**Narcissa Black szemszögéből**

Beleszületni egy olyan családba, amelynek nem létezik más, csak a saját vérvonala nem egyszerű. A megfelelési kényszer öröklött betegségé válik. A nyomás hatalmas, és nem tudsz megszabadulni tőle. Teljesíteni akarsz, és mindig a maximumot nyújtani. Néha pedig már észre sem veszed, hogy nem tudsz még többet elérni. Kimerülésig hajszolod magad, és nem tudod elfogadni, hogy már elérted a végső határod. Nem vagy többre képes, mégis többet akarsz. Ez pedig egy idő után az agyadra megy. Sosem érzed önmagad elég jónak, de ezt hangosan nem mondhatod ki, nem is látszódhat rajtad. Gyerekként egy olyan álcát kell kialakítanod, amelyet az évek alatt sem vethetsz le egy pillanatnyi szusszanásra sem. Magabiztosnak, szépnek, okosnak kell tűnnöd még ha nem is vagy az. A hibáid el kell takarnod úgy, hogy senki se vehesse észre. Meg kell felelned a világ elvárásainak. Az senkit nem érdekel, hogy benned mi zajlik le. A lényeg a látszat. Annak pedig tökéletesnek kell lennie.
Ez nálunk is mindig így volt. Nem szabad hibáznunk, vagy ha igen rejtsük el úgy, hogy ne lehessen azt hozzánk kötni. Mindig tüntesd el hibáid nyomait, mert ha elbuksz, akkor a család is kihátrál mögüled. Ez a hátránya annak, ha a családod aranyvérű. Egy nagyobb baklövés és olyan, mintha sosem tartoztál volna hozzájuk. Teljesen nulláról kell indulnod, és ezt nem igazán kockáztatja meg senki. Egy idő után beleszokunk a szerepünkbe. Elkényelmesedünk és nem igazán akarunk változtatni. Minden jó úgy ahogy van, pedig a legtöbb ilyen családban belül valami elromlott. A testvérek, szülők közötti kapcsolat majdhogynem a szó szoros értelmében szétrohadt. Az egész álca bűzlik, de senkinek sem tűnik fel, senki sem akarja kimenteni onnan a gyerekeket, elvégre nem az ő dolguk.
Minek törődjenek valakivel, akihez amúgy semmi közük?
Talán azért kéne, mert lehet annak a gyermeknek te vagy az egyetlen esélye. Bár a legtöbb esetben, ha ez feltűnik valakinek, akkor már réges-régen késő. Az elején még talán megpróbálunk saját egyéniséget kialakítani, de általában a felnőttek egy idő után elérik, hogy elnyomjuk ezt magunkban.
Így lesznek az aranyvérű varázslókból tömeggyártmány. Belsőleg teljesen egyformák vagyunk, csak külsőleg térünk el egy kicsit egymástól. Bár már ez a kijelentés sem állja meg igazán a helyét, hála a csodálatos aranyvér mániának. Azt csodálom, hogy még nem történt olyan sok vérfertőzés. Elvégre csak azért, hogy tiszta vérű maradjon egy család simán összeházasítanák az unokatestvéreket és akár a testvéreket is, de persze ha egy selejt gyerek születik abból a nászból, akkor azt megpróbálják eltusolni, hogy senki se tudja meg. Még a család többi tagja elől is titkolják.
És hogy én ezt honnan tudom ilyen jól? Onnan, hogy egy nagy múltú varázsló családba születtem bele. Apám Cygnus Black a nemes és nagy múltú Black család tagja, így a nővéreim és én is a pereputty részévé váltunk születésünk után. Ám a hitet, mi szerint felsőbb rendűek vagyunk a félvér és a mugli születésű varázslóknál, nem csak apánktól vehettük át. Anyám Durella Black, született Rosier. A Rosier család szintén ragaszkodik a maradi nézeteihez, melyek nem különböznek a Black-ekétől.
A kifogástalan megjelenést, a kitűnő jegyeket, a fantasztikus szociális életet mind-mind elvárták tőlünk, amióta csak az eszünket tudjuk. Emellett az is hozzátartoznak a mindennapjainkhoz, hogy a mugli születésűeket, bocsánat sárvérűeket lekicsinylő szavakkal illessük.
Ebbe nőttem bele, de egészen addig nem igazán fogtam fel a szavaim súlyát, amíg be nem kerültem az iskolába. Ott szembesültem azzal, hogy milyen következményei vannak, hogyha lenézel másokat. Az ahogy az emberek egymást bántják új volt nekem. Nem nagyon ismertem aranyvérűeken kívül mást, így teljesen friss élmény volt az, hogy mennyire gonoszak egymással a diákok. Megdöbbentő volt az, ahogy bántak a másikkal, de nem szóltam semmit. Hallgattam, ahogy mindig is. Ha kellett nevettem a többiekkel, de azon kívül nem szóltam bele a dolgokba. Nem védtem meg azokat, akiket bántottak, pedig megtehettem volna. Évek teltek el úgy, hogy nem álltam ki másokért, és magamért is csak ritkán. Nem érdekelt mások véleménye addig, amíg át nem léptek egy pontot. Ha megtették kioktattam őket úgy, hogy tudják velem nem húzhatnak újat. Negyed év végére már az egész Roxfort ismert. Én voltam a tekintélyt parancsoló, jégszívű, de csodaszép Narcissa Black, Andromeda és Bellatrix Black kishúga. Ám ez az életem unalmasabb fele volt. A java csak negyedév utáni nyáron kezdődött. Az a nyár, pontosabban csak az egyik napja sors fordító volt. Aznap elkezdődött egy érdekes folyamat, ami az egész addigi életem megváltoztatta. Nem biztos, hogy jó irányba...