Másnap reggel első dolgom a rendőrséghez vezetett...volna. Ugyanis én felakartam volna jelenteni azt az embert aki az apámnak nevezi magát és most tönkre tesz minket, de Luke mondta hogy ez még nem biztos. Mármint nem biztos hogy ennek az embernek köze lehet a balesethez. Szerintem igazam ban. És ezzel el is kezdődött a délutáni veszekedés.

-Nem érdekel hogy ő volt e vagy nem. Börtönbe akarom juttatni!-kiabáltam

-Szivem nyugidj le! -Ez még semmit nem jelent. Lehet hogy nem is ő vezette a kamiont. -Mondta Luke

-De ő volt! Ki más lehetett volna. Az az ember bolond. -Akadtam ki teljesen. -Amikor hazamentem anya azt mondta hogy apám azért jött ide hogy tönkretegyen minket. Nem azért mert hiányoztunk neki. Kiderittem mi az igazság!

-Hagyd ezt a rendőrökre-mondta Luke és ahogy láttam egyre kevésbé volt nyugodt.

-Nem! Elmegyek és feljelenten őt! Nem érdekel mit mondasz! Akkor is ő volt. -Mondtam és már sírni kezdtem annyira dühös voltam.

-Jössz velem?-kérdeztem.

-Öhm...elkell mennem Angie-ért egy megbeszélésen van. -mondta Luke halkan de mégis hallotam a szavait. Fájt.

Egy percet se maradtam tovább! A könnyeimet törölgetve hagytam el a házat és a rendőrségre mentem apám feljelntése miadt.
Egész úton csak azon jártak a gondolataim hogy végre legyen már vége ennek az egésznek. A rendőrségre érve sikerült a feljelentés. De mikor megemlítettem a nevet a rendőrkapitány gondterhelten nézett rám. Mint kiderűlt apámra körözést adtak ki, miszerint néhány napja éjjel elkötött egy kamiont, majd szemtanuk látták hogy cserbenhagyásos baleset történt. És az is kiderült hogy Londonban is voltak ügyei. Már értem miért menekült ide. A rendőrök a saját biztonságom érdekében felajánlották, hogy haza visznek a járőr autóval. Bediktáltam a jelenlegi címemet, majd indultunk is.
Kiszálltam a kocsiból, megköszöntem a segítséget majd elindultam az ajtó fele. Mikor beléptem a házba a srácok a nappaliban voltak és néma csendben ültek. Az érkezésemre felfigyeltek és egy emberként fordultak felém. Leültem hozzájuk és kérték hogy meséljem el hogy mit mondtak a rendőrök.

-Khmmm...-toporzékolt valaki a hátam mögött mire nagyot sóhajtva oda fordultam.

-Barbara..-kezdte Angie vékony hangon. Nemár ez még mindig ittvan

-Bettina.-mondtam egy szemforgatás kiséretében.

-Tökmindegy. -Legyintett.-Elveszem a samponodat

-Mert?

-Ez enyém elfogyott-mondta

-Akkor miért nem veszel magadnak?-tettem fel a kérdést

-Minek vegyek ha a van még neked?-Mondta ártatlan arcal.

-Figyelj. -kezdtem. -Van elég bajom most. Nem érdekel a hülye sampon. Felőlem meg is eheted.

Kicsit meglepődött a válaszomon majd átdobta hosszú műhaját a válla felett és elviharzott.
Visszafordultam a fiúkhoz, Mike vigyorogva lepacsozott velem a megjegyzésem miadt. Ash és Calum is egyetértően bologatott. Luke viszont...maga elé bámult és mióta visszaértem meg se mozdult.

-Öhm..Luke. -kezdtem.-Beszélhetnénk?

-Aha.-felkelt majd meindult az emeletre én meg mentem utána. Becsuktam az ajtót magunk mögött és az ágy szélére ültem.

-Sajnálom. -Luke az ablak mellet dőlt a falnak és oldalra fordítva a fejét a szekrényt nézte. -Ne csináld ezt. Kérlek. Sajnálom. Ne haragudj rám a reggel miadt. -mondtam már szinte sírva.

-Oké.-mondta. -De mit számit mit mondok én ugye? Téged nem érdekel.-mondta és ekkor már rám nézett.

-Nem gondoltam komolyan ezt te is tudod. Csak kivagyok akadva teljesen. Megbántamamit mondtam. Nem gondoltam komolyan, én..

-Te? Te mi? Az oké hogy mérges vagy az apád miadt. Oké lehet hogy tényleg köze van a balesethez. De Angie? Ő mit ártott neked hogy így viselkedsz vele?-mondta Luke

-Persze még védjed is meg!-mondtam dühösen. -Nem látod mennyire rád van szálva még mindig?

-Figyelj Betti..-kezdte Luke de közbevágtam.

-Nem Luke. Te figyelj! Szeretlek. Mindennél és mindenkinél jobban. Nem akarlak elveszítteni. Azt akartam hogy támogass. Ezt az egyet kértem. És te mit csinálsz? Angie után rohangálsz! Azt hittem fontos vagyok neked! -mondtam és már nem tudtam visszatartani a könnyeimet.
Luke mikor megértette a helyzet komolyságát leült mellém és átölelt.
Visszaöleltem és a mellkasába hajolva könnyeztem össze a sárga felsőt ami tajta van.

-Mégis mit művelünk?-kérdezte nyugodt hangon Luke.

-Hihetetlen hogy egy perc alatt minden eltud romlani-mondtam mikor kiszabadultam Luke karjaiból.

-Minden rendben lesz. -simogatta Luke a hátamat, majd megcsókolt.
Már elég késő volt. Azt nem tudtam mennyi az idő, de már elég sötét volt. Luke az ágyon feküdt én meg hozzá bujva feküdtem. Gondolom mindenki tudja milyen az amikor minden tök jó, azt gondolod senki se ronthatja el a jó kedvedet. Aztán BUMMMM...egy pillanat alatt legszivesebben felakasztanád magad, de elötte tömeges mészárlást vinnél végbe az ellenségeiden. Ugye? Én is ezt érzem.