" Gasly: I was 'shocked' at Red Bull demotion

It was the story of the summer break: Red Bull sensationally switching Alex Albon and Pierre Gasly. Now, speaking for the first time since, Gasly admitted he was blindsided by his move back to Toro Rosso, having found out on the morning of . The Frenchman also expressed that he wasn't clear why Red Bull decided to swap him and Albon after the Hungarian Grand Prix.

"It was at 8.42. It was the morning [when I received a call from Dr Marko]," Gasly said, revealing the moment Red Bull's motorsport advisor reached out during the summer break.

"And yeah, of course it was kind of a shock that it happened, as it was not what I had been told before Budapest. I think everything was pretty clear and discussed over the last few weeks."

Gasly's confusion was almost palpable as he explained that he wasn't given a concrete reason for Albon's promotion – although Red Bull's Team Principal Christian Horner told him that beating Ferrari was the aim for Red Bull in the next nine races. "

( https://www.formula1.com/en/latest/article.gasly-i-was-shocked-at-red-bull-demotion.7d84tGKF6KJMMpFVzAL3Jo.html )

„Ne aggódj most ezen, kipihened magad és utána minden átbeszélünk és újult formában kezdhetsz neki a szezon második felének."

Ez volt Christian utolsó mondata hozzám mielőtt útjaink ketté váltak a reptér főterében, akkor még nem sejtettem semmit sem, hogy mi fog következni, de lehet jobb is lett volna tudatlannak maradni. Budapest volt az utolsó állomás a nyári szünet előtt és őszintén már rendkívül vártam ezt a pillanatot, hogy végre egy kicsit lazíthassak és ne kelljen legalább egy rövidke hétig a szigorúbbnál szigorúbb előírások alapján élnem és edzenem. Hetek óta csak a szüneten járt a fejem, ám ugyanakkor bántott a tudat, miképpen úgy megyek el pihenni, hogy a csapat egyáltalán nem büszke rám és a szezon kezdete óta egy kudarcként tekint rám, viszont az elkövetkező hetekben lesz időm átgondolni magamban, hogy hogyan tudnék jobban teljesíteni és egy kicsit is büszkévé tenni a nem mindennapi csapatot, de legfőképpen Marko-t és Christian-t. Gondolataimból a reptéri hangosbemondó zökkentett, mely tájékoztatta a járat utasait, hogy a Milánóba tartó gép 30 perc múlva indul és kérik a járattal utazókat, hogy kezdjék el a becsekkolást a késés elkerülése érdekébe. Így hát én is elindultam az előbb említett kapu felé és a viszonylag zökkenőmentes átvizsgálások után fel is jutottam a gépre, ahol a helyemet elfoglalva még írtam egy utolsó üzenetet a szüleimnek, hogy úton vagyok haza és pár nap múlva leutazok hozzájuk egy kis látogatásra, majd átkapcsoltam a telefonom a megszokott repülő üzemmódba és elővettem a fejhallgatóm, hogy az elkövetkezendő két órában elfoglaljam magam valamivel, ám néhány zene után elaludtam és már csak a leszállás előtt pár perccel keltem fel ismét a leszállási tájékoztatóra, így elkezdtem visszarakni az elővett dolgaimat a hátizsákomba, hogy mikor leszállunk az elsők között legyek, aki elhagyja a repülőt, mivel ennyi év alatt sem tudtam még hozzászokni a repüléshez és még mindig van bennem egy kisebb fajta félelem, akárhányszor repülök. Szerencsére minden az elképzelésem alapján zajlott le és ténylegesen sikerült az elsők között elhagynom a repülőt és gyorsan átvágtatni az egész reptéren minden gond nélkül. Kiérve megálltam egy pillanatra és vettem egy mély levegőt, mintha már évek óta nem jártam volna Milánóban és a levegő illata során egy apró mosoly kúszott a számra. Pár másodpercig még mozdulatlanul álltam a bejárat előtt, majd elindultam az autóm keresésére, amit az egyik barátom hozott ide nekem a reggel folyamán, hogy békésen egyedül haza tudjak menni és ne keljen senkire sem várnom közvetlen a reptéren és megbeszéltük, hogy másnap összefutunk páran valahol a délelőtt folyamán. Pár perc céltalan bolyongás után megpillantottam a fehér Hondát a parkoló egy félreeső sarkában. Odaérve gyorsan bepakoltam a csomagtartóba a bőröndjeimet és a hátizsákom és egy elégedett sóhaj kíséretében foglaltam helyet a kormány mögött. Telefonomat újra előhalásztam a zsebemből és gyorsan írtam Hugo-nak egy üzenetet, amiben megköszöntem neki, hogy kihozta az autót és hogy sikeresen megtaláltam, ezután rácsatlakoztattam a készüléket a kocsi rendszeréhez és elindítottam az egyik gyakran hallgatott Spotify lejátszási listámat, majd szépen nem sietve sehová elindultam Milánó külső negyede felé. Az út annyira nem volt zsúfolt, mint amire számítottam induláskor ezért elég jó idő alatt sikerült eljutnom a lakásig. Betolattam a kocsibejáróra, hogy könnyebb legyen bevinni a dolgaimat és miután gyorsan bepakoltam mindent az előszobába semmi másra sem vágytam, minthogy egyek és aludjak egy jót. Mivel itthon szinte semmi nem volt az utazások miatt a rendelés mellett döntöttem, minthogy elmenjek még bevásárolni, így egy közelben lévő kisebb étteremből rendeltem magamnak tésztát és rávettem magam egy gyors fürdésre mielőtt kiér a vacsorám. Gyors zuhany után felkaptam magamra az egyik kedvenc melegítő sortomat és egy egyszerű fehér pólót, majd visszavándoroltam a nappaliba és elterültem a nagy kanapén a tv távirányítójával a kezemben. A rendes csatornákon nem ment semmi számomra érdekes műsor ezért átváltottam Netflix-re és igyekeztem egy olyan műsort keresni, ami rendkívül könnyen emészthető és nem kell túlságosan figyelni történésekre, hogy elszórakoztasson. Végül egy felnőtt rajzos sorozat mellett döntöttem és a kanapé összes párnáját a fejem alá gyűrve néztem a kijelzőt. Pár rész múlva csengettek az ajtómon, tudván, hogy a futár az előkerestem a pénztárcám és egy mosollyal az arcomon nyitottam neki ajtót, majd kifizetve az étel átvettem tőle a zacskót és még mindig a mosollyal az arcomon visszaültem a kanapéra és a sorozatot tovább nézve fogyasztottam el a tésztát, aztán minden maradékot elpakoltam és kidobtam, kikapcsoltam a tv-t és úgy döntöttem inkább lefekszem függetlenül, hogy nincs olyan késő még, habár örültem volna, ha annak az estének sosem lett volna vége és minden csak legalább olyan nyugodt maradt volna, mint az az este.

