Este van. Nyár estéje. Az utolsó nyári este. Igazából nem is este, inkább hajnal. Mert hát Jeon Jeongguk mit is csinál szívesebben, minthogy iskola első napjának hajnalán is sorozatot néz. Hát nem csodás? És még nem is aludtam egy kicsit se. Hiába, túl jó a sorozat. Ráadásul mindjárt vége... Ezt a 3 órát csak meg tudom nézni. 3 óra, vagyis 6 rész. 1 rész 30 perces, amiből kb 7 perc a főcím, és a végcím, vagy mi? Akkor az kb... 23 perc egy rész. Na most 6x23 az... Nem. Ehhez nincs jelenleg elég agysejtem. Hol a telefonom.

Megkeresve az említett eszközt veszem észre, hogy egész éjszaka nem volt töltőn, ráadásul a kezeim közt merül le. Gyors feldugva, töltőre természetesen, rakom le a földre mert éjjeli szekrény nálam nem létezik. Mély levegőt véve indulok táskámhoz keresem elő a számoló gépet, és ott számolom ki.

138 perc. Az kb... 2 óra. Az nem is olyan sok. Mennyi az idő? Reggel 4 óra van. És mikor kell induljak? Háromnegyed 5. Hát akkor egy részre még van idő. De aludni is kéne. Hát ha most meg nézek egy részt, akkor lesz 22 percem felöltözni, tusolni, bár ezt a kettőt inkább fordítva, reggelizni, és a buszhoz ki érni. De 22 perc? Akkor 2 részt is meg tudok nézni! De akkor már meg csak 1 rész marad... Kit érdekel, ma el kések. Igaz, hogy első nap a suliban... És új suliban... De kit érdekel. Valaki majd el igazít. Szóval, ott tartottunk, hogy...

- JEON JEONGGUK, MOST AZONNAL LE JÖSSZ REGGELIZNI!

Ahj, anya, te is a legjobbkor kelsz fel. Sóhajok, majd gépem le csukva, vagyis csapva vánszorgok le a lépcsőn, majd a konyhába.

- Jó reggelt! Ahogy látom most sem aludtál túl sokat, drága egyetlen fiam.

- Jó reggelt, aNyA. - válaszolok a kedves reggeli köszöntőjére, mire kapok egy taslist.

- Így akarsz iskolába menni!?

- Hát nem akarok, de...

- Pedig menni fogsz! És nem fogsz óra közben aludni, nehogy azt hidd.

- Anya, ott sem leszel, honnan tudhatod? Meg épp ez az, lesz! A jövőben! Amikor még bármi is történhet!

- Jó étvágyat, téma le zárva.

Egy adag gőzölgő rántottát tol elém, majd egy kenőkést ad mellé.

- Ezt azért kapod, mert nem sikerült elmosogatnod, most sem.

Vállat vonva hajtom össze kis háromszögre az egész nagy ételt, majd egy kisebb "akdjwiyh" hangeffektel tolom számba.

- Köszcsi, egész fincsi volt!

- Jaj, nagyon örcsi vancsi, most húzcsi felcsi, mielőtt kapsz egy akkorát!

Kezét megemelve, fenyeget tovább kedves édes anyám, mire fel állok, és úgy élvezem magasságom.

- De szemtelen egy nyúl valaki!

- De anyaaa!

Hisztisen dobbantok egyet, majd duzzogva trappolok fel szobámba, s ott fojtatom a morgolódást.

Vagyis folytatnám, ha nem kéne készülődni.

Ruháimat a szekrényből ki válogatva rakom le az ágyamra, majd éppen ülnék le mellé, mikor anya felkiált.

- JEON, HA NEM HALLOK TUSOLÁS SZERŰ HANGOKAT KETTŐ PERCEN BELÜL, FELMEGYEK, ÉS KIDOBLAK AZ ABLAKON!

