- Úgy hallom valakinek fontos vagy kicsim.

- Kinek, mind itt vagytok – pislog értetlenül.

- Kezd csípős lenni az este – borzong meg Amanda.

- Ahogyan lassan lámpa sem ártana.

- Talán félsz, hogy hasra esel a homokban? – vonja meg vigyorogva a vállait Ashly.

- Az egyetlen, amiben hasra fogok esni az a nyelved – meresztem rá a szemeimet.

- Nem is olyan hosszú – vágja csípőre kezeit. – Az Mekalen.

- Áruljátok el végre, hogy ki ez a Mekalen. Amilyen lenézéssel beszéltek róla, biztosan nem csak hűtlen fiú a sok közül – szalad ráncokba Alice homloka.

- Ezt akár kőbe is véshetjük – érjük el azt a pontot, ahol magukra hagytam a tornacipőimet. – Olyan a sok közül, aki megtalál minden csajt, akit el tudd érni – állok fel valamivel később, majd söpröm le a ruhámat. – Érthető ugye, hogy miért hívjuk Mekalennek vagy Zergének?

- Nagyon is – bólogat gunyoros vigyorral. – De titeket nem tudd elérni ugye?

- Hacsak nem akarja a mogyoróit a mandulája helyén köszönteni – kúszik Demi arcára félreérthetetlen mosoly.

- Jól van kis amazon, azért nem kell lábbal tiporni a büszkeségét – nevetek.

- Nadine, hát megint az én szövegem lopod? – mereszti rám néhány pillanatra a szemeit.

- Meglehet – húzom fel, majd pillanatokkal később ejtem le a vállaimat. – George nagyon akarhat valamit – mutatok a felénk futó férfira.

- Igen? – pislog, amikor a férfi odaér hozzánk. – Mi ennyire fontos?

- Barbara – zihálja. – Mentőt kellet hívni.

- Tessék? – radírozódik le az arcáról a mosoly és merednek ki ismét a szemei, majd rebbennek riadtan felém.

- Menj csak – engedem el a kezét. – Megyünk mi is utánad. Jól vagy?

- Igen – bólint George. – Amióta eljöttünk Arkansasból nem edzek, és ez kezd érződni.

- Mi történt Barbarával? – fordul Alice feje a férfi felé ráncokba szaladó homlokkal. – Demi nem szokott akármitől így megijedni.

- Nem tudom. Minden előjel nélkül elájult. Wyatt azonnal utánatok küldött.

A szirénázó mentőautó éppen akkor bukkan fel, ahogy a lépcső közelébe érünk, majd amikor öt perccel később felérünk, már megfordulva az udvaron áll a Julian ház előtt. Demi a bejárat közelében öleli magához a síró Selenát, míg Wyatt férfival beszélget. Barbarát akkor hozzák ki az épületből hordágyon, amikor odaérünk.

- Vérnyomás rendben, ahogyan a pupillák is reagálnak – néz a hordágyat kihozók egyike a kint maradottra, majd társával együtt betolják a jármű hátsó részébe. – Bármikor felébredhet.

- Tehát nincs baj? – ugrik ráncokba Wyatt homloka.

- A vizsgálatok alapján. Bevinnénk további megfigyelésre.

- Ne menjek én is? – emeli meg az állát Selena.

- Nem szükséges hölgyem – ingatja a fejét az, akivel Wyatt tárgyalt. – Nem hinném, hogy hosszú ideig bent kellene tartanunk. Jó eséllyel már a késő esti, legkésőbb a holnap délelőtti órákban hazajöhet.

- Hívlak, amint kiderült valami – talál rá Wyatt a hangjára nagyot nyelve.

- Rendben van, szia – hajtja le fejét kissé Selena. – Viszont látásra – pillant a hátsó ajtót becsukni kezdőknek.

- Önöknek is – biccentenek.

Együtt nézzük végig, ahogyan a mentőautó életre kelő vörös-kék, azonban néma szirénával, a kerekei alatt kellemetlenül ropogó murvával kihajt az udvarból. Figyelemmel követjük, amíg elnyeli a tücsökhangoktól visszhangzó este. Selena karja csak akadozva akar felemelkedni, hogy bezáródásra utasítsa a kaput.

- Hülye kérdés, de jól vagy? – fordulok Selena felé a bejárat fölötti lámpa fényében.

- Nem – fakad sírva nyakamba vetve magát. – A nagybátyámnál is így kezdődött – zokogja két perccel később. – Nem akarom, hogy anyával is az történjen.

- Hé, nem lesz semmi baja rendben? – simogatja Demi.

- Biztos? – szipog.

- Holnap fel sem ébredsz, máris itthon lesz – lép mellénk a lány, Selena pedig ismét szipogva, a szemeit törölve hátrébb lép.

- Köszönöm lányok.

