Negyvenegyedik Fejezet

Sarah Johansen

Shawn és én megbeszéltük még hajnalban, hogy ma délután az alagsori könyvtárban fogunk találkozni. Hiszen itt már nem tudunk ki előtt lelepleződni, illetve a büntetésem miatt még mindig idelent kell tevékenykednem. Jelenleg fáradtan a kevés alvás miatt, visszapakolásztam a vastag és nehéz könyveket a helyükre. Ügyelnem kellett arra, hogy pontosan ugyanoda tegyem vissza a köteteket, ha nem így cselekednék, Amanda belém kötne. A tanórákon ma voltam a legfigyelmetlenebb. Végig azon kattogtam, vajon mi lesz velünk ezután. Vártam is, és nem is azt, hogy láthassam Shawnt. Tudtam, hogy szomorú pillanatokat fogunk átélni, elvégre néhány órával ezelőtt mondhatott fel, s ki tudja sikerült-e neki Amandát erkölcstan tanárrá változtatnia. Erős gyomorgörccsel küzdöttem. Rettegtem, mert fogalmam sem volt arról milyen híreket fog hozni, de attól jobban féltem, hogy elveszítem.

– Sarah – meghallottam az ismerősen rekedt férfihangot. Azonnal hátra fordultam, s ekkor megpillantottam a magas alakját. Mint midig, most is jól nézett ki. Elegánsabb ing és nadrág volt rajta. A fél mellkasa kivillant a gombok lazasága miatt. A haja hátra volt túrva és a barna szemei ragyogtak. Szívdöglesztően festett. A bennem viaskodó idegek miatt ledobtam a kezemben lévő könyvet és sebesen felé rohantam. A karjai közé vetettem a testemet és szorosan hozzábújtam. Szükségem volt az ölelésére.

– Szia – köszöntem neki felágaskodva hozzá. A vállait támaszként használva a csókjáért esedeztem. Szerencsére nem kellett sokáig könyörgően rá néznem, mert beteljesítette a vágyakozásomat. Szédítően finom csókban részesített. – Mmhh... – amikor elvált tőlem dühösen és telhetetlenül nyöszörögtem. A tarkójához érve visszahúztam magamhoz s újra összetapadtak az ajkaink. Lágyan simogatott a nyelvével és a szájával.

– Szia, te kis mohó – bazsalyogva odébb tolt magától. Egyenesen rám nézett, mélyen a szemeimbe. Nem tudtam semmit sem leolvasni az arcáról.

– Mond már! – izgatottan ugráltam. A következő percekben elhangzó mondatoktól függ a jövőnk.

– Sikeresen felmondtam. Bár Miss Tripsy eléggé elkerekedett szemekkel nézett rám, amikor bejelentettem, hogy nem akarok tovább itt tanítani. Nagyon meglepődött és kétségbe is esett. Azt mondtam neki jobb álláslehetőséget kaptam, erre felajánlotta, hogy megduplázza a fizetésemet, természetesen visszautasítottam, és azt mondtam neki, hogy annyit nem tud fizetni, amit a következő munkahelyem fog. Kiakadt, fogta a fejét, kétségbeesett. Nem tudta kit találjon hirtelen, így lassacskán a tanévvégével a helyemre. Szidni kezdett. Elmondta milyen gonosz alak vagyok, amiért cserbenhagyom őt, a diákjaimat, az egész leány tanodát. Aztán elmagyaráztam neki, hogy az erkölcstanoktatáshoz nem kell túl sok ész, és Amandában megvan a munka iránti szenvedély, a diákokat is szereti, és tisztességes, rendes nő, aki már több éve az iskola szorgos alkalmazottja, s igazán megérdemelne egy jobb helyet az alagsori könyvtártól. Végül húzta a száját, de kis hezitálás után beleegyezett abba, hogy Amanda kerüljön a helyemre. Próbaidővel felvette. Szóval minden rendben van, Sarah – felszabadultan elmosolyodott.

– Örülök, hogy sikerült – visszafogottan zengtem. Valamiféle furcsa, megmagyarázhatatlan keserűség burkolta be a mellkasomat.

– Nem igazán látom rajtad az örömöd jeleit – gyanakvóan végigmért.

– Oké, megfogtál...Nem tudok örülni, hisz el kell menned – duzzogva lebiggyesztettem a számat. A sírás kerülgetett, alig bírtam visszafogni magam. Nem akartam előtte sírni, mert tudtam, hogy nem szereti a könnyeimet. Nem akartam, hogy szomorúsággal szövődjön tele a búcsúpillanatunk, most mégis a torkomat erős sav marta és a szemeimet elnyomott könnyek duzzasztották. Nem akartam ezt az egészet átélni. De úgy tűnt nincs beleszólásom. A sors döntött, s nekem ezt muszáj elfogadnom.

