Karina

Barbi idegesen járkált fel, s alá a szobámban. - Mégis miért jött vissza? Hisz neki ott volt az a büdös ribizlije, sőt eleve miatta ment el Nyíregyházára! - dühöngött halkan Barbi, nehogy felébressze anyuékat.
- Nem tudom miért jött vissza, de nem fogok többé a karjaiba omlani, mint két éve! - határoztam el. Barbi kételkedve nézett rám. - Csajszi, ha nem kereslek, akkor kitudja meddig maradsz ott vele - ült le mellém az ágyamra. Sóhajtva hajtottam a fejem a vállára. - Most mihez kezdjek, Barbi?
- Kerüld, de nagyívben! Legyél olyan, mint a bumeráng!
- De az mindig visszajön. Inkább Tejfölnek kéne lennie a bumerángnak, mert elment, de visszajött.
- Komolyan mondom, hogy az a bumeráng két év alatt az egész világot bejárta - motyogta, mire halkan elnevettem magam. Barbi halvány mosollyal az arcán nézett rám.
- Nem tudja, hogy mit vesztett az a tökfej!
- Vagy pedig pontosan tudja és ezért ment el - fintorogtam. Barbi mély levegőt vett, mielőtt elkezdte volna a fejmosást. - Karina, hányszor mondjam el neked, hogy az nem a te hibád volt?! Tudod jól, hogy az a büdös káposzta miatt alakult ki az az incidens! Nem tehetsz róla! Értsd már meg könyörgöm! - rázta meg gyengén a vállaimat. - Jó! Tisztában vagyok ezzel én is, de azért mégis fáj, hogy Tejföl annak a ribinek hitt, mintsem nekem. Hisz... - szipogtam és éreztem, hogy utat tör magának egy-két könnycsepp. - mégiscsak én voltam a barátnője - töröltem le a kibuggyanó könnyeimet, amit egyre több követett. Barbi nem mondott semmit, csak szorosan magához ölelt.