Jázmin

- Jól van, Adél! Köszönjük ezt a plusz infót - néztem rá enyhén vörös fejjel.
- Nagyon szívesen - vigyorgott a kedves barátos ném. - Hova siettetek ennyire? - érdeklődött kíváncsian Andris. - A buszt akartuk elérni, de az orrunk előtt ment el, aztán én egy kavicsot véletlenül egy kocsinak rúgtam a sofőr pedig kergetett minket, de mi hirtelen lekanyarodtunk és neki szaladt egy nőnek és most itt vagyunk - hadartam el neki a történteket. Andris pislogás nélkül meredt felváltva rám és Adélra. - Elvigyelek titeket?
- Megtennéd? - lepődtem meg.
- Persze! Hova vihetem a kisasszonyokat?
- ELTE - vágtuk rá egyszerre Adéllal.
- Gyertek, nem messze van a kocsim - mosolygott ránk kedvesen Andris, majd egy kék Toyota előtt állt meg.
- Ki hol szeretne ülni? - kérdezte tőlünk, mire Adél vigyorogva megszólalt. - Szerintem Jázmin üljön az anyós ülésre, én pedig megleszek hátul.
- Hát jó - motyogtam és szúrósan néztem Adélra, aki vigyorogva pattant be a hátsó ülésre. Beültem előre és becsatoltam a biztonsági övet.
- És milyen szakon vagytok? - kérdezte, miközben beült a volán mögé. - Én bölcsészettudományi kar, keleti nyelvek és kultúrák újgörög szakon - válaszolt hátulról Adél.
- Azta! És milyen?
- Nekem tetszik - mosolygott a barátnőm. - Akkor jó. Te Jázmin?
- Én a pedagógiai és pszichológiai kar pszichológiai szakán tanulok.
- Nem is tudtam, hogy érdekel a pszichológia - ámult Andris.
- Pedig ötödikes kora óta azt hajtogatta, hogy ő már pedig pszichológus akar lenni - kotyogott közbe Adél. - Hallod, most többet beszélsz, mint az elmúlt 15 évben összesen - fordultam hátra Adélhoz.
- Veled sokat beszéltem eddig is.
- Épp ez az, hogy most nem velem, hanem rólam dumálsz - nevettem el magam. - Te mondod mindig, hogy antiszociális vagyok - vont vállat, Andris pedig jót nevetett rajtunk. Nem is csodálkoztam rajta.