Érdeklődve fordulok meg, majd azzal a lendülettel majdnem hanyatt is esek. Hőn szeretett ifjúfiúm most már bőven az aurámon belül tartózkodik. És ez nekem nem tetszik.

- Én..?

Hangomban annyi az undor, mint mikor egy taknyát-nyálát folyató, hangos, irritáló kis győztes spermium, azaz egy kisgyerek belém törli az elfogyasztott élelmiszerének maradékát. Röviden: nem kérdeztem valami kedvesen vissza.

- Te.

A fiú úgy felel, mintha meg se hallotta volna előbbi hangnemem. Egyszerűen, mégis kicsit komoran. Olyan hétköznapiasan.

- Bocsánat, mi is volt a kérdés..? Kicsit még reggel van számomra, és...

- Eddig nem ide jártál, nem?

Wow, milyen leleményes. Biztos ő a menő gyerek, aki a suli összes tanulójának a nagynénjének a fiának az elveszett apjának a fattyának a nemlétező vértípusát is tudja. Meg. Se. Lepődök.

- N v e á m, l e a d sz d o i l g .n .á .l ??

Egyszerre szólalunk meg. Túl sokáig gondolkodtam volna?

- Nem.

Kezem karba téve meredek a fiúra, aki még mindig az aurámban lóg.

- Melyik?

- Mit melyik?

- Nem válaszolsz a kérdésemre, vagy nem ebbe az iskolába jársz?

- Oh..

Kérdése végre értelmet nyer számomra is. De így se tudom melyikre lenne helyes válasz.

- Nem válaszolok.

Reméljük e miatt nem fog megveretni a bandájával. Már ha van...

- Hát jó.

Megfordulva indul elfele a sulitól. Nézzenek oda. De jó segge van valakinek.

- Hát ezt megúsztam... - sóhajtok. Legalább nem vernek szét.

- Mit is? - fordul vissza féloldalasan, egyik szemöldökét felvonva, de nem áll meg.

Ohjaj. Lehet mégse úszom meg...

- Amm....

Telefonom újra csörögni kezd, amitől egy enyhe, rendkívűl férfias sikoly szalad ki be.... Nem belőlem. A bokor volt. Nem én.

A kézi mikkentyűt elő húzom még mindig mély zsebemből, majd a képernyőre pillantok.

Anya... Megint. Hát persze. Hisz már egyszer hívott.

- Szóval?

Érdeklődve pillantok fel, majd a telefonom képernyőjére nyomva veszem fel, majd fülem mellé emelem. Semmi... Egy hang nem szól bele. Értetlenül nézek a képernyőre, szigorúan arcom mellett tartva az eszközt.

Nem vettem fel. Le raktam a telefont.

Remek, anyámra nyomtam a telefont. Meg fog ölni. Dejódijó.

Fejemmel kicsit biccentek, majd kezem le engedve próbálom vissza hívni drága, szerencsére egyetlen anyámat. Most ő bassza rám a telefont. Dejódijó.

- Kedves anyád van.

Megint csak egy férfias hangot hallatok... mármint a bokor, miközben egy kisebb hátraszökkenéssel fel nézek. Megint csak az aurámban áll. Vajon ezzel csak engem tisztel meg?

- Nem válaszoltál, gondoltam ha közelebb jövök, valamit kinyögsz.

- Hát neked nem nyögök semmit.

- Azt majd meglátjuk.

Meglepődve realizálom, hogy felhorkantásomra ilyen természetesen és gyorsan válaszolt. Hát jó, legalább kellően értette félre.

Torkom megköszörülve nézek le telefonomra, majd anyámat újra próbálom hívni. Most is rám nyomja.

- Hisztis nyanya...

Morgásomra felröhög az előttem álló, de annyira, hogy a végén már a földön fetreng. Hát ez zseniális. Csak reménykedni tudok, hogy nem ebbe az iskolába jár...

Telefonom zörögni kezd kezemben, mire rögtön le nézek.

Anya.

