Az élet kerekei

Sütött a nap. Fényesen, fényesebben, mint azelőtt bármikor. Gyengéd szellő suhant végig a házak között, az idő pont tökéletes volt. Ennek ellenére az utcák, a terek mind kiürültek. Egy lélek sem járt rajtuk, kivéve egyet.
A kislány a földön csücsült, mellette pótkerekes biciklije feküdt. A lányka bukósisakja ferdén állt, térdei csupa horzsolás és por. Kis könnyek, akár a gyöngyök folytak az arcocskáján. Barna haját lágyan borzolta a szellő. Két kezével megdörzsölte a szemeit, s mire ismét kinyitotta azokat, egy idegen állt előtte. Az ismeretlen egy fiatal nő volt hosszú, barna hajjal, okos szemekkel és íves szemöldökökkel. Valahonnan ismerős volt, de a kislány nem tudta honnan.

-Jól vagy?-kérdezte a nő.
-Apukám azt mondta ne álljak szóba idegenekkel.
-Jól teszed. De én nem vagyok idegen. Anyukád barátja vagyok.
-Anyukámnak nincsenek barátai.
-Nagyon okos vagy, igaz?-mosolygott rá a lányra.-Ehhez mit szólsz? Én ismerlek téged, de te engem még nem.
-Te is olyan vagy, mint az öreg nénik, akik pelenkáztak engem? Mindjárt megjegyzed, hogy mekkorát nőttem?
-Én nem ezért jöttem.-nevetett a nő.-Mondani szeretnék valamit.-guggolt le a kislány mellé, és törölgetni kezdte a könnyeit.-Néha leesünk a biciklikről.-sandított a felborult cangára.-Van, hogy defektes lesz, elszakad a fék, sőt lehet, hogy nyolcas van a kerékben. De mindig állj fel! Feszítsd meg az izmaidat, szorítsd össze a fogaidat és állj fel! Néha sokkal fájdalmasabb felkászálódni, mint a földön maradni, de végül mindig jobban megéri felállni. Ezt sose felejtsd el!
A kislány abbahagyta a sírást, leporolta a ruháit és felegyenesedett.
-Ki vagy te?
-Egyéb sem vagyok, mint az emlékeim.-majd elsétált, magára hagyva a lánykát. Sokáig visszhangzott ez a mondat a gyermek fejében, majd teltek az évek, a kislányból nagylány lett, már egészen megfeledkezett az ismerős idegenről. Egy aulában állt, fehér ruhában öltönyös párja mellett. Körös-körül szülők és tanárok. Felcsendült a Once Upon A December, mire a fiatalok táncba kezdtek. A lány vett egy mély levegőt és szívével táncolt. Szeme sarkából pedig megpillantott egy elmosódott arcot: hosszú haj, okos szem, íves szemöldök. Az idegen kiemelkedett a tömegből, szeretetteljesen nézte a nagylányt. Szemeiből könnyek, szeretetkönnyek folytak.

Egyéb sem vagyok, mint az emlékeim.

A leányzót megpörgette a partnere, mire visszanézett nem látta többet a nőt. Ezután hosszú ideig nem jelent meg az idegen. A nagylányból fiatal felnőtt lett, majd gyönyörű nő. Egy este, ahogy a fürdőszobatükörben nézte magát furcsa felfedezést tett: a tükörből az idegen nézett vissza.
-Egyéb sem vagyok, mint az emlékeim. 

💜egy novellaíró versenyre írtam ezt a kis szösszenetet, remélem tetszik nektek 💜