Másnap már nem úszták meg a nebulók, rendesen megvoltak tartva az órák. Amdromeda és Narcissa nagyon sokáig beszélgettek, így az idősebb végül tényleg húga szobájában aludt el. A két lány borzalmasan fáradt volt, reménykedtek abban, hogy valahogy csak túl élik a napot. Egyikőjük sem volt partner az ikrek ökörködésében emiatt pedig kibővült társaságuk három fiúja hamar levonta a következtetést. A Black testvérek nem túl sokat pihentek az éjjel, felfedezésüket azonban nem tették szóvá. Úgy viselkedtek mint mindig. Mikor végeztek az étkezéssel mind saját órájukra igyekeztek. Perselus bájitaltanra, Andromeda átváltoztatástanra, míg Narcissa és az ikrek mágiatörténetre siettek. Dupla óra az egyik legfurcsább tanárral. Binns professzor ugyanis jó pár éve meghalt már, de ez nem állította meg őt a tanításban, szellemként folytatta pedagógus pályáját. Ez pedig könnyen átvágta a diákokat. Első hallásra menőnek és izgalmasnak találták a tanár történetét, emiatt pedig az óráit is várták, egészen addig amíg át nem éltek egyet. Az általa tartott órák borzalmasak voltak, a könyv szövegét olvasta fel monoton tempóban. Még a legszorgalmasabb hollóhátos tanulók is elaludtak az óráján, olyan unalmasak voltak azok. Ez volt most, az ötödéves mardekáros és griffendéles tanulók összevont óráján is. Valakik már párnát és plédet is hoztak magukkal. A teremben négyesével voltak össze tolva a padok. Ezzel egy kevés helyet spórolhattak, mert így csak egy padsor keletkezett. Gideon, Fabian és Narcissa a harmadik négyes padot foglalták el, a fiúk pedig már le is tették párnájukat az asztalra, fejüket rádöntötték és már húzták is a lóbőrt. Cissa csendben nézelődött. Aztán halkan köszönt a negyedik széket elfoglaló Ella Midgen-nek. A lány Narcissa melletti szobában lakott szobatársaival, és mágiatörténeten már negyedik éve ültek egymás mellett, ez idő alatt viszont kimerült beszélgetéseik egy-egy köszönésben. Most se törődtek egymással, csak ki akarták bírni a dupla órát. Volt aki látványosan szenvedett, és volt olyan is, aki csendben elfoglalta magát. Narcissa a pálcájával szórakozott. Megpöckölte az pedig ennek hatására elkezdett előre gurulni, de amikor elveszett a lendület az asztallap lejtése miatt az vissza is gurult. A lány újra- és újra eljátszotta ezt, amíg meg nem unta. Mikor ez megtörtént, valami szórakoztatóbb tevékenységet akart találni magának. Maga elé vett egy pergament és rajzolgatni kezdett. Először mindenféle összefüggéstelen apróságot firkantott a felső sarokba. Aztán azon kapta magát, hogy egy thesztrál körvonalait vetette papírra. Pontosan tudta hogy néznek ki azok a lények, mert látta őket. Látta őket, mert látta ahogy valaki életét vesztette. Látta amikor Pollux nagyapjának tekintetéből kiszökik az élet. A férfi már öreg és beteg is volt. Várható volt halála, ezzel pedig mindenki tisztában volt. Az akkor még tizenkét éves kislány éppen az iskolai történeteivel derítette jobb kedvre apai nagyapját, amikor az végül feladta a harcot. Az idős úr mindig mosolyogva hallgatta legkisebb lány unokáját. Szerette amikor a kislány mesélt neki, a történeteket úgy tudta előadni, ahogy senki. Pollux szívesen hallgatta, Narcissa pedig szívesen beszélt. A különös lószerű szárnyas lény pedig mindig a nagypapájára emlékeztette a lányt. Kívülről félelmetes, belül mégis szerethető. Ez leírta mind a férfit, mind a thesztrálokat. Érdekes egy párhuzam volt ez, de a lánynak tetszett. Most is mosolygásra késztette a gondolat. Pennáját le nem téve folyamatosan bővült az alkotása egy-egy apró részlettel. Az idő pedig telt. Az emlékek felidézése és a rajzolás kitöltötte a dupla órát, s a lánynak fel sem tűnt. A csengő zaja térítette vissza a valóságba. Gyorsan elpakolta a holmijait, és szinte rohant barátaival gyógynövénytanra. Az üvegházak előtt már jó pár diák várakozott. Beszélgettek, nevetgéltek, kiélvezték a szünet utolsó perceit. Még csak nem rég kezdődött el a tanév, de már mind várták a karácsonyi szünetet, hogy otthon lehessenek. Legalábbis a többség. Volt pár gyerek akik sokkal szívesebben voltak az iskolában, mint otthon.