Milyen kedves anyám van, nem? Sóhajtva indulok el a fürdőbe, majd hajat, fogat, testet, és körmöt mosok. Igen, a körmeimet is, mert be volt festve. De csak volt~

Vissza sétálok a szobámba egy szál semmibe, majd fel veszek egy fekete alsót, majd egy fekete, ujjatlan viszont galléros felsőt, majd a fekete nadrágom, ami kivételesen bőr, majd egy fekete pulcsit, miután be tűrtem a felsőm, majd a bakancsomhoz indulnék, mikor eszembe jut, hogy zokni nincs rajtam. De most pont nincs fekete zoknim... Csak boka. Az meg bakanccsal khm khm szépen mondva szar. Kénytelen vagyok egy sárga alapon, mindenféle színű pöttyös zoknit felhúzni, amit csúnyán betűrök nadrágom szára alá.

Nem illik az öltözékemhez...

Kis "sminkes" asztalomhoz tipegve ülök le a székbe, majd elő készítem a használandó cuccokat.

Bal gyűrűs ujjamra fel rakok egy gyűrűt, ami olyan, mintha egy kígyó tekeregne ujjam körül. Hüvelyk ujjamra egy olyan gyűrűt rakok fel, amely pedig olyan, mintha egy ember ölelné át, de csak a kar látszik. Jobb kezemre egy csomó ismerősöktől kapott karkötőt gyömöszölök fel, majd nyakamba akasztok egy "nyakláncot" amit még unoka bátyámmal szereztünk. És egyáltalán nem nyaklánc, mert az egy kutya nyakörv, amit még egy roncs telepen találtunk. Érdekes, hogy csak egy lánc, de pont nyakam köré illik, és egy medál van rajta, amibe JK van vésve. Tökéletes. Fel nézve a tükörbe tisztítom meg fül piercingeim, majd nyelvem kinyújtva nézem meg az abban lévő kis vas golyót. Még tavaly nyáron csináltattunk nyelv piercinget, igazából nem bántam meg. Egy elég világos alapozóval végig kenem arcom, majd kicsit megigazítom, mert hát ezt is el cseszem, majd szemem kicsit füstösre festem fekete és vörös szemhéj púderrel. Ajkaim sötét rózsaszín, halványan fogó szájfénnyel le kenem, majd egy fekete sapkát és egy fekete maszkot fejemre erőszakolok. Fel állva meg nyújtózkodok, majd szekrényemhez lépkedve veszem ki alulról bakancsom, majd azt is felerőszakolom magamra. Táskámat vállamra dobva indulok le, mikor eszembe jut, hogy telefonom még mindig tölt.

Mikor végre eljutottam odáig, hogy kijussak egyáltalán az ajtón, már a busz elment. Remek. Akkor kések. Ez van. Nem nagy cucc... De azért remélem út közben nem látok semmi szokatlant. Vagy valami olyasmit.

Mély levegőt véve indulok el az előre megtervezett úton, amit csak egy saroknyi távolságra jegyeztem meg. Telefonom újra használatba veszem, majd meg nézem hogy hogyan is kéne el jussak az iskolába, viszont meglepetésként ér, hogy pár sarok, és az épület előtt sétálok. Hát akkor ma nem kések el.

Ilyen se volt még.

Unott arccal indulok el újra. Egy sarkot sétálva jutok ki a főútra, majd ott egyenesen sétálva haladok tovább. Nem most költöztünk ide de erre felé még sosem voltam... Hát majd most ki derül, naponta miket fogok szegény szűz szemeimmel látni.

Zsebembe fülhallgatóért kutatva próbálok normálisan sétálni, de elég nehéz amikor a fél alkarod éppen eltűnőben van.

Épp húzom ki az egész drótot (meglep hogy nincs össze gabajodva), mikor az óriási csendbe egy óriási nyögés hasít. Megtorpanva egy pár percre pislogok magam elé, mikor egy újabb kéjes hang hallatszódik. Meglepően mély, és kicsit rekedtes a hang. Érdekes.... Nem női hang. Hát valaki biztos rettentő jól érzi magát.

Vállat vonva tovább sétálok, mikor egyre több, de halkuló nyögéseket hallok.

Nem hiszem el, mi történik itt.

- J...Jimin-ah... - hallom meg valahonnan mellőlem, mire megtorpanok.

Az utca közepén állok. Reggel 5 óra körül lehet. Álmos vagyok, mint a szar. Semmi életkedvem, se életerőm. Semmi. És ezt kell hallgassam... Bár nemfeltétlen mert van füllhallgatóm, de...

- Jimin-aaah!

