- Lányok! Merre vagytok?

- Amanda elment kávét főzni – lép ki éppen Ashly a fürdőszobából öblítés követően. – Azt mondta, hogy elleste Nadine-tól a mesterséget.

- Ez csak kávéfőző – forgatom a szemeimet, miközben a konyha felé indulok.

- Én is ezt mondtam, mégis meggyűlik vele a baja – vonja meg vállait.

- Hallom ám! – zúg fel a gép kávédarálója.

- Jó ötlet a kávé. Legalább addig sem fázunk – lép hozzánk Demi végigsimítva mindkettőnk derekán.

- Miért van csukva a nappali ajtaja? – fordítja felém a fejét Ashly pislogva.

- Egész nap melletted voltam, ha emlékszel – vonom meg a vállaimat.

- Nem mondanám – ölti rám a nyelvét. – Ti tényleg megcsináltattátok azt a fotóból festmény dolgot, miről tegnap vacsoránál beszéltünk?

- Megcsináltuk volna? – pislog Demi.

- Ha ő mondja – ráncolom a homlokomat, miközben belépek a konyhába.

- Ezért pusmogtatok George-val mielőtt elindultunk volna autókat venni – emeli meg kissé az állát.

- Ártatlan vagyok – emeli maga elé kezeit a férfi.

- Mint a ma született fekete bárány – biccenti félre a fejét.

- Valahol az is ártatlan – vonja meg a vállait, közben lerakva a kínai ételt rejtő fehér zacskót az ebédlőasztalra.

- Valamiért deja vu érzésem van – lépek el Amanda mellet puszit csempészve az arcára, majd állok neki több mint fél tucat tányér kipakolásának.

- Miért? – fordul felém Amanda, amikor kirakom a halmot a pultra.

- Múlt szombaton indultunk – pakolok ki fehér bögréket, majd tolom a keze ügyébe. – Előző este az iskolából átmentünk Demihez és kínaival ünnepeltük meg, hogy visszakaptuk – pillantok hátra a vállam felett a lányra és Ashlyre. – Azt hiszem az volt életem leghosszabb két hete. Neked könnyű lesz, csak negyvenöt percet kell kibírnod, ha hiányzik – pillantok Amandára, aki ekkorra már a második gőzölgő bögrét csúsztatja arrébb. – De ha Demi megy el koncertezni, majdnem megveszek.

- Nem csak ő – lép közénk Demi, aprót csapva a csuklómra, amikor nyúlnék a tányér halomért, majd lép vele az asztalhoz. – Átkozott türelempróba volt. Amikor nem fellépésen voltam vagy arra készültem, Nadine járt a fejemben.

- Én pedig ugyanekkor majdnem szó szerint a tűzzel játszottam – biccenti félre a fejét Ashly. – Bármilyen témát hoztam fel neki, ami nem Demi volt vagy akár csak érintette a személyét, mindjárt átment sárkánykába.

- Vagyis? – kúszik vigyor Amanda ajkaira.

- A párnáit vagy a zsebkendős dobozt vágta hozzám, a tekintetével pedig pirítóst lehetett volna sütni – vonja meg a vállait szintén széles vigyorral.

- Mész a fenébe – ingatom a fejemet nevetve.

- Ettől még igazam van.

- Tudom, de akkor is – forgatom a szemeimet. – Ha nincsen mellettem vagy kéznél az internet, belezavarodtam volna. Sőt, ebbe bárki.

- Csak aki ennyire bele van bolondulva Demibe – jön Ashly is közelebb puszit nyomva az arcára.

Amanda a homlokát ráncolva indítja útjára a soron következő kávé darálását, majd az állam alá nyúlva maga felé fordítja a fejemet és alig hozzám érve csókot nyom az ajkaimra.

- Foglalkozzunk inkább az evéssel – mosolygok a kipirult lányra.

- Te kezdted – vet rám Ashly kihívó pillantást emelt szemöldöke alól, magához vonva Demit.

- A folytatáshoz viszont kissé sokan vagyunk – meresztem rá a szemeimet.

