Sziasztok Kedveskék!

Visszatértem :)

Remélem ti is pihentetek. S azt is, hogy mindenkinek jól teltek az ünnepek.

Néhány dolgot így az elején megosztanék veletek, hátha érdekel valakit.  A legfontosabb: Igyekszem minél többet írni idén. Új és régebbi történeteket is tervezek megosztani veletek. Kevésbé fontos, de megpróbálok a facebook-és az instagram oldalakon is aktívabbá válni. 

Jó olvasást! Imádlak benneteket!

Huszonnyolcadik Fejezet

Sarah Johansen

A rám meredő nugát íriszektől a szívem úgy vert, mintha egy bérgyilkos kergetne. Ahogy őt bámultam megmozdult bennem valami. Pontosabban a gyomromban. Hemzsegni kezdtek a pillangók, amiktől kellemes bizsergés járt át. Miért ilyen gyönyörű ez a férfi? A legszebb teremtés, akit valaha is láttam.

– Menni fog, ugye? – oldalra döntötte a fejét s aranyosan elmosolyodott. A kocsija előtt állva a frufrummal szórakozott. A hosszúkás ujjaival többször is elsöpörte a barna szálakat, amelyek minden alkalommal lazán visszahullottak a bőrömre. Az igazat megvallva a titkolózás és ez az egész tiltott kapcsolat izgatóan hatott az elmémre. Fájt beismernem önmagamnak, hogy élvezem a kacérkodást. Ezek szerint mégsem vagyok olyan tiszta, és ártatlan, mint amilyennek hittem magam. Fura volt minden. De amint Martinezre néztem mindent megértettem. Mégis ki lenne képes visszautasítani azt a férfit, akit bolondulásig szeret? Képes lennék bármire azért, hogy vele maradhassak. Mindent megtettem volna kettőnkért. Ha hazudnom kell, hát hazudok. Ha szabályt kell szegnem, megteszem. Őrültség, amit teszünk, amit egymást iránt érzünk, de nagyobb őrültség lenne visszautasítanom s eldobnom őt magamtól. Szeretem. Elrabolta a szívemet. Soha nem akarok kiszakadni a forró öleléséből. Örökké érezni akarom őt.

– Ha az ártatlanságom mindenféle szempontból való eldobása az ára annak, hogy veled lehessek, akkor én gondolkodás nélkül megteszem. Magabiztosabbá és boldogabbá válok melletted. Nem akarom feladni mindazt, ami összeköt minket, mert csodaszép varázslat, és nekem szükségem van a varázsra. Rád – súgtam a fülébe és lassan megcsókoltam. Még mindig idegen érzések pattogtak végig rajtam olyankor, amikor én csókoltam őt meg, s nem fordítva. Mégiscsak most vagyok először szerelmes. Ő az első férfi az életemben. Ráadásul maga a tény is felfoghatatlan volt, miszerint ma éjjel akármikor megcsókolhatom őt, s ő is engem. Az ajkaink érzékenyen összetapadtak és forróan tapogatták egymást. A nyelveink szinkronban mozogtak. Kifogástalan volt minden. Összeillettünk, és hamar egymásra hangolódtunk. Mintha az ő szája mindig is nekem lett volna teremtve. Csakis nekem. Lelkesen faltam a telt ajkakat, s megpróbáltam betelni vele, de egyszerűen nem ment. Többet akartam kapni belőle. Még és még. Aggasztóan mohóvá váltam. A mohóság alapvetően rossz emberi tulajdonság, ugyanakkor, ha szerelemről van szó, teljesen más értelmet nyer. Pillanatokkal később éreztem, hogy Shawn átveszi tőlem az irányítást. Erőszakosabb, akaratosabb lett a csókunk. Nem küzdöttem ellene. Tetszett benne, hogy az ujjai köré tudott csavarni. Könnyedén el tudta érni, hogy behódoljak neki, s ezáltal teljesen áttudjam adni neki magam. Rábíztam a lelkemet, a testemet és a szívemet is. S ő ezt a szeretetteljes figyelmével köszönte meg. Teljesen elgyengített, teljesen elszédített, és megbabonázott. A kezei immáron a csípőmet markolászták, s olykor gyöngéden megharapta a számat. Lenyűgözött a szenvedély mennyisége, ami benne lakozott. A pokol tüzének parazsától is forróbb volt, és ez engem is felhevített.

– Azt hiszem jobb lesz, ha megyünk – odébb tolt magától. Visszafogta magát és uralta a vágyait. Kitárta a kocsiajtót én pedig újra beültem. Nem sokkal később a píres arcú tanár úr is beszállt, s beindította a járgányát.