- Veled vagyunk – lép közelebb Amanda és Ashly is.

- Nektek is.

- Remélem jobban lesz – mosolyog Alice a lányra. – Ne haragudjatok, de muszáj mennem – fordul felém, majd pillant Demire. – Van még amit jó lenne elintéznem, mielőtt lezárnám a mai napot.

- Nincs semmi baj – kéri el Demi Selenától a kapu távirányítót. – Holnap találkozunk.

- Úgy legyen. Sziasztok – mosolyog ránk, majd indul a Camaro felé.

- Szia.

- Gyere – karolja át Selenát, miután ismét végignézzük, ahogyan a kanyar mögött eltűnnek az autó fényszórói. – Amúgyis át akartalak hívni – néz rám, miközben elindulnak házunk felé. – Lenne számodra ajánlatom.

- Micsoda? – pislogja ki a lány a maradék könnyeit.

- Nadine-nak remek ötlete támadt azzal kapcsolatban, hogy hol lehetne a legjobb helyszín az esküvőnek.

- Nadine...

- Igaza van – emelem a szemöldökömet Ashlyre, miután a többiekkel csaknem egyszerre megfordultam, aki ráncolt homlokkal mered az ajkait tenyerével befogó Amandára.

- Na – veszi el nevetve, mivel a lány belepuszil a tenyerébe.

- Szóval, arra jutottunk, hogy szükségünk lenne valakire, aki szórja előttünk a szirmokat – biccenti Demi félre a fejét.

- Komolyan? Alig merem elhinni!

- Szemre vigyázz – lép Amanda valamivel később éppen akkor az előszobaként is működő lépcsőházat és a nappaliba vezető sötét folyosót elválasztó jelképes ajtókeret bal oldalához, hogy felszólalna Ashly kuncogása.

- Bizony – ölelem át Selena derekát a másik oldalról. – Demi szüleivel és anyuval együtt te is az oltárhoz fogsz vezetni minket.

- Szívem, szeretném, ha nem lenne összefogva senki haja az esküvőn – fordul hozzám Demi méterekkel később, amikorra már a nappaliban járunk. – Tudom, hogy mennyire furcsa kérés – mosolyog, amikor felhúzom a szemöldökömet.

- Ellenkezőleg. Azért húztam fel édes kicsi gondolatolvasóm, mert éppen ilyesmi jutott eszembe. Az ember lánya akkor érzi magát igazán szabadnak, ha lágy nyári szél szabadon bele tudd kapni a hajába. Elképesztően imádom az észjárásodat.

- Valaki kitalálta, hogy mikor legyen az esküvő – énekeli, mire Amanda felnevet.

Ashly! – forgatja a szemeit Demi.

- Mond valamit – mutatok a vigyorgó lányra. – Anya azt mondta, hogy akkor tájt lesz valamikor legközelebb szabadságon nem?

- Június vagy Július azt hiszem – ráncolja a homlokát Ashly.

- Na és hová gondoltad? – fordulnak felém Selena szemei.

- Ide. A tengerpartnál nem létezik ideálisabb hely – intek az ablak felé.

- Végül is, ha már ott jegyeztétek el egymást – kuncog cinkos pillantást vetve George-ra.

- Honnan tudod? – kerekednek ki a szemeim.

- George és a távcsöve – csap át nevetésbe Selena kuncogása.

- George – fordulok Demivel egyszerre a férfi felé csípőre vágott kezekkel és ráncokba szaladó homlokkal, mire felszakad a kacagás.

- Nászútra mehetnénk Párizsba – pillant fel és hátra Demi valamivel később a kandalló vasrámába foglalt üvegajtaja előtt guggolva, miután meggyújtott gyufát dobott a fahasábokra. – Vagy inkább Olaszország? Legalább lehetne húzni a bakancslistádról is ezeket.

- Kicsim, nászútra csak ketten megyünk – húzom fel és csókolom meg, miután becsukta az ajtót. – Nem akarom a lányokat sem kihagyni, de ez akkor is a mi utunk lesz.

- Így is lesz. Lehetünk kettesben úgy is, hogy ott vannak. Ugye ismered Ashlyt?

- Ismerős valahonnan a név – biccentem félre a fejemet ráncokba szaladó homlokkal és kissé félrefordította arccal.

- Nadine – forgatja a szemeit Ashly.

- Akkor azt is tudod, hogy biztosan feltalálják majd magukat – táncol arrébb.

- Ashlyről beszélünk – vonom meg a vállaimat. – Ott is képes feltalálni magát, ahol nem biztos, hogy kellene.

- Na, jó most már fogd be – fújtat a lány.

- Mit nem hallok – néz Amanda félrebiccentett fejjel a barátnője arcára. – Na és hol találod még fel magadat, mondd?

- Ne már – vörösödik el a lány.

