Olyan partszakaszra kalauzolt, ahol Ashly elkészíthette a művészi fotóit a teliholddal, a csillagos éggel és a tajtékú tengerrel a háttérben. Mivel felhorkant a szél a levegő pedig időközben lehűlt, rövidre fogtuk az alkalmat. Újabb percekkel később pedig már a Lovato birtokra vezető bekötőútra fordulok. Annak ellenére, hogy az udvar sötétbe burkolódzik, murva a holdfényben szinte ragyog.

- Ez volt életem legjobb estéje – emeli Ashly az ajkaihoz a kezét ásítva, miközben leállítom a Charger motorját.

- Remélem, hogy nem vagy nagyon kiütve – kerülök a Charger mögé Demivel együtt.

- Ilyen este után? Tudd meg, hogy legalább éjfélig pörögni fogok – nyom puszit Amanda arcára, majd a hajába is átkarolva a derekát.

- Attól félek én is – nevek kissé bágyadtan, közben kiemelve a csomagtartóból George táskáját.

- Hé – vágja szabad kezét csípőre Ashly. – Nadine Rogers-nek sem kell ám bemutatni a késő estig tartó pörgést. Emlékezz csak vissza tavaly szilveszterre. Mai napig sírok, amiért nem adtál abból a kávés likőrből – biggyeszti le alsó ajkát.

- Menjetek fel, kérlek a nappaliba, mindjárt jövök – indul a garázsajtó felé Demi nevetve.

- A szilveszter erről szól nem? Az a likőr túl finom volt, én pedig szomjas – vonom meg a vállaimat, miután lecsukva a csomagtartó fedelét utánuk indulok lépcső felé.

- Én is szomjas voltam.

- Úgy érted nálatok arról szól a szilveszter, hogy részegen várjátok az újévet? – fordul Amanda Ashly felé, amikor felérünk a lépcsőn. – Érdekes, sosem ittam szilveszterkor.

- Tessék?

- Attól még, hogy szoktunk inni Ashly, nem az a szilveszter lényege – teszem a vállára a kezemet. – Inkább az ébrenlét.

- Jó-jó, Amanda nem csinált még magából kocsmarongyot és ezért minden tiszteletem – forgatja a szemeit. – De tényleg pohár koccintóst sem ittál meg soha?

- Micsodát? – lép be Amanda a nappaliba. – Újabb Ashly kifejezés?

- Igen – kutatok tapogatva a villanykapcsoló után. – Az ő nyelvén pezsgőt jelent.

- Mindegyiken azt jelenti Nadine. Au.

- Bocsánat – nevetek az ajkaim elé kapva a kezemet

- Ne bocsánatot kérj te lány, hanem szólj előtte – dörzsöli Ashly a szemeit.

- Még mindig nem tudok betelni a házzal – forog körbe Amanda, miután pislogva leengedte a kezét. – Annyira gyönyörű.

- Nem vitatom – lépek a kandallóhoz. – Pedig még nem is láttunk mindent – nézek vissza a vállam felett.

- A bűvös harmadik emelet – huppan le Ashly a négy darab kanapé egyikére, ami legközelebb van a kandallóhoz.

- Bizony – fordulok vissza a feltárt vasrámás üvegajtóhoz. – Személy szerint galéria érdekel a legjobban – keltek életre fahasábokon éhes lángokat a kandallón talált gázgyújtóval.

- Meg vagyok döbbenve – érkezik Demi nevetése kopogó léptekkel kísérve. – Jobban, mint a stúdió?

- Szoros a verseny.

- Sziasztok – int Selena, amikor Demi mellett belép a helyiségbe. – Már nem is tudom hányszor jártam itt, de még mindig lenyűgöz.

Vigyorogva Amandára mutatok, majd kanapén fejét hátradöntve, csukott szemmel ülő Ashlyre.

- Nem tudom, miről beszél – vonja meg Amanda vállait.

- Én sem és ne vigyorogj – motyogja Ashly. – Tegnap te is olyan voltál, mint a kisgyerek a játékboltban.

- Megbocsátasz ugye? Átöltözünk – fordul Demi Selenához.

- Ennél kényelmesebb nincs – ingatja fejét Ashly.

- Azért csak gyere.

- Menjetek előre nyugodtan – emeli fel félig a kezét.

- Ennyit arról, hogy éjfélig fogsz pörögni – ingatom a fejemet. – Gyere Am, úgy tűnik, ezúttal hárman leszünk.