Szemeim lehunyva fordítom fejem lassan bal oldalra, ahonnan a hangok közelednek. Szemeim kinyitva keresem a hangforrást, mikor egy sikátor szerűségben, kicsit előrébb, egy magasabb fiú van falhoz szorítva egy alacsonyabb fiú álltal. Hát ilyen is van?

A magasabbik fiú haja szőke, láthatóan festett, mivel egy pöppet le van nőve. Barnás bőre van, éles állvonala. Szemeit kicsit kinyitva próbálkozik sikertelenül halkabban nyögdécselni, s a zöld kontaktlencse kicsit elúszik helyéről. Érdekes látvány...

Alacsonyabbik társa, aki éppen ledominálja a szőkeséget, éppen szája marásáról nyakára tér át. Nem sok látszódik belőle. Az ő haja is szőke. Szemeit nem látom, így nem tudni, van e bennük kontaktlencse. Ajkai rettentően nagyok. Állvonala neki is van, az látszik.

Nézzenek oda. Két szőke herceg egymásnak esik, ráadásul előttem. Ilyet álmodni se mertem volna...

Fülesemet, amit sikeresen megtaláltam, gyors telefonomhoz csatlalkoztatom, majd bedugom füleimbe a megfelelő végeket, és egy zenét elindítva próbálok halkan, de gyorsan elsiklani a -feltehetően- pár mellett. Mikor már kb egy sarok van köztünk, a zenét megállítva fülelek.

Úgy néz ki még sem annyira hango....

- Jinnie, nyugi van...

Mi történik!? Mindenki hétfő reggel, ja nem, hajnali ötkor akar párosodni!?

Még hangosabb, de vékonyabb hangú nyögések hallatszódnak, méghozzá mellőlem. Oldalra nézek, most jobbra, ahol két zsiráf van egymásnak esve. Mindkettejük haja feka, mint a lelkem, vagyis nagyon. Vagy nem. Haha. Na szóval magasak. Nagyon. Magasak. Most is a dominánsabbnak tűnő személy van falnak nyomva, a másik éppen lilára szívja a nyakát. Úgy tűnik valaki alkalmi játéknak használ valalit. Legalább lesz egy jó reggelük.

Mély levegőt véve indulok tovább. Azt hiszem erre nem jövök többet. Rövidebb út, de a szemem károsodik tőle. Meg a fülem.

Egy ideig sétálgatok, amikor hangos lánc csattogás üti meg fülem. Legalább is nagyon remélem hogy lánc. Fel nézve egy vörös hajú, nálam valószínűleg alacsonyabb, mogorva alak sétál, velem ellentétes oldalán az utcának. Feje tetején egy stílusos, fekete katonai sapka díszeleg. Egy fehér atlétával talarja felsőtestét, vékonyka lábain egy fekete bőrnadrág lóg. Egy fekete széldzsekivel bővíti nagyon fancy outfitjét. Cipője egy boka csizma, hegyes orral. Nagyon hegyes orral. Amin fém borítás van. Vagyis annak tűnik, de nem vagyok benne biztos. Vörösen csillog... Sarka magasított, és a cipő tele van fémdíszekkel. Valószínű ez csörög.

-Bajod van, vagy kéne a cipőm!?

Megilletődve nézek fel, és azt veszem észre hogy én is állok, és ő is áll. Mármint a lábán. És én is a lábaimon. Még...

- Szóval?

Ideges. Nagyon... Ideges. Szemeit megkeresve próbálok nem remegni. Najó csak viccelek, egy umpa lumpa kis törpétől ki félne. Izom se indokolja...

- Tán zavar swagségem?

- Tessék...?

Rendesen meglepődve kérdezek vissza, amin eléggé elmosolyodik. Nem gúnyosan. Nem is gonoszan. Se fenyegetve. Olyan, mintha igazi mosolyát villantaná meg. Kicsit olyan, mintha fel lett volna vágva a szája, és rosszul forrt volna össze. Ilyesztő a mosolya. De aranyos.

- Figyelsz egyáltalán!?

Nagyokat pislogva nézek újra fekete szemeibe, amik izgatottan csillognak.

- Mire?

- Rám. Ki másra...

Szemeit forgatja, majd sóhajt egyet.