- A múlt éjszaka után egyébként is nyughass – biccenti előre a fejét Amanda. – Ha nem csal az emlékezetem, akkor egész hónapban ki kellene bírniuk az elemeknek.

- Hé! – vörösödik el Ashly félrekapva a fejét.

- Mit nem hallok? – ugrasztja meg Demi a szemöldökét egyik arcról a másikra nézve.

- Inkább segíts a pakolásban – pöckölöm meg Ashly orrát, majd kezdem szétpakolni a hosszú és széles asztalon a tányérokat, szalvétákkal, evőeszközökkel, szalvétákkal együtt.

- Amanda gyere, kérlek – emeli Demi a lányra a szemöldökét, miután az utolsó ételes doboz tartalmát is tányérra öntöttem.

- Helló, mindjárt a vacsora elején megszöktök? – vágja csípőre a kezeit Ashly, miután lepakolja a tányérok elé az utolsó gőzölgő kávésbögrét is.

- Ne haragudjon felség, néhány percet lopnánk csak a drága idejéből – hajol meg Demi.

Selenához és George-hoz hasonlóan alig bírom visszafojtani a kacagást.

- Túl sokat vagy a közelemben édesem.

- Nadine? Ugye ismét valami sus-mus megy a háttérben? – emeli rám Ashly a szemöldökét.

- Ezek szerint – vonom meg ismét a vállaimat. – Szerintem azt tervezik, hogy leitatnak kávéval, majd bevisznek a málnásba – ráncolom a homlokomat, mire George-ból és Barbarából is kirobban a kacagás.

- Nadine – köhécsel Selena. – Mit fognak szólni, ha éppen a nagy tervüket kotyogtad ki?

- Majdcsak megemésztik – ülök le az asztalhoz kuncogva.

- Hallgassatok. Na? Megtárgyaltátok? – engedi le az ajkától a bögréjét, amikor visszatérnek.

- Majd megtudod – ül le Demi mellém.

- Ha az úgy menne – kuncogok ismét. – Mind ismerjük Ashly híres türelmét.

- Ne szólj be az ünnepeltnek. A málnás után különösen – mutat rám ráncolt homlokkal.

- Nadine – nevet Demi.

- Később elmondom, elterelné a témát – kapom a kezemet az ajkaim elé. – Előünnepelt – ingatom Ashly felé az ujjamat.

- Az most mindegy – legyint le. – Demi?

- Ashly – pillant fel pislogva.

- Mondtam – vonom meg vállaim.

- Csend – villannak rám Ashly szemei.

- Előbb tüntesd el – mutat Demi csaknem vigyorogva Ashly tányérjára.

- Ne már – forgatja a szemeit a lány.

- Tudom, hogy vacsora után tervezted, de ne kínozzuk szegénykémet – ül le Amanda a másik asztalfőre a barátnője mellé.

- Jobb lenne inkább csak akkor elárulni, de ahogyan gondolod – ingatja a fejét Demi.

- Légy szíves kicsim – mocorog Ashly ültében. – Hogyan fogok így aludni?

- Milyen alvás te lány? – nevet röviden Amanda. – A hazaútról beszéltünk.

- Ezt a témát már kiveséztük nem? – pislog döbbenten. – Demi félt minket, ezért Damiant vagy George-ot kapjuk kísérőnek.

- Nem kapjuk – ingatja a fejét mosolyogva.

- Ugye nem baj kicsim? – fordul felém Demi arca. – Így mindkét fiú velünk jönne haza. A GMC miatt legfeljebb valaki visszajönne. Hadd legyen az Amanda ajándéka, hogy kettesben mennek haza.

- Támogatom.

- Komolyan? – kerekednek el Ashly szemei. – Imádlak titeket!

- Mit óhajt a hölgy? – mosolyog rám Demi a kínai ételek felé mutatva.

- Eddig bizonytalan voltam a tészta és krumpli között, de azt hiszem, inkább utóbbit választom. – Na és te mit szeretnél?

- Amit te.