- Édesem, Párizsra gondoltam, nem pedig arra – kocogtatja meg a lány pólójának nyakrészébe tűzött szívlencsés napszemüveget. – Tudod, te, hogy mennyire szeretnék ott lenni veled?

- Én is kicsim. Még ahhoz sem ragaszkodom, hogy felmásszunk az Eiffel toronyba, csak a látványát akarom élvezni veled – mosolyog Ashly.

- De én igen – ugrasztja meg a szemöldökét Amanda. – Csókolózni a tetején a háttérben a város látképével annyira sokat jelentene, akár Nadine-nak a tengerparti séta a naplementében Demivel.

- Akkor lobbizni fogok, hogy mi is mehessünk – kuncog Ashly rajtam tartva a szemeit.

- Látod, megmondtam, hogy jól ellennének – akasztja le Demi az az akusztikus gitárt a falról, aminek a másolata a szobámban az ágyam mellet hever. – Mondd. Dedikálnád a legnagyobb rajongódnak? – adja át széles vigyorral, fekete filctollal együtt.

- Miért, lehet neked nemet mondani? – árad el mosoly az arcomon és forróság a mellkasomban, miközben a kandallóhoz legközelebb eső kanapéra leülve átveszem tőle.

- Nem – rázza a fejét szálló hajjal és ragyogó mosollyal.

- Na, deja vu – néz Ashly a nevető Amandára. – Szeretettel a világ legaranyosabb énekesnőjének – olvassa valamivel később mellém huppanva. – Utóirat: az első igazi Lovato ereklye – szakad fel belőle kacagás.

- Mert az – húzom ki magamat, amikor Demi emelt szemöldökkel csípőre vágja a kezeit. – Kicsim – ütögetem meg magam mellett a párnát. – Mondd, hogyan került hozzád apa gitárjának ikertestvére?

- Nem a te gitárod? – hajol előre Ashly, miután arrébb húzódva hellyel kínálta közöttünk Selenát, majd az ölébe húzta Amandát.

- Az otthon van. Valamivel több, mint húsz éve vette neki anya az eljegyzésük napján – kezdem simogatni Demi bal gyűrűsujját a hüvelykujjammal. – Apa a tizenkettedik születésnapomra adta nekem, amikor rákaptam a gitározásra. Azon a hangszeren tanított meg az alapokra, és az volt az is, amin az első gitárversenyt megnyertem.

- Én pedig pontosan ezért vettem – nyom hosszú és cuppanós puszit Demi az arcomra. – Ahogyan az sem a véletlen műve, hogy éppen most kértelek meg – pillant szemöldök emelve az írásra.

- Jól értem, hogy úgy időzítetted a jelképes ajándékot Nadine-nak, mint évekkel korábban az édesanyja? – fordul törzsből felénk Selena, csillogó szemekkel a lány felé.

- Ezzel is megidézve az édesapjának az emlékét – bólint mosolyogva.

- Mintha tudtad volna, hogy éppen ma fog megtörténni az eljegyzés – simogatja Ashly Amanda hasát.

- Nem tudtam – ingatja a fejét Demi olyan édes hanggal kuncogva, amely csiklandozza a füleimet. – Viszont mindenképpen ma lett volna. Éppen csak Ashly gyorsabb volt.

- Bevallom én követtem el, és igen, nagyon is büszke vagyok magamra.

- Hogyan lehetsz igazi? Édes kis ravasz rókám – csókolom meg Demit. – Hát emlékszel a történetére? Tudjátok, azaz igazán gyönyörű ebben a gesztusban, hogy nem csak annak a bizonyos gitárnak a másolatát adja az eljegyzésünk napjára, amely meghatározta a családom, de főleg az én életemet – karmolok a levegőbe majd nyomok puszit a felemelt kezére. – Hanem arról is gondoskodott, hogy örökké emlékezzek erre – kapom a szívemhez az összekulcsolt kezeinket.

- Örökké együtt – kotyogja közbe Ashly.

- Örökké együtt – néz a szemeimbe Demi.

- Szeretlek – lehelem pillangók sokaságával mellkasomban.

Ez a hosszú és mély, érzésektől szikrázó csók más értelemben egyedi, mint amit korábban a tengerparton váltottunk. Csak nehezen vagyok hajlandó abbahagyni, és még nagyobb erőfeszítésbe kerül, hogy kibontakozzak az öleléséből.

- Míg a légszomj el nem választ.

- Hallgass – csapok oldalról Ashly combjára.

- Hajrá kicsim – paskolja meg Demi a lábamat, amikor felveszem az ölemből a gitárt.

Nem is tudatosul igazán, hogy ismét az első dalomat játszom, amíg Ashly el nem kezdi énekelni a szöveget.