- Én swag vagyok. Nem ez a nevem. De swag vagyok. És elvárom, hogy így tekints rám. Az igazság az igazság.

- Hát rendben van...

Gondolni se gondoltam volna hogy ő éppen létezik, de mostmár tudom, hogy ő swag. Nagyon swag.

- Nos akkor majd még látjuk egymást.

- Mi?

- Ne felejtsd, hogy swag!

- Mikor!?

- Soha!

- De mi?

- ....

Választ már nem kapok. De ilyesztő, hogy ezt mondta. Nem hinném hogy fogunk találkozni még egyszer. De azt hiszem a mai napot nem fogom elfelejteni.

Hátat fordítva az egyre távolodó, két lábon járó swagnek indulok újra el az iskolába. Mit ne mondjak, ma is volt értelme felkelni. Nem sok, de volt.

Az iskoláig még van kb két sarok. Nem sok. De kibírom, nem?

A zenét hanyagolva sétálok tovább, reménykedve abban, hogy több csodával nem találkozok. Hát szerencsére meg is úsztam. Egy ideig...

Az iskola előtt állok már húsz perce. Jelenleg azon hezitálok, hogy le vegyem a maszkom, és mutassam rendkívül előnytelen fejem, vagy esetleg maradjak titok. Az a probléma, hogy nem ismerem az itteni tanárokat. Bár egyenlőre senkit se ismerek. Nem tudni kit zavar és kit hagy hidegen a különböző kellékek viselése.

Az élet nehézségei...

Egye fene, nem fogok vitatkozni a tancsimancsikkal. Maszkomért nyúlok de fejem előtt megáll a kezem.

De nincs kedvem levenni. Nagyot sóhajtva veszem elő a telefonom, és nézem meg az időt. Hat óra. Az nem is rossz. Van két órám csengetésig, ráadásul a suli hétkor nyitja csodásnak nem mondható kapuit. És addig mégis mit csinálok? Simán haza mehetnék és tölthetném a telóm. (Amit vissza is süllyesztek mély zsebembe.)

Épp fordulnék meg, amikor eszembe jut mind az öt gyöngyszem, akikkel út özben egy levegőt szívtunk. Kizárt, hogy vissza megyek. Az épület felé vissza fordulva nézek fel, majd újra sóhajtok. Ez így elég nyögve nyelős lesz... Lentebb pillantva az óriási ajtó mellett, ott áll egy fekete hajú, mély barna szemű fiú, és elég meredten engem, avagy mögém bámul. Eldönteni lehetetlen, mert az ilyenekhez hülye vagyok.

Megfordulva nézek magam mögé, de ott senki, semmi nincs, így vissza fordulok az iskola felé. A fiú nagyjából fél métert közeledett felém, s akkor áll meg, mikor vissza fordultam hozzá. Kettőt pislogok. Mostmár tuti, hogy engem néz. Egymást bámuljuk, mikor telefonom megcsörren.

Pont most? Milyen irónikus.

Továbbra is tartom a szemkontaktust, s így fél kezem újra zsebem mélyén keresgél, majd elő húzva veszem ki belőle a füllhalgató csatlakozóját, majd nagyon lassan és óvatosan a telefonom képernyőjére nézek.

Anya az...

Ezt fel kéne venni... De mi van ha... Gyorsan vissza nézek a fiúra, aki egy jó öt métert megint csak előrrébb jött. Konkrétan egy fél méterre áll tőlem. Megint csak akkor hagyja abba a mozgást, mikor rá nézek.

Ez így nem lesz jó.

Vajon látja a szemeimet? Nagyon, de tényleg nagyon lassan kicsit oldalra nézek, csak szemgolyóimat használva, majd gyorsn vissza a fiúra, aki már harminc centire van tőlem. Szóval látja a szemem.

Ez így nagyon nem lesz jó.

És most mi legyen? Talán hozzá kéne szólni..? Áhh minek.

Egy kínos vállvonás után kikerülve megyek közel az iskola kapuihoz, aztán eszembe jut, hogy még mindig nincs hét óra. Nembaj, azért én elsétálok odáig. Miért is ne.

Közben eszembe jut az is, hogy anyám nemrég hívott.

Ebből nagyon nem jövök ki jól...

- Új vagy, nem?

❃.✮:▹　◃:✮.❃