– Tudom, hogy most nagyon nehéz, és nem jut eszedbe semmi jó, semmi olyan, ami boldogsággal töltene fel. De ez volt az egyetlen megoldás. A helyes út, Sarah. És pár hónap múlva újra látjuk egymást – a felkaromat simítva biztatott. A barna szemei fénylettek. Magabiztos és reményekkel teli volt. Valamelyest megnyugtatott, hogy ő jónak látja a történteket. De még mindig féltem attól, hogy mi lesz velem nélküle. Szeretem őt. Nem akarok elszakadni tőle hónapokra, sőt, még napokra sem!

– Úgy veled mennék! Olyan jó lenne! – szipogtam és letöröltem néhány könnycseppet a szemem sarkából.

– Én is szeretném. Nagyon jó lenne, ha velem jöhetnél. Vigyáznék rád, és szeretnélek – az izmos karjai közé vont. Gyöngéd volt és törődő. Nem mutatta előttem, de éreztem, hogy ő is pontosan annyira szomorú, mint én. Miattam rejtegette a keserűségét azért, hogy rá tudjak támaszkodni. Még ilyenkor is rám gondolt, s ez melengetett. Óvatosan megpuszilta a fejem búbját és erősebben, mint valaha, magához préselt. – Nem szívesen hagylak el édesem, de nem tehetek mást. Számunkra ezt dobta az élet, el kell fogadnunk. Elválunk, de csak rövid időre, s amint tudsz, és engedik, majd felhívsz. Felírtam az otthoni telefonszámomat az erkölcstanfüzeted hátoldalára, betettem a szekrényedbe. Ne szomorkodj, jó? Bízhatsz bennem.

– Minden este rád fogok gondolni, minden percben hiányozni fogsz. A kezed a testemről, a szád a számról. A szemeid, amikkel a szemeibe nézel. A hajad, a nevetésed...A hangod, ahogy a nevemet súgod. Az, ahogy összeráncolod a homlokodat, amikor koncentrálsz valamire, a mosolyráncaid. A felugró szemöldököd, amikor valami ostobaságot mondok. A pilláid, amik olyan édesek. Az orrod, amit finoman ráncolsz miközben magyarázol. Mindened – a könnyeimet visszanyeltem. Nem akartam, egyszerűen nem akartam őt elengedni. Alig kaptam meg, s máris elveszítem? Igazságtalanság.

– Én is rád fogok végig gondolni. A karjaim egy ideig most nem fognak téged ölelni, de a gondolataim körülötted fognak járni – elsimította a frufrumat.

– Nem fogsz visszamenni Christinához? – bánatosan érdeklődtem. Féltem, hogy a jelenlétem hiánya kiöli az emlékemet az életéből, s tovább lép. Féltem, hogy azzal, hogy kilép a tanodából, végérvényesen engem is elhagy.

– Dehogyis. Nem történhet meg ilyesmi. És másnál sem fogok próbálkozni, mert nincs még egy olyan, mint te. Fölösleges próbálkozás lenne másoknál keresni azt, amit benned megtaláltam, mert időpocsékolás, csalódás lenne minden alkalommal. Senki másban sincs meg az, ami benned. Mi ketten tökéletesen összeillünk. Az én szívem csak érted dobog, képtelen vagyok más nőkre ránézni. A legnagyobb kincsem, az apró szíved, ami nagyjából akkora lehet, mint a tenyerem. A markomba zárom, és nem engedem el – az orrát az orromhoz dörgölte és mosolyogva ártatlan puszit adott a számra. Érzések ezrei forogtak bennem. Olyan sokat köszönhetek neki. Általa erősebb lettem, tapasztaltabb, bátrabb. Ízelítőt adott a szerelemből. Értelmet adott a létezésemnek.

– Megrémülök, ha a jövőnkre gondolok. Megrémülök, mert innen nézve minden olyan bizonytalannak tűnik...A távolság, a szüleim, a tanulmányaim...Túl sok dolog van még mindig ellenünk. De ugyanakkor bízom benned, és a szeretet, amit érzek, erősebb bárminél. Szerencsés vagyok, amiért megkaphattalak téged. Amiért a sors, vagy Isten, megajándékozott veled – a mellkasára, pontosan a szívéhez csúsztattam a tenyeremet.

