Adél

A mekiben jól éreztem magam Jázminnal. Nagyban nevettünk, amikor belépett az ajtón Andris. Nem akartam vele találkozni, a múltkori után és bűntudatom is volt miatta.
- Basszus! Nem csináltam meg a szak dogámat! - hazudtam valamit gyorsan. - Mikorra kell?
- Holnapra. Ne haragudj, de mennem kell. Szia! - köszöntem el tőle és a tálcámat kivittem, hogy minél hamarabb kiérjek. - Szia, Adél - köszönt mosolyogva Andris, de nem köszöntem vissza. Rohantam a buszmegbe rohantam. A jármű épp akkor állt meg, így gyorsan felugrottam rá. Sóhajtva huppantam le egy szabad helyre. - Valami baj van, Adél? - hallottam egy ismerős hangot mellőlem. Oldalra néztem, de nem akartam hinni a szemeimnek.
- Hogy kerülsz ide?! Az előbb még a mekiben voltál! - pattantam fel és mielőtt becsukódott az ajtó leugrottam a buszról és rohanni kezdtem. - Adél! - kiabált utánam Andris. - Hagyj békén! Menj vissza Jázminhoz! - néztem rá kissé idegesen.
- Azt se értem, hogy miért jöttél után!
- Tettem valami rosszat, amiért pikkelsz rám?
- Igen! Neked barátnőd van és mióta láttalak az uncsitesóddal azóta le se szállsz rólam és a barátnőd helyett eng... - nem tudtam befejezni a mondatot, mert olyat tett, amit nem akartam. Megcsókolt. A legjobb barátnőm pasija megcsókolt! Nem csókoltam vissza, hanem ellöktem magamtól. Értetlenül nézett rám.
- Te disznó! - képeltem fel. - Elment az eszed?! Hogy képzelted, hogy megcsalod VELEM a BARÁTNŐDET, AKI AZ ÉN LEGJOBB BARÁTNŐM?! - ordítottam neki. - Nekem nincs barátnőm! - válaszolta a kezdeti sokkból felocsúdva. - Akkor most azt állítod, hogy Jázmin hazudott nekem?!
- Én ilyet nem mondtam, de figyelj rám! - emelte fel a kezeit védekezően. Dühösen néztem rá. - Miért csinálod ezt? Miért?!
- Mit miért csinálok?
- Miért követsz?
- Mert szeretnélek jobban megismerni. Szerintem egy csodálatos lány vagy és szeretnélek jobban megismerni - simította meg az arcom.
- Nem tudom eldönteni, hogy te most rohadt bátor vagy, vagy pedig rohadt hülye vagy - néztem rá komolyan.
- Miért?
- Velem akarsz ismerkedni? Kegyetlenül rossz döntés - tettem egy lépést hátra. - Mondj egy okot - kérte.
- Elég rám nézni, hogy megtudja az ember, hogy mennyire elcseszett az életem - feleltem. Andris lassan a kezemért nyúlt, majd megfogta.
- Csak nem lehet olyan rossz életed. Én a testvérem árnyékában élek. Szerinted melyikünknek a rosszabb?
- De gondolom neked nincs nevelőanyád, akit egy kanál vízben megtudnál fojtani, mert annyira rühelled!
- Nem, nincs - rázta meg a fejét.
- Erről ennyit - sütöttem le a szemeimet és megfordultam, de utánam szólt. - Adél!
- Mi van?
- Egy esélyt kérek! Csak egyet! - könyörgő tekintettel nézett rám, amin megesett a szívem. Sóhajtva bólintottam. - Jó, legyen. De csak egy esély!