- Tessék – nyújtja felém a krumplis tányért Selena, amikor felállok.

- Köszönöm. Mit szólna a szülinapos, ha az este folyamán felkirándulnánk az emeletre? – fordulok Ashly felé, közben azzal foglalkozva, hogy villával lekotorjak neki majd magamnak az ételből.

- Ennyi elég, köszönöm – érinti meg Demi a karomat.

- Szívem szerint mehetünk akár a vacsora után is – kapja fel a fejét ragyogó szemekkel. – Sőt – teszi le a villáját.

- Kicsim, egyél légy szíves – kocogtatja meg Amanda a villájával a lány tányérját.

- Oda is el fogunk jutni. Türelem – kuncog Demi, amikor Ashly nyögve forgatja a szemeit. – Előbb magadnak – ingatja a fejét, amikor visszatéve a krumplis majd nyakon ragadva a szezámmagos csirkés tányért, ismét készülnék neki szedni.

- Legyen úgy. De ne csinálj belőle rendszert. Szeretek gondoskodni rólad.

- Azt hittem, hogy azaz én dolgom – kotyogja közbe Ashly, félig teli szájjal.

- Lecsaptam kezedről a munkát – vonja meg a vállait Demi.

Éppen harapnék bele az első szezámmagos csirkémbe, amikor pityegve közbeszól a mobilom. A szemeimet forgatva teszem le a villámat majd előkotorva a mobilomat a dzsekim belső zsebéből, rosszalló pillantást vetek a képernyőre. Ahol ki is merednek, amint megnyitom a Kate-től kapott emailt. Mikorra megérkezik a második üzenet bocsánatkérések armadájával, már belém égett a kép.

- Nadine, minden rendben? – csámcsog Ashly.

- Persze – rakom alapállásba a készüléket megrázva a fejemet, majd rakom el. – Email Kate-től.

- Na és mi áll benne, ami ennyire nem tetszett?

- Olyasmit küldött, amit nem nekem akartam látni.

- Megnézhetem?

- Egyszer biztosan – vonom meg a vállaimat ismét ráfogva a villámra. – De hidd el, az nem ma lesz.

- Annyira rossz?

- Nem szívem, inkább fantáziadús, Amit és maradjunk ennyiben, nem nekem szánt.

- Azt hiszem, akkor tényleg nem akarjuk látni – kezd ismét enni Demi.

- Éppen elég baj, hogy én láttam – rágcsálom a csirke villán maradt másik felét.

Ashly pillantása a vacsora alatt egyre a nappali felé rebbent, Amanda pedig meg sem próbálta titkolni, hogy mennyire remekül szórakozik, amiért általában rosszalló szemöldökborzolást érdemelt ki.

- Ilyet sem látsz minden nap – ugrik ráncokba a homlokom, miközben Amandára nézek. – Ashly és a kínai kapcsolata általában hosszútávú – intek a lány tányérja felé.

- Mégis rekordidő alatt szakítottak – kapja Amanda kezét a vigyora elé.

- Inkább egyetek – forgatja Ashly a szemeit.

- Mint a búgócsiga – ingatom ismét a fejemet, miután lenyelem az utolsó falatot is.

- Hallgass – pattan fel az asztaltól. – Amióta hazajöttünk somolyogtok, nekem pedig már olyan az oldalam a kíváncsiságtól, mint valami hülye ementálinak.

- Szeretem az ementálit – kuncog Amanda.

- Én is. Nem arra gondoltam – kacsintok a köhécselő Selenára.

- Kétlem – borzolja a szemöldökét Ashly.

- George – áll fel Demi, majd megvárva, hogy kövessük, kimegy a helyiségből. – Azt hiszem eleget játszottunk a türelmetlenségével – pillant rám a nappali felé bandukolva.

- Talán – nézek végig Ashlyn, aki alig bírja tartani a sétatempót.

- Végig nálatok volt? – kerekednek el a szemei, mikor a nappali ajtóhoz érve George átadja Deminek a kulcsot.