- Amúgy is lenne, amit meg szeretnék veled beszélni – fordul felém Amanda feje.

- Hé – kapja fel Ashly fejét.

- Csatlakozz, ha kíváncsi vagy – akasztja Amanda behajlított kezét a könyék hajlatomba.

- Ez szemétség volt – csukja be a hálószoba ajtaját.

- Nem szemétség az igazsággal kirobbantani a tűz elől – csókolja meg Amanda.

- Nem, csak – pirul ki Ashly félbeharapva a mondatot, néhány pillanatig rajtam tartva, majd elkapva a szemeit.

- Jó ég – emelem a szemeimet az arcaikról a plafonra. – Ma mindenkinek én tetszem?

- Van ez így szívem, ha egyszer gyönyörű vagy – kuncog ki Demi a gardróbból.

- Hát te is lányom Demetria – fordulok törzsből arrafelé.

- Na! Mit követtem el? – bukkan fel a felsőteste az ajtókeret mögül. – Csodálkozom, hogy egyáltalán eddig kibírták. Nyilvánvaló, hogy mi lesz ennek a vége.

- Ha te mondod – vonom meg a vállaimat, majd elkezdem kiengedni derékrésznél a cipzárt rejtő kis patenteket, amik azt a hatást keltik, hogy ruha egybeszabású. – Amanda, van valami terved is holnapra, vagy bízzuk magunkat Selenára? – kezdem letornásztatni a csípőmön a szoknyát.

- Hallgassuk meg előbb, hogy mire gondolt.

- Szerintem világot akar látni – lép Ashly kuncogva Amanda mögé, és kezdi kiengedni a patentokat, majd cipzárt is.

- Ashly...

- Ha már te nem teszed – nyom csókot az elvörösödött lány ajkaira, majd átöleli a derekát.

- Ashly – kuncogok, miután leengedem és úgy-ahogy összehajtogatva az ágyra teszem a ruha felső részét. – Inkább kezdj vetkőzni te is. Kicsim, minden rendben? – indulok a gardrób irányába. – Demi! – vetem magam a földön, összegyűrt estélyi ruhája mellett a térdeit felhúzva és átölelve ülő lányhoz. – Mi a baj?

- Charlotte meghalt – csuklik el sírástól a hangja, így a másik oldalán heverő mobiljára bök. – Neki köszönhetem, hogy itt tartok – vesz mély levegőt.

- Szívem ez szörnyű – mászom közelebb hozzá és ölelem magamhoz. – Részvétem.

- Köszönöm – dől a vállamnak.

- Lányok – jelenik meg Ashly kisimuló vonásokkal, amint megpillantja Demi könnyeit. – Jó ég, mi történt?

- Később – simogatom meg Demi hátát. – Tessék – állok fel, majd magamhoz véve két fekete pólót és macskanadrágot a polcról, átadom neki. – Jobban vagy? – pillantok Demire, miközben újabb ruhákat veszek el.

- Nem mondanám, de igazad van, össze kell szednem magamat – fogja meg a lenyújtott kezemet.

- Bocsánat – érintem meg a karját sóhajtva, a mikor felállva átveszi a ruhadarabokat és kifelé indul. – Látom, hogy mennyire fáj, mégsem hagyom, hogy...

- Szívem. Mondom, hogy igazad van. Nem eshetek szét – illeszti ajkaimra a mutatóujját.

- Ha szükséged van valamire, vagy fel akarsz hívni valakit – érintem meg csípőjét, a mikor kilépünk a hálószobába, ahol a lányok már felöltözve várakoznak az ágyon. – Tessék – nyújtom felé a mobilját.

- Ismét csak igazad van – veszi át, viszont néhány pillanatig nem tesz mást, mint a sötét képernyőt bámulja. – Bocsássatok meg – pillant Amandára és Ashlyre.

- Nadine – fordul felém Amanda ráncokba szaladó homlokkal, a mikor kattan mögötte az ajtó. – Mi történt?

- Megtudta, hogy Charlotte meghalt. Azt mondta róla, hogy nem tarthatna ma itt, ha ő nincs.

- Fenébe – suttogja Ashly.

- Úgy van – kezdek öltözni. – Láttátok, hogy mennyire igyekszik erősnek mutatni magát, de...

- Tudom – sóhajt Amanda. – Ideig-óráig így valamivel könnyebb.

