A nap lágyan melegítette fel a tágas házat, szobákat míg a függönyöket lassan el nem húzták. Ezzel örök sötétségbe vonva az eddig otthont adott épületet. A hosszú, szőke hajú kislány szomorúan mosolygott a nappaliban tengődő emberekre. A nő, aki a majdnem egy év alatt többször is életét akarta venni. Most a kanapén gubbaszt a körmeit nézegetve. Mellette a szem őrült doktor aki nem bírja véka alá rejteni gyászos hangulatát és a Istennek hívott férfi vállára dőlt. A hónapok alatt bármennyire is nem kedvelték egymást, kívánták egymás halálát még is itt akartak maradni. Együtt. De ez már nem volt lehetséges. Az idő lejárt. Nekik pedig nyúl cipőt kell venni és vissza térni az ezelőtti életmódhoz. Rachel megszorította a mellette álló kisfiú kezét. Ő maga se tudta hogy, s mint de megszerette a tököt hordó kertész fiút. Talán majd beszélgetnek majd ezután is? Vagy minden a feledés örvényébe vész? Lehangolt gondolataiból a kakukkos óra „füttye" szakította ki. Kék szemei kíváncsian fürkészték a tágas szobácskát de kettő tagot még mindig nem látott.

-Srácok...Hol van Zack és Jacques?

-Asszem még fent...búcsúzkodnak...-formál idéző jelet Danny az utolsó szó körül.

Talán az egész csapat tudta már az egészet a történet kezdete óta. Hogy a két fiatal nem közömbös egymásnak és a sok vicc, hecc, tajtékzás ellenére is biztos alakul köztük valami.

***

A kék szobában vígan játszadoztak a fény sugarak. Néhány boros üvegen itt-ott megcsillant a sugár, vagy csak az illető szemébe vetődött. Barna íriszei körbe pásztázták a rendetlen, alkoholtól és cigaretta füsttől bűzölgő szobát. Annyi emléke van itt! Soha nem hitte volna hogy az első megbízatása ennyire fájdalmas véget ér. Ha tudta volna, hogy ez így működik sose egyezett volna bele. Még is...valamit megköszönhetett ennek a helynek. Itt találta meg élete szerelmét. Nem is gondolta volna magáról hogy egy azonos neművel lesz viszonya. De be kellett vallania...élvezte! Mikor játékosan féltékenykedett egy tárgyra, mikor az éjszaka közepén alkoholtól mámorosan beosont a szobába és kiélvezte a fiú álmosságát. Csupa olyan dolog amire ajkai felfelé kanyarodtak. Megigazította vörös hajpántját és elhúzta a zöld függönyt. Sötétség. Üresség. Már ez írta le az eddigi hálót. Ahogy megfordult élénk színű szemei kikerekedve állapodtak meg az ajtóban feszítő kötéses emberen. Májsárga szemei kíváncsian mustrálja a franciát. Nem szóltak. Nem tudtak mit mondani egymásnak. Hiszen...ki se mondták hogy mi van köztük! Rengeteg éjszakát töltöttek együtt úgy is, így is. Sok mindenen mentek keresztül a hónapok alatt. Jacques idegesen dörzsölte tarkóját. Nem is tudta mit mondjon...de mire ki is találta volna már mindegy volt. A cserepes ajkak, mint keselyű a dögre, úgy csaptak le. Karok ölelték át nyakát. Válasz gyanánt végig simított derekán a szakadt pulóveresnek. Nem is tudták mióta állnak már így. Csak akkor rebbentek szét mikor a kakukkos óra madara nagy zajjal törte meg a csendet. Jacques megcirógatta Zack arcát, amit könny cseppek tarkítottak.

-Ezzel elveszted a Szadista Démon herceg címed.

-Ki a franc hívott engem így?

-Igaz is...te egy kibaszott Madárijesztő vagy!-húzta le Zack-ről a kapucnit, és borzolta össze haját.

-Te kis sze...-be se bírta fejezni a mondatát mikor is egy sürgető kiáltást hallottak.

-Ideje mennünk, Zack.

Elég volt ennyi és a sötét ruhás újra könnyezett. Megfogták egymás kezét és síri csendben bandukoltak le. A többiek már a bejárati ajtóban vártak rájuk a bőröndökkel. Jacques elő halászta a kulcsot a zsebeiből és az ajtó már nyitva is volt. Amint kiértek egy utolsó vissza nézés, az utolsó ölelések, bömbölések, bibliával való szentelés...és az utolsó csókok is. Az ajtó bezáródott, viszont a kulcs a zárban maradt.

Tudom, tudom...az ilyen fajta írás még midnig nem megy. De próbáltam rövidre fogni, ahogy ehhez a könyhöz illik!
Köszönöm szépen akik olvastak, csillagoztak, kommenteltek és végig követték az eseményeket!
Remélem mosolyt csaltam eme könyvel az arcotokra!
Csirip fiókáim!

KÖSZÖNÖM A FIGYELMET!