– Sarah, jól jegyezd meg, amit mondani fogok. Menni fog! Egymásért kibírjuk, mert van az a szerelem, az a kapcsolat, amire érdemes várni, akár éveken át is. A szüleid, a tanulmányaid? Semmi sem állhat közénk. Ha kell, harcolok érted. Én készen állok arra, hogy mindent megtegyek érted, arra, hogy várjak rád. S tudod mit? Én már most tudom, hogy mindig itt leszek neked. Mert te az enyém vagy, én pedig a tiéd, és ezen semmi, még a távolság sem fog tudni változtatni. Még ha tíz évbe is telik, ígérem, itt leszek. Én várok rád. Várni fogok rád, Sarah Johansen – Martinez összevonta az ajkainkat. Lágyan kezdte, aztán a nyelvének simogatásával szenvedélyesebbre váltotta a csókunk ritmusát. A vállaiba kapaszkodtam. Erősen markoltam a széles izomkötegeket, mert teljesen elszédültem a szívem heves dobbanásaitól. Tudtam, hogy minden szava igaz. Elűzte a kétségeimet. Tudtam, hogy várni fog rám, s történjen bármi, én is ugyanezt fogom tenni. A magas férfi elvált a számtól. Az arcomhoz ért, és puhán megcirógatta a bőrömet. Áthatóan a szemeimbe pillantott. Az igéző férfiszempár, noha sötétebb lett, már egyáltalán nem látszott szomorúnak. Valami más felváltotta a búcsú kesernyés ízét bennünk. Az égető vágy, a forró szerelem, ami ragacsos mézszirupot adagolt belénk. A szemeink közeli kapcsolatától kipirultam. Vágytam rá, mindenére, a szerelmére. A tarkójánál fogva lehúztam őt magamhoz, és határozottan, vad hévvel megcsókoltam. Martinez a combjaim alá nyúlva megemelt, így eltüntette a kettőnk közt lévő magassági különbséget. Szorosan hozzásimulva a lábaimat a dereka köré kulcsoltam, és a haját markolászva tovább csókoltam. A férfi mellkasa hevesen mozgott a saját mellkasom előtt. A mellizmát, s a nyakát felváltva simogattam. Alaposan áttapogattam. Csodás férfi, és csak az enyém! Engedte, hogy én irányítsak, hogy én legyek most a vad, s ő a préda. Élveztem a hatalmat a kezemben. A hatalmat, amit a vágyaim tápláltak bennem, s benne is. 

Az emberek tagadhatják, de mindig a vágyak fognak uralkodni felettünk. A legerősebb hajtóerő minden cselekedetre. Léteznek sötét, és világos vágyak. Fagyosak, s tüzesek. S olykor még a gondolatainkkal sem vagyunk képesek megálljt parancsolni a megerősödő vágyaknak, amelyek szépen lassan átveszik a kezünkből az irányítást. Vágyhatunk egy italra, ételre, tárgyra, barátokra, jobb külsőre, szerelemre, vagy egy konkrét személyre. Akarhatunk háziállatot, egy jobb lakást, valamiféle olyan dolgot, ami elérhetetlennek tűnik számunkra, vagy éppen pont fordítva, mert elérhető, de még nem a miénk. Akarhatunk jobb életet. Vágyhatunk arra, hogy valakit megüssünk, hogy valakit gyűlöljünk, vagy szeressünk, hogy felvegyenek az adott iskolába, vagy a munkahelyre. Hírnévre, gazdagságra, kocsira, egy érintésre, bármire...A vágyak jók, és rosszak is egyben. Sokszor fájdalmat okoznak, máskor mérhetetlen örömet. De lényegében inkább jók, mert ösztönöznek minket. Egyféle hajtóerőként funkcionálnak, amik arra buzdítanak minket, hogy tegyünk a jó vágyaink beteljesítéséért, és a rosszakat, ha netán akadnak olyanok, megpróbáljuk őket elkergetni magunktól, s ezáltal jobb emberré válhatunk. Megtanítanak arra, hogy nem minden hullhat az ölünkbe. Megmutatják az érdeklődési körünket. Rávilágítanak arra, hogy ami nekünk természetes dolog, másoknak csak egy álom, ezért jobban meg tudjuk becsülni azt, amink van. Az én fő vágyakozásom egy ember köré épült. Shawn Martinez, csak egy tanár, egy férfi. Én mégis mindig arra vágytam, hogy megkaphassam őt. S amint megkaptam, továbbra is, betelhetetlenül vágytam rá. Érezni akartam őt, látni, hallani. Vágytam arra, hogy boldog legyen. Hogy együtt élhessük le az életünket. Vágytam a csókjaira, az érintéseire, a jelenlétére. Ő magára. A legapróbb porcikájáig, mindenére. Mindenre vágytam, ami Ő. Shawn, beteljesítette azt, amiről sokáig azt gondoltam örökre beteljesületlenül marad. Általa kiteljesedhettem. Megtanította hogyan kell hinni, reménykedni, bízni, és hálásnak lenni. Érezni, és élni. Várni fogok rá, mert a vágyak valóra válhatnak. Sosem szabad feladni, ezt mostanra már megjegyeztem. Mindig lesznek vágyaink. Lesz olyan, ami beteljesületlenül marad, ugyanakkor olyanok is lesznek, amik beteljesülnek. Pont úgy, ahogy az én vágyaim is beteljesültek...

V É G E

💮 💮 💮 💮 💮

Sziasztok Wattpamacsok!

Köszönöm szépen az értékes figyelmeteket! Ha tetszett amit olvastál és várod a folytatást akkor kérlek nyomj egy csillagot, írj egy hozzászólást, hagyj magad után nyomot. Ha szeretnél értesülni a történeteimről akkor kövess be.

Ha szeretnétek akkor kövessetek/kedveljétek az oldalaimat, illetve lépjetek be a csoportomba :)

Facebook oldal: Lona - írói oldal

Facebook csoport: „Lona - írói oldal" csoport

Instagram: lona1996x

....