldökét, őt zavarja a feltételezés, hogy lenne valami. Bocsánat, még barátok sem vagyunk. Mérges csend honolt a konyhában, még vacsora közben sem szólalt meg sem én, sem Alex, csak Jack monologizált. Segítettem leszedni az edényeket az asztalról, de Jack rám szólt mosolyogva:

- Hagyd csak, menjetek, biztosan van már valami programotok.

Válaszra nyitottam a szám, de akkor Alex, egy óra hallgatás után megszólalt:

- Igazából nincs, Flóra megy lefeküdni. - jelentette ki komolyan - Már mindent elmondtam, amit akartam.

Haragudtam rá, Alex-re, nem tagadom, féligazság volt az, amiért ide rángatott. Bosszantott a makacssága, nem bírtam ránézni.

x

Mozgolódás volt a sötétben, borsózott a hátam és megdermedtem, amikor a szobaajtóm nyílt. Nyeltem egyet és még jobban magamra húztam a takarót, nem láttam ki az, de tudtam, hogy valaki még van a szobában. Mire már rávettem magam, hogy megszólaljak, a betolakodóm megtette helyettem:

- Te lehúztad a sötétítőt? - volt valami furcsán elismerő a hangjában, de nem kételkedtem benne, hogy talán el akarja téríteni a figyelmem, de egek, itt van a sötétben, hogyan tudnék másra figyelni?

Ez Alex hangja volt, ezt ezer közül is megismertem volna. Hiába nyitottam tágra a szemem, nem tudtam kivenni a homályban, hogy hol van, ami pedig nyugtalanított, mert így akárhol lehet. Túl zavarodott voltam, Alex meglepett, nem értettem miért van itt és miért settenkedett a szobámba nem sokkal azután, hogy leoltottam volna a lámpát, azok után, hogy egy órával ezelőtt maga jelentette ki, hogy neki nincs már beszélnivalója velem. Megráztam a fejem, még mindig mérges voltam rá. A fiú nem szólt semmit, mintha most rejtőzne, aminek semmi értelme, az előbb fedte fel magát. Az ajkamba haraptam és kifakadtam:

- Rider, mit keresel itt?