- Igen – nézek a szemeikbe, miután magamra húztam a pólót is.

- Gyertek – áll fel Ashly megpaskolva Amanda combját. – A telefonbeszélgetés sem fog jót tenni lelki állapotának.

- Igaz – nyitom ki a hálószoba ajtaját.

Az egyik fotelben találok rá, ahogy fél lábát felhúzva és térdét átölelve, könnyben ázó szemekkel, remegő hangon beszél valakivel. Selena a közelében ül a kanapén. Amint észrevesz, feláll és a tekintetével jelezve a folyosó felé indul.

- Figyeljetek rá – fordulok Ashly felé.

- Persze – biccent ezúttal Amanda.

- Sosem láttam ennyire kiborulva – csavargatja Selana a szőke haját a konyha felé vezető folyosó falának dőlve, miközben kék szemeit a plafonnak szegezi. – Mi történt?

- Mond neked bármit a Charlotte név?

- Demi jó barátja, sőt, azt hiszem a legrégibb – kerekednek el szemei. – Történt vele valami?

- Meghalt.

- Basszus – sóhajt és fújtat egyszerre. – Olyasmi lehet neki, mintha kitépnék az egyik karját. Borzasztó.

- Vigyünk neki inni – indulok a konyha felé.

- Jó ötlet.

- Szívem! – üti meg a füleimet a kis híján elcsukló, fájdalommal teli hangja, amikor éppen csak elérjük a helyiséget.

- A konyhában! – indulok vissza.

Folyosó felénél találkozok vele és az utána siető lányokkal. Alig lassítva veti magát a nyakamba.

- Semmi baj kicsim, itt vagyok – simogatom a zokogó lány hátát és haját.

- Annyira fáj Nadine – sírja füleimbe. – Igazságtalan, hogy mindig a jó emberek halnak meg.

- Tudom kicsim – bontakozok ki az ölelésből éppen csak arra az időre, míg csókot nyomok az ajkaira. – Megértem – ölelem meg ismét.

- Részvétem – érinti meg Selena a vállát, amikor valamivel később bekísérem a konyhába.

- Köszönöm.

- Tessék – adok a kezébe pohár vizet, amit fel is kortyol.

- Köszönöm szívem. Jól jött.

- Mi is hadd fejezzük ki együttérzésünket – lép hozzánk Amanda és Ashly.

- Köszönöm nektek is – mosolyog rájuk könnyes szemekkel Demi.

- Mi lenne, ha elmennél aludni? – kerülök elé. – Nem akarlak kihagyni semmiből, de talán az lenne a legjobb, ha pihennél.

- Tényleg így gondolod?

- Nem – fogom közre az arcát és kezdem hüvelykujjaimmal simogatni. – Azt akarom, hogy maradj mellettünk. De azt még jobban, hogy jobban legyél. Kicsim – ölelem magamhoz elnyújtva a szót.

- Tudom – öleli át nyakam. – Rendben. Azt hiszem forró fürdő jót fog tenni előtte. Utána viszont mindenképpen rátok akarok majd nézni.

- Ne menjek veled?

- Ne, maradj csak a csajokkal – simogatja meg a hajamat. – Kalapáljátok össze a holnapi útitervet. Legfeljebb később beszámolsz róla – tér vissza valamennyi az ismerős Demiből. – Ne haragudj – fordul feje Selena felé.

- Nincs miért. Én sem akarok mást, mint a barátnőd.

- Hé – érinti meg Selena a karomat, felrázva a révületemből, amely során már-már dörejekként élem meg lépéseit. – Szerencsés, hogy vagy neki.

- Néha fordítva érzem igaznak. Kértek valamit enni vagy inni?

- Nem köszönöm – rázza meg fejét.

- Még én sem vagyok éhes – tesz ugyanígy Ashly.

- Furcsa is lenne – vonja meg vállait Amanda.

- Akkor gyertek – indulok a folyosón. –Amanda – fordulok hozzá valamivel később, már nappaliban állva.

- Nadine?

- A hálószobában azt mondtad, hogy előbb Seleanát hallgassuk meg, de előbb a tiédet szeretném meghallgatni.

- Biztos? – pillant a lány Selanára.

- Persze, igaza van, kezd csak te – biccent a lány.