Na most nem fogom elbaszni. Felvéve a telefont fülem mellé emelem ismét, de megint csak a csend fogad. Értetlenül nézek a képernyőre, ami sötétebb mint a lelkem. Ami nem jelent jót. Azért az üvegre nyomok, hátha csak hülyéskedik a telefon, de semmi válasz. Az oldalán lévő kikapcsoló/bekapcsoló gombot is megkísérelem megnyomni, röviden, de erre sem válaszol.

- Na dejó.

- Miaz?

Az érdeklődő hang most bal oldalamról szólal, és hát nem nagy meglepetés kihez köthető. És hogy az az illető milyen közel áll hozzám. Megint... Konkrét már egész felsőtestével a hátamon lévő táskának simul. Ami már nagyon nem tetszik.

- Lemerültem...

Egy óriási sóhajt elengedve rakom zsebre a használhatatlan eszközt.

- Bocsi, egy nagyon nagy kérésem lehet?

- Lehet.- válaszol mit sem sejtve.

Na most megkapod a magadét.

- Lennél szí-

- HOSEOKAAAAAA!

Szakíts félbe, szerintem is.

Még nagyobb sóhajt kieresztve magamból nézek fel, majd rögtön el is száll a maradék nemlétező életkedvem, mint a mesebeli kismadarak.

Valahonnan nagyon ismerős volt a hang... Hát innen.

Nagy vígan dalolászva jön felénk egy csapat ifjúfiú. Na és vajon kik? Na kik? Hát persze hogy azok, akik az idefelé vezető utamat egy pornófilmmé avatták. Ki más?? A két fekahajú, akik a sikátorban nyögdécseltek most egymástól távol, avagy a banda két legszélén sétálnak. Mellettük a két szőkeherceg, akik között, így elválasztva őket, sétafikál karját lóbálva (integetni akar) a vöröske, akinek a cipőorrán már nem volt vörös folt. Legjobban a középső vigyorog, még mindig olyan, mintha felvágták volna a száját. A magasabbik szőkeherceg lesütött szemekkel mosolyog, de enyhébben. Kellemesebb látvány... A legmagasabb fekahajú oldalra, a bandától elfele néz, a másik meg a mögöttem, szinte már bennem lévő fiút konstatálja. A törpeszőkeherceg pedig, nabazd. Hát hova máshova nézne, mint a kétszép hajjal eltakart szemembe. Hova máshova.

Vajon tudja, hogy őket néztem?

- Mindjárt jövök...

Ellépve mögülem indul el a pornócsapat felé drága szeretett ifjúfiúm, gondolom nekem beszélt az imént.

- Nem fogsz hiányozni! - kiáltok utána, mire aki mosolygott, már nem mosolyog, az ifjúfiúm pedig megállva vesz egy éles fordulatot, így rám nézve.

Most.... mi lesz..? Úgy tűnik van bandája. Vagy van egy banda, amibe tartozik. Most meg fognak verni..?

Fekete hajú kedvencem, aki mintha utálná a köztünk lévő távolságot, megint elindul felém, de egy kéz melkasára tapad. Majd újra hallom a lánccsörgést.

A vörös, testben és lélekben létező, két lábon járó swag jön felém. Ez probléma. Ez nagyon nagy, még nagyobb probléma. Bár ettől az izommal indokolatlan umpalumpától verekedés terén még mindig nem félek. Asszem...

Közeledik hozzám, én meg egyre jobban félek. Nem feltétlen a vöröskétől, inkább a mögötte lévőktől... Drága umpalumpám, miután elért hozzám, fejemről lekapja drága kalapom, így ritkaszar hajam megmutatkozik. Hogy én ennek mennyire örülök. Ja, nem.

Megforgatja mutatóujja körül sapimat, majd hátradobja az imént álltalam nyilvánosan unszimpatizált fiúhoz, aki el is kapja, majd értetlen arckifejezéssel néz az előttem állóra. Vöröske pedig felém fordulva fel néz, ami ahogy látom neki is kellemetlen egy pöppet.

- Mostmár fog.

Megperdülve mutatja nekem hátát, majd visszasétál a csipet-csapathoz. A sapkámat birtokló fiú felé fordul, majd onnan szeme sarkából újra rám néz és megvetően végigmér.

- Érdekes. Nagy a szája, de az ápolatlanság jobban üvölt róla.

