- Szia. - köszönt ràm,
Egy fehèr tèr vett minket körbe. Csak Ő volt meg Èn. A fehèrsèg körbe ölelte hanyag alakjàt. Làttam màr kèpeken ezt az alakot. Màr ott òràkat tudtam volna gyönyörködni benne.
- Szia - köszöntem rà fèlènken.
Làttam a meglepődèst az arcàn , vagy csak simàn a sajàt arcvonàsaim vontam le az övèiből. Nem szoktam fèlènk lenni.
A hangom àlltalàban hatàrozott ès karcos. Most viszont puha volt.
Erőt vettem mgamon ès közelebb mentem hozzà. Egymàs előtt àlltunk ès csak nèztük egymàst. Vègig mèrt , akàr egy ismeretlent. Èn tudtam ki Ő , viszont rajta làtszott , hogy szàmàra nem vagyok ismerős.
- Mona vagyok - nyùjtottam ki a kezem neki.
- Attila - elfogadta ès megràzta.
Egy mosoly szökött az arcomra , amitől Ő is mosolyogni kezdett.
- Hol vagyunk ? - kèrdeztem , bàr màr tudtam a vàlaszt.
- Fogalmam sincs.
Elindùltam előre. Hallottam ahogy követ. Kellemetlenűl èreztem magam. Viszont mèg is imàdtam a helyzetet. Vele voltam.
Elkezdtem dùdòlni a Changest XXXTENTATIONtòl. A hely vìzhangzott. Megàlltam. Követte a pèldàmat.
- Mièrt àlltàl meg ? - kèrdezte.
Megfordùltam. Megint szembe talàltam magam vele.
- Nincs több a szobàbòl. Ott màr fal van.
- Szèp hangod van. - dìcsèrt meg , majd leült.
- Köszönöm. - leültem mellè , majd rà hajtottam a fejem a vállára.