- Rendben. Az erős túlzás, hogy ötlet, inkább csak elképzelés – huppan le a barátnője mellé a kandalló előtti kanapéra, hozzá is bújva. – Céltalan autózásra, amolyan tájnézésre gondoltam. Megyünk, amerre jónak látjuk. Viszont azt mondtad tudsz szóba jöhető helyeket, tehát lehetne inkább túra is – néz ismét Selenára.

- Úgy van, elvezethetlek titeket az ilyenkor legszebbekre – biccent a lány.

- Na és hogyan csináljuk? Kezdjük Santa Barbarában, vagy menjünk egyből a hegyre?

- Előbbire szavaznék – emeli fel a kezét Ashly.

- Felnézhetnénk, mondjuk a Mission Canyonba. Az a környék kifejezetten túrázós terep – néz rám Selena. – De nem mindenhová lehet eljutni kocsival. Utána a Skofield Parkot mutathatnám meg talán. Autóút kanyarog végig a környező néhány száz méteres hegyek között. Minél feljebb mész, annál szebb lesz a kilátás. Onnan irány a Cachuma Lake tó Santa Barbara és Santa Ynez között. Elképesztő milyen gyönyörű. Tiszta víz, friss levegő és olyan békesség, mint sehol máshol.

- Akkor máris összeállt az útiterv – csapok a combjaimra.

- Kíváncsi vagyok, hogy Demi mit fog szólni – ül le Selena a kanapé másik felére.

- Később elmondom neki – huppanok le az üres helyre Amanda mellé. – Most aludnia kell.

- Igazad van. Ne haragudj – nyom el ásítást.

- Semmi gond. Későre jár – merednek ki a szemeim, a mikor karórám számlapjára pillantok.

- Mennyire? – motyogja Ashly.

- Negyed tizenegy – pislogok továbbra is.

Selena ismét ásít, ezúttal akkorát, hogy belereccsen az állkapcsa.

- Nyugodtan menj aludni ha, szeretnél.

- Tényleg nem lenne baj? Szeretnék elköszönni Demitől.

- Hidd el, nem fog megharagudni. Amúgy sem fog egyhamar előkerülni – pillantok végül a keresztfolyosó felé. – Ha valami felzaklatja, akár egész órát is képes ázni – dőlök hátra sóhajtva. – A forró víz nem csak felfrissít, de kitisztítja a gondolataidat is. Apa elvesztése után annyi időt töltöttem zuhany alatt, hogy anya már azzal fenyegetett, ki kell, fizessem a számlát.

- Sajnálom – érinti meg a kezemet Selena.

- Köszönöm. Már jól vagyok. Demi és Ashly segítettek túl lennem rajta. Nem vagyok hajlandó én sem beérni kevesebbel, mint mellette lenni a bajban – fordítom felé a hátra döntött fejemet.

- Csak ismételni tudom magam, szerencsés, amiért vagy neki. Holnap találkozunk – áll fel Selena. – Üdvözlöm, és kérlek, kérj tőle a nevemben.

- Rendben – emelem fel a fejemet. – Majd szólunk, hogy mikor indulunk.

- Rendben, sziasztok.

- Szia.

- Lehet, mégis be kellene menned hozzá? – néz rám Amanda percekkel később.

- Ilyenkor jobb békén hagyni – rázom meg a fejemet. – Amikor én voltam szétesve azt tanultam meg, hogy első és legnehezebb feladat magadban rendet tenni. Csakis akkor tudd más segíteni megbirkóznod a fájó érzésekkel, ha készen állsz elfogadni.

- Ezt is Demi tanította?

- Nem, barátnőd a tettes – fordítom felé a fejemet kiszakadva révületemből és rádöbbenve, hogy nem hosszú pillanatok, hanem percek óta bámulom már a kandallót. – Ashlynek köszönhetem, hogy nem zakkantam bele a fájdalomba – kuncogok, ami azonban ásításba torkollik. – Ehhez jött hozzá később Demi támogatása – jelenik meg az arcomon nosztalgikus mosoly. – Ha Ashly nem tölti velem szinte minden szabad idejét, nem hogy sírást abbahagyni, valószínűleg aludni sem tudtam volna.

- Voltál olyan jó barát, hogy vele is aludtál? – puszilja meg Amanda Ashlyt.

- Pontosan, mint az élő plüssmackó.

- Akinek végig kellet néznie, hogy szinte minden este álomba sírod magadat – fordítja el Ashly Amanda vállait, hogy a nyaka alatt átkarolva ölébe fektesse.

- Ekkor szeretett beléd?

