- Hol voltál?
Egy asztalnál ült. Egyedül. Az asztal megvolt terítve. Két tányér, egy üveg bor, s amit szem-száj kíván, mindenféle finomság volt rajta.
Érzelemmentes volt s látszólagosan nyugodt. De belül ideges s bármit szét tudott volna zúzni ott helyben. Nem nézett rám, előre meredt s az ablakot pásztázta.
Havazott kint.
1940. December 24.
Egy hatalmas karácsonyfa mellett álltam, ami alatt ajándékok voltak. A kabátom havas volt.
Levettem s leültem Atival szembe.
- Nem olyan rég értem haza. Bulizni voltam. Most tudtam csak lefeküdni aludni. - mondtam s belekortyoltam kecsesen a borba, ami kivolt Nekem töltve.
- Értem. Hogy telt? - érdeklődött.
Még mindig rideg volt.
- Jól- válaszoltam tömören.
- Megismertél új embereket is?
- Meg.
- Férfiakat inkább?
- Csak férfiakat- hangsúlyoztam a csak szót s szúrósan rá néztem.
- Értem. S jókat beszélgettél velük? - fürkészett. Féltékeny volt.
- Még csókolóztunk is- még jobban összehúztam a tekintetem. Hergeltem.
Idegesen beszívta a levegőt s nyelt egyet. Vágni lehetett a feszültséget.
- Örülök, hogy jól érezted magad.
- Én is.
Csak néztük egymást egy ideig.
Ő törte meg a csendet.
- Boldog Karácsonyt Mon Chèri - mosolyodott el - Jó étvágyat.
Elkezdett enni. Nem mondtam semmit. Tovább figyeltem.
- Nem vagy éhes? - nézett rám egy idő után.
- Miért vagy féltékeny Attila? - nagyon ideges voltam.
- Nem vagyok féltékeny.
- De igen. Rideg vagy s passzív.
- Nem vagyok se rideg se passzív. - replikázott
- Hogy van pofád féltékenynek lenni? Hogy? A féltékeny s frusztrált Én kéne legyek. - egyre hangosabban beszéltem.
Nem mondott semmit. Figyelt.
Okos. Nem hergelt.
- Nem ér az, hogy Te kapcsolatban lehetsz, nekem meg még annyi se szabad, hogy eljárjak bulizni. - folytattam
- Egy szóval se mondtam ilyet, hogy nem mehetsz el- mondta
- Nem, tényleg nem. De ezt sugallod.
- Oh! Ti nők meg a sugallataitok s a hülye intuíciótok. Azt se tudod mi jár a fejemben- kiakadt.
- De, pontosan tudom. Tudod magadrol, hogy nincs rendben az, hogy féltékeny vagy, de mégis kurvára zavar.
- Nem, Mona. Tudod mi zavar? Az, hogy az első dolgom, ha találkozunk az lett volna, hogy szakítok a barátnőmmel s mindent megteszek azért, hogy veled lehessek. De mostmár kétszeresen átfogom gondolni.
Lefagytam.
- Ugyan miért? - nagyon ideges voltam.
- Miért? Ez egy próbatétel Mona. Ha annyira szeretnél, akkor nem más pasik szájában lennél, hanem hűséges lennél hozzám.

Mekkora egy...

- Pont Te beszélsz a hűségről, Attila?
- Igen. Én. Mit vársz? Álmodtam egyet-kettőt veled, egy számomra idegen lánnyal s egyből ott fogok hagyni egy két éves kapcsolatot? Egy olyan dologért ami lehet tényleg csak álom?

Igaza volt. Fájt amit mondott, de igaza volt. Dermedten meredtünk egymásra. Ideges volt, nagyon. Egyikünk se hibás, nézeteltérés akadt köztünk. Ő így látja a dolgokat, Én másképp. Emberekből vagyunk, nem egyformák. 

- Máskor ne várj így, akkor. Mind a kettönknek igaza van s ezt Te is tudod- a hangom nyugodt volt.
- Tudom. Csak nem tudom kezelni a helyzetet. -temette a fejét a tenyerébe, majd felnézett vissza rám. Kétségbe volt esve.- Egyre jobban kivagyok akadva, hogy szerelmes lettem egy olyan lányba,akit az álmomban ismertem meg... sőt... valójában nem is ismerem. De szeretem. Nagyon szeretem. S borzasztóan fájdalmas reggelente nem melletted ébredni, hanem más mellett. Egy olyan személy mellett, aki a mindent jelentette számomra s az elmúlt időben olyan, mintha egy idegen lenne, aki csak taszít. Akit mostmár csak bántok, hamis érzelmek mutatásával. Akit csak azért tartok magam mellett, mert Ő a legbiztonságosabb pontom s még most se bízok annyira magamban s az álmainkba, hogy elhiggyem, hogy Te valós személy vagy.- csúszott ki minden a száján, hirtelen.
Megdermedtem. A testem mozgásképtelenné vált s az agyam nem tudta felfogni az előbb elhangzott mondatokat.
Szerelmes lettem egy olyan lányba,akit az álmomban ismertem meg...