Nevetni kezdenek. Kikerekedett szemekkel nézek kicsit oldalabbra. Az alacsonyabbik szőke óriási gonosz mosojjal bámul vissza rám.

- Na mi az? Fáj az igazság?

Mégnagyobb nevetés tör ki közöttük.

- Valószínű az arcod is azért takarod, mert még egy viziuborka is helyesebb nálad!

És már hahotázva dölöngél a többi.

- Azt ne hidd, hogy itt te vagy a kis-király. Lehet nagy a szád, de a következmények nagyobbak lesznek. Vagy hírneved van, erős és jóképű vagy, vagy el leszel taposva. Itt ez a rend. Élsz vagy halsz.

Most a másik szőke beszélt. Mély hangja elég komolynak hangzott. Ami sose jó.

- Fiúk, ugyan már, még azt se tudjuk, ide jár e vagy....

- Ugyan Hoseok. Ha ide jár, ha nem, valamiért az iskola előtt áll, az iskolának meg legalább egy kilométeres körzete a miénk.

Egy kilométer? Ezek ilyen beképzelt gazdag gyerekek óriási egóval? Beképzeli hogy területe van? VéRfArKaS vagy mivan??

- Egyébként meg csak így tűröd, hogy...ez - mér most a mélyhangú szőke végig szemeivel - így bánjon veled?

- Miért, hogy bánok vele? - kérdőjelezem meg őket karbatett kézzel. Ez a fejemben nem hangzott ilyen flegmán...

Az aurámat nagyonis imádó fiúm, úgy néz ki Hoseok, szóval rajta, és a széleken lévő két fekete hajún kívül mind a három fiú gyilkos szemekkel néz rám, arcukról még a mosoly is lefagy. Na ebből tuti verés lesz.

A törpeszőke hunyorogni kezd, majd szemöldökeit cinikusan felhúzva megszólal.

- JK..?

Szinte csöpög rám az undor a hangjából.

Ijedten kezd fejemben szaladgálni mindenféle gondolat, mégis honnan tudja, hogy ez a becenevem!? Honnan találta ki?

- JAYKAYYY!

Ismerős hang ordít.

- Tudtam, hogy ismerős hangokat hallok!

Értetlenül nézek jobbra, mégis ki barkóbázta ki megint a nevem? Majd szám eltátva pislogok nagyokat. Hisz ez Jung-hyun! Drága unoka bátyám! Legjobb időzítés.

Lassacskán mellém ér, majd átkarolva nyúlna arcomhoz, de elhajolok a másik irányba. Nem veszed le a maszkom.

- Oh dehogynem. - mintha gondolatomat olvasta volna, úgy szólal meg. Gyors és egyszerű mozdulattal még a kis bacilusoktól védő anyagot is lekapja rólam, de úgy, hogy két füle el is szakad. - Upszika, majd szerzel másikat.

- Persze, semmi baj... - vágok vissza szarkazmussal szemet forgatva, miközben hajam végre hátra túrom. Unottan balra nézek, majd Hyungra nézek aki érdeklődve néz vissza, majd mintha eszébe jutott volna valami, kezd el levegő után kapkodni. Két szemöldököm most én húzom össze megvetően, és méregetem fel le, miközben ez itt próbál levegőt kapni. - Hurutka táncol a légutaidban, vagy a nikotin?

Kérdésem hallatára nevetni is el kezd, ami azt eredményezi, hogy a földön köt ki, megint csak a légszomj a hibás.

Karba tett kezeimet most csípőmre hejezve állok be úgy, mint egy vénasszonyság, és várom, hogy Jungika végre csendesebben haldokoljon. Egyszer vesz egy óriási levegőt, majd azt bent tartva áll fel, és kifújja orrán a szén-dioxid dús gázt. Kipróbálja, milyen lélegezni, majd mikor már nem hörög, szusszant egy nagyot, és rám néz.

- Anyád hívott. - jelenti ki.

- Tudom. - válaszolok monotonon.

- És? Valami? Vagy leszarod?

- Nem neked kell nevelni, mellesleg jó se vagy benne.

- Ne flegmázz, és ne forgasd a szemeid! Illetlen!

- Jaj pont te beszélsz! Amúgy meg egyszer véletlen kinyomtam, aztán ő baszta rám a telefont, most meg le vagyok merülve. Én tehetek róla!?