- Nagyobb a meglepetés, ha mindenkinek az – kattan a zár Demi szavaival együtt.

- Igaz – mosolyog Amanda olyan kifejezéssel, hogy az magára vonzza a pillantásomat.

Fahéj illattal teli levegő fogad. Miután Demi jó néhány pillanatot várva felkapcsolja a világítást, a kandallóhoz legközelebb eső kanapén nagy, mélyvörös szalaggal átkötött fekete doboz tűnik elő, Ashlynek pedig megakad a lélegzete. Úgy pislog az ajándék mellett állva, mint aki nem mer hinni a szemeinek.

- Bontsd ki – öleli át futólag hátulról Amanda.

Amikor leveszi a tetejét, csillagokká változnak a szemei, ugyanis az, amit kiemel belőle, éppen az a gyönyörű, fekete, vörös és halványpiros rózsamintás ruha, amelyet tegnap viseltünk.

- Demi – kapja a felé a fejét, majd a ruhát visszaengedve hozzá rohan, és a nyakába veti magát. – Imádlak, tudd meg – neveti puszit nyomva arcára.

- Boldog születésnapot Ashly Elison.

- Ismételten isten éltessen Ashly – lépek hozzá valamivel később, ugyancsak puszit nyomva az arcára.

- Köszönöm Nadi – ölel magához.

- Maradj így kicsit, kérlek – lép a barátnője mögé Amanda. – Boldog születésnapot – zár össze a tarkója mögött viszonylag vékony ezüst nyakláncot, amin fél szívmedál lóg.

- Köszönöm – csókolja meg. – Olyan gyönyörű – tapogatja a medált. – Neked is van?

- Igen – nyitja ki a tenyerét Amanda.

Ashly mosolyogva veszi ki, majd mögé lépve a nyakába akasztja, miután Amanda felemelte tarkójáról a haját.

- Szeretlek – öleli át.

- Én is téged – biccenti félre és előre a fejét, hogy balra omló hajzuhatagának takarásában megcsókolhassa Ashlyt.

Ahogyan a többiek egymás után köszöntik fel a lányt, úgy válik a hangulat is emelkedettebbé.

- Álljatok egymás mellé – mutatja fel Barbara a kezében tartott fényképezőgépét, majd emeli a szeméhez, miután átölelik egymást.

- Szabad? – lépek a nőhöz valamivel később.

- Tessék.

- Mérd magadhoz a ruhát – emelem Ashlyre a szemöldökömet.

- Közös kép? – pillantok Demiről Amandára majd Selanára.

- Jó ötlet – derül fel Selena arca.

- Szívem, most te is – csalogat Demi mutató és hüvelykujjával valamivel később.

- Menj csak – veszi át Wyatt.

- Ez a legjobb születésnapom egész életemben – vándorolnak arcról arcra Ashly ragyogó szemei.

- Úgy gondolod? – fonja össze a kajait Demi sejtelmes mosolyt vetve Ashlyra, miközben feltárul az ajtó.

- Lányok – vékonyítja el a hangját Ashly. – Baj lenne, ha előre mennék?

- Menj csak – meresztem rá néhány pillanatra szemeimet.

- Hurrá – ragadja kézen Amandát.

- Mi? Hé!

- Tényleg, mint a búgócsiga – simogat meg Demi, amikor kilépünk a folyosóra.

- Tehát Ashly már csak ilyen. Jobban zsong a születésnapjain, mint átlagosan egész évben.

- Hallom ám! Anyu! – sikkant éppen, amikor nekivágunk a lépcsőnek.

