Jázmin

Már lassan egy hét telt el azóta, hogy megismerkedtem Andrissal. Szoktunk néha telefonálni meg találkozgatni, de ennyi történt csak. A mai nap épp a virágboltban voltam, mert egy esküvőre rendeltek mennyasszonyi csokrot, amiben vörös rózsáknak kellett lennie és egy halvány rózsaszín masnival kellett átkötni és ugyanilyen stílusú virágok kellettek a jegyespár kocsijára. A végeredmény hihetetlenül szép lett szerintem. Az ajtó feletti csengő csilingelésére kaptam fel a fejem. - Jónapot, miben segíthetek? - fordultam a vevő felé, azonban meglepetten néztem az előttem álló Andrisra. - Szeretnék kérni egy virágcsokrot. Mit ajánlanál? - támaszkodott a pultra. - Attól függ, hogy milyen alkalomra kell, mert minden alkalomnak megvan a maga csokra - magyaráztam. - Randira kell - mosolyodott el. A szívem, mintha megrepedt volna, ahogy kiejtette ezt a szót. - Oké. Első randi?
- Igen, de ennek mi köze van a csokorhoz? - ráncolta a szemöldökét.
- Azért, mert első randira nem illik rögtön vörös rózsával előállni, mert az a szerelem jele. De első randira tudom ajánlani a fréziát, tulipánt és a liliomot.
- Neked ezek közül melyik tetszene?
- Frézia és tulipán vegyítve.
- Akkor egy olyat szeretnék kérni - vette elő a tárcáját. - Hány szál legyen?
- Hét. Négy frézia és három tulipán - válaszolta, mire én elkezdtem csinálni a csokrot. Amint kész lett Andris kifizette, én pedig odaadtam neki a csokrot. - És mikor lesz a randid?
- Napnyugtakor, mert akkor igazán szép a város.
- Ez igaz - értettem egyet. - Majd még találkozunk - kacsintott rám, majd elhagyta az üzletet. - Mennyire szerencsés az a lány, akit randira hívott - sóhajtottam, majd fogadtam a következő vendéget, aki az esküvői csokrokért jött.

🌹🌹🌹

Félórával később, mikor végeztem a virágboltban elindultam haza. A gondolataimba merülve mentem, amikor valakibe beleütköztem. Felnéztem az illetőre és Andrissal találtam szembe magam. - Te meg mit csinálsz itt? Nem a randin kéne lenned?
- De, csak vártam a lányra.
- Ó, értem. Akkor nem is zavarok - kerültem volna ki, de elém állt.
- Valamit elfelejtettem mondani - nézett rám komolyan Andris.
- Mit?
- Te vagy az a lány, akit randira viszek! - mosolyodott el, mire nekem időbe telt, míg felfogtam, hogy mit is mondott. - Mi?! - döbbentem meg, mire odaadta nekem a csokrot, amit alig fél órája csináltam. - Ezt nem hiszem el, hogy magamnak csináltam - nevettem zavartan, miközben a könnyeim folyni kezdtek. - Ne sírj, mert akkor én is sírok - törölte le az arcomról a könnyemet, mire elnevettem magam. - Miért nem szóltál?
- Mi lett volna abban az érdekes? Merre szeretnél menni?
- Nekem mindegy, amerre szeretnél - mosolyogtam fel rá. - Rendben, akkor mutatok neked egy jó helyet - kacsintott rám, majd megfogta a kezem és így sétáltunk egymás mellett. A gyomrom liftezni kezdett az érintésétől. Olyan húsz perccel később a Budai várhoz mentünk fel, ahonnan szép kilátás nyílt a pesti oldalra. A naplemente narancssárgára színezte a Parlamentet és a Dunát is.
- Utoljára hét évesen voltam itt apával - suttogtam elcsukló hangon. Mindig mikor eszembe jut, hogy mit is tett, elszorul a szívem és ami addig volt életkedvem és boldogságom egy pillanat alatt elszívódik, mintha egy dementor csapolna le lelkileg.
- Tényleg? Utána miért nem jöttetek?
- Azt... azt hosszú lenne elmesélni - hajtottam le a fejem. Egyedül anya és Adél tudják, hogy mi történt pontosan. Részben amiatt döntöttem el, hogy pszichológus leszek. - Ha nem akarod, akkor nem kell elmesélned! Majd, ha úgy érzed, akkor elmondod - ölelt át, mire én bólintottam és éreztem, kibuggyan egy könnycsepp és végig folyik az arcomon. Miután elengedett tovább mentünk. A randi egész jól sikerült. Legalábbis jól éreztem magam Andrissal. Hazakísért, majd a kapualjban elbúcsúzott tőlem.
- Aludj jól, Jázmin - simított ki egy szőke tincset az arcomból, majd lassan felém hajolt és lágyan megcsókolt. A szívem hevesebben kezdett verni, a gyomrom pedig görcsbe rándult. Boldogan viszonoztam a csókját. Életem legszebb csókja volt!