- És ezt most higgyem is el?

- Van tanú! - mutatok oldalra, mivel Hoseok és a kis banda jelenleg oldalról csodálhat mindkettőnket. - Ugye? - nézek reménykedve Hoseokra, akinek szemei mégjobban a megszeppenést tükrözik.

- Az a te sapkád? - kérdi idegesen Jung-hyun. Csak szemet forgatok.

- Felhívhatnám anyát a te telódról?

- Az a te sapkád?

- Anyaaaaaa....

- Az a te sapkád!?

- Anya nagyon ideges lesz...

- Az. A. Te-

- Igen az övé. Nem tudom, hogy nem ismered fel, legalább annyira zsíros, mint a haja.

- Egész Ázsiát meg lehetne sütni ebben a zsírban!

Megint csak a két szőke fog össze ellenem, és ismét megnevettetik a társaságot. Egy valaki nem nevet közülük. Hoseok...

- Felismertem, nem azért kérdeztem. Mondjuk tényleg lehetnél egy kicsit igényesebb... - röhög ki saját nagybátyám. Megint csak szemet forgatok. Olyan kedvesek az emberek... - Már el is felejtetted miket tanítottam neked? - kérdi féloldalasan elfordulva tőlem. Arcáról eltűnt a mosoly, teljesen rideg lett. Miről beszélsz? - Hm?

- Miről beszélsz...? - nézek rá értetlenül.

- Jaj istenem öcsi, mindig is te voltál az, akit lenéztek, mindig is te voltál az, akinek beleköptek a menzájába, mindig is te voltál az, akinek kitépték a haját, nem rémlik?

- Hát de. Örülnék ha nem ez-

- ÉN tanítottalak önvédelemre öcsi! - hangját felemelve fordul idegesen felém, majd ujjával mellkasát szinte kilyukasztva mutogat magára, és így kezd magyarázni. - Hát a kezét kellett volna három darabra törnöd, miután a bordáit zúzod porrá, miután a fogainak a felét kiütöd, miután a hajánál fogva vered a falba a fejét, miután a szemeit kikaparod, miután a nyelvét a seggébe dugod, miután a térdkalácsát feltolod a combcsontjához, amit ki kellett volna tépned, ÉS egy akkora gyomrost adsz neki, hogy vért zokogva kezd okádni!

Csend lett. Én csak szemöldökfelvonva bámulok Jung-hyunra aki értetlenül bámul rám.

- Nézd, nem hiszem, hogy-

- A gerincét kellett volna kitépned, a bőrét le kellett volna szakítanod, a tüdőlebenyeit kellett volna szétnyitnod, a máját kellett volna szétcsúlnod, a beleit kellett volna befonnod, a szemgolyóit kellett volna a golyói helyére bepréselni, a farkának most a kezedbe kéne lennie!

Megint nagy csend. Két kezem karba fonva pislogok rá, majd levegőt véve próbálok szóhoz jutni, de megint neki kezd.

- Hát az orrát kellett volna letépned, a lábujjkörmeit kellett volna felcserélned a kézkörmeivel, a lábfejét kellett volna fejjel lefelé csavarnod, a sípcsontját kellett volna a torkába állítani, a nyakát kellett volna felvágnod, a, a, a, a - próbálkozik még ötleteket adni, de nem jut eszébe semmi más. - Érted!?

- Aha. - mondom unottan, majd oldalra pillantok. Az egész banda sápadt. Arccal. Áll. Mindegyikőjük tágra nyílt szemekkel bámul, tekintetük kettőnk közt cikázik. Na remek. Mostmár 1000% hogy rám szállnak.

- Hát nem maradt meg semmi abból, amit tanítottam neked?? - kérdi hitetlenül Jung-hyuk.

- Nézd, HyUnG. - kezdem cinikusan, mire szemöldökét most ő húzza fel. - Amit "tanítottál" - mutatok nyuszifüleket ujjaimmal - aaaz... öt évvel ezelőtt volt?

- ...Hét, nyolc...kilenc. - mondja fejével ingázva kis gondolkodás után, majd érdeklődve néz rám, mintha kérdezné, mire akarok kilyukadni.

