A hét lassan telt. Anyu állapota nem javult, ezért még mindig bent tartják a korházban. A rendőrök elkapták azt az embert akit többet nem nezevez apának. Angie holnap délelött végre elmegy. Szilvi és Naty kapcsolata Mikeal és Calumal tökéletes. Az én kapcsolatom Lukeal viszont. Hogy mi mondjam. Próbáljuk helyre hozni. Tegnap például az egész napot együtt tőltöttük. Voltunk moziba, étterembe, vidámparkba...

Ma reggel gondoltam kell egy kis változás ezért miután felöltöztem mondtam Lukenak hogy elmegyek fodrászhoz, annyit mondott hogy délutánra van programunk szóval siessek. A konyhában a többiek, és Angie épp reggeliztek mikor lementem.

-Merre mész?-Kérdezte Calum

-Fodrászhoz hajat festetni-Amint ezt kimondtam Mike érdeklődv fordult felém

-Csak nem?-kérdezte sokat sejtve

-Dede..-válaszoltam vigyorogva.
Tulságosan is ismer. Tudja színes haju barátom hogy kedvenc színem a kék. Ezért hát. Viszlát szőke haj, helló kék haj. Najó ez így hülyén hangzik.
Hamar oda értem a szalonhoz.
Fél óra mulva már a csodás kél hajammal indultam haza.
Annyira tetszik ez a szín hogy csináltam egy képet és elküldtem Natynak és Szilvinek.

A házhoz érve hallotam hogy az idvaron hangzavar van. Mike épp a hasát fogva nevetett a fűben fetrengve, Ash és Calum meg egymást kergették. Hülyék. Felmentem az emeletve Lukeot keresve. De amikor benyitottam a szobába lefagytam. Ez a Nőnek nem nevezhető lény épp Lukeot ölelgette. Az érkezésemre mind a ketten felém fordultak. Luke arcán egyszerre láttam a rémületet és hogy fél, Angie arcán meg egy ördögi mosolyt láttam.

-Én...bocs hogy zavarok.-motyogtam majd elindultam le a lépcsőn. Épp amikor kezd köztünk minden rendbe jönni akkor kell ennek lennie. Már a kezem az ajtó kilincsen volt amikor Luke rohant utánam.

-Betti várj! Nem történt semmi! Férre érted!-mondta és mikor utol ért megfogta a kezem.

-Mit Luke?! Mit értek férre? Láttam amit láttam. Az a kígyó téged ölelgetett és hajolt feléd. Ha késöbb nyitok be mit látok? Azt hogy..-kezdtem de közbeszólt.

-Nem látsz semmit mert nem történt semmi. Engedd hogy megmagyarázzam!

-Nem Luke. Nekem ez már sok.

-Betti

-Kérlek. Luke. -mondtam majd kiléptem az ajtón és elindultam haza.
A könnyeimet törölgetve léptem be az othonunkba. Fura hogy egyedűl vagyok.
Felmentem a szobámba és becsuktam, nem mintha bárki is bejönne.
Egész nap az ágyon ülve sírtam. Luke rengetegszer írt és hívott, de egyszer se reagáltam. Ugyan úgy ahogy a többieknek sem. Miért történik mindez velem?
A gondolat menetemet a telefonom csörgése szakította félbe. Mivel a korház számát jelezte a telefonom azonnal felvettem.

-Jónapot Bettina Stornal beszélek?-szólt bele egy ismerős férfi hang

-Igen én vagyok Bettina. Jónapot!- mondtam remegő hangon.

-Örömmel közlök hogy az édesanyja a mai napon hazamehet. -elsírtam magam. Persze örömömben. Végre valami jó is történik.

-Köszönöm. Nemsokára érte megyünk.
Kinyomtam a hívást majd hívtam a nagyiékat.
Néhány perc múlva felvettek engem és indultunk a korházhoz. Elhoztuk anyut. Végre itthon van és jól van.

Már eltelt egy hét mióta otthagytam eljöttem Luke-éktól és mióta anyu hazajött a korházból. Egyre jobban van, szinta napról napra javul az állapota. Az enyém meg...csak romlik egyre jobban. Már vagy -10kiló biztos lement. Alig eszek, vagyis szinte semmit. Szilvi és Naty rendszeres látogatóm. Naty mesélte hogy amikor Angie ment a reptérre hogy végre elmenjen innen senki nem kísérte ki.
Sehova nem megyek, egész nap a szobámba vagyok, alig eszek, lassan olyan leszek mint egy növény. Csak vagyok. Már csak fotoszintetizálnom kell megtanulni. Wow...de vicces.