Az élénk mogyoróbarna falakon fél méteres szünetekkel festmények vannak, természetről, modern felfogásról vagy antikvitásról. Ábrázolnak nevetve játszó gyermekeket. Lovagokat vértekben lovon vagy a legyőzött felett állva. Vannak vadászok puskával a kezeikben vagy a vállukra támasztva, természettel a hátterükben. Zsoldosok harci felszerelésekben, égő várossal mögöttük. A legtöbb viszont női témával foglalkozik, nem midig a valóságot ábrázolva. Fantasy festmények különböző korú és alkatú nőkről vagy lányokról változatos, letűnt századokat idéző ruhákban, esetleg felszerelésekben. Vékony lányok egyenes szálú, teltebbek göndör, kék vagy vörös hajjal, igéző borostyánszín szemekkel, változó arc, fül és szemformákkal. Akadnak absztrakt festmények, a melyek profilból ábrázolnak fekete-fehérben vagy tarka színekkel. Csábító aktok ágyon, kanapén, földön feküdve, lepedővel csak félig-meddig kitakart testekkel, rúzzsal az ajkaikon, cigarettával, véres késsel, narancsos itallal és jégkockával félig teli, kissé oldalra billentett pohárral a kézben. Fehérrel, kékkel, vörössel, narancssárgával megfestett portrék gyakran többféle árnyalattal. Fürdőruhában vagy meztelenül, különböző testhelyzetekben, narancssárga, vörös rózsaszirom szőnyegen heverve. Félig sötétségbe vesző, egyéb iránt visszafogott színekkel ábrázolt, vonásokat nélkülöző alakok szerepelnek tovább haladva magányosan vagy többed magával. Találkozok természet által benőtt várost bemutató műremekekkel is. Fenyő vagy lombhullató erdő vadjai közül rókákról, farkasokról, rőtvadakról szólókkal. Őszi, tarka levelű erdőkről, vízesésekről szólókkal, sőt, hó függöny mögött rejlő hegyoldalakkal is. Találok olyat is a többitől nagyobb méretben, amely azúrkék vizű tengert ábrázol, bézs tengerparttal és vitorlás hajókkal.

- Nem is tudtam, hogy ennyire szereted az ilyen témájú festményeket. – Az Arkansasi ház is tele van ilyesmikkel, de képgalériánk még nincs, ha jól tudom.

- Ami látva pillantásodat a jövőben változni fog – böki meg az arcomat Demi édesen mosolyogva.

- Nem is tudom, talán egyszer elmehetnénk valamelyik művészeti kiállításra – érintem az ujjamat az ajkaimhoz.

- Nadine! – jelenik meg Ashly a folyosó végén. – Gyere, megtaláltam magunkat!

- Ashly! – kacagja Amanda.

- Jól van, na – tűnik el a lány. – Imádom ezt a képet.

- Máris megtalálta volna? – pillant George-ra Demi.

- Nem. Az imént mentünk el a helyiség mellett – ingatja a fejét.

- Akkor mit találhatott? – vakarja meg a fejét.

- Hát ezt – mutat kinyújtott karral a túlsó falon lévő másfél méterszer másfél méteres festményre, amikor hatalmas helyiségbe lépünk.

A festmény azt a pillanatot ábrázolja, amikor az ágyamon hanyatt fekve és egymáshoz bújva pózolunk. A festmény alján gyöngybetűkkel: az első közös kép.

- Azt hiszem lebuktam – kúszik Demi arcára széles vigyor, amikor csak pislogni tudok rá. – Nem régen készült el. Otthonra szánom. Ha te is szeretnéd.

- Viccelsz? Kicsim, ez elképesztő, sőt tovább megyek, gyönyörű – meredek rá. – Hát persze, hogy szeretném.

- Át fogjuk rendezni a nappalit és hálószobánkat – fordul Demi George-hoz. – A vendégszobában még nincsenek festmények.

- Az előszobában is eltudnék képzelni ezt-azt – ütögetem ismét az ajkaimat elgondolkozó ráncokba gyűrődő homlokkal. – Mondjuk gőzölgő feketével teli csészét vagy éppen kávészemekkel megtöltött nyitott tetejű zsákot, sőt, mindjárt kávéültetvényt.

- Szólott a koffeinfüggőség – kapja a kezeit az ajkaihoz Ashly.

- A konyhához vezető folyosóra olyan festmény fog kerülni, amely téged ábrázol a kezeidben tálcával, amelyen pudingos palacsintapiramis van – villannak Ashlyre szemeim.

