Harmincötödik Fejezet

Sarah Johansen

Tegnap végül nem engedték meg, hogy takarítsak és pakolásszak a könyvtárban, ezért még pihenhettem. Ma viszont már teljes nap várt rám, ami nagyon lehangolóan és fárasztóan hatott rám. Örültem, hogy a tanóráim véget értek. Hálát adtam Istennek, amiért nem sírtam az órák alatt egyszer sem. Igaz, hogy halk voltam, de sikerült túlélnem a mai napomat, s vigasztalt, hogy holnap már hétvége lesz. A szobám felé tartva eszembe jutott, hogy nekem ma még a könyvtárat is ki kell pucolnom. Kis híján elfelejtettem. Az igazgatónő óriási balhét csapott volna, ha ez megtörténik. Fintorogva visszafordultam, és a tanoda épületébe berontva lesétáltam az alagsori könyvtárba. Vannak emberek, akik szorgalomba ölik a bánatukat, s vannak emberek, akik lustaságba. Nos, én az utóbbiak táborát erősítettem, emiatt kedvtelenül keresgéltem Amandát, ám sehol sem találtam. Meglepett, hogy ismét nem találtam őt meg, hiszen ő a felelős az itteni dolgokért, mégis alig látni idelent. Valószínűleg unja a sötét, folytonos takarítás ellenére is állandóan poros és dohos szagú helyiséget. Bár, ezt meg tudom érteni. Én sem szívesen tölteném el az időmet itt, egyedül. Túlságosan lehangoló és rémisztő ez a helyiség. A sok ósdi könyv, a roskadozó polcok, a recsegő padló...Az olykor pislákoló lámpák, és a megmagyarázhatatlan neszek igazán fel tudják fokozni az emberben a félelmeit. A tudat, miszerint itt veszítettem el az ártatlanságomat elborzasztott. De ami megtörtént, már nem csinálható vissza. Szóval kénytelen vagyok beletörődni mindabba, amit Mr. Martinez és én elkövettünk együtt. Önállóan eldöntöttem a mai feladataimat. A könyveket rendezgetni kezdtem. Ráérősen pakolásztam a hosszú polcok könyveit, s megpróbáltam őket kategóriák, írók által rendszerezni.

Teljesen belefeledkeztem a nehéz kötetek pakolászásába, ezért rendkívül megijedtem, amikor egy merész kéz megérintette a hátamat. A vállam fölött hátra nézve megpillantottam Shawnt. Ijedségemben, na meg megilletődöttségemben átfordultam, s hátrálni kezdtem, mindaddig, ameddig sikeresen megbotlottam és majdnem hátraestem. Shawn a karjaival azonnal utánam kapott és megtartott, így megóvott engem az eséstől. A könyökömet fogta. Ahogy a meleg, érdes ujjak megérintettek, megfeszült a testem. Olyan ijesztően jó érzés volt, hogy mozdulatlanná váltam. Úgy tűnt a testemnek hiányzott az érintése. S tagadhatatlanul a lelkemnek. Valósággal feléledtem a kezétől. Pillanatok kellettek, mire volt elég merszem ahhoz, hogy felegyenesedjek. A férfi megvárta, amíg ráveszem magam arra, hogy a szemébe nézzek. Némán bámultuk egymást. Ahogy az erős karjai közt voltam, gyöngének éreztem magam, s ez lehetett a baj, mert az ösztöneimre hallgatva a férfi vállaiba kapaszkodtam, ezzel elértem, hogy még közelebb préselődjek hozzá. Nem bírtam felfogni, hogy valóban újra őt érinthetem. Hogy újra hozzá simulhatok, s érezhetem a testének kellemes hőjét. Annyira hiányzik nekem. Elmondhatatlanul...Szenvedek nélküle, mégis attól tartok, hogy mellette sokkal többet szenvednék. Az elegáns, kigombolt nyakú inggel burkolt széles vállait egyre erősebben markoltam, és gyorsabban lélegeztem. Olyan közel volt hozzám, hogy az idegvégződéseim minden egyes rezdülését érzékelték. Minden hibájának, és bántásának az ellenére, továbbra is ő az én tökéletességem, aki egy pillantásával gyönge harmattá tesz.