– Héh, hová megyünk? – gyanakvóan pillantottam ki az ablakon. Az elsuhanó táj kicsit sem volt ismerős.

– Miért kérdezed? – felvonta a jobb szemöldökét, amelynek ívelése maga volt a tökéletesség.

– Csak mert nem úgy tűnik, mintha a tanoda felé vezető úton lennénk – vállakat rántva válaszoltam. Nem érdekelne, ha máshová vinne. Az sem érdekelne, ha soha többé nem vinne vissza a tanodába. Örülnék neki, ha megszöknénk kettesben, és eltűnnénk a világ elől. Egyedül rá volt szükségem az életemben. Vele akartam lenni. Meg akartam osztani vele az életemet. A benne történő jót, s a rosszat is. Vele együtt akartam élni. De azt hittem visszafuvaroz a tanodába, s amikor feltűnt, hogy nem jó irányba tartunk, meglepődtem.

– Mert nem is oda megyünk – pusmogta, mialatt végig az utat figyelte.

– Tessék? Akkor mégis hová? – kitágult a pupillám. Az időre sandítva rájöttem arra, hogy későre jár már ahhoz, hogy még mindig a tanoda falain kívül legyünk. Picit aggódtam. Nem akartam lebukni. Nemcsak magam miatt. Miatta sem.

– Ahogy mondtam, azt akarom, hogy ma egész éjjel velem legyél – gyorsan rám pillantva elmosolyodott.

– Hmm...Hát jó – a mosolyát látván én is vigyorogtam. A szerelem valóban elkábít. A bennem lévő aggódás ellenére nem akartam visszamenni a tanodába, emiatt nem ellenkeztem, helyette örültem. Örültem, hogy hosszabb lesz az esténk, mint gondoltam.

* * *

Még mindig döbbenet ült az arcomon, amikor beleszürcsöltem a gőzölgő barack ízű teámba, amit a férfi nemrég elkészített nekem. Shawn a lakásába hozott, ami igencsak hirtelen ért. Persze a tanodában azt mondta, szeretné jóvátenni a könyvárban történteket. Azt mondta, szeretne velem az ágyában szeretkezni, de akkor ott, nem sejtettem, hogy ma tényleg el fog hozni magához. A régies stílusú bútorokat elnézve rájöttem, hogy Shawn nem követi a divatot. Nem híve a modern berendezéseknek. A lakása kicsi, mindössze egyetlen egy apróbb hálószobája, egy fél szobája, amit nem használ, egy tágasabb nappalija, szűkös konyhája, pinduri fürdője, és egy valamivel nagyobb terasza volt, de elmondása szerint ez neki pontosan megfelelt. A magas férfi meggyújtott pár illatgyertyát, amiből meglepően sok volt a szobákban, és az illataromás füstöt belélegezve a nappali sarkában lévő fekete zongora körül járkált. A fények tompák voltak, szemet kímélőek, mégis kellő világosságot biztosítottak. Az utcáról semmi zaj nem szűrődött be. S a vastag falaknak köszönhetően a szomszédos lakók hangjából sem lehetett hallani semmit, noha lehet a késő esti órák ehhez sokat hozzátettek. A szívem hevesen dobogott. Jó érzés volt a kanapéján ücsörögni. Látni a helyet, ahol a napjait éli. Az otthonát. Minden reggel itt alszik el, s ébred fel. Minden nap itt készíti el magának a kávéját. Emlékek százait őrizheti ez a lakás. Később a bútorai antikságára is megkaptam a választ. A nagyijától örökölte meg őket, s nem volt szíve kidobni, plusz költséghatékonynak gondolta, ezért inkább megtartotta a kissé kopott berendezést. Ahhoz képest, hogy egyedül éldegél minden helyiségben tisztaság uralkodott. Egy két porcicán kívül más nem ide illő dolgot nem nagyon lehetett találni. Én lányként sokkal rendetlenebb vagyok, mint ő férfiként.

– Nincs kedved? – alig hallhatóan kérdeztem.

– Mihez? – összeráncolt homlokkal felém pillantott.

– A hangszerhez – a zongorára biccentettem. Pár héttel ezelőtt mesélte, hogy egy ideje zongorázik, ezért rákérdeztem van-e kedve a zongorázáshoz. Jó ötletnek tartottam, s mivel a zongora a kedvenc hangszerem, jólesett volna a lelkemnek, ha hallhatom hogyan játszik rajta.

– Játszhatok neked valamit, ha szeretnéd.