- Fogd be – ereszkednek meg a lány vállai, mire Demiből és Amandából kirobban a nevetés.

- Azt hiszem ez Nadine-t és Demit ábrázolja – hagyja abba nehezen a nevetést Amanda. – Jól el van találva ez a fehérrel-feketével és halvány vörössel megfestett Noir stílusú festmény.

- Azt szeretem.

A méterszer méteres festmény csípővonaltól felfelé ábrázol. A hajunkban vörös tincsek vannak, amik leszámítva az egy-egy kissé göndör tincsfonatot a halántékunknál, hátra vannak kötve. A szemeinkben halványpiros fény homálylik, az ajkainkon pedig élénk rúzs izzik. Ellentétes, egymás felé eső behajlítva és emelt kezeinkben parázsló cigarettát tartunk, amelyek vörös füsttel égnek. Sötétszürke, mély dekoltázsú estélyi ruháink második bőrként ölelik körbe az alakunkat.

- Szívem – fordulok csípőre vágott kezekkel Demi felé.

- Túlzásba estem?

- Ellenkezőleg, ezt is haza akarom vinni. – rázom meg a fejemet. – Sőt – emelem meg az ujjamat elkerekedő szemekkel. – A hálószobánk ékköve lesz.

- Rendben – nevet megkönnyebbülten. – Amanda, hozd, kérlek a barátnődet.

- Hé – neveti el magát Ashly is, amikor mögé lépve rácsap a fenekére majd a vállainál fogva tolni kezdi.

Ez a helyiség méretében jóval szolidabb az előzőnél. A konyha felett vagyunk, méghozzá ha az arányokat jól mérem fel, ugyanakkora helyiségben. Olyan élethűekre sikerültek, hogy nyugodt szívvel benézném festményeknek, ha nem ismerném az igazságot. Ott van az Ashlyről és Amandáról készült, jobb kéznél az étterem romantikus megvilágításával, mögöttük, kettejük feje között pedig a telihold fényével. Szomszédban a jobb kéz felé posztoló állványról a kettőnket ábrázoló néz vissza, amin mosolyogva a másikéhoz érintett vállakkal pózolunk. A szemeimet tovább emelve a harmadik műalkotásra, azzal a megfestett pillanattal találom szemben magamat, amikor Demivel koccintok a koktélos poharakkal. A következőn csak ő szerepel, ahogyan ráncolt homlokkal mered a kamerába, az ajkaitól leengedett pohárral és vastag barnásfehér bajusszal. Ez a négy állvány a helyiség túlsó végében az ablak két oldalán, valamint a másik kettő között foglal helyet, a többi pedig a két irányba eső falakon. Már-már ösztönösen fordulok a jobb oldali felé, ahol először az étterem parkolójában készített Noir festmény látható, amin négyen egymás mellett állva nézünk a kamerába. Az ezüstös holdat, az általa megvilágított aszfaltot, a közeli felhőket és a mögöttünk álló Charger fényszóróját leszámítva fekete-fehér, szürke, sötétkék, valamint halvány kékeszöld árnyalatokból épül fel. Tovább haladva a tengerparton készültek alapján született Noir festmények szerepelnek, amiken a holdfény mellett a homok bézs színe is megmutatkozik. A túlsó falon ugyanígy tengerparti festmények szerepelnek, viszont átlag színekkel, utcai ruhákban. Mindjárt arra villannak a szemeim, amely őt ábrázolja. A kissé felhős égről ezernyi csillag ragyog. Mivel a teliholdat éppen nem takarja ki semmi, az narancsos fényében tudd leragyogni, amelyet a kissé karamell árnyalatú tengerpart visszaragyog. Imádni való alakját az égi kettős fényglóriaként öleli körbe, kiemelve a mosolyát.

- Ez a valaha volt legjobb kép rólad – pillantok Demire. – Olyan aranyos vagy rajta.

- Vitathatatlan – bólogat szálló hajakkal Amanda, Selena és Ashly is.