– Meg tudsz nekem bocsátani, Sarah? Tudom azt mondtad nem fogsz hozzám beszélni...de ez gyerekes viselkedés lenne a részedről. Ne hagyj tovább gyötrődni. Szóval kérlek, válaszolj. Tudnom kell van-e esélyem még nálad – kérlelően fürkészett miközben a legmélyebb, legbársonyosabb hangjával suttogott. Annyira váratlanul ért a jelenléte, a szavai, a tapintása, hogy hirtelen megnémultam és csak annyira voltam képes, hogy alaposan megbámuljam őt. Aztán visszatérve a valóságba, zakatoló mellkassal, pillangózó gyomorral megszólaltam.

– Ha veszel egy papírlapot és összegyűröd, aztán kihajtogatod, már sosem lesz olyan, mint régen. Az embereknek érzéseik vannak. Te ezekkel az érzésekkel szórakoztál. Szóval nem. – Szigorú voltam, de a szemeit nézve elakadt a lélegzetem. Az esdeklő ábrázatát tanulmányozva rájöttem, hogy hatalmam van felette. Új erőt fedeztem fel magamban, a csáberőmet, ami Shawn Martinez fölött uralkodott. Izgalmas volt megszelídülten, behódoltan látni őt. Őt, aki erősebb, mint én, aki kiszámíthatatlan szerető, aki vehemens szenvedéllyel fűtött hím, és akiben tombol a férfierő, a tesztoszteron.

– Én adhatok neked egy teljesen új, egyenes lapot Sarah, de csak akkor, ha te is akarod, és megbocsátod a bűnömet. Újjá építem, amit leromboltam. Csak higgy bennem. Nem érdemlek meg egy esélyt? Engedd, hogy bizonyítsak – az arcomon éreztem forró leheletét. Érzékeltem, hogy veszít a türelméből. Az akaratosabbik énje felül akart rajta kerekedni, irányítani akarta őt, és nem akarta hagyni, hogy könyörögjön nekem, de ő elnyomta magában, és kérlelve várt rám. Az engedélyemre, arra, hogy megbocsássak neki.

– Nem – remegett a hangom. Bizonytalan s gyönge voltam, ennek ellenére jól éreztem magam. Martinez szögletes álla súrolta az orromat. A férfi mélyen zihált. A mellkasa látványosan emelkedett, és süllyedt. A szemei mohón elsötétültek. A közelségemtől tagadhatatlanul felizzottak a vágyai. A belőle áradó érzéki romantika visszatarthatatlan lüktetéssel áramlott felém. Forróság ömlött körénk, ami engem is hevített. Pontosan ugyanazt éreztem, amit ő. Szeretem, hiányzott, s most, hogy idelent vagyunk, szorosan egymáshoz simulva, kettesben, elhatalmasodtak rajtam a korlátok nélküli, nyers vágyak, a mély érzelmek és a tiszta szerelem. A szám más mondott, mint amit valójában akartam. S minden vele töltött perc gyengítette az eszemet, mert kezdte átadni a gyeplőt a szívemnek.