- Narcissa drága, olyan elvarázsolt vagy ma- ölelte át Gideon a lányt.

- Nem beszélsz, magad elé bámulsz a semmibe, ránk se bagózol- sorolta Fabian, miközben ő is átkarolta a leányzót.

- Mit nem csinálok?- kérdezett vissza Cissa- Én egyáltalán nem cigarettázom.

- Ez egy szólás mondás. Mugli dolog, ami annyit tesz, hogy nem igazán figyelsz ránk.

- Bocsánat, nem sokat aludtam az éjjel. Nagyon sokáig beszélgettünk Andy-vel. Szükségünk volt erre.

- Tudod, engem reggel óta az érdekel, hogy...- Gideon befejezni már nem tudta kérdését, mert megérkezett a professzor.

- Jó reggelt kedveseim! Remélem jól fel vagytok öltözve, mert három órát kell töltünk itt kint a növényeknél. Szerény véleményem szerint, nem ez a legjobb megoldás. Besűríteni egy napra három gyógynövénytant- sóhajtott Bimba professzor- Külön kéne nektek ezt szedni, de nem nagyon van ebbe beleszólásunk. Na de menjünk is be, ne fagyjatok ide nekem- terelgette befelé a fiatalokat. A tanulók csoportokba rendeződtek és meghallgatták a tanárnő ismertetőjét. Sisakvirág, más néven farkasölőfű a mai tananyag. Ráadásul ez RBF vizsga egyik anyaga. Nincs bizonyítva, hogy köze lenne a vérfarkasoknak ehhez a virághoz. Ezért az információért rengeteget nyomoztak és kísérleteztek, de az megnehezítette a helyzetet, hogy egy lükantróp kórban szenvedő sem akart kísérleti alany lenni. Az óra szempontjából viszont ez lényegtelen volt. A nebulóknak át kellett ültetniük nagyobb cserepekbe, és meg kellett metszeniük őket a gyorsabb növekedésért cserébe. Minden háromfős csapatra egy rekesznyi farkasölőfű jutott. Ez egy tucatot jelentett.

- Szóval azt akartam kérdezni Bimba megjelenése előtt, hogy kitől van a nyaklánc?- vágott bele a munkába, ezzel együtt pedig a társalgásba is az ifjú.

- Csak nem egy fiútól?- cukkolta barátját a másik Prewett.

- De, éppenséggel egy fiútól. Ám ez nem lényeg, a láncot csak is azért hordom, mert így illik- mentegetőzött a hölgyemény, miközben végig simított ujjaival a medálon.

- Aha, véletlenül sem azért, mert tetszik- értette az ékszerre Fabian.

- Vagy éppen azért, mert az a legényke tetszik- egészítette ki testvére.

- Hagyjátok már abba! Ez csak egy ékszer, és ha végre túlléptünk ezen a témán, jó lenne, ha ti is neki látnátok az ültetésnek, mert szeretnék végezni még ma!

- Nem kell leharapni a fejünket. Tök gyorsan meglesz ez, nem olyan sok hármónknak tizenkét növény- vágták rá egyszerre az ikrek.

- De a háromból kettő ti vagytok- sziszegte a leány, és duzzogva folytatta a feladatát.

- Naaa, ne légy morcos. Mi szeretünk és ezért szekálunk.

- Állandóan- tette hozzá testvére mondatához Gideon.

- Talán leállhatnátok.

- Nem akarunk.

- Az egyszerre beszélést is hanyagolhatnátok.

- Nem akarjuk.

- Akkor legalább a kezetek is járjon.