- Szívem ez gyönyörű – fordul meg törzsből Amanda és csókolja homlokon, amikor a refrén másodszori végigéneklése majd a gitárjátékom elhallgatása után csak a tücsökciripelést, illetve a kandalló ajtaja mögött a hasábokon táncoló tűz pattogását lehet hallani.

- Szia, apa – fogadja valamivel később Selena a hívást. – Igen, Demi le sem akarja venni rólam a szemeit. Anya hogy van? Hála az égnek – sóhajt. – Már attól tartottam, hogy – sóhajt ismét, mivel a kiszüremlő hangból ítélve Wyatt félbeszakítja. – Rendben, mikorra jöttök haza. Jó lett volna, ha már ma. Melyik kórházban vagytok? Rendben – sóhajt harmadjára is, miközben az arcán uralkodó aggodalmat megkönnyebbülés veszi át. – Akkor reggel. Köszönj el a nevemben is, kérlek – mosolyog. – Szia. Anya jól van – bámul a tűzbe. – Az orvosok reggelre ígértek válaszokat. Nem tudom, hogyan fogok így aludni – teszi hozzá majdnem öt perc hallgatás után.

- Itt is maradhatnál az éjszakára – emelkedik meg kissé Amanda álla, Demi felé fordított kérdő pillantással. – Bocsánat, amiért nevedben beszélek – süti le a szemeit.

- Ugyan már a számból vetted ki a szót – rázza a fejét Demi. – Mit szólsz, van kedved velünk tölteni az estét? Éjszakára pedig – vonja meg vállait, majd megütögeti a kanapé párnáját. – Van legalább olyan jó, mint az ágy, elhiheted. Amanda, hátul a csípődnél apró billenő gomb van – hajol előre kissé.

- Megvan.

- Nyomd meg.

A következő pillanatban sikkantva hanyatt találjuk magunkat a háttámlával együtt. A kanapé önmagában is széles és mély bútor, azonban a ledőlő háttámlával együtt szerény franciaággyá változik. Mivel a bútor mögött világosbarna, szintén mély, viszont alacsony polc helyezkedik el, a háttámla éppen síkban tudd ráfeküdni.

- Demi, neked ilyen is van? – hagyja abba Ashly a nevetést.

- Otthon is ilyen – mosolygok a plafonra.

- Ismételd csak meg – támaszkodik a könyökeire hirtelen és kapja felém a fejét.

- Ilyenen aludtál a legutóbb is – biccentem felé az arcomat. – Úgy csodálkozol rajta, mintha olyan szenzáció lenne a kihúzható kanapé – csiklandozom meg a felfelé eső oldalát.

- Na, már – neveti el magát. – Tudod, hogy az ilyesmit ketten játsszák – csiklandozz vissza. – Azon vagyok ennyire meglepődve, hogy két mozdulattal kis túlzással franciaágyat tudsz varázsolni belőle – vesz mély levegőt, amint képes abbahagyni a nevetést. – Most már nekem is kell – ragyognak gyönyörűen a kék szemei félrebiccentett feje miatt arcába hullott szőke hajtincsei mögül.

- Kanapé vagy franciaágy? – kuncog Amanda.

- Mindkettő.

- Selena, még zongorázol? – veszi le rólam Demi a gitárt, teszi a fejem fölé, majd fekszik rám félig-meddig.

- Villám témaváltás Demi módra – kapom az ajkaimhoz a kezemet.

- Na és akkor? Valakinek muszáj – puszil bele a nyakamba majd nyúl a bal kezemért.

- Lányok – köszörüli meg a torkát George. – Ha kellünk, tudjátok, hogy hol találtok.

- Rendben – néz fel Demi. – Jó éjszakát.

- Viszont – hajt fejet a két férfi. – Sziasztok.

- Nektek is.

- Még játszok, igen – bólint Selena, miután már nem hallani lépteiket. – Miért?

- Mi lenne, ha felmennénk a stúdióba? Ha nem csal az emlékezetem, az én kicsi szívem azt tervezgeti, hogy zenealapot kreál a közös számunkhoz.

- Gondoltam is rá, hogy holnap felcsavargok – merednek ki szemeim.

- Erről beszéltem – kacag. – Viszont szívem. A zongorához ragaszkodom – simogatja hasamat.

- Én sem gondoltam ám vaddisznó zenében – csókolom meg az ajkaimhoz emelt kezét. – Zongora, dobszó, cintányér, basszus gitár aláfestés, lágy elektromos gitárszóló és mindezek koronázásaként Demi.

- Vaddisznó zene – kacag. – Milyen szavakat használsz te lány?

- Menjünk – paskolja Ashly Amanda combjait oldalról majd áll fel utána. – Te csak hallgass – grimaszol, amikor róla Amandára, majd a vendégszoba ajtajára fordítom a szemeimet, majd vissza ráncokba ugró homlokkal.