– Kérlek...Belátom, hogy hibáztam, de bocsáss meg nekem. Hazajött Christina, még nem hagytam őt el, mert a szüleihez ment, és nem akartam a családja előtt drámázni. Nem csináltam vele semmit, Sarah, hiába tért vissza, hinned kell nekem, nem feküdtem le vele. Ha meglátogat szakítani fogok vele. Akkor is, ha megbocsátasz, és akkor is, ha nem. Mert nem szeretem már őt. Mást szeretek...Téged. Próbáld megérteni, hogy az emberek nem mindig találkoznak elsőre az igaz szerelmükkel. Az iránta érzett szeretetem mindig is véges volt. Határok közé rekedt, amiről azt gondoltam, hogy normális. Hogy a szerelem annyit jelent, amit Tina iránt éreztem. De jöttél te, és megmutattad, hogy az őszinte szeretet végtelen. Nem szorul határok közé. Nem fogy el, s nem mérhető. Őt soha, még az elején sem szerettem ennyire, soha sem láttam ilyen gyönyörűnek, mint téged. Elképesztően szép vagy, és én önző módon minden porcikádat magaménak akarom tudni – megemelte a karját és a hüvelykujját lassan végighúzta az államon. – Szeretném, ha bíznál bennem – súgta és a szemeimet leste. A mély, halkan zengő hangja megsimogatta a sajgó szívemet. A szavaitól, a bókolásától, a testének érzékelésétől elpirultam. Összedőltem belül, akár egy kártyavár. A világ legcsodálatosabb szemei pislogtak rám, s ettől fejben széthullottam. Titkolni akartam, hogy behódoltam neki, hogy a kezében vagyok. Hogy azt tehet velem, amit csak akar. Hogy megbocsátottam neki. Ellenszegültem a szívem és a testem parancsának. Nem akartam csalódni. Nem akartam szégyentelenné tenni a családom nevét. Nem akartam rossz és erkölcstelen lánnyá válni, de a tiltott szerelem, ami egyre jobban betakart, kezdte elvenni az eszemet. A bennem forgolódó kettősség nyomasztóan hatott rám. Az hogy képtelen voltam döntésre jutni, hogy nem tudtam elhatározni teljes mértékben magam, csak olaj volt a tűzre. Olyan volt, mintha azért, hogy elmenekülhessek előle kieveztem volna a tengerre élelem és ivóvíz nélkül. S egyedül ő az, aki e-kettőt pótolni tudná. Az életben maradásomhoz nagyon is szükségem lenne rá, de pont azért hajóztam ki, hogy előle menekülhessek. Tehát az egész zavaros. Menekülök tőle, de nélküle nem tudok létezni. Vajon megéri megtartani a haragot? Hisz az életünk olyan rövid. Vajon érezhetek kétszer is ilyen szerelmet? Szerethetek úgy mást, mint őt? S akarnék-e mást, ha közben ő engem akar? A viszonzatlan, titkos és néma szerelem drámaian romantikus. De ő képes arra, hogy viszonozza a szerelmemet, s ez sokkal többet jelenthet, mint a magányos zuhanás.

– Mi van akkor, ha most is tévedsz? Ha ismét pár hónap, vagy év múlva rájössz, hogy basszus, Sarah Johansentől is van jobb. Találkozol valakivel, akit majd jobban fogsz szeretni, mint engem. Mi a garancia arra, hogy velem nem fogod ugyanazt megtenni, amit Christinával tettél? – felháborodva kérdeztem. Féltem kockáztatni. Féltem hinni neki. Nem akartam bízni benne. A fejemben lévő gonoszság állandóan azt kérdezgette: Ha mással megtette, velem miért ne tenné meg?

– Semmi. De azt hiszem, megéri kockáztatni, nem? Mi van ha tévedek? Akkor adtunk magunknak egy esélyt...De mi van ha nem tévedek? Ha tényleg nálad jobban képtelen lennék bárkit is szeretni? És ezt elszalasszuk azért, mert te félsz kockáztatni. Félelmek miatt ki szeretnéd hagyni mindazt, ami kettőnkre vár? Csak azért, mert rettegsz attól, hogy elhagylak, nem is akarsz megkapni? Ezzel elveszel minden esélyt tőlünk. Ha nem próbálod ki, sosem tudhatod meg meddig lennénk együtt. Rám nem is gondolsz? Hogy én is érezhetek olyat, amilyet te? Hogy én is aggódhatok a jövőnk miatt? Te is beleszerethetsz másba, de bízom abban, hogy nem fog megtörténni és velem leszel. Nem foglak csak azért elengedni most, mert attól tartok, hogy a jövőben megtörténik valami olyasmi, ami nem is biztos, hogy megfog. Őrült nagy butaság lenne. Nem fogom megfosztani magam az esélyünktől. Boldog vagyok veled, miért venném ezt el magamtól? S te miért tennéd ugyanezt?

– Te hozzám képest olyan tökéletes vagy, annyira félek, hogy elveszíthetlek. Mindenkinek te kellesz – leszegtem a tekintetemet. Igaza volt. Gyáva vagyok. És gyávaságból feláldozok mindent. Sok hibát köszönhetek a félelmeimnek.

– Nem érdekel hány nőnek kellek, mert nekem csak te kellesz Sarah Johansen! – A karja megmozdult. Szorosan magához ölelt, s én hozzásimultam a robusztus mellkasához. A mellkasa hatalmas, szilárd és meleg volt. Az illata friss, és üde. Olyan illat, amit szerettem volna újra meg újra belélegezni. A szívem táncra perdült. Cérnaszálakon függött, hogy meddig bírom még visszatartani a kibontakozó vonzalmamat, az érte lobogó szeretetemet, és a szenvedélyt, ami belülről már kormosra égetett. Rossz volt látni a bánatát, azt, hogy miattam fogja vissza a vágyait, hogy az én bizonytalanságom miatt jeges vízzel locsolgatja a tüzes, mohóságát. Nem akartam, hogy továbbra is a lelkiismerete marcangolja, hogy azt érezze, haragszom rá, hogy korlátozza a vágyait. Azt szerettem volna, hogy önmaga lehessen, és boldog.

