Jázmin

Hogy tehették ezt velem?! Ki tudja, hogy vajon mióta csalt meg Andris?! És Adél?! Azt hittem, hogy ő a legjobb barátnőm! Sírva ültem a villamoson.
- Hé, minden rendben? - kérdezte egy barna hajú és babaarcú lány.
- Nem! A barátom megcsalt a legjobb barátnőmmel! - szipogtam. A lány elhúzta a száját. - Aucs. Sajnálom.
- Ne sajnáld. Biztos azt hitték, hogy a kis szőke liba nem jön rá - fintorogtam, majd sóhajtottam egyet.
- Jázmin vagyok és te?
- Barbi - mutatkozott be ő is és leült a velem szembe lévő ülésre. - Figyi, biztos minden rendbe fog jönni. Hisz, ha tényleg legjobb barátnők vagytok, akkor semmi - még egy fiú se - állhat közétek!
- Az majd eldől, de nekem idő kell.
- Elhiszem - bólintott Barbi. Letöröltem a könnyeimet és kinéztem az ablakon. - Itt kell leszállnom.
- Remélem minden rendbe jön a barátnőddel és a barátoddal - mosolygott rám kedvesen. - Köszi - mosolyodtam el én is. - Szia!
- Szia! - intett, mire én leszálltam és tovább sétáltam. A gondolataimba merültem. Miért vesztem el a számomra fontos embereket? Először apát, aztán Adélt és Andrist. Velem lenne a baj? De ha apa tényleg szeretett engem, akkor miért tette azt magával? Ráadásul a saját szobájukban? Még tisztán emlékszem arra a napra hiába voltam még csak hét éves. Az a kép belém égett és sose tudnám elfelejteni.