- Rendben főnök.

- Miért is barátkozom veletek?- tette fel a költői kérdést a lányka.

- Mert te is szeretsz minket?- mosolygott hízelgően Fabian.

- Remek ízlésem van- fintorgott Cissa.

- Az biztos- hagyta figyelmen kívül az iróniát Gideon. Az első tanóra Bimba professzorral gyorsan el telt, és a második is. A harmadik elejére, pedig mindenki készen lett a feladattal, így hát elkezdhették a boszorkányfű áttanulmányozását. Mialatt gondoskodtak a lila virágokról átvették a fontosabb tudnivalókat. Hogy hol teremnek, vagy éppen azt, hogy milyen bájitalok készíthetőek belőlük. Még azt is megbeszélték, hogy a muglik hogyan hasznosítsák. A professzor asszony lelkes volt, a fiataloknak pedig jól esett a könnyed tanóra, főleg a nehéz tantárgyak előtt. A hugrabuggosok bájitaltanra, a mardekárosok pedig számmisztikára siettek. A két ház ötödéves tanulóinak egyedül a gyógynövénytan volt közös, mégis volt itt pár vegyes barátság. Pár lány az ajtót választották remek helynek a búcsúzkodásra, ezzel feltartva a kifelé igyekvőket.

- Odébb állnátok. Köszönöm- lökte el őket a fiatal Black leány.

- Kedvességed határtalan- forgatta a szemét Gideon.

- Tudom, ugorhatnánk. Inkább szedjed a lábad, nem ám elkésünk.

- Van egy egész szünetünk felérni- ráncolta a szemöldökét Fabian.

- Ebédszünet van. Szeretnék enni is valamit, és nem akarok a trükkös lépcsők miatt sem késni.

- Rendben, úgyis nekem is ehetnékem van- rántott vállat Gideon. Alig fél órával később már Septima Vector tanárnőre vártak a tanteremben. Az ikrek Narcissa előtti padban ültek, néha hátrafordulva barátnőjükhöz.

- Szia!- vágódott le a leányzó mellé hirtelen valaki. Cissy-nek fintoroghatnékja támadt, de nem tehette.

- Szervusz Ethan! Hogy vagy? - fordult megjátszott kedvességgel a fiú felé.

- Én remekül. Kár, hogy eddig nem sikerült beszélgetnünk, csak gondoltam hagyok neked időt- a lányka értetlenül nézett a férfiúra- Úgy voltam vele nem egyszerű feldolgoznod az unokatestvéred árulását, így nem akartalak zavarni.

- Ó, igen. Váltott ki pár kellemetlenséget a helyzet, de már kezd megoldódni.

- Annak örülök- mosolygott Parkinson a lányra. Narcissa nem tudta felfogni, miért nem hagyja békén a fiú a nyáron történtek után.

- Én is megkönnyebbültem- felelte még mindig megjátszott mosollyal.

- Én most megyek vissza a saját helyemre, remélem majd még találkozunk.

- Én meg remélem nem- mondta, miután évfolyamtársa hallótávolságon kívülre ért.

- Mi úgy hallottuk nyáron megszégyenítetted- fordultak vissza megrökönyödve a Prewett fivérek.

- Igen, én is így tudtam- felelte Cissy grimasszal az arcán. A pedagógus ezt a pillanatot szemelte ki tökéletes belépőjének. Mindenki elhallgatott, és figyelmesen jegyzetelt. A hollóhátasok alapjáraton mindig ezt csinálták, a csoport másik fele, pedig nem mert mást csinálni. Az idő csigalassúsággal haladt, de nagy nehezen ennek is vége lett. a három fős társaság pedig már a bűbájtan terem felé haladt. Ott semmi izgalmas nem igazán történt. A varázsige, amit elsajátítottak hasznos volt, de érdekfeszítőnek nem igazán volt mondható. A napjuk hamar eltelt, de Narcissa-nak csak most jött a nap csúcspontja. Ez alatt pedig egyáltalán nem az esti asztronómiára gondolt. Találkozni fog Lucius Malfoy-jal. Felért szobájába, ledobta tankönyveit az ágyra, és egyből szekrényében kezdett matatni. Nem tudta mit is vehetne föl, ötlete sem volt. Tanácsot akart kérni nővérétől, de tudta, hogy neki órája van. Akkor ki segíthetne neki? Aztán eszébe jutott egy meggondolatlan ötlet. Gyorsan lerohant a közösségi helyiségbe, szemeit végigvezette a bent tartózkodókon. Szerencséje volt, az akit keresett az egyik karosszékben ülve olvasott.