– Én akkor is félek. Szeretném, de nekem ez így nem fog menni – tétován motyogtam. Olyan sok aggódás lakozott bennem. Féltem, hogy talán megszállottan szeretem, amiért birtokolni akarom, ki akarom sajátítani önmagamnak, de tudom, hogy túl sokan akarják őt, és ez bizonytalanná tesz. Ha meg is bocsátok neki, kitudja, mit hoz a jövő. A saját önbizalomhiányom miatt kevésnek éreztem magam hozzá. Minden apró dolog, amit csinál, boldoggá tesz engem. A szívem legmélyén az övé akarok lenni, és azt akarom, hogy ő is az enyém legyen. Szeretném, ha ez megvalósulna, és soha nem változna. De félek attól, hogy elveszítem. Hiszen ki vagyok én, hogy mellettem maradjon? Mit érek én, olyankor, amikor csinosabbnál csinosabb nők veszik körül? Utálom, hogy ezt érzem, hogy bármennyire próbálom elüldözni magamtól ezeket a fojtogató érzéseket, nem halványulnak bennem. Utálom, hogy valahányszor a jövőre gondolok, megfájdul a mellkasom, mert bármilyen verziót játszok le egyikben sem marad mellettem. Ha megbocsájtok, előbb-utóbb elhagy majd. Ha nem bocsátok meg neki, akkor most hagy el. Egyik mellett sem mertem dönteni, hiszen egyik sem tetszett. Bízni akarok benne, és önmagamban is. De olyan átkozottul önbizalom hiányos vagyok, hogy ezzel fogok tönkre tenni magam körül mindent. Őt túl jónak érzem, magamat meg túl kevésnek. Bárcsak ne érezném ezt. Bárcsak elhinném, hogy az én létezésem is értékes, hogy én is fontos lehetek valakinek. De amikor valaki magányos, és sok bántást kap, értéktelennek érzi magát, s kevésbé hisz a csodákban.

– Ha nem akarod, hogy veled legyek, akkor ne mondj nekem olyanokat, hogy szeretnéd – összeszorította az állkapcsát, és a számat bámulta. A szívem a torkomban dobogott a perzselő szemeitől. A férfi egyik keze a csípőmbe kapaszkodott. Shawn intenzíven megmarkolta a blúzomat, és közelebb vont magához. Neki feszültem a testének. Az ölemben tűzvész pusztított. Hangosan lélegeztem.

– Pedig ez az igazság. Rosszul éreztem magam, és fájdalmas kínok sanyargattak, amiért átvertél. Utálni akarlak, mégis rólad álmodozom. A csókodra vágyom, az ölelésedre, és az érzéki érintéseidre. Azt akarom, hogy örökre velem legyél. De mellette szívesen megütnélek, felpofoználak, és örökre elfelejtenélek. Összezavartál. Megkavartál bennem mindent. A tetted ellenére nem tudlak egyik napról a másikra elfeledni, nem tudlak nem szeretni, pedig annyira vágyom rá. Azt akarom, hogy gyűlöljelek. Gyűlölni akarlak, de nem megy...Helyette inkább magamat utálom... – vallottam be. Egyre nehezebb volt megtartanom a hazugságaimat előtte. Álcát hordtam azért, hogy távol maradjon, de közben azt akartam, hogy mindentől közelebb jöjjön. – Eddig is nehezen tudtam dönteni. Veszélyes volt, amit elkezdtünk. Mindkettőnkre nézve veszélyes. Tanár vagy, én diák. Mégis belekezdtünk. Erre te becsaptál. Nem vagyok erkölcstelen, te mégis azzá tettél, mert akaratom ellenére, a tudatlanságomnak hála belevittél az ördögi körbe. A szeretőddé tettél, és nekem erről fogalmam sem volt. Miattad bűntudat mardos, és miattad mocskosnak érzem magam. Pedig ha tudom, hogy neked ott van a barátnőd, akk...