– Kérlek – izgatottan letettem a bögrét az előttem lévő kis asztalra.

– Rendben. De figyelmeztetlek, hogy korántsem vagyok profi benne – egyenes testtartással a zongorához sétált. A kezét óvatosan végighúzta a hangszer oldalán, aztán leült elé. Kiroppantotta az ujjait, körbeforgatta a csuklóit. Mélyen lélegzett, s a hosszúkás ujjai légies, könnyed mozdulatokkal, leheletfinoman siklottak a billentyűkön. Tisztelettel és szeretettel ért a hangszerhez. Csak pár akkord hangzott el, mire máris kirázott a hideg. A férfi lehunyta a szemeit és elmélyülten játszott. Az orcáin a gyertyafények árnyékai táncoltak. Beethoven egyik zongoraszonátáját játszotta. Nyugodt szelídség ült ki az arcára. Békés volt és meghitt. Éreztem, hogy a felcsendülő dallamok nem csak engem varázsolnak el, hanem őt is. Csak rövid idő telt el, mégis láttam rajta, hogy imádja ezt a hangszert. Tagadhatatlanul művészlélek. Imádtam és tiszteltem az állapotát, amit a zenélés csalogatott elő belőle. Magával ragadó volt, amit csinált.

– Csodás – könnyező és elismerő szemekkel dicsértem, amikor kinyitotta a szemeit és áthatóan rám nézett.

– A zongoraszó, vagy én? – szélesen mosolygott. A fehér fogai szinte világítottak, miközben tovább zongorázott.

– Mindkettő – a lábamon nyugvó kezemmel megmarkoltam a combomat. Elcsábultnak éreztem magam. Végtelenül szerelmesnek. Bámultam és gyönyörködtem a tőlem nem messze lévő férfi erős testében, a karizmatikus kisugárzásában, az igéző szemeiben.

– Zavarba hozol, ne nézz rám így – egy másodpercre elfordította a fejét. Amikor visszanézett rám a szemei sokkal sötétebbek lettek. Abbahagyta a zongorázást, s az arcán piros folt virított.

– Hogyan nézek rád?

– Hát...Ilyen szépen csillogó szemekkel – felállt a hangszertől s felém közeledett.

– Nem tudok rád máshogy nézni. Te vagy a legjobb dolog az életemben. Csak csillogó szemekkel tudok arra nézni, ami ennyire tetszik, s amit ennyire szeretek. Azaz rád – megfogtam az elém guggoló férfi kézfejét és apró puszit hintettem rá.

– Sarah... – nagyot nyelve elhallgatott. Az előző piros szín kifutott az orcáiból. Elfehéredett és a szemei zavartnak, kétségbeesettnek tűntek. – Mondanom kell valamit – megszorította az ujjaimat, amik az ő ujjai köré tekeredtek.

– Jó, vagy rossz dolog? Csak mert a tekintetedből eléggé nehéz leszűrni – félszegen tudakoltam.

– Azt hiszem rossz.

– Akkor inkább hagyd meg későbbre. Te mondtad, a ma éjjel a miénk, ne rontsuk el – javasoltam. Nem hagytam, hogy beszéljen. Szinte biztos voltam benne, hogy azt akarta mondani, hogy most már ideje visszavinnie a tanodába. De én maradni akartam. Itt. Vele.

– Igaz – a levegőjét kifújva bólintott. Az előző merevsége eltűnt, s megkönnyebbült. – Bekapcsolom a rádiót – mondta, és felegyenesedve a közeli polchoz ment. – Nincs kedved kimenni? Egy kicsit bámulhatnánk a csillagokat, vagy a város fényeit. Szerintem eléggé szép a kilátás a teraszomról – a rekedtes hangja megtörte a rádióból szóló slágerek halk hangzását.

– De van – felpattantam a barna kanapéról. Az ülésből fájdalmas, de mindenképpen felemelő volt felállni, ugyanis a hosszú üldögélés során kezdtem elzsibbadni. Hátsó combjaim megsimogatása után Shawn magas alakja után cammogtam. A hűvös, kissé nehézkes levegő azonnal megcsapott, amint kitárta az üvegajtókat. Az égre nézve elmosolyodtam. – Valóban csodás a látkép – leheltem. Az elém táruló panoráma fenséges látványt nyújtott a szemeimnek. Felül a csillagok sziporkáztak, alul pedig a város épületeinek aprócska fénycsóvái ragyogtak fel.