- Édesek vagyok – pirul el Demi.

Következő kettőnket ábrázol, ahogyan egymással szemben állunk homlokainkat a másikénak támasztva. Szomszédjában ugyanez a felállás látható, csakhogy már csókolózunk. Miután kigyönyörködöm magamat, haladok tovább Amanda és Ashly festményeihez. Egymást ölelik, félig a másik felé fordulva nevetnek, miközben Ashly felmutat a holdra. A teliholdba szöveg van írva, amely alatt csókolóznak: az elsők.

- Nézd – mutat a szövegre Amanda féloldalas ölelésében tartva a meghatottan csillogó szemű barátnőjét. – Angyal vagy – fordul feje Demi felé.

- Igen szívem – nézek fel rá oldalra és hátra döntött fejjel, mivel ekkorra már hátulról tart az ölelésében. – Tudd meg, hogy szárnyakat és fényglóriát érdemelnél – nyomok puszit az ajkaira.

- Ne már csajok, azt sem tudom hová piruljak – fúrja a fejét a nyakamba.

- Hát ne a nyakamba – nevetek, mivel a lehelete csiklandozza a bőrömet.

- Na és akkor hova? – emeli fel a fejét, majd nyom hosszú puszit ugyanoda. – Vagy talán ide? – cuppan a következő az arcomon. – Esetleg – áll valamivel hátrébb, fordítja maga felé államat és csókol meg, ahogyan csak ő képes.

- Azt hiszem ide már jó lesz – nevetek ismét.

- Nadi – töri meg Ashly a rövid, érzelmektől pattogó csendet. – Ezeket is haza akarjuk vinni?

- Amiken mi szerepelünk mindenképpen. A rólatok szólókról ti döntötök.

- Szerencse, hogy mindkét tengerparti jelenetből kettő-kettő festmény van – falja Selena a műremekek látványát.

- Egyet értünk – helyesel Ashly. – Ahhoz mit szólnál, ha vinnél egyet a Noirból és a simából is? – pillant Amandára – Szerintem vigyük a nagyot is, de egyelőre maradjon kérdés, hogy kié lesz – mutat a éttermi festményóriásra.

- Arra gondoltam, hogy az ajándék lehetne anyának – biccentem oldalra a fejemet.

- Támogatom – kerekednek el Ashly szemei.

- Szintén jó ötletnek tartom – pillant rám Amanda.

- Te is angyal vagy édesem – bújik hozzám Demi, ismét megcsókolva a nyakamat.

- Már csak az a kérdés, hogyan viszitek haza ezt a sok festményt? – biccenti félre a fejét Selena.

- A furgonnal – fordul felé Demi. – GMC miatt amúgy is minimum két embernek kell majd visszajönnie.

- Demi, ha nem haragszotok, elbúcsúznánk – köszörüli meg a torkát Wyatt, amikor Barbara már a sokadik ásítást nyeli vissza.

- Egyáltalán nem, sőt, lassan azt hiszem mi is lepihenünk – ingatja fejét mosolyogva.

- Sziasztok, lányok – ölel magához Selena sorjában.

- Sziasztok – szajkózzuk. – Jó pihenést.

- Nektek is – megyünk ki utánuk a folyosóra, majd figyeljük, hogy a Julian család nyomukban George-val és Damiannal eltűnnek a lépcsőfordulóban.

- Hová tűnt? – kapkodja a fejét Amanda.

- Ashly? Ha tippelnem kellene – bökök az állammal a folyosó végi helyiség felé. – Várj – érintem meg a karját, amikor indulna. – Stúdió!

Még el sem hal a visszhang, máris ugráló szőke hajjal jelenik meg. Demi kacagását valószínűleg még az udvaron is hallani. Az este hátralévő részét a stúdiónézés után tussolással, nevetésekkel tűzdelt beszélgetéssel majd gitározással töltjük. Miután feltöltöttem Demi laptopjára majd elküldtem anyának a képeket, fel is hívtam. Később Amandával összefogott macerálás után Ashly is így tett a szüleivel.