– Mi? – közbeszólva belém fojtotta a szót. – Mi lett volna akkor? Sarah, ne beszélj badarságokat. Te is nagyon jól tudod, hogyha tudtál volna róla, akkor is lefeketültél volna velem. És ugyanúgy élvezted volna. Ezen már semmi nem változtatott volna semmit sem. Szeretsz, és kész. Nem mondtam el, hogy van valakim. Hibáztam. Megbántam. Miért nem beszéltem róla neked? Lényegtelennek tartottam. Egyszer azt mondtad ne rontsam el a boldogságunkat, hát nem tettem. Meglehet gyáva voltam. Igen, féltem összetörni a szívedet, féltem, mert éreztem, hogy így reagálnál, ahogyan most is teszed. Nem akartalak elveszíteni akkor sem, ezért inkább csendben voltam. Meg hogy őszinte legyek el is felejtettem őt. Mert csak te létezel számomra, és Christina eltűnt, eszembe sem jutott mindaddig, amíg fel nem hívott azzal, hogy pár nap és visszajön. Soha nem akartalak kihasználni. Mindentől fontosabb vagy nekem. Kész vagyok küzdeni érted akár a halálom napjáig is. De ha ezek után is, még mindig úgy akarod, hogy ne közeledjek, hát megteszem. De csakis akkor, ha határozott és egyenes választ adsz. Ha kijelented a szemembe mondva, magabiztosan, hogy nem kellek neked. Akkor elfogadom a döntésedet. Nem magam miatt. Hanem miattad – az arcizma megfeszült, pont úgy, ahogy a körém tekeredő felkarja is.

– Milyen öntelt vagy – megforgattam a szemeimet. Ismert engem. Jól tudta, hogy a haragom múló. A szám tiltakozása hamis.

– Magabiztos vagyok, és ismerem magam, és téged is annyira, hogy tudjam, te is épp olyannyira kívánsz engem jelen pillanatban is, mint én téged. Próbálod elhitetni, hogy nem így van. De csak dacból teszed. Egyébként alig várod, hogy hozzád érjek...Kár tagadni a nyilvánvalót. Értelmetlen becsapni önmagunkat. Annyira...Annyira gyönyörű a nyakad. Nem bírom...Már nem tudom tovább visszafogni magam – közel hajolt hozzám, s a nyakamat fürkészve a forró levegőjét rám lehelte. Lassan megpuszilt. A szája a nyakamat kóstolgatta. Az izmaim megrándultak a gyönyörtől, amit a vándorló szája és a nyelve kínzóan lassú mozgásával okozott. Kettőnk közül ő volt a helyzet ura, sokkal erősebb, mint én, s azt akarta, hogy ezzel tisztában legyek. Ocsmány gondolat volt részemről, de mindvégig azt vártam mikor teszi meg az első lépést, és végre megtette. Tudtam, hogy miattam várt ennyit, hogy miattam fojtotta víz alá a férfierejét, a vágyait. De azt akartam, hogy mohón faljon fel, hogy érzékien megtámadjon, hogy égessen el a belőle áradó szenvedéllyel. S most, hogy ezt megette, küzdés nélkül átadtam neki magam. Rábíztam a testemet, a lelkemet, a szívemet, mindenemet. S ő ezt tudta, és érezte is. – Olyan kecses...szép, törékeny, és vonzó – az ujjait a nyakam köré fonta, s mélyről feltört belőle egy állatias sóhaj. A hangja az érzékeimet felborzolta. Ingerelt a hozzám tapadó testével. Az ajkait a nyakbőröm érzékeny részére tapasztva finoman csókolgatni kezdte. A fogaival karcolgatott, a nyelvével simogatott. A kéjtől homályossá és könnyessé váltak az íriszeim. Amikor halkan felnyögtem felemelte a fejét és rám nézett. A tekintetében férfias győzelem és csillapíthatatlan éhség csillogott.

– Mindenedet meg akarom ismerni. Fel akarlak fedezni Sarah, addig simogatlak majd, ameddig meg nem találom a gyengéidet. Nem hagyom abba ameddig nem érzed a kábulatot. Ha kell az utolsó lélegzettemmel is, de örömet fogok szerezni neked – elszántan elszakadt a nyakamtól és a számhoz hajolt. Vad csókban részesített, amelyet immáron akarva, akaratlanul is, de viszonoztam. Reménykedtem, hogy nem esek össze a szédítő csókjától, de erősen tartott és megvédett. A testem felhevült, körbekerítettek a kiszabadult vágyaim, amik irányították az egész lényemet. Akartam őt, kívántam az engem szorosan fogó férfit.