- Nem egészen – mosolygok Amandára. – Ez hónapokkal a Sacramentoi osztálykirándulás után történt. Jó ideje beszélgetünk már akkorra Demivel, de csak Facebookon. Azt az egyetlen alkalmat leszámítva nem ismertük egymást személyesen.

- Tudod, szívem az a bizonyos nyolcadikos Sacramentoi osztálykirándulás már öt éve történt – cirógatja Ashly a barátnője arcát. – Demi két éve költözött a városunk közelébe.

- Vagyis, már két éve vagytok együtt? – szalad ráncokba a lány homloka.

- Két éve kezdtünk el találkozgatni. Holnap lesz másfél hónapja, hogy kimondva a másik előtt összejöttünk – bukkan fel Demi a nappali bejáratában.

- Amanda – kopogtatja meg finoman Ashly lány homlokát valamivel később. – Ébren vagy még?

- Mm.

- Olyan édes – mosolyog rám.

- Segítek bevinni? – pislogok Ashlyre, majd mutatok a nappali túl oldalából nyíló vendégszoba ajtajára.

- Nem muszáj – nyitja ki pislogva szemei Amanda. – Ha csak nem akarsz ott maradni.

Ashly szemöldöke ugyan homloka közepére ugrik, pillantása azonban egészen mást mond. Mire az én homlokom szalad ráncokba.

- Majd máskor – simítok végig Amanda arcán. – Most Demi mellett van a helyem.

- Erről akartam is beszélni veled kicsim – köszörüli meg a torkát Demi. – Menj velük.

- Demi – ráncolom még inkább a homlokomat. – Rendben, tetszem nekik, az viszont teljesen más – intek a vendégszoba ajtaja felé.

- Tudom szívem, de ma éjszaka azt hiszem, inkább egyedül szeretnék lenni.

- Tessék? Édesem – kerekednek ki a szemeim. – Tiszteletben tartom, amit szeretnél, viszont nem hiszem, hogy jó ötlet.

- Talán – rázza meg a fejét. – Viszont nem akarok fájdalmat okozni azzal, hogy látod, kell, az enyémet.

- Te fájdalmad az enyém is, hiszen tudod – rázom meg ezúttal én olyan hevesen a fejemet, hogy fekete hajam úszik a levegőben.

- Nadine. Add meg ezt az éjszakát, kérlek – suttogja milliméterekre az arcomtól.

- Ha tényleg ezt szeretnéd – sóhajtok. – Éppen ma éjszaka ne fogjam a kezed?

- Ne haragudj – simít végig az arcomon, amin könnycseppek gördülnek le. – El nem mondhatom, mennyire fáj, hogy így kell, lássalak. Életem hátra lévő éjszakáit mind veled akarom tölteni – simogatja ezúttal hüvelykjével az arcomat. – Ez viszont a gyászé lesz. Téged idézve: „Üssön agyon a villám, ha feltépem sebeidet" – jelenik meg az arcán halvány mosoly.

- Nem is így mondtam – nevetek bele a rövid csókba. – Szeretlek Demetria Devonne Lovato.

- Én is szeretlek Nadine Rogers. Viszont csak Demi, különben harapok – puszilja meg az orrom.

- Rendben – kuncogok, mielőtt hozzám hasonlóan könnyektől barázdált arccal kibontakozna az ölelésből, majd intve nekivágna a gyengébb fényre állított plafonlámpáknak köszönhetően félhomályban hagyott folyosónak.

- Tudom, hogy mennyire segíteni akarsz neki – ölel át hátulról Ashly, a kezeit nem a hasamon fűzve össze, hanem lenyúlva megfogja az enyémeket. – De te is megmondtad, ilyenkor jobb békén hagyni.

- De zuhanyzásra gondoltam, nem arra, hogy kizár a hálószobánkból – hajtom le fejem.

- Nem zár ki, megkímél – fordít maga felé. – Nem láttad magad milyen voltál összetörve – nyúl az állam alá. – Ne hibáztasd, amiért nem akarja, hogy úgy lásd. Szívem, gondolj inkább arra, hogy mi csúszott ki az ajkain – illeszti ujját ajkamra, éppen ahogy Deminek szokása.

- Miről beszélsz?

Nevetve puszinál rövidebb csókot nyom az ajkaimra, majd kézen fogva Amandát, elindul a vendégszoba felé.

- Gyere és megtudod.