Másnap reggel viszonylag korán fent voltam már a korai fekvés miatt és mivel nem tudok sokáig ágyba maradni csak úgy ezért felkeltem, megágyaztam és nyugodtan a telefonomat lehúzva a töltőről indultam el a konyhába a reggeli kávémért. Előkerestem a kedvenc kis poharam és egy könnyed mozdulattal a kávégép kifolyója alá helyeztem és a gombot megnyomva vártam, hogy a fekete folyadék megtöltse a fehér poharat, hogy eltudjam venni és be tudjam ízesíteni. Pár másodperc múlva megállt a gép és elvettem a poharat, majd átraktam a fehér konyhapultra és egy kisebb kanállal raktam bele egy kis cukrot, majd egy kis tejet is öntöttem hozzá. Összekavarva éppen egy kortyot akartam inni belőle, mikor a telefonom megszólalt a pult másik felén és összezavarodottan néztem az időre, mivel nem nagyon értettem ki keres reggel 8 körül és mi lehet olyan fontos, hogy most kell elmondania nekem. Kezembe véve a telefont megláttam Marko hívásazonosítóját és még jobban összezavarodva húztam el jobbra a kis ikont, hogy fogadjam a hívást.

- Jó reggelt, Pierre! Ne haragudj a korai hívásért- köszönt bele az idős féri.

- Jó reggelt! Miben segíthetek? - kérdeztem vissza kiváncsian.

- Sajnálom, hogy tegnap nem tudtam veled személyesen beszélni és elrendezni a dolgokat, de Christian-nal tegnap este még volt egy kisebb beszélgetésünk veled kapcsolatban és úgy érzem meg kellett hoznom ezt a döntést a csapat érdekében. Nem akarlak megbántani és nem szeretném, hogy esetleg úgy érezd mindenki ellened van, de a szünet után helyet kell cserélned Alex-szel. Szeretném, hogy továbbra is mellettünk legyél, mint pilóta, de úgy érzem ez még nem a te időd a Red Bull-nál. Tehetséges vagy, de a csapatnak nincsen ideje ilyen teljesítmények javítására. Idén jó irányba haladunk, hogy utolérjük a Mercedes-t és a te lemaradásid és apró hibáid lassítanak minket a fejlődésben. Remélem megérted a döntésem és ezután is segíted a Torro Rosso-t teljes beleadással – fejezte be a mondatot. Hangján hallani lehetett a mosolyát, ami még jobban összetört belül. Pár másodpercig csak a könnyeimmel küszködve próbáltam magam egyben tartani addig, amíg legalább a hívást tart.

- Persze, megértem – nyögtem ki nehezen egy nagy sóhajjal együtt.

- Örülök, hogy nem vetted nagyon magadra. Jó srác vagy – nevetett fel kellemetlenül – Ezúton is köszönöm, hogy zavarhattalak és a továbbiakról, pedig a szünet végén beszélünk. További kellemes szünetet, Pierre és pihend ki magad!