– Utállak! – erősen odébb löktem magam mellől, és az ingén lévő gombokat hevesen gombolni kezdtem. A csupasszá váló mellkasára nyomtam a tenyeremet s elkábultam az izomtól duzzadó, férfias felsőtestének tapintásától. Éreztem a szívének ritmusát a meleg bőrfelület alatt. Megérintettem a szőrt a mellkasán, belefésültem az ujjaimmal. Őrülten jó érzés volt. Könnyed csókot leheltem a mellizmára. Shawn mozdulatlanná dermedve figyelte, hogyan csókolgatom a felsőtestét. Hallottam, hogy halkan felnyögött. – Utállak – ismételtem magam, amikor a felegyenesedve a szempárjába néztem. A tekintete könyörtelenül zabolátlan volt. A szapora légzését hallgatva utolérhetetlenül kellemes gyönyör futott át a hátamon. Egy percig sem gondoltam komolyan a szavaimat. Viszont úgy éreztem, muszáj hangosan, a szemébe nézve is kimondanom őket azért, hogy az utolsó makacs, mélyen fészkelő iránta érzett haragom is kitépődjön belőlem.

– Tudom Sarah, tudom – a terebélyes vállú, magas férfi mellém lépett, időt nem pocsékolva a fenekem alá nyúlt és könnyedén felrakott a közeli asztalra. A lábaimat határozottan széttolta, s lehúzta a sliccét. A zsebéből elővett egy óvszert. Kikérkedett szemekkel néztem, ahogy kicsomagolja.

– Mindig óvszerrel jársz tanítani? – kíváncsian pislogtam.

– Nem. De amióta szerelmes vagyok beléd, igen. Nem bírok magammal a közeledben, Sarah – átadta a kezembe az óvszert. A válasza többet ért számomra mindentől. Megbíztam benne. Újra biztonságban éreztem magam mellette. Beborult elmével segítettem neki az óvszerrel. Ám a kezem olyan ügyetlen volt, mintha az ujjaim össze lennének ragadva. Martinez apró puszit hintett a vállamra. Amióta belépett az átkozott könyvtárba azóta a békülésünk percét vártam. Mélyen lélegezve a keze lesiklott a szoknyámon. A csípőmet, a combomat simogatta. Az egész teste nekem feszült. Hihetetlenül kemény volt. Mindenhol. A szoknyámnak köszönhetően könnyű hozzáférést kapott a nőiességemhez. A férfi édes cirógatására felnyögtem, ekkor meleg tenyere a számra tapadt és elcsitított.

– Halkabban virágszálam – halkan mormolta. Ahogy mély lélegzetvételeit, és halk morgásait a fülembe célozta a lázas lehelete rajtam landolt. Még szerencse, hogy a kezével befogta a számat, ha nem tett volna így, félő, az egész leánytanoda meghallotta volna a pajzán nyögéseimet. Annyira szeretem őt...Minden erőmmel kapaszkodtam belé. Az ujjaim a vállaiba akadtak. Lüktetve nekifeszültem az ágyékának. Martinez előre lökte a csípőjét. A testemet betöltötte és birtokolta. A mozgása súlyos és kemény volt. Az ütemes döfései hatására vonaglani kezdtem gyorsabb és erőteljesebb ütemért könyörögve. Megadta, amit kértem. Egyre mélyebbre, egyre iramosabban, és egyre beljebb jutott. Fáradhatatlanul, érzékien, és szerelmesen ostromolt. A lábaimat átkulcsoltam rajta és oldalra fordítottam a fejem, élvezve a puha, göndör fürtök csiklandozását az arcomon. Irgalmat nem ismerve szeretkezett velem. Rájöttem, hogy történhet bármi, mi már összetartozunk...

💮 💮 💮 💮 💮

Sziasztok Wattpamacsok!

Köszönöm szépen az értékes figyelmeteket! Ha tetszett amit olvastál és várod a folytatást akkor kérlek nyomj egy csillagot, írj egy hozzászólást, hagyj magad után nyomot. Ha szeretnél értesülni a történeteimről akkor kövess be.

Ha szeretnétek akkor kövessetek/kedveljétek az oldalaimat, illetve lépjetek be a csoportomba :)

Facebook oldal: Lona - írói oldal

Facebook csoport: „Lona - írói oldal" csoport

Instagram: lona1996x

....