Jázmin

- Hallod, mivan veled? - fürkésztem Adélt, mert furán viselkedett.
- Mi? - kapta fel a fejét. - Baj van?
- Nincs, miért?
- Olyan furán viselkedsz már napok óta. Otthon van valami gáz Magdival?
- Asszem innentől kezdve nem fogok tudni megszabadulni tőle - sóhajtotta Adél, miközben a kávéját kavargatta.
- Hogy érted? - ráncoltam a szemöldökömet értetlenül. Adél lassan felnézett rám, majd vissza az italára.
- Terhes.
- Micsoda? Terhes?!
- Igen. Apa meg nem olyan ember, hogy egy kismamát kidobjon az utcára. Főleg, ha az ő kölykét várja. Jázmin én ezt nem fogom kibírni! - temette a kezeibe az arcát, a vállai pedig rázkódtak a sírástól. Felálltam a székemről és odamentem hozzá, hogy megöleljem. - Nem lesz semmi baj! Tudod, hogy anyával melletted vagyunk - próbáltam vigasztalni. Utoljára akkor láttam ilyen állapotban, amikor a szülei elváltak.
- Ma aludj nálam és akkor tartunk egy csajos estét, rendben? - ajánlottam fel, mire vörös szemekkel nézett rám.
- Rendben - bólintott. Adtam neki egy zsepit, majd kifizettük a kávékat és elindultunk haza. Útközben igyekeztem elterelni a figyelmét Magdiról és a gyerekről, ami nagyjából sikerült. Vettünk a közeli boltban chipset, popcornt, csokit, üdítőt és még egy rakat nasit. Otthon lepakoltuk a vásárolt cuccokat, majd beindítottunk egy filmet (az Idegpályát néztük). A film felénél anya is csatlakozott hozzánk. Adél kezdte jobban érezni magát, ami nekem mindennél többet jelentett.