– Egyetértek. A lakásom egyik előnye, hogy ilyen szép dolgokat lehet látni, ha az ember kiáll ide. Bár azt kell mondjam, ma különösen gyönyörű a látvány. Még soha nem láttam ilyen szépet. – Elvörösödtem, amint megláttam, hogy Martinez nem is az eget, vagy az alattunk lévő fényeket fürkészi, hanem engem. A bókjaitól össze-vissza kalimpált a szívem.

– Héh... – megböktem a széles vállát. – Ne már! Ne bámulj – duzzogtam, mert zavarban voltam. A kutakodó tekintetétől fülig pirultam. Kislánynak éreztem magam. Egy szégyenlős, könnyen zavarba hozható kislánynak. De nem érdekelt. Nem érdekelt, mert előtte nem akartam megjátszani magamat. Szerettem volna, ha továbbra is engem látna. A valódi Sarah Johansent. Azt a Johansent, akit csak ő képes meglátni bennem.

– Még mindig rühellem, hogy ennyire értéktelennek érzed magad. Sarah, komolyan beszélek. Tőled szebb látvány számomra nincsen – elém lépve a derekamra csúsztatta a hatalmas kezét. A rám ragadó tenyere ontotta magából a hőt. Elállt a szavam. Lélegezni is elfejeltettem.

– Izé...Köszönöm? – behúzott nyakkal esdekelve szemeztem vele. Fogalmam sincs mit kéne ilyen helyzetben mondani, vagy tenni. Jólesett minden, amit mondott, amit tett. Éreztem, hogy szeret, s ettől jobb dolog számomra nem létezett. – Ez a kedvenc dalom! – a kelleténél kicsit hangosabban felsikkantottam örömömben, amikor bentről meghallottam az ismerős dalszöveget, s a hozzá társuló lágy dallamokat.

– Komolyan? Ez egy gyönyörű dal.

– Igen. Nagyon szép – bólintottam. Lehunytam a szemeimet s felszabadultan dúdolni kezdtem.

– Táncolsz velem? – Kérdésére kinyílt a szempárom.

– Persze – boldogan válaszoltam. Shawn széles vállaiba erősen belekapaszkodtam. Az izmos karjait a derekamra és a hátamra csúsztatta. A fejemet a kemény mellkasának döntöttem s újra lezártam a szemhéjaimat. A szerelmes dalszöveg, s ahogy Martinez lassan és óvatosan lépdelt velem, elkalauzolt egy másik világba. Shawn Martinez világába. Minden megszűnt. Semmit sem éreztem csak őt és az iránta lobogó szerelmemet.

– Örökké ölelni foglak a karjaimmal Sarah – a fülembe suttogott. – Nem tudtam ellenállni a vonzerődnek és ez lett a végzetem. Semmi és senki nem tudja elnyomni bennem az irántad érzett vágyaimat, a szeretetemet. Ígérem, mindent neked adok szerelmem. Mindent, amim csak van – puhán simogatott, aztán lehajolt hozzám és megcsókolt. Annyira romantikus volt amit mondott, s az is, ahogy egymásba gabalyodva a csillagok alatt ringatóztunk. Elérzékenyültem, s elolvadtam a feszülő karjai között. Egy regényben éreztem magam. Úgy éreztem, szerencsés vagyok.

– Én is neked adom mindenemet. Mindenemet Shawn, az egész lényemet. Önmagamat – leheltem a folyton csókolgató szájára. A növekvő, karcoló borostája dörzsölte az államat. A tarkójába kapaszkodtam és lázasan visszacsókoltam. A felajzott férfi a fenekem alá nyúlva megemelt. Az ajkainak puhaságát még mindig a számon érezhettem. Ma már sokadjára csókolóztunk, mégsem untam meg. A dereka köré kulcsoltam a lábaimat. Csodás napot tölthettem el vele, aminek még mindig nincs vége. Shawn bebizonyította nekem, hogy viszont szeret és vonzódik hozzám. Pedig azt gondoltam ez az álomképem sosem fog beteljesülni. Ő mégis beteljesítette a beteljesületlent...

💮 💮 💮 💮 💮

Sziasztok Wattpamacsok!

Köszönöm szépen az értékes figyelmeteket! Ha tetszett amit olvastál és várod a folytatást akkor kérlek nyomj egy csillagot, írj egy hozzászólást, hagyj magad után nyomot. Ha szeretnél értesülni a történeteimről akkor kövess be.

Ha szeretnétek akkor kövessetek/kedveljétek az oldalaimat, illetve lépjetek be a csoportomba :)

Facebook oldal: Lona - írói oldal

Facebook csoport: „Lona - írói oldal" csoport

Instagram: lona1996x

....