- Sajnálom... kijött. Ne haragudj- realizálta amit mondott
- Ne kérj bocsánatot. Nagyon ne. - felálltam s odamentem hozzá. Legugoltam mellé s a combjaira raktam a kezem- Mindent megoldunk. Rendben? Mindent. Tudom, hogy nehéz, sajnálom, hogy kiakadtam. Nem gondoltam bele abba, hogy nem csak nekem nehéz, hanem neked is. De ígérem. Pár nap s a való életben is együtt leszünk.
Megsimítottam az arcát, majd beleültem az ölébe.
- Egyszerűen, nem tudom mi vagy, ki vagy, honnan jöttél? De beléd szerettem. Megakarlak ismerni. Minden reggel melletted akarok ébredni, minden napomat veled akarom tölteni s minden estémet úgy akarom lezárni, hogy a testünk egymásba forr. Megakarlak ismerni, megakarlak tapintani. Érezni akarlak, Mona - nézett rám kétségbeesetten.
Könnybe lábadt a szemem s átöleltem.
- Fogsz, Ati. Fogsz. Minden így lesz, ígérem. - suttogtam a fülébe, remegő hangon. Nem tudtam hangosabban beszélni, ennyi hang jött ki a torkomon.
Szorsan karoltuk egymást még egy ideig.
Most realizáltam csak azt igazán, hogy milyen nehéz ez. Most kezdtem el őszintén aggódni. Mi van akkor, ha ezek tényleg csak álmok? Mi van akkor, ha a való életben ez a fiú azt se tudja, hogy ki vagyok?
Eltolt magától. Az Ő szemei is könnyesek voltak. Szipogva elnevettem magam s letöröltem a könnycseppeket az arcáról. Ő is felnevetett.
- Nagyon szeretlek - néztem őszíntén s mélyen a szemeibe.
Lefagyott. Nem fogta fel, hogy kimondtam Én is. Megfogta a tarkómat s magához húzott. Megcsókolt. Eleinte finoman, majd egyre szenvedélyesebb volt az egész. Egyre vadabb lett. Ő is s Én is. A szerelem s az erotika ölelt körbe minket.
Elkezdtem kigombolni az ingjét, amit segített magáról levenni. A ruhám alá nyúlt s rámarkolt a fenekemre. Egy halk nyögés hagyta el az ajkaimat, amitől még jobban beindult. Éreztem egyre jobban keményedő férfiasságát. A kezei irányt váltottak. Benyúlt a bugyimba majd belemosolygott a csókunkba. Érzett. Érezte mennyire kívánom. Érezte milyen nedves lettem tőle. Belém dugta két ujját s lassú mozdulatokkal elkezdett kényeztetni.
Hátrahajtottam a fejemet s nyögtem egyet.
Úristen baszki, Úristen...
Elkezdte a nyakamat csókolgatni s a tempóján elkezdett gyorsítani. Egyre gyorsabb s hevesebb volt. Egyszerre kapkodtunk a levegőért, tudta, hogy közel vagyok. A fejét a mellkasomra hajtotta s csak a szívverésemet s az általa okozott nyögéseimet hallotta.
Nagyon közel voltam az orgazmushoz. Tudtam, éreztem. Pár mozdulat s elérek a csúcsra. Így is történt. Hírtelen az egész testemet egy katarzis öntötte el. A gerincemen végigfutott az élvezet, ami aztán az egész testemet körbeölelte. Átkaroltam a fejét s mélyen magamba fúrtam. Elsötétült minden egy pillanatra s csak apró csillogó fényeket láttam. Az egész testem remegett. Nem kaptam levegőt.
Elmentem. Elélveztem egy ennyitől. Senki nem ért még nálam el orgazmust s most egy ujjazástól elmentem.
Hírtelen visszatértem s Atival egymásra néztünk. A levegővételünk egyre nyugodtabb lett. Nem realizáltuk mi történt. Néztük egymást s katarzisban voltunk. Elnevettük magunkat. Annyira boldogok s szabadok voltunk, hogy nevetnünk kellett. Nem fogtuk fel, hogy mi történt.
Beharaptam az alsó ajkam, de még mindig mosolyogtam. Egyre nyugodtabban vettük a levegőt. Mind a ketten. A nyakába hajtottam a fejem s hagytam, hogy a lelkünk egymásba kapcsolódjon még jobban. Behunytam a szemeimet, csak érezni akartam.
- Szeretlek, Mona- szólalt meg, mire lenyugodott.
- Szeretlek, Ati- válaszoltam neki.