Közel fél három van már, amikor beindítom a Charger motorját. Apró és hűvös csalódott érzés jár át, amikor arra gondolok, hogy nem én vezettem idefele jövet. Mindig ez van, amikor utasként ülök a saját autómban. A bűntudat utólag száll meg, vékony hangon suttogva, hogy megcsaltam a Chargert. Rosszabb hangulatomban apa emlékét árultam el. Elgurulok az udvar közepéig, ahol széles vigyorral nézem, ahogy a Road Runner kuruttyoló motorral a közelünkbe hajt, közben pedig magamban izgatottan ugrálok.

- Mint kisgyermek, aki végignézi, hogyan készül kedvenc csokoládéja – tart szemmel Ashly a visszapillantón keresztül ugyancsak vigyorogva.

„Éppen te beszélsz?"

- Fogd be – öltöm a nyelvemet a tükörre.

Wyatt felemeli a kezében tartott apró tárgyat, mire a fekete kovácsoltvas kapu oldalra kezd siklani. Damian jelzésére kihajtok a kőzúzalékkal felszórt udvarból. Az út kétsávos és széles, enyhe ívben fordul. A szikrázóan kék égen mostanra valamivel több felhő úszik, a közülük ragyogó napfény pedig olyan kellemesen melengeti az arcomat, hogy a jó érzéstől szinte nevetni lenne kedvem. Alig negyed órája haladunk, amikor Demi jobb kéznek eső parkoló felé mutat. Három bejárata és két sor felfestése van a járdaszegélyek előtt, amelyekbe pálmák vannak ültetve.

- Ilyen közel lenne házadhoz? – érkezik Ashly felől ruhasusogás.

- A számból vetted ki a szót – állítom le a motort.

- Szokás szerint – vonom meg a vállaimat, míg az ajkaimon mosoly fut át.

- A partszakasz elnyúlik hozzánk is, viszont az inkább sziklákkal, kagylókkal és tengeri csigaházakkal van tele – fordítja felém Demi a fejét.

- Azt mondtad, hogy tengeri csigákkal? – szívja be Amanda a levegőt, miközben felőle is ruhasusogás érkezik.

- Akad köztük néha kagyló és tengeri csillag is – csukja be az utas felőli ajtót édesen mosolyogva. – A szerpentinről visz le oda lépcső.

- Holnap az első dolgom lesz elcsavarogni arra – csapja össze a tenyereit ragyogó arccal Amanda. – Mit szól szívem, tengerparti séta? – néz Ashlyra.

- Imádom az ötletet – lelkesül fel kipirulva, élénken csillogó szemekkel.

- Jól hallottam? Mentek Demi kagylókat és tengeri csigákat gyűjteni? – kattan mögöttem a sofőr felőli ajtó.

- Nadine, ismét rólam nevezel el valamit? – nevet Demi.

- Természetesen – sétálok a parkolóhely előtt húzódó járdasziget túl oldalán lévő korláthoz, ahonnan szabad kilátás nyílik a partszakaszra.

- Mi az, hogy ismét? – néz rám Amanda emelt jobb szemöldökkel, mielőtt a Charger mellett a motorját ekkor leállító Plymouth felé fordulna.

- Lovato birtok – mutatok az érkezésünk irányába, élvezve a közben hajamba kapó lágy tengeri szelet. – Demi part és kagylók, vagy a kedvencem, Demi szerelem – fordul ismét a kezem ezúttal Santa Barbara felé. – A hajnali órákban bőven volt benne részünk – puszilom meg imádattal az arcát égnek emelő lányt. – Hoppá! – kapom fel az államat kimeredő szemekkel, majd megpördülve visszasietek a Chargerhez. – Meg is van a dalod címe! – szólok vissza a vállaim felett.

- Kicsim – jön utánam a többiekkel együtt, amikor tollat kerítek elő a kesztyűtartóból. – Mit csinálsz? Nem mondod, hogy elhoztad otthonról?

- Pedig de – csukom vissza a kesztyűtartót, majd kulcsra az ajtót. – Megmondtam, hogy muszáj megzenésíteni – lobogtatom a papírlapot. – Nem hallod, szinte könyörög, hogy valaki végre írjon neki zenei alapot – csapom le a géptetőre, majd írom le a dalcímet. – Én pedig ezt fogom tenni. Ismersz már annyira, hogy tudd, úgy sem nyugszom, amíg nem fújja fejből legalább tucat ember. Téged is ideértve – nézek fel Amandára.