- Segítened kell- állt meg a kisfiú előtt kétségbeesetten a lány.

- Mégis miben?- Perselus fürkészően pillantott háztársára. Elég érdekes látványnak bizonyult, egy kétségbeesett és kapkodó Black.

- Fent elmondom- rántotta fel állásba a gyereket. Kettőt sem tudott pislantani, már is a lányok hálókörletei felé tartottak. Az elsős ellenkezni akart, de nem tudott. Perceken belül Narcissa ágyán ülve találta magát. A lány fel, s alá mászkálva vázolta fel a problémáját. Perselus köpni-nyelni nem tudott.

- Szóval azt kéred segítsek ruhát választani a randevúdhoz?

- Nem. Ez nem olyan, csak egy sima találkozó. Még csak barátok se vagyunk.

- De ő adott neked ajándékot szülinapodra, te pedig teljesen rá vagy feszülve erre a találkára.

- Igen, ez történt- felelte a fiatal hölgy, közben ujjpercét harapdálta. Zavarában mindig így cselekedett.

- Rendben, mi a választék?- sóhajtott fel beleegyezően a kisfiú.

- Köszönöm, köszönöm, köszönöm- hálálkodott, miközben gyorsan kikapta az ilyen alkalmakra való ruháit- Van ez a zöld, ez a virágos, ez a fekete, és ez a szürke.

- A szürke semmi kép, a fekete túl kirívó. A zöld pedig túlságosan egyszerű. A virágos legyen- választott egyszerűen az apróság- És én most mentem. Jó szórakozást.

Magára hagyta a lánykát. Az gyorsan lefürdött, fogat mosott és felöltözött. Haját egy ugyanolyan virágos hajpánttal fogta el,mint ruhája. Egy egyszerű fekete balerina cipőre esett végül a választása. Szerencsére még volt tíz perce odaérni. Nyugodt léptekkel haladt a folyosókon végig. Nem sietett, nem akarta azt a látszatot kelteni, hogy erre várt egész nap. Mire ő odaért, addigra a Malfoy örökös ott állt, és várt rá. Hallotta a lépések hangját, erre pedig azonnal megfordult. Teljes figyelmét azonnal a lánynak szentelte. Csodálatosnak látta, mint egy mesebeli hercegnő, de nem mondta. Nem dicsérte meg öltözékét. Nem mondta neki el, hogy valójában mennyire gyönyörűnek látta őt.

- Hát eljöttél, azt hittem nem fogsz.

- De itt vagyok.

- Nem vártam volna sokat rád. Maximum öt percet- felelte nem törődöm stílusban. Lelke mélyén viszont egy hang állandóan azt visította, hogy egy életen át várna a legifjabb Black lányra. Ez megrémítette a férfiút.

- Pedig te hívtál, én csak azért jöttem, hogy megtudjam, mit akarsz tőlem- vágott vissza hidegen a lány. Hazudsz! Állandóan hazudsz! Tiltakozott belső hangja azonnal. Harcot vívtak saját magukkal és egymással.

- Igazából, csak kegyed egyszerre szórakoztató, és bosszantó. Olyan kettősséget érzek maga miatt, amilyet még soha sem. Rá akarok jönni mi ez- a férfi hirtelen váltott vissza magázódásra.

- És ehhez feltétlenül kellek én?- tudakolta meg incselkedve. Játszadozni akart. Feszegetni akarta a férfi határait, ám nem várt reakciót kapott. Lucius megragadta a lányka derekát és magához szorította. Mellkasuk összeütközött, combjaik egymásnak súrolódtak. Ajkaik között nem sok volt a távolság. Egymás elől kapkodták el a levegőt.

- Igen. Ehhez mindenképpen kell ön. Szükségem van magára, hogy megtudjam....