- Hét éves voltam! Most látlak, kilenc év után először, és ez az első dol-

- Nem most látsz először, videóhívásoztunk ám! - mondja kioktatóan, mire szemet forgatok. Megint.

- Kilenc év után, élőben, szemtől szembe, perszonálisan, hús-vér emberként most látlak először úgy, hogy csak levegő van köztünk, ez elég pontos volt? - kérdem, de bólintani se hagyom - És ez az első dolog, amit hozzám vágsz?

- Üvölt rólad, hogy ugyan az a kis vézna gyerek vagy, mint voltál. - kezdem úgy gondolni, hogy ő jobban piszkál, mint bárki más az elmúlt 16 évemben. - Tudod mit? Gyere ide.

Értetlenül ugyan, de közelebb lépek hozzá. Táskámat hátamról leveszi, majd a hozzánk közel lévő falhoz dobja. Megfordít, így háttal állok neki, és hajamat felköti. Elég hosszú ahoz, hogy ezt kényelmesen megtegye. Azt hiszem, egy jó fodrász-látogatás tényleg nem ártana. Kabátomat is leveszi, amit táskám mellé dob, és vissza fordít maga felé. Szemöldökét felhúzva nézi arcomat egy kis ideig.

- Smink?

- Van olyan... - mondom unottan két kezem megint karba téve, és balra nézek, ahol a hitetlen társaság áll Jung-hyun monológjától még mindig lefagyva. Hirtelen mindegyik arcomat kezdi konstatálni, és bólogatva egyeztetnek véleményt a sminkemről. "Sápadt" "Drakula" "Jó a szeme" "Fürödni lehetne az alapozó mennyiségben" "Milyen nőies" "Helyes, jól áll neki". Megilletődve néznek össze, majd vissza ránk, hála Jung-hyunnak.

- Üss meg.

Értetlenül pislogok unoka bátyámra, majd mikor még mindig komolyan néz rám, megrázom a fejem.

- Ne legyél puhány, üss. Meg.

- Hyung, nem hiszem, hogy-

- Üss meg.

- Nem foglak me-

- JK.

-...

- Üss. Meg.

Kérnie se kellett többet, jobb kezem lassan felemelve nyújtom ki, így gyengén megpöckölve Jung-hyunt.

- Pfff ez mi volt? - hallatszódik oldalról a gúnyolódás. Most más hangja cseng. Nagy szemekkel a vérfarkas-bandára nézek, akik megint csak röhögcsélnek, persze Hoseokot kivéve.

- Oi. - szólal harsányan Hyung, mire felé kapom fejem. - Üss meg.

- De mineeeek!? - nyafogok, mire kezét felemelve próbál fenyegetni. Semmilyen reakciót nem vált ki belőlem. Unott arccal engedi le kezét, majd kiegyenesedve szusszant egy nagyot. Kezemet én is le rakom, mert eddig tartottam.

- Vedd le a pulcsit.

- Mi? Nem. Száz. Százalék, hogy ne-

- Vedd le.

Szemforgatva teszem amit mond, s miközben fejemet és ezzel látásomat is takarja az anyag, egy meleg feltehetően tenyeret érzek meg hasamon, amit el vesz, majd vissza rak. Mintha ütésre készülne és azt mérné be. Direkt fejemnél tartom a pulcsim, majd mikor kicsit több időre veszi el a tenyerét, ledobom az anyagot, és pördülök oldalra közben. Reflexből ütök. Kicsit lefagyva állok, miután Jung-hyun a földön elterülve, összeszorított szemekkel sziszeg, s orrából hát... folyik a vér, rendesen.

- Te mi az Istent csináltál kilenc év alatt!? - harsan fel orr hangon, ami eléggé nevetségesen hangzik, főleg tőle.

- Hát, a kilenc év az kilenc év. Boxolok. Már öt éve. - kijelentésemre fejét felkapja, és úgy mér végig, miközben én két kezem karba teszem. Terpeszben állok, és ki is húzom magam. Na meg persze egy jó öntelt mosoly is felkerül arcomra.

- Ah de jó combjaid vannak, Istenkém...

❃.✮:▹　◃:✮.❃