- Igen édesem. Tudom – kacag Demi.

- Megnézhetem? – lép mellém Amanda.

- Amennyiben meg tudod kaparintani – kuncog Demi.

- Szia, kiscsaj Elolvashatom ugye? – lép hozzám Ashly megsimogatva a hátamat.

- Ha szépen kéred – mosolygok fel rá.

- Vedd úgy, hogy megtörtént – ölti rám a nyelvét, miközben elcseni.

- Demi. Alig találom a szavakat – kap levegőért Amanda valamivel később, miután Ashly átadta neki.

- Gyönyörű – fordul Ashly a lányhoz.

- Úgy bizony – bólogatok.

- Felolvashatom? – emeli Amanda a szemöldökét Demire.

- Nyugodtan – biccent a lány, miközben elsüllyesztem a kis táskámba a tollat, majd Demi mellé lépve átölelem a derekát:

Lehetek hálás, amiért elengedted a kezem,
Vagy zokogva a fejem falba is verhetem,
Miért tetted, mindenem neked adtam,
Vége a fájdalomnak, amit szeretni akartam.

Köszönöm neked a végtelen könnyeket,
Mert ráébresztettél, így tovább nem mehet,
Engedem a szélnek, vigye, ami egész nem lehet,
Álmodj helyette inkább te is újabb terveket.

Én vagyok fordítva bekötve talán,
De nem okollak semmiért már,
Hálás vagyok, amiért élhettem az életed;
Parázsviták mellett a ritka, szép perceket.

Amikor darabokra törtél oda tértünk le,
Ahonnét vérző szívvel visszatérni nem lehet,
Nem akartam, mégis fájdalmat suttogtál,
Hallanom kellett, nem számít utána mi várt.

Elsírtad az utolsó szavaid oly' nagy nehezen:
Hiába szeretsz, most már muszáj engedned,
Elég a félelemből, így csak fájdalom, ami vár,
Búcsúnkat tovább odázni feleslegessé vált.

Nem törődők az égető patakokkal bőrömön,
Ezeket a sorokat lelkemen végig kell őrölnöm,
Nem engedhetem, érdekeljen, hiába tudom,
Hogy közben a szívem kacagva ássa sírom.

Mit vársz még, tiéd volt a holnapom,
nincsen mit mondanom, minden a papíron,
Mind kifogás csak és csalódás lenne csupán,
bocsátsd meg a titkaim miatti csalódást.

Csípi nyelvem, de már olyannyira régen,
Magamban tartanom értelmét többé nem érzem:
Nem te voltál az, bárhogy fáj is hallanod,
Aki beragyogja éjjelem és nappalom.

Tudtam, hogy idővel jönni fog majd más,
A szív akarata ellen nem lehet lázadás,
Csak azt nem egyedül, hogy ki majd vajon,
Vagy hogy mellette is ugyanazt akarom?

Csakhogy meglátva őt olyan érzés fogott el,
Mintha angyalt látnék ragyogó fehérben,
Mosolyogva indult felém és egyetlen pillanat,
Összetört a szürke utca kép a szépsége alatt.

Szemei csillogtak akár ezer csillag,
Körülötte a napfény aranyglóriája,
Elém lépett és rögtön tudtam,
Szívem végig repedve megtört a jég alatt.

A felismerés már akkor mélyen belém mart,
Ő az, aki a szívemben ismét mindent felkavar,
Amint pillantásaink találkoztak felhorkant,
Amiből úgy hittem, semmi nem maradt.

Nem hagyott békén a gondolat,
Nélküle éljem tovább világom,
Arcát úgy láttam, akár az örök álom
Nem ismerem, mégis csak rá vágytam.

- Demetria Devonne Lovato, erre az a kifejezés, hogy gyönyörű, már nem elég – vágja csípőre a kezeit Barbara, amikor könnyes szemekkel befejezi.

- Rengeteg szép dalt írtál már, de vitán felül erre lehetsz a legbüszkébb. – törölgeti Amanda szemeit.

- Többszörösen is vitán felül – bólogatok hevesen ismét, Demi derekán zongorázva az ujjaimmal.

- Ez a megismerkedésetekről szól? – nyújt zsebkendőt Ashly Amandának.

- Részben igen – bólint a lány.

- Megmondtam, Demi szerelem – nyomok puszit a lány arcára.

- Igaz érzések – puszil meg.